Gyors áttekintés

Régen nem írtam, restanciám is van, meg mindenem, meg amúgy is...

Szóval ott hagytam abba, hogy Samut megműtötték. Sok töketlenkedés és várakozás után 12.18-ra kapott időpontot. Bandesz vitte, egy hős a szememben, hogy minden ilyen cart magára vállal. Én hülyére aggódtam magam itthon, nem sok jót hallottam a gyerekek altatásáról, de végül szerencsére minden rendben ment. Párom elmondása szerint nem is vérzett, nem is sírt Samu. Még amikor hazajöttek sem úgy nézett ki, mint akit most műtöttek, bezzeg estére :( Szegény, sokat sírt, hogy fáj a torka, adtam neki fájdalomcsillapítót, de nem használt, nehéz este volt. Krákogott folyton, hányni akart, nagyon sajnáltam szegényt :( A doki elmondása szerint minden simán ment, a genny lefolyt a füléről az orrán át, így nem kellett szúrni, le lehetett szívni, a hallásteszt szerint a gyerek remekül hall. Mindenki megnyugodott, készülhettünk a karácsonyra.

A karácsony nagy örömben telt, a fiúknak is ünnep volt már, meg öröm, tavaly még annyira nem voltak aktív részesei a dolognak. Egyelőre gondolkozunk még, hogy jövőre hogy legyen, mert a karácsonyi ebéd is eléggé türelmetlenül telt, a vacsora szerintem még rosszabb lett volna. Azt is megfogadtam, immáron 3000.-jére, hogy nem, nem lesz több telifaalja, de szerintem idén is az lesz, tuti... és akkor zárásképp néhány fotó:

Az első hó

Tegnap éjjelről mára virradóra leesett, sőt, napközben is havazott :) Nagyon drukkolok neki, hogy normális mennyiség essen dec. 6-ra, akkor végre 22 év után először megint szánnal és nem görkorcsolyával jönne a télapó. :)

Szerdán megyek szülőire... megint. Hédi hétfőn kezdi az ovit - el sem hiszem. Úgy elszaladt ez a 2,5 év, mintha nem is lett volna. Samu szülőije egy hónapja volt, sajna nem sok előrelépésről számoltak be, így hát végül csináltatni kell egy fejlettségi tesztet és az eredménytől függően kell valamerre lépni. De mindegy, már legalább lépünk.

A műtétre is lett időpont, sok tökölés után végül dec. 11 lett a megállapodás. Kiderült, nem az orrmanduláját veszik ki Samunak, csak egy polipot csippentenek le valahonnan hátulról, ami elzárja a hallójáratok orr felől eső részét. Meg hát a fülét is szúrják, ki kell pucolni az egészet, mert nem nagyon hall szegény gyerek, be van az egész rakodva. Várom is, meg nem is.

Jövőhéten jön a miki az oviba, és már Hédinek is vihettem zoknit, nagyon izgi!!!! :) Kíváncsi leszek, Törpilla hogy fogja venni az akadályt, és vajon mennyire tetszik neki az ovi majd, ha már élesben megy..

Ilyet még nem éltem...

Elvittem tegnap a megbeszéltek alapján a fiamat kontrollra a fülével. Maga a doki mondta, hogy menjünk vissza, meg kell néznie, hogy meggyógyult-e vagy szúrni kell. Reggel telefonáltam, 1/4 11re kaptam időpontot, hát összeszedtem nagy nehezen a bandát és elindultunk. Gondoltam, ha már ott vagyunk, megmutatom Hédit is, aki 4. napja fulladt és Benit, aki szintén csúnyán köhögött.

Már nekem az is fura volt, amikor beértünk a rendelőbe, a fiam odament a dokihoz, hogy köszönjön neki, az meg fellökte (?), aztán leb*szta az asszisztensét valamiért és elviharzott. Na mindegy, bementünk a váróba, a kicsik elvoltak, a nagyok rajzoltak, építettek, közben megjelent a doki, hogy menjünk be. Samu elkezdett hisztizni valamin, nem tudtam lecsillapítani, közben a doki nekem szegezte a kérdést, hogy kinek van láza? Néztem kettőt, nem is mondtam, hogy bárki is lázas lenne, de mákom volt, mert Hédi amúgy is lázas volt, mondtam hát, hogy neki. Erre nekem esik, hogy egyszer és mindenkorra értsem már meg, hogy a rendelő nem játszóház. Nem dívik hetente orvoshoz járni, köhögéssel, meg náthával, hetente 3x főleg nem. Itt Németországban az a szokás, hogy az anyukák megoldják, ha beteg a gyerek*, nem rohangálnak minden nyomorult orrdugulással dokihoz, vagy azért, mert a gyerek köhintett kettőt. Neki most lett belőlem elege, befejezhetném, hogy állandóan a nyakára hordom a kölykeimet. Levegőt sem kaptam, mire végre feleszméltem, közöltem, hogy már ne haragudjon, de ő hívott vissza Samu füle miatt. Erre még dühösebben nekem esik, hogy nézzek rá a gyerekre, makk egészséges**, elég lett volna betelefonálnom, hogy egészséges a gyerek, nem kellett volna az egész branccsal beállítanom. Zavarom a rendelést, nem férünk el a kezelőben, meg amúgy is! Értsem meg, hogy ő nem mérges, de már egyszerűen nem állapot, amit csinálok.

Megmondom őszintén, úgy felhúzott, hogy miután lefektettem a gyerekeket, egy jó fél óráig sírtam. Hédi azért fulladt be, mert köptetőt adtam neki a köhögésére, az általa istenített Contramutan meg annyira alkoholos, hogy amikor egyszer próbaként beadtam a gyerekeknek az előírt adag FELÉT!!!!, egész éjjel hánytak tőle. Hát ennyit erről. Már régóta kilógott a szekérrúd, mert mivel nagyon zavarjuk, ezért sosem nézte meg rendesen a gyerekeket, de ez volt az utolsó utáni csepp! Szerintem már oltásra is Bad Mergentheimbe kérek időpontot.

*na igen, remekül megoldják, nem orvoshoz, óvodába viszik a beteg gyereket. *tapstapstaps*

**végül kiderült, hogy fel kell szúrni a fülét Samunak. Ez a makk egészséges gyerek ismérve, hogy felszúrják a fülét...

Csöbörből vödörbe

Szóval volt ez a fülgyulladásos móka. Mire mindenki kijött belőle és kezdtünk feleszmélni, visszaestünk. Na nem a fülgyulladásba...

Szerdán együtt mentünk Samuért az oviba (Bandesszal). Ennek annyi az apropója, hogy a gyerek aznap nem mosott kezet evés előtt (elmaradt a nagy izgalomban). Másnap úgy kelt, hogy fáj a hasa, dörzsöljem meg. Dörzsöltem, dörzsöltem, de nem lett jobb. Aztán reggeli után nem emlegette a hasfájást, hát mondom, biztosan jobban van. Már fel volt öltöztetve, amikor megint felmerült, hogy fáj a hasa. Gondoltam, szél vagy ilyesmi. Elmentünk az oviba, hát kifelé jövet látom, hogy ki van írva, hogy több gyerek maradt otthon magas lázzal és hasfájással. Remek. Kérdezném az óvónőt, hogy mi legyen, hát épp akkor pakoltak haza egy gyereket vödörrel a kezében. Csúcs. De mindegy, hagyjam ott a gyereket, meglátjuk, ha nincs jól, telefonálnak. El is szaladtam a főbérlőnkhöz, mert a szomszédasszony nem volt otthon, hogy ha mennem kellene, rá tudna-e nézni a gyerekekre. Végül azonban nem kellett mennem.

Samu kutya rosszul volt, hazafelé a babakocsiban jött, megpróbált bicajjal hazaevickélni, de nem sikerült. Otthon lefeküdt, nem is nagyon evett. Másnap hányt, ez ment 2 napig, majd következett a hasmenés, az már jobb volt. A doki azt mondta, rota. Szombaton Hédi kezdett rá, hányt, f*sott felváltva, hétfőtől a fiúk.

Közben, hogy ne unatkozzunk, Samunak a pangó cucc, amit egy héttel korábban nem tudtam kiszívni sehogysem a füléről, feljutott, lejutott, szétterült és úgy begyulladt a gyereknek mindene, hogy nem tudta kinyitni a jobb szemét. Egyik percről a másikra, mert este 8kor még semmi baja nem volt, hajnal 2kor már visított, fáj a füle, de akkor már a szemét sem tudta használni. Hétfőn doki (Bandesz is elkapta a rotát, így ő is ment), mint kiderült, olyan középfül gyulladása lett a gyereknek, hogy ihajj, az ráhúzódott az arcára, majd a szemére. Ítélet: egy hét antibiotikum kúra, majd fülszúrás, mert ez menthetetlen. Nem önfényezés, de komoly küzdelem árán csak összekalapáltam a gyereket, mára látszólag semmi baja. Most Hédi lázas folyamatosan és persze a fiúk is taknyosak. Ősz, én így szeretlek!

Várható volt

...hogy nem ússzuk meg. Hédi is lebetegedett. Érdekesség, hogy neki már középfül gyulladása van. Kapott is rá antibiotikumot (amit elég nehéz beleimádkoznom, de mindegy...)

Samunak még mindig fáj a füle, most már a homloka is és túlfutottunk a fájdalomcsillapítón, szóval mától semmi körülmények között nem adhatok neki. Tegnap/ma 2ig szórakoztatott minket, nem tudom, ma/holnap éjjel mire számíthatok, de gyanítom, semmi jóra. Hédi szerencsére aludt, de nem lettem ki vele a vízből, 5kor kelt...

Folytatás

A nyaralás után hazamentünk Magyarországra. Persze az út jól indult, a gyerekek Bayrischer Waldnál összehányták a kocsit, Ausztria tele volt baleset okozta dugókkal, otthon meg kifogtuk a Repülős napokat. Ezt követően jó későn értünk anyuékhoz is, de mindegy.
Otthon jó volt, csak nagyon meleg, sajnos. Így nehéz volt kiélvezni, bár ettől még sokat játszótereztünk, kirándultunk, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Persze aludni nem akartak sem éjjel, sem napközben, így nem csak ők, mi is nagyon kimerülten indultunk haza.

Hazafelé sem alakult jobban az utunk, Nürnberg után valamivel Dani rosszul lett. Egyszer csak a semmiből fennakadtak a szemei, elkékült és leállt a légzése. Én kikaptam azonnal a gyerekülésből és szóltam Bandesznak, hogy álljon meg MOST, nagy baj van. Így félrehúzódott kivágott a leállósáv melletti füves részre*, kikapta a gyereket a kezemből és csodával határos módon életet vert bele. Utána kihívta a mentőket, akik elvittek minket Erlangenbe, majd ott is ragadtunk vagy 3 napra (élmény volt...). Én "szerencsére" nem távoztam szuvenír nélkül, olyan torokgyulladást kaptam, amit 3 hétig hevertem ki egyfolytában.

Ezzel sincs még vége a mesének, itthon ugyanis kiderült, hogy elszaporodtak a darazsak. Azt mondta a szomszédasszony, leirtotta őket, amíg nem voltunk, de hiába, ugyanannyian voltak, ha nem többen. Még nekifutottunk párszor darázsirtóval, habbal, mindennel, de felesleges volt minden erőfeszítés, a darazsak csak szaporodtak, szaporodtak... kijött a tűzoltóság, tett fel darázshálót, az remek volt, mert legalább kijönni nem tudtak, de megoldották, átrágták magukat egy héten belül. Így nem volt más választás, egy éjjel kijött a tűzoltóság megint, és szétfűrészelték a tetőt. Felvették a vegyvédelmit, úgy néztek ki, mint 2 ufó, és kiszedték a fészket. Méterszer fél méteres fészket építettek a mocskok, a királynő pedig folyamatosan tojta az utánpótlást, azt mondták, tele volt a fészek lárvákkal... Remek. Persze csak gratulálni tudok ezeknek az embereknek, ott állt a tűzoltó autó a ház mellett, de a lakáson kellett átvinni a megvadult darazsakkal teli zsákot, persze... Na mindegy, nagyobb baj nélkül megúsztuk az egészet, hála istennek!

De hogy ne vessek véget ilyen hamar az elbeszélésnek, egyszer mentünk el sétálni a nyáron, annak is majdnem tragédia lett a vége. Hédi hisztizni kezdett és mi történt? Lenyelt egy darazsat, ami légcsövön csípte. Én már csak azt hallottam, hogy sípol, hörög, szörnyű volt. Bandesz beszaladt vele a kórházba, akkorra persze szerencsére már kutya baja nem volt a lánynak, de azért benn tartották megfigyelésre.

Ennyi izgalom, azt hiszem, bőven elég volt az év hátralévő részére!

Szülinapolunk!

Pénteken. Tűkön ülök :) (na jó szerencsére nem, csak a forgószéken). Minden ajándék becsomagolásra készen, torta alapanyagok majdnem hiánytalanul a hűtőben (tojás még kell!). Lufik készenlétben, héliumos palack nyitáskészen, már csak ünnepelni kell :D

Ajándék:

A kiindulás egy marha nagy kutya volt. Hatalmas, nagyobb, mint Hédi :) Várom az arcát, ha meglátja :) Nagy kutya-fan a lány, biztosan imádni fogja. (Bár ebből a szempontból eléggé kiszámíthatatlan is, mindig másnak örül, mint amire én gondolok). A másik nagy ajándék egy babakocsi, mély, lila, szép. Tologathatja :) Kapott egy hajasbabát is. Gyönyörű. Nehéz volt rátalálni, manapság valahogy nem vagyok elégedett a babákkal, olyan... hagyjuk. Szóval ez csodaszép baba, csini ruhában, best of Bayer, 46 centi, alvós, minden, amire egy kislány vágyhat :D A többi dolog már csak apróság, egy Nici póló, egy babaruha a másik babájának, talán ennyi is.

Dekor:

Vettünk jóóóóóóóóóóóóóóóóó nagy fólialufikat meg héliumot és indulhat a mandula :D hogy fognak örülni a gyerekek, véleményem szerint, mind a 4 :)

Torta:

Na, ez volt a legnehezebb. Először azt gondoltam, csinálok csokitortát mogyorókrémmel, de végül leszavaztam magam. Aztán maradt a csokitorta, csak citromkrémmel, de végül ezt is elvetettem. Azt tudtam, hogy valami kutyát akarok a torta tetejére, de kutyás szülinapi figura errefelé nem sok van. Végül álmodtam egy merészet: tegyünk plüsst a tortára! Nézegettem kulcstartókat, végül egyértelműen a nicik nyertek. Nem csak azért, mert nagy nici fan vagyok, hanem mert azok voltak a legaranyosabbak. Közben már támadt olyan ötlet is, hogy egy kutya meg egy macska, és találtam egy Elsát is. Végül nem tudtunk dönteni, így megkérdeztem az augusztusi babásokat, mit gondolnak. Toronymagasan Elsa nyert. Na jó, kiindulásnak nem rossz, de akkor hogyan tovább. Először is kellett szerezni egy Elsát. Utána felmerült a probléma, hogy OLCSÓN kellene szerezni egy Elsát, mert jó skót módjára sajnáltam rá 20€-t... végül ebay lett a barátom, ugyan áron felül, de így is olcsón, 7,95€-ért sikerült egy újat vennem. De ha már Elsa, kell egy Gustav is. Akkor már nem tágítottam. Így azt is vettem, szerencsére jóval áron alul. De ha már Elsa füle mögött/felett van egy pillangó, Hédi tortáján is lehetne. Kis kerülőkkel végül sikerült venni egy doboz tortába tűzhető pillangót. Gyönyörűek! De ha már rózsaszín pillangó, meg Elsa és Gustav, akkor valaminek a tortában is rózsaszínnek kellene lennie... a krémet gondoltam először, de a tavaly előtti muffinos malőröm után nem mertem a krémet befesteni (szétfolyt az egész :( ), így nem maradt más: fessük a piskótát. A vanilia íz meg innen már adta magát. Vaniliás fondant-t kaptam is szerencsére (isteni finom!), de mi legyen a krémmel? Mascarponéval kezdtem, de végül véletlenül ráakadtam egy Dr Oetker féle tortakrémre. Kell bele vaj, tej meg a por. Viszont nincs margariníze, hidegen sem, hófehér és olyan, mint a finoman cukrozott frissen felvert tejszínhab. Óóóóóóóóóó, isteni finom :) Szóval ő nyert. Hogy azzal a sok mascarponéval mi lesz, még nem tudom, szerintem megcsinálom tiramisunak :D Pontos, végleges elképzelés még mindig nincs rugalmas vagyok. :D

Ami viszont biztos: pénteken bulizunk!!!!!!!!!! :D

Köszi Nyuszi!

Kellemes húsvétot varázsolt nekünk idén Nyuszi pajtás. Kezdtem Hédivel, középfül gyulladás. Ez volt a keddi program. Nagypéntek előtt, csütörtök délután még volt egy köröm Samuval a dokinál: kötőhártya gyulladás, aztán szombaton irány az ügyelet, Hédi - fülgyulladás második felvonás. Utána Beni lázasodott be, kedden őt vitte az apja, ja, meg Hédit, csak nem múlt a láza, így végre antibiotikumot is kapott. Közben minket is levert a takony, apjok kötőhártya-, én középfül- és torokgyulladást kaptam, jajj, hát remek volt :D Mindegy, most már csak az orrom folyik, szóval megmaradunk.

A húsvét amúgy jól telt, hozott a nyuszi minden félét, szirénázós autót, cuppogós babát, zenélő kockát, beszélő építő tornyot. Teletojta ügyesen a fészket is, volt abban minden, csokibogár, piros csokitojás, kinder... húsvét végére csokimérgezést kaptam. Én csináltam fasírtot, az volt a biztos pont, a többi kialakult lassan :D volt kókuszgolyó, tényleg nagyon jó vajaskekszből is (szegény Bandesz azt darálta 3 napig), aprító remekül meg is őrli, bár kicsit homokfúvott lett az oldala. Nem baj, ennyit megért.

Terveim is vannak a jövőre nézve, egyrészt lelkes blogfejlesztésbe akarok kezdeni (ideje lesz), másrészt sokkal sűrűbben akarok írni, tekintve, hogy itt mindig történik valami. :)

Családi fotó

...bár a fiúk egyelőre még csak sejthetőek a babakocsiban. De hogy ne maradjanak képtelenül, íme :D

Beni

Dani

Ovi-gondok

Nem Samuval van baj az oviban, az ovival van a gond úgy önmagában.

Az egész úgy kezdődött, hogy Hédit be kellett íratnom idén októbertől, de ezt már írtam. Közben kiderült, hogy mindenki 2013 májusában született, így mégsem volt hely. Mondtam, hogy nem baj, akkor tegyük már át júniusra, akkor már elvben sok hely van és a gyerek is csak egynek számít (a 2,5 éves két gyereknek számol), és ő is itthon van velem 3 éves koráig, tök jó lenne. Doszt nem, egy hónapja kaptam az értesítőt, hogy idén decembertől felvették, részletek majd nyáron. Remek. Nem vertem ki a balhét, mert Hédi is nagyon menne az oviba, hát nem játszom el a szuperanyut, hogy de csakazértis, ha menne, hagy menjen.

Aztán arra már ne kanyarodjunk rá, hogy január óta járvány van. Hol ilyen, hol olyan, hol kiírják, hol nem. Samu persze mindent elkap. Meg Hédi is. Az ikrek pláne. Most 40 fokos lázzal feküdt itthon a gyerekem egy hetet, erre persze Dani is lázas. Jupi.

A múltkor olyan koszosan küldték haza a gyereket, hogy én szégyeltem. Azt mondja az óvónő, amikor a múltkor rákérdeztem, hogy nem vette észre. Mit? Hogy bokáig f*sos Samu? Nehéz lehetett nem észrevenni... Emellé külön feszíti az idegeimet, hogy bekérték a gumicsizmát meg az esőnadrágot, de ha mennek kirándulni, richtig nem adják a gyerekre. Akkor minek?!?

Februárban lett volna egy féléves (vagy hogy) elszámolás arról, mit csinál a gyerek benn stb, kérdezem a múltkor, hogy lehetne-e jövőhéten, mert itthon lesz apuka, nekem könnyebb lenne, válasz: hát nem tudják, mert Samu annyit nem volt óvodában stb stb... Wáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Pedig bevallom, már marha kíváncsi lennék, mit csinálnak egész nap, mert azt a jó magyar ovi fílinget nagyon hiányolom...

"Kis karácsony, Nagy karácsony...

... teljesült most minden álmom!"

Ezt kánonban énekelhetnék a gyerekek :) Az ünnep rám eső részének sajnos csúnyán betett egy megfázás, Samu 19-én volt utoljára oviban, 20-án már szörcsögött, 24-re teljes K.O. volt. Annyira az orra nem volt gáz, étvágya viszont 0 volt viszonylag, tehát kár volt annyi energiát ölni az ebédbe, pedig még csokitortát is csináltam neki, de azon kívül, hogy nagyon örült neki (tényleg, végül is már ezért megérte), és lerágta a csokit róla, sok kárt sajna nem tett benne... :( Amúgy is leküldte a torta az agyam rákászni, éjjel 11kor még azzal szenvedtem, persze a sárgája belefolyt a fehérjébe, így az istennek nem lehetett felverni habbá, de nem baj, egy éles huszárvonással megoldottam, és végül nagyon finom lett. Na mindegy, a vacsora nagy türelmetlenkedéssel telt, de végül megérte várni :) nekik mindenképp :)

Úgy örültem, Samu rájött végre, hogyan kell kibontani az ajándékot, Hédi meg elnézte tőle, olyan aranyosak voltak. 7 felé keltek a fiúk, amíg ők ettek, a nagyok segítettek kibontani az ajándékaikat :) 8kor fújtam takarodót, de szemlátomást örültek a gyerekek, hogy lefekhettek. Szemlátomást. 10ig nem aludtak, reggel pedig 7kor már hallottam, hogy Samu kiabál, hogy "Épicccííííí sínt!" Nagyon bejött neki a favonat (újra).

Kicsit kevésbé karácsony, 16-án megkaptam a spirált, nagyon kíváncsi leszek, eddig nem az igazi, de elvben jobb lesz. Vérzek folyamatosan, nem erősen, csak cseppekben, de akkor is. A közérzetem sem olyan jó, de ami tény, az való, napról napra könnyebb. Szerencsére érezni nem érek semmit, csak ha futok pl vagy emelek, de elvben ez is normális, mert a szervezetem küzd ellene.

Hát szóval az úgy volt..

... hogy valahol mindig megakadok.

Azt sem tudom már, hol hagytam abba, talán az ovinál. Most megpróbálom összeszedni a gondolataim egy részét, hátha.

Szóval az ovi ugyanúgy van, hol megyünk, hol nem. Most reggel kap Samu 10 csepp Bérescseppet, azóta nem volt beteg, most beleszuszakolom ezt a mennyiséget a lányba is, azóta nem folyik az orra. Már csak a fiúkkal kellene valamit csinálni. Dani úgy köhög, hogy sokszor attól félek, mire beérek, meghal. Beni talán a 3., aki becsatlakozhat a "sokkal jobban vagyok" táborba.

November közepe óta a kisasszony nagylánnyá avanzsálódott, ugyanis kis ráhatással önként beszokott az ágyába. Történt ugyanis, hogy hisztizett. Meg hisztizett. És még hisztizett is. Hajnal háromkor még sivalkodott, de közöttünk nem maradt. Hát, elborult az elmém, és úgy döntöttem, hozzuk ki ágyastól, mert Samunak aludnia kell, másnap ovi. Persze Hédi a nappaliban azonnal elájult. No mindegy, a kiságy ott veszett. De a gyereknek valahol aludnia kell, hát betettem a nagy ágyba, ha már úgyis neki volt támasztva a radiátornak. Láss csodát, elaludt. Aztán délután is. Este is. És azóta boldogan alszunk, amíg meg nem halunk. Remek ám ez az ágy, mert Hédi teljesen önkiszolgáló, ha álmos, bemegy, becsukja az ajtót, elhelyezkedik és alszik. Ez lett volna a célom anno Samuval is, de nem jött össze.

Samu remekül érzi magát az oviban, eddig panaszkodni sem panaszkodtak rá, bár azért nekem vannak fenntartásaim, mert néha nehéz vele, tudom jól. Most adventi időszak van az oviban, amiért különösen haragszom, mert 9kor megetetik a gyerekeket Printtel (nyomott mézeskalács csokibevonattal, mandulával), majd 10kor tízórai. Hahahahaha. Megnézném, egy tenyérnyi printtel a gyomrában hány gyerek tízóraizik. De nem is ez a baj, hanem hogy a reggeli is szenvedés, így a gyereknek a cukortöltettől olyan hasmenése van, mire hazaér, hogy a háta közepéig ér. Ráadásul hétfőre megnyertük az adventi dobozt, na mondom, majd amíg a gyerekek alszanak, felhozom a babakocsiból, és megnézegetjük, mi van benne. mire felkeltek a gyerekek, beesett a védőnő (teljesen elfelejtettem), de már elzavarni nem akartam, végül is megbeszéltük, itt ült 1/4 8-ig (szét is esett az egész esténk és az éjszakánk is), aztán vacsora, fürdés fekvés. A dobozt úgy elfelejtettem, mint a sicc, 9kor hoztam fel és tettem el belőle 2 teát, egy csokit és a névcetlit emlékbe. Persze marha szarul éreztem magam, hogy még ennyire se futotta, hogy nekem soha nincs időm, hogy én mindig mindent elfelejtek (sajna tényleg). Másnap ezt 9re prezentálni kellett, mármint a dobozt, na akkor keltünk 7kor, de 9 előtt 5 perccel sikerült így is beérni. A hormonjaim tombolnak, egyszerűen olyan feszült vagyok fél perccel azután, hogy felkelek, hogy őrjöngeni tudnék, és ez a kapkodás, fejetlenség, agyatlanság (főleg) nem sokat segít az ügymeneten. Ma megfogadtam, ha belepusztulok is higgadt maradok. Nagyon nehéz volt, 1/2 8kor már láttam, ahogy folyik el a délelőttünk, amikor Beni még szenvedett a cumisüveggel, Dani még reggeli nélkül aludt, a nagyok pedig az ajtóban kiabáltak, de végül 9:01 perckor kikanyarodtam az utcára, Samu nélkül (ugyanis őt az oviban hagytam). Ami még nagyon boldoggá tesz, hogy nem lett igaza a védőnőnek, Samu gyönyörűen tanul németül, és ezt az óvónő is mondta. Nagyon gyorsan fejlődik, itthon is egyre több mindent mond németül, meg énekli az oviban tanult dalokat (sajnos én nem ismerem őket), számol, mondókázik. Amit nem értek, hogy egy ideje folyton hajtja a szekrényhez állva, hogy "nincs Nikolaus", de hogy most mondott neki "valaki" valami hülyeséget (egy magyar kisfiú van rajta kívül), vagy a csokimikulásra gondol, nem tudom... remélem, az utóbbi. A másik, hogy egy ideje sokszor szól, hogy kakilnia kell, de hiába ülünk rá a WC-re, semmi. Ami ebben az érdekes, hogy utána, pelusba sincs produktum, ami eddig nem volt jellemző. De öröm az ürömben, jön, és önállóan kéri, hogy ráülhessen a WC-re, ez is valami.

Letelt a 1/4 órám, ha Isten is úgy akarja, holnap folytatom...

Első napunk egyedül

Ma én vittem Samut az oviba. Igen, máskor is én szoktam. Csak most nem volt segítség, így a maradék 3at is vinnem kellett.

A fiúk jól keltek, így láttam rá valami csekély reményt, hogy a kajálást össze tudjuk hangolni. 5 óra alvást követően 8kor kirobbantottam a nagyokat, reggeliztünk (kínlódtunk), közben összeraktam Samu tízóraiját, megetettem Benit, aztán felöltöztettem a nagyokat, megetettem Danit, majd nekivágtunk az ismeretlennek.

Samu eszméletlenül ügyesen álldogált a tesófellépőn, ez nagy segítség volt, mert késésben voltunk, de így csak 5 perccel 10 után értünk be, én többre számoltam. Samut megkértem, hogy ne szaladozzon, Hédit kivettem (nagy hiba volt), aztán nekiálltam kiszedni az ikreket. Egyszer hátrafordulok, látom, hogy a lányom lobogó sapkával rohan a főút felé. Kiabálok utána, hogy álljon meg, de szerencsémre egy hős apuka utána vetette magát, és felkapta, mielőtt baj lehetett volna. Mea culpa, az én hülyeségem volt. Mindegy, apuka megfogta a lányt, amíg a fiúkat kiszedtem, akkor a 4 gyerekkel irány be, Samu már a folyosón vetkőzni kezdett. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy a cuccainak nem itt van a helye + vegyük már fel a váltócipőt. Egyik kezemben az ikrek (igen, 2 mózes egy kézben), másikban Hédi, harmadikkal szedegetem Samu cuccait. Odaérünk a fogashoz, ikrek letesz, Hédi letesz, elkezdem Samut vetkőztetni, de Hédi már sehol nincs. Futok utána, visszaterelem, Samu türelmetlen, menne játszani. Közben fél cipőnél megjelenik az óvónőnk, Hédi megint elszalad, mondja az óvónő, hagyjam, nem lesz baja, majd összeszedjük. Hát jó, hagyom. Samu kész, puszira már nincs idő, rohan játszani. Én összevakartam a lányom, felnyaláboltam az ikreket és irány az utca. Ikrek tessék-lássék berakva a kocsiba, Hédit bekötöttem (akkor már okultam a hibámból), ikreket beigazítottam, és elmentünk egy rövid sétára.

Hazaérve mindenkit felpakoltam, babakocsit eltettem, 11 óra. Ikreket lefektettem, Hédit kivittem a konyhába játszani, közben megfőztem. 1/2 12, megetettem Benit, összeszedtem a bandát, irány az ovi. Mintha otthon sem lettünk volna...

Samu már az ajtóban várt, mondta az óvónő, hogy 1/2 12-től búcsúzkodott, meglepett a dolog. De szerencsém volt, a csipet csapatot így nem kellett mozgatnom. 12-re odaértem, bár azt mondta az óvónő, hogy ráérek, de azt hiszem, jobb volt így. Holnap 1/2 10-re megyünk.

1/2 1-re hazaértünk (5 percre van tőlünk az ovi), nagyok megebédeltek, lefeküdtek, 1óra, Dani is evett, lefeküdt, 1/2 2, végre én is leroskadhattam a székre és elégedetten konstatálhattam magamban: ez a délelőtt is elment, és túléltük!

Egy vidám hétvége emlékére

Csak keveset veszekedtünk, ez már önmagában vidám. Bandesz lerobbant szombatra teljesen, én viszont betegeskedésre fordítható idő hiányában meggyógyultam péntek délutánra. Ettől még jórészt egyedül vittem a boltot, bár szegény nagy betegem így is rengeteget segített, de azért igyekeztem kikímélni, levest főztem neki, ápoltam stb. De 4 gyerek az betegen is 4 gyerek...

Szombat délután bementünk Mergentheimbe. Muszáj volt,  mert Samu cipőjének nem volt már orra, és Hédinek is igen nyomta a körmeit a kiscipő. A MyShoes - szégyen szemre - ki volt fosztva. Vagy csak rosszkor mentünk. Abból a szempontból nem, hogy a tavaszi/nyári kollekciót árusították ki, nekünk pont az kellett, mert idén megfogadtam, hótaposót csak az első hó után fogok venni. Viszont mivel kiárusítás volt, így - persze - nem lehetett kapni méretet semmiből. A Hédi féle cipőkből volt 18-19 vagy 23-25 (nagy nehezen azért találtam egy 20-asat, nem az igazi, de legalább nem löki le a lábujjkörmeit :S ), ami a Samura valókból tetszett volna, abból pedig 28 alatt SEMMI nem volt. Végül kényszermegoldás gyanánt vettünk neki egy adidast, nem szép, de legalább magasított a bokája, hogy az ne fázzon neki. Valamit valamiért. Neki sem tetszik annyira, de azért viselte. Szerencsére a fiamat nem zavarja, hogy a lyukas a cipője, ha egyszer megszokta, körömszakadtáig ragaszkodik hozzá.

A fiúk persze nagyon rendesek voltak. Üvöltöttek kb 2 órán keresztül, de nem volt mit tenni, nekem muszáj volt bemennem az EDEKAba. A hűtőnkben ugyanis csak néhány molypille aludta 1000 éves álmát, és kenyerünk sem volt. (A falu átka...) De végül is túléltük a kiruccanást pár apró idegösszeomlással, és Hédiből kiindulva a dolog napról napra jobb lesz majd.

Vasárnap szülinapoltunk. Ennek örömére Bandesz felébresztett éjfél után 2 perccel és odaadta az ajándékom. Nagyon örültem neki, egy spéci varródobozt kaptam, régi álmom volt már, de bevallom, részemről várhatott volna a dolog reggelig, tekintve, hogy az ikrek a takonytól 2-kor keltek (ma már 5ig aludtak!!!!), de mindegy. Szép hét volt amúgy, minden nap kaptam valamit :) Mivel nekem az ajándék a szeretetnyelvem, vasárnapra már nagyon szeretettnek éreztem magam :D
Hétfőn egy baglyos képeslapot kaptam, kedden 2 csík Ferrero Küsschent, szerdán most hirtelen nem tudom, mit kaptam, csütörtökön baglyos akasztóst, pénteken illatgyertyát potpurival, szombaton baglyos dekorszalvétát, vasárnap pedig a varródobozt :) Szóval klassz volt nagyon :)

Meglett az orrcsepp is, kiderült, hogy mégsem a Vologok* javítottak vele a Pángalaktikus Gégepukkasztó* állagán, bár Niki barátnőm elméletéből kiindulva szegény orrcseppet ettől csak egy hajszál választotta el, ugyanis...
Történt, hogy ha már szülinap, rendeztem egy szülinapi porszívózást. Fura volt már korábban, hogy nehezen szív a porszívó, és az 5. perc után rettenetes hangja lett. Azt hittem, a sok haj okozza, ami a szűrőre tekeredett, így hát lecsatoltam a tartályt, és látom ám, hogy a berakodott por alól egy kék foltocska kacsingat rám. Felkeltette az érdeklődésemet a dolog, megpiszkáltam, érzetre a sok portól olyan volt, mintha legalább Tutanhamon sírját találtam volna meg, és láss csodát, a kis kékből egy hosszú kék lett, majd további nyaggatás hatására előkeveredett valami rózsaszín is. Az orrcsepp. Hogy került oda? Agyas Samuka és Eszes Hédike teledobálták a csövet. Mert ez ám nem a vége még, komoly közelharc árán, amit a fizika - sokak szerint kőbe vésett - törvényei ellen vívtam, melyek kimondják, hogy egy merev félkörbe egy merev egyenest nem lehet illeszteni (ilyen hülyeséget! :D ), kiszabadítottam a flasit és porszívóztam volna tovább. Volna. Éktelen sivítás hasított a kellemes, lagymatag vasárnap délelőttbe, de mivel a szívóerő jelentősen feljavult, ezt már végképp a hajnak tudtam be. Bejön az én drága fizikusom, és az első kérdése:
- Mi ez a zaj?
- Hát mi lenne, a porszívó!
- Ez normális, hogy ilyen hangja van?
Itt már csak sóhajtottam, azt hiszem, ez a mondata többet mondott minden szónál (Bandesz nem porszívó kompatibilis). Mondtam, hogy a hajam okozza biztosan. Csak nézi, nézi a tartályt:
- Te Tündérke, ez fordítva van összerakva!
Elborult az arcom:
- Már hogy a fészkesbe lenne fordítva összerakva?  Teljesen hülyebiztos, annyira csak nem vagyok tán idióta, hogy nem tudom megcsinálni....
Azért levette a tartály. Ahová korábban az orrcsepp ékelődött be, onnan most egy használt papírzsepi vigyorgott ránk.
Szumma szummárum: jó, hogy nem égett le a porszívó...

Már csak egy dolog van hátra: úrrá lenni a motiválatlanságomon :( azt hiszem, ha van tavaszi fáradtság, akkor létezik az őszi motiválatlanság is...

Bili buli, takony telep

Melyikről is írjak előbb? Kezdjük a náthával, az hamarabb volt, mint a tojás...

Szombaton ugye IKEÁztunk. Hédit jó eséllyel alul öltöztettem, mindenesetre hétfőn térdig érő "jégcsappal" ébredt... Wááááááá, wunderbar. Orrszívás, cseppentés, öröm, hogy más nem szörcsög. Kedden már Samu is szörcsögött, éjjel sírt, fogta a homlokát és hajtogatta, hogy bibis. Persze, mert szegénynek telerakodott. Orrcsepp persze elment kirándulni, hanyag-anyu kinn felejtette a kanapén és nincs az a Fishes-Price, ami felérne egy flasi orrcseppel. Szerda reggelre Beni is rákezdett, Dani köhögött, nekem fájt a fejem, de az orrom még nem volt vészes. Orrcseppet persze elnyelte a nagy univerzális szippantó, mert azóta se lett meg, szerintem valamelyik csillagközi bolygón locsolják vele a talajt, vagy nem is tudom. De kibántam Murphyvel, mert amint "letörtem a jégcsap hegyét" Hédi orráról, bölcsen billentyűzetet és egeret ragadtam, hogy után rendeljek. Szerintem az Otrivin cég belőlünk él, de nem nagyon érdekel, a cucc működik, a lengyel csodával* pedig csak magamat mérgezem, a gyerekeket nem (és itt nem is kapható). Szóval szerdán, pontban 2kor, amikor már minden reményt feladva felhívtam Bandeszt, hogy kikönyörögjem nála a tiszteletkört a patikába, hallom, hogy csapódik egy kocsiajtó. Versenysprintert meghazudtoló tempóval robogtam az ablakhoz és láss csodát! A szívemnek akkor pont legkedvesebb ember csapkodta a kocsiajtót: a Hermes futár.** Megdöntve saját előbbi világrekordomat futottam a kapucsengőhöz, és megelőzve a sofőrt, már nyitottam is az ajtót. Úgy volt, ahogy sejtettem: az orrcseppek jöttek meg.
A délután ezt követően pazar hangulatban telt, csepegtetés, orrszívás, etetés, pelenkázás, csepegtetés, orrszívás, etetés, pelenkázás.... stb. Véget nem érő rítus vette ezzel kezdetét, aminek az lett a boldog végkifejlete, hogy mára többé kevésbé funkcionál a család :)

Na és akkor a bili. Samu kapott új bilit. Lassan nagykert nyithatok, de eddig sajna semmi nem működött. Próbáltam én mindent, épp csak a nemzeti himnuszt nem kapcsoltam be ***. Szóval utolsó próba gyanánt vettem egy kormányos bilit. Igen, kormányosat. Még duda is van rajta. Ilyen, ni:

Szóval azóta bilizés van ezerrel. Tegnap már magától szólt:

Kísz autosz kakilunk!

... és bele is ment, aminek kellett! :) Kis lépés ez sokaknak, de nagy lépés nekünk! Már kezdtem feladni, úgy voltam, hogy majd az oviban, de mégsem! (Talán...). Persze ma már pelusba sikerült, meg a tegnap délutáni is (én voltam balf***, a gyerek szólt, én inkább lefektettem :( ), de jó útnak érzem, tekintve, hogy korábban ráülni sem volt hajlandó.

Vasárnap szülinap. Az enyém. A 20. . Hogy hanyadik 20., azt inkább hagyjuk :D Élménybeszámolóval hétfőn jelentkezem :)


*Novorin orrcsepp, gyerekkorunk nosztalgiája, ki ne emlékezne rá...

** Nem, nem csalom a férjemet, de ha valaki volt már összezárva taknyosan 4 még taknyosabb pici gyerekkel, talán megérti, miért vártam ezt a jó embert olyan epekedve orrcseppestől mindenestől :D

*** Nem hinném, hogy sokat ártott volna...

Az újdonság varázsa

No igen, kicsit felpörgött az életünk. Új autó, új ágy, új egér...

Szóval megjött az új autó. Nagyon cooooooool :) VW Caddy Soccer, vagy mi, szép bordó. Megy, mintha olajon siklana, és tényleg nagyon nehéz besaccolni a sebességet. Megérte rá várni, bár kevesebb idővel is beértem volna, mégsem panaszkodom, húzhatták volna október végéig is *. A másik, ami nagyon tetszik, hogy az egész kocsi nem nagy. Az ember ránéz, és nem támad az az érzése, hogy egy kisbuszt stírol. Ellenben benn rengeteg hely van! Akkora a csomagtartója, hogy el sem tudom mondani, illetve magasított fölfelé, tehát majdnem fel is tudok benne állni. Ki is próbáltuk szombaton, elgördöltünk az IKEÁba.

No igen, kapott Hédi új ágyat.

Csodaszép, nagyon kényelmes, praktikus, remek, tényleg. Problem? Ja igen... amivel nem számoltunk: Samu szabadon hozzáfér Hédihez, így hiába a sok órás altatási processz, a leányzó 2 perc múlva éberen sivalkodik az ágy tetején, Samu pedig önfeledt boldogságában, kajánul vigyorog a helyén. Kellemetlen. Így az ágy a radiátornak támasztva, Hédi pedig visszapakolva a kiságyba. Erősen remélem, az ovi megoldja a gondunkat, és Samu aludni fog, mire elaltatom Hédit, most ugyanis sajnos nincs miben kifáradnia, így nem is alszik túl jól (megértem).

Aztán ha már Würzburgban voltunk, vettünk a Köllében egy új egeret is, egyelőre nevenincs, szép morzsa-fekete. Nem, nem szenvedek egérgyűjtési mániában, egy másik bejegyzésben leírom majd, miért kellett a kis foltos.

A visszaszámlálás pedig elindult, kevesebb, mint egy hónap és kezdődik Samunak az ovi...

Jó néhány nehéz nap még nehezebb éjszakája...

A fiúk hasfájósak, Hédi fogzik, Samu zaklatott. Konkrétan négy gyerekből négy virraszt éjszakáról éjszakára. Meg persze mi. Igen mi, Bandesz és én.

A kör körbe jár, éjjel nem alszanak, napközben nyűgösek, kimerültek, kezelhetetlenek. A fiúk vég nélkül sírnak, mindegy, hogy éjjel van, vagy nappal. Én pedig zombiként dülöngélek egyik faltól a másikig. De a legnehezebb a türelem. Venni egy nagy levegőt és elmondani újra, meg újra, hogy nem szabad, ne csináld, nem szép dolog, pedig tudom jól (ez tartja az idegeim utolsó szálait), hogy legalább ugyanúgy, ha nem jobban szenvednek ők is, mint én.

Hédi kb fél órával azt követően, hogy felkeltek, nagyjából 5 perccel a reggeli előtt már nyűgös, hisztis, rajtam csüng állandóan. Nyafog, sír, tépi a ruháimat, hogy vegyem fel. A reggelit alig tudom beletölteni, mert már az etetőszékben elalszik (nem, ébredés után 2 perccel még nem éhesek).

Samu hisztis, agresszív, türelmetlen. Mindent eldob, földhöz vág, ami nem úgy sikerül, vagy egyáltalán nem sikerül. Magát is sűrűn vágja a padlóhoz és tehetetlen dühében rúg, vág, csapkod. Nem egy szép látvány....

A fiúk meg... sírnak. Sírnak hason, háton, az oldalukon, ölben, ágyban, cumisüvegen, cumival, cumi nélkül, hálózsákban, vagy csak sima ruhában, mindegy. Daninak mindig beakad a levegő, vagy a nagy C-ben reked meg valahol, és akkor sok órás kínlódás, sírás és tekergés után csak kijön, vagy beszorul a bordái alá, ami a legrosszabb a világon (tapasztalat), és ezen a fejhangon sivalkodás persze csak tovább ront. Beni még mindig (vagyis már megint) mekóniumot kakil, erre egyetlen ember volt képes a családban rajta kívül, mármint hogy születés után ezt ilyen sokáig kihúzza, és ez én voltam. Anyu elmondása szerint szenvedtem, mint 3 kutya egy láncon, szóval megértem a gyerekem, és ezen speciel végképp semmiképp nem tudok segíteni. Talán ez az egészben a legrosszabb.

Szóval kimerült, hangos időszakunkat éljük, de tartja bennem a lelket, hogy egyszer ennek is vége lesz...

Vissza a jövőbe

Szóval valahol ott hagytam abba, hogy kórházban voltunk. Hétfőn bekerültünk, szerdán hazajöttünk. Mi baja volt Beninek? Senki nem tudja. Tenyésztés rendben, vérkép rendben, UH rendben... kérdeztem, hogy a tápszer nem lehet? A doki szerint nem, mert szabvány a tápszer előállítás mindenhol, mindegy, melyiket adom, ugyanazt tudja. Hát jó. Azért mi váltottunk Bebára, mert azt mintha jobban ette volna a gyerek. Eredmény: láss csodát, egy hét múlva a hányás is, hasmenés is megszűnt. Sőt, azóta a gyerek 170 miliket eszik egy kajálásra, ennek folyományaként lassan 4 kiló lesz :)

De hogy írjak kicsit a mindennapokról is. Samu kutyarossz, nehéz vele nagyon, állandóan Hédit szekálja, hiába kérem, magyarázom, büntetem, semmit nem ér. Hogy miért csinálja, nem tudom. Van, aki azt mondja, a figyelem középpontjában szeretne lenni, más azt, hogy a húgán vezeti le a frusztráltságát, megint más azt, hogy gyerek és kész. Én meg egyszerűen már nem tudok mit csinálni. Mióta májusban felfogadtam a bébiszitterünket, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni, és egyre rosszabb a helyzet. Pedig olyan büszke voltam rá, hogy SOHA nem bántotta a húgát. Közben készülünk az ovira is, lassan nekiállok beszerezni a hiányzó dolgokat, esőnadrág, benti cipő, stb. Októberben majd valamikor még elvben be kellene mennem egyeztetni, meg ideadják a papírt is, amit kitöltve elkezdik vonni az ovidíjat. Hát, hamar eljött ez is, vérzik a lelkem, hogy az én csepp manóm novembertől ovis lesz, de Bandesznak van igaza, örökké nem lehet itthon. Félek is a dologtól, a szoktatás, hogy fogadja majd, tetszik-e neki vagy nem, szeretni fogja-e vagy csak kínlódunk majd... Legújabb heppje, hogy fél a gyerekektől, ez külön aggaszt, mert az oviban elég sok van belőlük, de csak megoldódik közösségben talán ez is. Remélem...

Hédi elindult, így most meg van az egész napos program. Mindenféle játék nélkül elvan, jön, megy, rendezkedik. Nagyon tetszik neki, hogy "nagylány" lett. A beszédfejlődése viszont, amilyen nagy lendülettel indult, úgy meg is rekedt, sőt, most talán mintha visszafelé lépkednénk, egyre kevesebb dolgot mond. Nem mintha izgatna a dolog, Samu is sokáig ezt csinálta, aztán csak megtanult beszélni. Alsó két szemfog kinn, a felső kettőt várjuk éppen. Remélem, hamarosan átpattan, és vége az álmatlan éjszakáknak. Szegénykémet sajnálom amúgy, Samu mindig bántja, a fiúkkal nem tud úgy játszani, nekem meg nincs rá annyi időm, amennyit szeretném, hogy legyen. Igyekszem rengeteget foglalkozni vele, de ettől még sokszor érzem, hogy ez is nagyon kevés neki.

A fiúkkal minden rendben, nőnek, gyarapodnak, esznek, alszanak. Kivéve délutánonként, mert akkor kiböjtöljük a pocakfájást, de nem panaszkodom, éjjel alszunk. Amit nem szeretek, hogy a babakocsit utálják, szóval nehéz sétálni menni velük. Ha megállunk bárhol (mondjuk játszótér), 10 perccel később kezdődik a visítás. Ezt leszámítva nem sok gondom van velük. Segítségem nincs, egy hónapig lett volna, de a kassza addig töketlenkedett, hogy az egy hónapból 4 nap lett. Remek. De mindegy, megoldom, kimerítő kicsit, de nem lehetetlen. Csak szervezés kérdése az egész. Így szerencsére mindenre van időm, mindig van tiszta ruha, ebéd, játék, meseolvasás, és a fiúk sincsenek elhanyagolva. Igaz, este teli lisztes zsákként dőlök az ágyba, de 4 gyerekes anyukaként nagyra tudom értékelni, hogy legalább napközben nem akarok idegösszeomlást kapni.

...és ha minden jól megy, jövőhétre lesz autónk is...

Itt a vége, fuss el véle (?)

Ismét hétfő van... 6:13, éppen. Fura, hogy most már nem a heteket számolom, vagy a napokat, hanem az órákat és a perceket. Persze megnyugodtam, ennek is meg van a maga szépsége, mármint az indításnak. Nincs az az ideg, hogy ideér-e a mentő, ki vigyáz a gyerekekre, hogy jutok kórházba, nem szülök-e meg itthon.. A fiúk persze, köszönik szépen, nagyon jól vannak odabenn, eszük ágában sincs megszületni. Front ide, vihar oda, semmi nem használ. Persze a kérdőjel jogos a cím végén, a múltkor úgy hangzott el a mondat, viszonylag pontosan idézve: "A B baba súlya jelentősen kisebb, és a magzatvíz is fogy. Ha (!!!!) ez nem változik, vagy rosszabbodik, jövő hétfőn rájuk nézek megint, akkor (!!!) megindítjuk a szülést." Tehát ha Beni nőtt egy hét alatt (nem hiszem, mert a 2-300g, amiről a doki beszélt mindig is megvolt közöttük), és a magzatvíz sem fogyott tovább (mert visszatermelni garantáltan nem tudom), vélhetően hazaküldenek és várunk tovább. Meglátjuk.

Tegnap megkerestük a fiúkat az AngelSounddal, nem tetszik, hogy Dani szíve még mindig össze-vissza ver néha. Ha megszülettek, mindenképp meg kell említsem, hogy nézzenek már rá, mert nem hiányzik, hogy itthon legyen rosszul. Beni viszont teljesen lenn van, lemászott Dani lábairól, így már a borda alá gyömöszködéstől sem félek annyira, de persze tudjuk, bármi lehet, tehát fél lábbal arra is igyekszem készülni, hogy császár lesz a vége, ne akkor érjen két fájás között sokként a hír.. A táskákat bepakoltam, elvben mindenünk van, most csak a vajúdósat rakjuk el, azt beszéltük, aztán ha úgy is van, délután behozzák a nagyot Bandeszék. Az annyira nem égető. Ha nem kell, akkor meg legalább nem cipeltünk feleslegesen még egy táskát, elég lesz a babakocsi :) (apáék ugyanis meg akarnak várni)

Szintén tegnap, nem tudom, mi ütött a kinti két gyerekembe, de eszméletlen anyásak voltak. Senki más nem volt jó, csak anyával lehetett tusolni, enni, aludni menni, sőt, Samuval összebújva néztük a Némó nyomábant, ami azért nagy szó (ennek örömére Hédi kimérte neki a féltékenysége diktálta sallereket, ami szintén szokatlan, mert miattam sosem szoktak összeveszni...) Hiányozni fognak, akár most fektetnek be, akár végül csak megvárjuk, hogy elinduljon magától a dolog... és még akkor haza se hoztuk az ikreket...

De egy dolog vigasztal, akár ma születnek a fiúk, akár 4 hét múlva, már mindenképp Oroszlánok lesznek :)

Kis kutya, nagy meleg, négy gyerek

Beütött a kánikula*, szenved mindenki. A kicsik kb. nem alszanak, hiába a medence, nem pancsolnak, ha lehetőség van, ki sem mennek. Van persze légkondi, de ha a halottat szájon csókolom, nagyjából annak is többet ér a művelet, mint a lakásnak a készülék beüzemelése. Gondoltam naivan, hogy majd én okos beállítom a folyosóra és akkor ahogy azt lehűti, befolyik a hideg a gyerekszobába is, ha az összes ajtót becsukom, de nem... Mondjuk ezen sokat segít, hogy a ház fekvése miatt egész délben a kicsik ablakaira tűz a nap. Mi lesz itt júliusban, augusztusban? Hab a tortán, hogy szerdától írja a lehűlést (éljen), vasárnapra már 14 fokot ígér :S Még jó, hogy van egy bontatlan doboz magnerot, kelleni fog, úgy érzem.

Ma megyek az oviba megbeszélésre, nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan rendes-e az óvónéni, vagy megint csak a kezembe nyomnak majd egy papírt és dögöljek meg. Bár mondtam, hogy először informálódni szeretnék, hogyan is megy itt az ovi, mert olyan dolgokat hallottam, hogy hullik a hajam azóta is. Elvben reggel 8ra kellene vinnem a gyerekemet és délig ott hagyni, ami 4 óra, nélkülem, a legelső pillanattól. Ez szerintem akkor is nehéz, ha rendesen be lehet szoktatni a kicsiket, úgy meg pláne, hogy csak berakom a gyereket én meg eltűzök. Samu egy nagyon érzékeny gyerek, fenének sem hiányzik, hogy emiatt törjön össze, főleg, hogy csak szórakozásképp járna oviba, nem muszájból (nem dolgozom, itthon is maradhatna, de én is fontosnak tartom, hogy ismerje meg a korosztályát, meg hát a német is jobban ragadna). Persze alkati is a dolog, állítólag én is rühelltem oviba járni, de én erre nem emlékszem, csak arra, hogy szerettem. De én egy örök romantikus alkat vagyok, aki hajlamos majdnem mindennel kapcsolatban csak a szépre emlékezni :)

Hogy Hédi se maradjon ki, kijött még egy foga, és láss csodát, nem hogy egyre többet áll önállóan, kapaszkodás nélkül, de tegnap már stabilan járt a függönybe kapaszkodva (aminek én annyira nem örültem, de mea culpa). Kíváncsi leszek, mikor indul el, szerintem már nincs sok addig :)

* A kánikula szavunk a Canis culus nevű csillagképből ered, ami augusztusban tűnik fel az égen, pont akkor, amikor a legmelegebb van (volt). Csak érdekességképpen...