Nem, a Bori felfedezése nem az én érdemem. Márti barátnőm mondta az okosságot, és döcögve is indult a dolog, de végül Samunak is megtetszett, így most már non-stop Borit nézünk.
Az eredetije a Meine Freundin, Conni fut itt a KiKa-n is reggel 9-től. Végtelenül aranyos mese, egy 4-5 éves kislányról szól és a családjáról, barátairól. Mivel a könyv eredetileg 3-12 éves korig szól gyerekeknek (Conni több korosztályként is szerepel), ezért a rajzfilmek oktató jellegűek. Én is sok hasznosat megtudtam belőle pl:
- miért gyújtanak a németek tüzet húsvétkor (mert gyújtanak, bizony :) )
- mire való a tekerős kar a mixeren
- hogyan kell repülőgéppel utazni (ciki, még sosem ültem repülőn)
- hogyan fűzzük fel a tojásokat egy madzagra
Ami nekem már nem volt új, de mindenképp hasznos:
- hogyan működik az óvodarendszer (szépen lehet látni)
- mit kell tenni, ha elveszítjük a gyereket
- mi történik az orvosnál egy U-vizsgálat alatt (vicces, mert az U, mint Untersuchung maga is vizsgálatot jelent :D )
- mit tegyünk, ha szereztünk egy kisállatot
Ami baromira tetszik benne:
- tele van jó ötletekkel, miket lehet csinálni a gyerekekkel közösen
- sok mindenre megtanít, Samu pl már félprofin ismeri az órát :D
- nagyon sok olyan gyerekprogramot (tánctanulás, ritmusfejlesztés, lovaglás stb) bemutat, amit esetleg a mi csemeténk is szívesen kipróbálna
- nagyon kedvesek és valósághűek a szereplők (Bori egy akaratos 4 éves, Jakab kicsit butácska 2-3 éves, aki mindent kérdezés nélkül elvesz, anyuka határozott, nem mézes mázas, apuka következetes, ő sem a "szuperapu", "nekedmindentlehetkislányom" típus, a gyerekek sokszor vannak leszidva, ha rosszat csinálnak, nincs az a "műanyag íze", mint sok más mesének, ahol anyuka mosolyogva takarítja a mocskot a gyerekek után, mondván, nem baj, gyerekek)
Egy szó, mint száz: SZUPER! :)
Ja, és +1 pont: az olasz kisfiút a magyar mesében Samunak hívják :) (az eredetiben Simon, nem is értem, miért fordították le...)
2015. február 17., kedd
2015. február 16., hétfő
Hurrá, nyaralunk!
Talán... már rá tudtam venni apjokat, hogy üljünk le, és beszéljük meg, mikor megyünk. Azt, hogy hová, már családi egységben eldöntöttem. A Harzba.
Jó, mert sok a gyerekprogram.
Jó, mert nincs nagyon messze.
Jó, mert hegyvidék, csend, jó levegő.
Jó, mert olcsók a szállások.
Jó, mert rengeteg olyan dolog van, amiért Samu, mint a legidősebb, rajongani fog.
Persze kell csinálni eső- és jó idő programokat is, de ami biztosan lesz:
- gőzösözés (Samu imádni fogja)
- repülőgép park
Persze terveztünk állatkertezést, egy nap strandot, esetleg valami élményparkot, libegőzést, meg akarjuk nézni a Hexensteigot, jó enne elmenni a kecskefarmra, a madárrezervátumba, esetleg be lehetne iktatni a Kleinen Harzot is. Meg lehetne nézni néhány romot, bemenni pár templomba, sétálni egyet a "főváros" főterén (biztosan csodálatos), fagyizni, játszani, együtt lenni :)
Kinéztem egy apartmant is, jó helyen is lenne, tágas, van elkerített kertje sok játékkal, az egésznek nagyon jó ára van, de persze most nem találom sehol...
Jó, mert sok a gyerekprogram.
Jó, mert nincs nagyon messze.
Jó, mert hegyvidék, csend, jó levegő.
Jó, mert olcsók a szállások.
Jó, mert rengeteg olyan dolog van, amiért Samu, mint a legidősebb, rajongani fog.
Persze kell csinálni eső- és jó idő programokat is, de ami biztosan lesz:
- gőzösözés (Samu imádni fogja)
- repülőgép park
Persze terveztünk állatkertezést, egy nap strandot, esetleg valami élményparkot, libegőzést, meg akarjuk nézni a Hexensteigot, jó enne elmenni a kecskefarmra, a madárrezervátumba, esetleg be lehetne iktatni a Kleinen Harzot is. Meg lehetne nézni néhány romot, bemenni pár templomba, sétálni egyet a "főváros" főterén (biztosan csodálatos), fagyizni, játszani, együtt lenni :)
Kinéztem egy apartmant is, jó helyen is lenne, tágas, van elkerített kertje sok játékkal, az egésznek nagyon jó ára van, de persze most nem találom sehol...
2015. február 13., péntek
"2 perc hotspot"
De mit tegyünk, ha az egész életünk egy nagy hotspot?
Hát, rakjuk rendbe :D Hogyan? Új szokásokkal. Jó szokásokkal. Mik ezek? Kinek mi. Nekem? Lássuk csak.
- Kávé után öltözés, fogmosás (folyamatban, egyelőre még nem mindig jön össze)
- Lefekvés előtt 10 új szót megtanulni németül (sokszor nincs már kedvem, bevallom)
- Minden hónapban kiolvasni egy könyvet (sokszor nehezen indul, akkor meg lassabban halad, mint egy hónap...)
- Minden héten megnézni egy jó filmet (ha betegek a gyerekek, ez se mindig jön össze)
- 15 perc mozgás minden nap (gyereket kergetni egy rend ruhával ér?)
- Levinni a szemetet heti 2x (hát....)
- Ágy rendszeres áthúzása ( :/ )
Sokszor kicsit maximalistának érzem magamat saját magammal szemben...
Hát, rakjuk rendbe :D Hogyan? Új szokásokkal. Jó szokásokkal. Mik ezek? Kinek mi. Nekem? Lássuk csak.
- Kávé után öltözés, fogmosás (folyamatban, egyelőre még nem mindig jön össze)
- Lefekvés előtt 10 új szót megtanulni németül (sokszor nincs már kedvem, bevallom)
- Minden hónapban kiolvasni egy könyvet (sokszor nehezen indul, akkor meg lassabban halad, mint egy hónap...)
- Minden héten megnézni egy jó filmet (ha betegek a gyerekek, ez se mindig jön össze)
- 15 perc mozgás minden nap (gyereket kergetni egy rend ruhával ér?)
- Levinni a szemetet heti 2x (hát....)
- Ágy rendszeres áthúzása ( :/ )
Sokszor kicsit maximalistának érzem magamat saját magammal szemben...
2015. február 5., csütörtök
Fél évesek lettek az ikrek
Ennek örömére hoztam egy szüléstörténetet, mert az idő már most elhomályosította, mi lesz később...
"Éjjel éreztem, hogy valami lesz. Reggel beálltam a tus alá és éreztem, hogy rendeződtek a keményedéseim, de fájásnak nem neveztem volna őket. 8kor már húzott a derekam, ha álltam, de ha mondjuk leültem, semmi bajom nem volt, így vacilláltam, menjünk, ne menjünk... 9kor beálltam a tus alá, csak nem múlt, de még azért megfőztem, meg minden, annyira gyenge volt az egész, hogy nem hittem, hogy gyerek lesz belőle. Fél 11kor mondta Bandesz, hogy vagy bevisz most, vagy 3ig sehová, tőle otthon is megszülhetek, mert ő lefekteti a gyerekeket. Ok, bevitt, 11kor landoltam a szülőszobán, pont a dokinőnk volt benn, mondta a szülésznőnek, hogy tök jó, hogy bejöttem, mert benn van a főorvos is, és hétfőn amúgy is indítottak volna, jó lenne, ha spontán szülnék. Ok, megvizsgált (a szülésznő), mondta, hogy 4cm-re nyitva vagyok (kb 2 ujj), szóval telefonáljak le apukának nyugodtan, hogy menjen haza a gyerekekkel, ne várjanak rám. Ok, leszóltam, közben rátettek CTG-re, 100-140-es "fájásokat" mutatott a gép, de én SEMMIT nem éreztem. Néha megkeményedett a hasam, de ennyi. A szülésznő leválasztotta a méhszájat a burokról, akkor már valami történt, de az is csak vicc volt. 1/4 12 körül bejött a dokinő, hogy javasolná a PDA-t (eda), mert ikreket szülni nagyon fáj, és el is húzódhat, persze, mivel be voltam tojva, simán belementem. Közben megint megvizsgált a szülésznő, 6cm (3ujj), ekkor repesztette meg a burkot, bár úgy adta elő, mintha magától repedt volna meg, csak én napokkal később megtaláltam a sebet Dani fején. Na mindegy. Anesztes csak nem akart leérni, 3/4 12-re már 9cm-re voltam kitágulva, mondta a szülésznő a dokinak, hogy szóljon fel, hogy haladjanak, mert teljesen fel van minden puhulva és nagyon gyorsan jönnek a fiúk. Én még mindig nem éreztem SEMMIT!!!!! Na, délre lejött az anesztes, 1/2 1-re nagy nehezen bekötötték a PDA-t, addig kaptam valamit, amitől leállt a szülés, aztán 3/4 1 felé vége lett a szer hatásának, viszont dolgozni kezdett a PDA, szóval még annyit sem éreztem, mint előtte. A szülésznő szólt 1 körül, hogy nyomjak, aztán nézték a CTG-t és mondták, mikor nyomjak rá. Előtte még csináltak UH-t, hogy merre fekszik Benci, aztán amikor Dani kinn volt (kb. az 5. nyomás után), a főorvos is megtapogatta a hasam, irányban van-e még Beni, a dokinő megrepesztette a burkot és már csak nyomnom kellett. Beni 2 nyomásra kinn volt. De nála sem éreztem semmit sem, ugyanúgy mondták, mikor kell nyomnom. A lepény születését éreztem, nem volt kellemes, de ennyi. Féltem is, hogy érzéstelenítő nélkül varrnak majd, de varrni sem kellett. Megnyugtató volt, hogy az ikrek miatt eleve a műtő melletti szülőszobába vittek, a fejem mellett volt az ajtó a műtőbe, az pedig nagyon vicces, hogy a 3 szülésből pont az ikrek voltak a legkönnyebbek. Ha a gyorsaságit nem is, a könnyűségi versenyt azt hiszem, megnyertem ;)"
Ezt az egyik csopiból másoltam át, mert én már ennyire nem emlékszem az egészre. De mire is emlékszem fél év elteltével? Lássuk csak...
Érdekes volt, hogy éjjel is a szokott módon keményedett a hasam, mégis tudtam, hogy másnap szülök. Nem is lepett meg, amikor beindult a szülés, bár nem nagyon akaródzott mennem. Féltem nagyon a fájdalomtól, meg az egésztől, hogy baj lesz, hogy fájni fog, hogy valami nem sikerül, hogy fájni fog, hogy végül mégis műteni kell, vagy ha mégsem, akkor fájni fog.
Emlékszem, amikor beértem, mennyire hülyének néztek, "Mit beszél ez a nő 2 perces fájásokról a nagy táskájával?!" ez volt a homlokukra írva. Amikor felcsengettem a szülőszobára, mondtam, hogy két perces fájásaim vannak, lentről küldtek, beengedett a Hebamme, de én persze nem álltam neki a vajúdók meg a szülőszobák között grasszálni, megvártam, amíg jön valaki és megkérdezi, mit akarok. Közben jött egy fiatal, valszeg első gyerekes pár, könnyedén besasszéztak az amúgy is nyitott ajtón, végigsétáltak az egész szülészeten (még az a jó, hogy a szülőszobákra nem nyitogattak be), közben jött a szülésznő, a gondjaiba vette őket, mert jajj szegény anyuka vajúdik, de mondták, hogy nem, csak kontrollra jöttek. A mellettem levő vizsgálóba vezette be őket a szülésznő, közben még hallottam, hogy mondta, hogy valaki becsengetett, hogy 2 perces fájásai vannak, fura, azt hitte, ők azok. Aztán kijön, oda hozzám, hogy "Maga meg kicsoda és mit akar itt?!" Legyek őszinte? Megadta az alaphangot az egésznek. A szülésznő amúgy ugyanilyen bunkó volt egész addig, amíg a dokinő széles mosollyal nem fogadott, hogy jajj, de jó, hogy magamtól jöttem, nem kell az indítással szórakozni.
Arra is tisztán emlékszem, mennyire fájt a "vizsgálat", teljesen biztos vagyok benne, hogy a szülésznő végig kézzel tágított, amit nem is értek, tekintve, hogy vártuk az anesztest, nem volt létszükség fél órán belül szülnöm... Amikor aztán csak leért a PDA, megláttam a hatalmas tűket, a műszereket meg mindent és már azt kívántam, hogy bárcsak inkább a szülés fájna. De a gyomorvakaró tudaton kívül, hogy egy tű áll ki a hátamból (igen, volt kapacitásom szülés közben ezzel foglalkozni), meg néhány erősebb ütéstől, nyomástól eltekintve semmit nem éreztem. Más kérdés, hogy a fiúk 3 hónapos koráig fájt utána a hátam...
Érdekes volt megélni, hogy miután Dani felsírt és én pihentem volna, egyből nyomnom kellett megint. Megszültem már addigra 2 gyereket, ez is újdonság volt. Mint azt is nagyon érdekes volt hallani, hogy ketten visítanak, és azt is furcsa volt megélni, hogy 2 gyereket adtak a kezembe.
Tisztán él bennem a főorvos minden szava, ami arra vonatkozott, mennyire királyul csináltam, le a kalappal előttem. Hát nem volt nehéz, nem is első gyerekek voltak, meg amúgy is, nem is sokat éreztem, és a csapat is nagyon jó volt. De ettől még jól esett. Mindenki büszke volt rám, hogy természetes úton megszültem az ikreket, mint kiderült, ez nem gyakori, és innentől már én is büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Utólag nem is bántam, mert másnap kezdődött az igazi élet, éjjel nappal, szóval minden csepp erőmre szükségem volt.
Azóta pedig eltelt fél év, és az a két kék törpi, aki elveszett a véres plédekbe bugyolálva hatalmas, erős kisfiúvá nőtte ki magát. Olyan hihetetlen...
"Éjjel éreztem, hogy valami lesz. Reggel beálltam a tus alá és éreztem, hogy rendeződtek a keményedéseim, de fájásnak nem neveztem volna őket. 8kor már húzott a derekam, ha álltam, de ha mondjuk leültem, semmi bajom nem volt, így vacilláltam, menjünk, ne menjünk... 9kor beálltam a tus alá, csak nem múlt, de még azért megfőztem, meg minden, annyira gyenge volt az egész, hogy nem hittem, hogy gyerek lesz belőle. Fél 11kor mondta Bandesz, hogy vagy bevisz most, vagy 3ig sehová, tőle otthon is megszülhetek, mert ő lefekteti a gyerekeket. Ok, bevitt, 11kor landoltam a szülőszobán, pont a dokinőnk volt benn, mondta a szülésznőnek, hogy tök jó, hogy bejöttem, mert benn van a főorvos is, és hétfőn amúgy is indítottak volna, jó lenne, ha spontán szülnék. Ok, megvizsgált (a szülésznő), mondta, hogy 4cm-re nyitva vagyok (kb 2 ujj), szóval telefonáljak le apukának nyugodtan, hogy menjen haza a gyerekekkel, ne várjanak rám. Ok, leszóltam, közben rátettek CTG-re, 100-140-es "fájásokat" mutatott a gép, de én SEMMIT nem éreztem. Néha megkeményedett a hasam, de ennyi. A szülésznő leválasztotta a méhszájat a burokról, akkor már valami történt, de az is csak vicc volt. 1/4 12 körül bejött a dokinő, hogy javasolná a PDA-t (eda), mert ikreket szülni nagyon fáj, és el is húzódhat, persze, mivel be voltam tojva, simán belementem. Közben megint megvizsgált a szülésznő, 6cm (3ujj), ekkor repesztette meg a burkot, bár úgy adta elő, mintha magától repedt volna meg, csak én napokkal később megtaláltam a sebet Dani fején. Na mindegy. Anesztes csak nem akart leérni, 3/4 12-re már 9cm-re voltam kitágulva, mondta a szülésznő a dokinak, hogy szóljon fel, hogy haladjanak, mert teljesen fel van minden puhulva és nagyon gyorsan jönnek a fiúk. Én még mindig nem éreztem SEMMIT!!!!! Na, délre lejött az anesztes, 1/2 1-re nagy nehezen bekötötték a PDA-t, addig kaptam valamit, amitől leállt a szülés, aztán 3/4 1 felé vége lett a szer hatásának, viszont dolgozni kezdett a PDA, szóval még annyit sem éreztem, mint előtte. A szülésznő szólt 1 körül, hogy nyomjak, aztán nézték a CTG-t és mondták, mikor nyomjak rá. Előtte még csináltak UH-t, hogy merre fekszik Benci, aztán amikor Dani kinn volt (kb. az 5. nyomás után), a főorvos is megtapogatta a hasam, irányban van-e még Beni, a dokinő megrepesztette a burkot és már csak nyomnom kellett. Beni 2 nyomásra kinn volt. De nála sem éreztem semmit sem, ugyanúgy mondták, mikor kell nyomnom. A lepény születését éreztem, nem volt kellemes, de ennyi. Féltem is, hogy érzéstelenítő nélkül varrnak majd, de varrni sem kellett. Megnyugtató volt, hogy az ikrek miatt eleve a műtő melletti szülőszobába vittek, a fejem mellett volt az ajtó a műtőbe, az pedig nagyon vicces, hogy a 3 szülésből pont az ikrek voltak a legkönnyebbek. Ha a gyorsaságit nem is, a könnyűségi versenyt azt hiszem, megnyertem ;)"
Ezt az egyik csopiból másoltam át, mert én már ennyire nem emlékszem az egészre. De mire is emlékszem fél év elteltével? Lássuk csak...
Érdekes volt, hogy éjjel is a szokott módon keményedett a hasam, mégis tudtam, hogy másnap szülök. Nem is lepett meg, amikor beindult a szülés, bár nem nagyon akaródzott mennem. Féltem nagyon a fájdalomtól, meg az egésztől, hogy baj lesz, hogy fájni fog, hogy valami nem sikerül, hogy fájni fog, hogy végül mégis műteni kell, vagy ha mégsem, akkor fájni fog.
Emlékszem, amikor beértem, mennyire hülyének néztek, "Mit beszél ez a nő 2 perces fájásokról a nagy táskájával?!" ez volt a homlokukra írva. Amikor felcsengettem a szülőszobára, mondtam, hogy két perces fájásaim vannak, lentről küldtek, beengedett a Hebamme, de én persze nem álltam neki a vajúdók meg a szülőszobák között grasszálni, megvártam, amíg jön valaki és megkérdezi, mit akarok. Közben jött egy fiatal, valszeg első gyerekes pár, könnyedén besasszéztak az amúgy is nyitott ajtón, végigsétáltak az egész szülészeten (még az a jó, hogy a szülőszobákra nem nyitogattak be), közben jött a szülésznő, a gondjaiba vette őket, mert jajj szegény anyuka vajúdik, de mondták, hogy nem, csak kontrollra jöttek. A mellettem levő vizsgálóba vezette be őket a szülésznő, közben még hallottam, hogy mondta, hogy valaki becsengetett, hogy 2 perces fájásai vannak, fura, azt hitte, ők azok. Aztán kijön, oda hozzám, hogy "Maga meg kicsoda és mit akar itt?!" Legyek őszinte? Megadta az alaphangot az egésznek. A szülésznő amúgy ugyanilyen bunkó volt egész addig, amíg a dokinő széles mosollyal nem fogadott, hogy jajj, de jó, hogy magamtól jöttem, nem kell az indítással szórakozni.
Arra is tisztán emlékszem, mennyire fájt a "vizsgálat", teljesen biztos vagyok benne, hogy a szülésznő végig kézzel tágított, amit nem is értek, tekintve, hogy vártuk az anesztest, nem volt létszükség fél órán belül szülnöm... Amikor aztán csak leért a PDA, megláttam a hatalmas tűket, a műszereket meg mindent és már azt kívántam, hogy bárcsak inkább a szülés fájna. De a gyomorvakaró tudaton kívül, hogy egy tű áll ki a hátamból (igen, volt kapacitásom szülés közben ezzel foglalkozni), meg néhány erősebb ütéstől, nyomástól eltekintve semmit nem éreztem. Más kérdés, hogy a fiúk 3 hónapos koráig fájt utána a hátam...
Érdekes volt megélni, hogy miután Dani felsírt és én pihentem volna, egyből nyomnom kellett megint. Megszültem már addigra 2 gyereket, ez is újdonság volt. Mint azt is nagyon érdekes volt hallani, hogy ketten visítanak, és azt is furcsa volt megélni, hogy 2 gyereket adtak a kezembe.
Tisztán él bennem a főorvos minden szava, ami arra vonatkozott, mennyire királyul csináltam, le a kalappal előttem. Hát nem volt nehéz, nem is első gyerekek voltak, meg amúgy is, nem is sokat éreztem, és a csapat is nagyon jó volt. De ettől még jól esett. Mindenki büszke volt rám, hogy természetes úton megszültem az ikreket, mint kiderült, ez nem gyakori, és innentől már én is büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Utólag nem is bántam, mert másnap kezdődött az igazi élet, éjjel nappal, szóval minden csepp erőmre szükségem volt.
Azóta pedig eltelt fél év, és az a két kék törpi, aki elveszett a véres plédekbe bugyolálva hatalmas, erős kisfiúvá nőtte ki magát. Olyan hihetetlen...
2015. január 19., hétfő
Ikea túra
Szombaton kiruccantunk az IKEÁba. Nem azért, mert svédül tanulok, hanem mert új ágyat akarunk. Mivel azonban új ágy lenni nem 2 fillér, de csak lehet rendelni, így akarni előtte megnézni :D Hát, nagyon nem tudtunk nézelődni, mert a nép elözönlötte az objektumot, és sajnos púzni sem maradt helyünk. Tehát megnéztük, szép, nagy, nincs csomagolva, csak rendelhető. Mindent megtudtunk. Ami engem aggaszt, hogy a matracot nem tudtuk megnézni, illetve az illesztőt* sem láttam sehol kirakva, így totál lutri lesz, vajon menyire fog passzolni az elképzelésem** és a valóság.
De ha már IKEA, vettünk egy rahedli tappancsos tárolót, így most az egész konyha fel van tappancsolva, de ez a sors vár a fürikre is, csak még rendelni kell ilyen cuccot (mert hogy csak ezért vissza már nem megyünk, az is sicher). Hát szóval szépek is lettünk és helyünk is van. I ♥ IKEA.
De hogy ne legyen minden olyan csodás, bár már pénteken nem engedtem Samut oviba, mert taknyolt és nem kértem még egyszer középfül gyulladást, szombatra jobban festett, mire hazaértünk, mégis belázasodott. Engem meg evett a fene, hogy lehetek ekkora tetv, hogy elrángatom a beteg gyereket*** kukutyinba. De végül szerencsénk lett, a panadol hatott, a láza lement, reggelre pedig kutya baja sem volt. :)
*izé-bizé, amit a két matrac közé kell tenni és elvben olyan lesz tőle az egész, mintha csak egy nagy matrac lenne
** úgy terveztem, hogy a 300€-s böszöm egybematrac helyett, ami hátfájdítóan süppedős amúgy is, veszünk kettőt az olcsóbb, jól beváltból és teszünk közé fentebb említett izé-bizét
*** csak az orra folyt, nem ítéltem halálosnak
De ha már IKEA, vettünk egy rahedli tappancsos tárolót, így most az egész konyha fel van tappancsolva, de ez a sors vár a fürikre is, csak még rendelni kell ilyen cuccot (mert hogy csak ezért vissza már nem megyünk, az is sicher). Hát szóval szépek is lettünk és helyünk is van. I ♥ IKEA.
De hogy ne legyen minden olyan csodás, bár már pénteken nem engedtem Samut oviba, mert taknyolt és nem kértem még egyszer középfül gyulladást, szombatra jobban festett, mire hazaértünk, mégis belázasodott. Engem meg evett a fene, hogy lehetek ekkora tetv, hogy elrángatom a beteg gyereket*** kukutyinba. De végül szerencsénk lett, a panadol hatott, a láza lement, reggelre pedig kutya baja sem volt. :)
*izé-bizé, amit a két matrac közé kell tenni és elvben olyan lesz tőle az egész, mintha csak egy nagy matrac lenne
** úgy terveztem, hogy a 300€-s böszöm egybematrac helyett, ami hátfájdítóan süppedős amúgy is, veszünk kettőt az olcsóbb, jól beváltból és teszünk közé fentebb említett izé-bizét
*** csak az orra folyt, nem ítéltem halálosnak
2015. január 17., szombat
Ni talar om IKEA?
Hát, egyelőre én sem, de dolgozom az ügyön. Mivel megfogadtam, hogy idén végre megtanulok rendesen németül, így hát újra lefertőztem magam Duolingoval*, amit viszont azóta upgrade-eltek. Poénból kezdtem el a svéd tanfolyamot, és beszippantott. Rengeteg szavuk hasonlít az angolra, a nyelvtan viszont üdítően új. Érdekes pl, hogy a határozazlan névelőt kiteszik a szó elé (en kvinna - egy nő), míg a határozottat beépítik ( kvinnan - a nő). Nem ragoznak. Jeg äter, ni äter, hon/han äter, vi äter... - én eszek, te eszel, ő eszik, mi eszünk... No mindegy, szóval csodálatos nyelv, az biztos, és akkor arról nem is beszeltém, mekkora varázsa van, amikor kiderül egy-egy éteri karakterről, amit az ikea éttermében maximum találgattunk, hogyan mondjuk helyesen, majd inkább kértünk egy fasirtos krumplit, minden körítés nélkül, szóval mikor ezekről lehullik a lepel, az valami csodálatos. Még az elején tartok csak, eddig még csak a å, Å betű fedte fel kilétét, de ki a kicsit nem becsüli. Szóval ezt a nyelvet nem lehet nem szeretni... És hogy van időm minderre? Napi 10 perc mindig akad, az pedig pont 10 perccel több aktív idő, mint amit mély önsajnálattal is tölthetnék, hogy négy gyerek mellett semmire nincs időm, mert 10 perc semmire nem elég :)
*ez egy új vírus, ami nem a gépet, hanem az embereket támadja, bár az első lépés a gépre történő feltelepítés, ez tény. Sokan támadják, hogy gagyi, hibás, hülye mondatokat tartalmaz, de szerintem nem rossz. Aki a Goethe, Rigó utca vagy más neves nyelvvizsgára készül, az persze felejtse el, de aki szeretne használható nyelvtudást szerezni, essen neki bátran :-)
2015. január 8., csütörtök
2014 -> 2015
Hát, elmúlt. 2014 mindenképp. Az ÉvIránytű arra késztetett, hogy kicsit átgondoljam az elmúlt évet, illetve egy kicsit előre tekintsek az ideire. Lássuk csak..
Legnagyobb sikerem:
Egyértelműen a fiúk születése (lassan leírom már azt is, még a diplomaosztó előtt). Az, hogy két babát meg tudtam szülni egyszerre, hüvelyi úton, fájdalom nélkül, úgy, hogy aztán egy öltést sem kellett rajtam ejteni! Ez igazi sikerélménnyel tölt el :)
Legnagyobb kudarcom:
A félbehagyottat is félbehagytam. Hiába kezdtem bele bármibe, egyszerűen semmit nem tudtam befejezni. Tényleg, semmit. Minden próbálkozásom, ami arra irányult, hogy na majd most, hamvába holt. Elég nagy kudarc élmény, meg kell vallani.
Legnagyobb örömöm:
Talán amikor Hédi először aludt 8-ig. Vagy nem is, amikor Samu beszélni kezdett! Vagy inkább amikor Hédi elindult! Vagy amikor Beni először nevetett! Van pár dobogó jelölt, nehéz lenne választani...
Legnagyobb bánatom:
Hogy megint kiköltöztünk falura. Ez volt az év legszerencsétlenebb momentuma. Az emberek rosszindulatúak és ostobák, a buszok nem nagyon járnak erre, vonat nincs, bolt nincs, posta nincs, patika nincs... UTÁLOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Legpozitívabb élményem:
Pfffffffffff... hát, ezért jó mélyre kell nyúlnom az emlékeimbe.. talán a kórházi 3 nap, mindenki nagyon kedves és barátságos volt (egy nővért kivéve), de talán csak az ikrek miatt. Nem nagyon tudok pozitív dolgokat felsorolni, vagy csak túl negatív napom van...
Legrosszabb élményem:
Amikor összetört a Suzuki. Azóta van gyomoridegem, ha Bandesz volán mögé ül, meg hát, a jó öreg szuzit is sajnálom..
Terveim 2015-re:
Nincs sok, hogy ne fulladjak megint kudarcba.
1) Életmódot váltok. Ehhez már be is szereztem a WW kezdőcsomagot (2 éve agyalok rajta, hogy megrendelem, ideje volt). Fogyni is jó lenne (ég a pofám, de 74 kiló vagyok), de az életmódváltás, az egészségesebb étkezés, több mozgás lenne a cél, mert a 4 gyerekhez sok energia kell, és be kellett látnom, a szemétből (zacskós kaják, gyorsfagyasztott félkész ételek) nehéz merítkezni
2) Megtanulok végre rendesen németül, illetve elkezdem végre a többi nyelvet is. Ha mindenki elmegy óvodába/iskolába, nekem meg érik a munkakeresés, szeretnék ezzel foglalkozni. Persze lehet, hogy nem sikerül, de ha csak sajnálom magam a kanapén ülve, hogy nekem úgysem lesz ilyen munkám, és én úgysem tudok tanulni, akkor úgy is lesz...
3) Minden nap, ha van 10-15 percem, előveszem valamelyik hangszerem és gyakorlok kicsit. A gitár biztosan nem fog elhangolódni a tokjában, de sosem fogok úgy játszani, mint apu, ha csak ott eszi a fene, a hegedű vonója sem megy tönkre, ha csak áll a tokban, de én sem fogok megtanulni hegedülni, és a furulya sem ázik fel, de sosem fogom tudni eljátszani a magyar népmeséket újra, ha nem veszem elő néha és nem gyakorolok. Könyvem van annyi, mint a szemét, hát hajrá. Távlati nagy álmom egy elektromos pianínó, ha a fiúk is elég nagyok lesznek már, terveztem beszerezni egyet. Ezer éve nem játszottam, borzasztóan hiányzik már...
4) Megtanulok újra vezetni. Ehhez még a gyávaság elnyomja a motiváltságot, de majd a nyáron... talán... addig is veszek egy biciklit, biztos, ami tuti.
Egyelőre ennyi, aztán még bővülhet a lista, bár az már szerintem kapacitáson felüli lenne. A szokásaim átalakítása (szintén terv), jobbá tétele szerintem most egy hosszú-hosszú időre úgyis leköti majd minden energiámat.
Legnagyobb sikerem:
Egyértelműen a fiúk születése (lassan leírom már azt is, még a diplomaosztó előtt). Az, hogy két babát meg tudtam szülni egyszerre, hüvelyi úton, fájdalom nélkül, úgy, hogy aztán egy öltést sem kellett rajtam ejteni! Ez igazi sikerélménnyel tölt el :)
Legnagyobb kudarcom:
A félbehagyottat is félbehagytam. Hiába kezdtem bele bármibe, egyszerűen semmit nem tudtam befejezni. Tényleg, semmit. Minden próbálkozásom, ami arra irányult, hogy na majd most, hamvába holt. Elég nagy kudarc élmény, meg kell vallani.
Legnagyobb örömöm:
Talán amikor Hédi először aludt 8-ig. Vagy nem is, amikor Samu beszélni kezdett! Vagy inkább amikor Hédi elindult! Vagy amikor Beni először nevetett! Van pár dobogó jelölt, nehéz lenne választani...
Legnagyobb bánatom:
Hogy megint kiköltöztünk falura. Ez volt az év legszerencsétlenebb momentuma. Az emberek rosszindulatúak és ostobák, a buszok nem nagyon járnak erre, vonat nincs, bolt nincs, posta nincs, patika nincs... UTÁLOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Legpozitívabb élményem:
Pfffffffffff... hát, ezért jó mélyre kell nyúlnom az emlékeimbe.. talán a kórházi 3 nap, mindenki nagyon kedves és barátságos volt (egy nővért kivéve), de talán csak az ikrek miatt. Nem nagyon tudok pozitív dolgokat felsorolni, vagy csak túl negatív napom van...
Legrosszabb élményem:
Amikor összetört a Suzuki. Azóta van gyomoridegem, ha Bandesz volán mögé ül, meg hát, a jó öreg szuzit is sajnálom..
Terveim 2015-re:
Nincs sok, hogy ne fulladjak megint kudarcba.
1) Életmódot váltok. Ehhez már be is szereztem a WW kezdőcsomagot (2 éve agyalok rajta, hogy megrendelem, ideje volt). Fogyni is jó lenne (ég a pofám, de 74 kiló vagyok), de az életmódváltás, az egészségesebb étkezés, több mozgás lenne a cél, mert a 4 gyerekhez sok energia kell, és be kellett látnom, a szemétből (zacskós kaják, gyorsfagyasztott félkész ételek) nehéz merítkezni
2) Megtanulok végre rendesen németül, illetve elkezdem végre a többi nyelvet is. Ha mindenki elmegy óvodába/iskolába, nekem meg érik a munkakeresés, szeretnék ezzel foglalkozni. Persze lehet, hogy nem sikerül, de ha csak sajnálom magam a kanapén ülve, hogy nekem úgysem lesz ilyen munkám, és én úgysem tudok tanulni, akkor úgy is lesz...
3) Minden nap, ha van 10-15 percem, előveszem valamelyik hangszerem és gyakorlok kicsit. A gitár biztosan nem fog elhangolódni a tokjában, de sosem fogok úgy játszani, mint apu, ha csak ott eszi a fene, a hegedű vonója sem megy tönkre, ha csak áll a tokban, de én sem fogok megtanulni hegedülni, és a furulya sem ázik fel, de sosem fogom tudni eljátszani a magyar népmeséket újra, ha nem veszem elő néha és nem gyakorolok. Könyvem van annyi, mint a szemét, hát hajrá. Távlati nagy álmom egy elektromos pianínó, ha a fiúk is elég nagyok lesznek már, terveztem beszerezni egyet. Ezer éve nem játszottam, borzasztóan hiányzik már...
4) Megtanulok újra vezetni. Ehhez még a gyávaság elnyomja a motiváltságot, de majd a nyáron... talán... addig is veszek egy biciklit, biztos, ami tuti.
Egyelőre ennyi, aztán még bővülhet a lista, bár az már szerintem kapacitáson felüli lenne. A szokásaim átalakítása (szintén terv), jobbá tétele szerintem most egy hosszú-hosszú időre úgyis leköti majd minden energiámat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)