Ma én vittem Samut az oviba. Igen, máskor is én szoktam. Csak most nem volt segítség, így a maradék 3at is vinnem kellett.
A fiúk jól keltek, így láttam rá valami csekély reményt, hogy a kajálást össze tudjuk hangolni. 5 óra alvást követően 8kor kirobbantottam a nagyokat, reggeliztünk (kínlódtunk), közben összeraktam Samu tízóraiját, megetettem Benit, aztán felöltöztettem a nagyokat, megetettem Danit, majd nekivágtunk az ismeretlennek.
Samu eszméletlenül ügyesen álldogált a tesófellépőn, ez nagy segítség volt, mert késésben voltunk, de így csak 5 perccel 10 után értünk be, én többre számoltam. Samut megkértem, hogy ne szaladozzon, Hédit kivettem (nagy hiba volt), aztán nekiálltam kiszedni az ikreket. Egyszer hátrafordulok, látom, hogy a lányom lobogó sapkával rohan a főút felé. Kiabálok utána, hogy álljon meg, de szerencsémre egy hős apuka utána vetette magát, és felkapta, mielőtt baj lehetett volna. Mea culpa, az én hülyeségem volt. Mindegy, apuka megfogta a lányt, amíg a fiúkat kiszedtem, akkor a 4 gyerekkel irány be, Samu már a folyosón vetkőzni kezdett. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy a cuccainak nem itt van a helye + vegyük már fel a váltócipőt. Egyik kezemben az ikrek (igen, 2 mózes egy kézben), másikban Hédi, harmadikkal szedegetem Samu cuccait. Odaérünk a fogashoz, ikrek letesz, Hédi letesz, elkezdem Samut vetkőztetni, de Hédi már sehol nincs. Futok utána, visszaterelem, Samu türelmetlen, menne játszani. Közben fél cipőnél megjelenik az óvónőnk, Hédi megint elszalad, mondja az óvónő, hagyjam, nem lesz baja, majd összeszedjük. Hát jó, hagyom. Samu kész, puszira már nincs idő, rohan játszani. Én összevakartam a lányom, felnyaláboltam az ikreket és irány az utca. Ikrek tessék-lássék berakva a kocsiba, Hédit bekötöttem (akkor már okultam a hibámból), ikreket beigazítottam, és elmentünk egy rövid sétára.
Hazaérve mindenkit felpakoltam, babakocsit eltettem, 11 óra. Ikreket lefektettem, Hédit kivittem a konyhába játszani, közben megfőztem. 1/2 12, megetettem Benit, összeszedtem a bandát, irány az ovi. Mintha otthon sem lettünk volna...
Samu már az ajtóban várt, mondta az óvónő, hogy 1/2 12-től búcsúzkodott, meglepett a dolog. De szerencsém volt, a csipet csapatot így nem kellett mozgatnom. 12-re odaértem, bár azt mondta az óvónő, hogy ráérek, de azt hiszem, jobb volt így. Holnap 1/2 10-re megyünk.
1/2 1-re hazaértünk (5 percre van tőlünk az ovi), nagyok megebédeltek, lefeküdtek, 1óra, Dani is evett, lefeküdt, 1/2 2, végre én is leroskadhattam a székre és elégedetten konstatálhattam magamban: ez a délelőtt is elment, és túléltük!
2014. november 19., szerda
2014. november 10., hétfő
Első hét az óvodában
Hát, ezen is túlestünk, meglepően könnyen ment minden :)
Először el sem akart Samu indulni, nem kevés könyörgésbe tellett, hogy hétfő reggel nekilendüljünk az ismeretlennek. Az óvónénink, Tanja nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindent átbeszéltünk, aztán elvitte Samut játszani, én meg beültem a terembe, és néztem ki a fejemből. Samuval ugyanis semmi gond nem volt, fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ez ment két napig, aztán a harmadik napon fél óra után el kellett búcsúznom. Ez már nehezebben ment, ugyanis a gyerek nem ért rá egy puszit sem adni... :/ :D Csütörtökön már hazamentem, pénteken fél órát rá is húztunk.
Ma is másfél órát volt, holnap már kettőt lett volna, de sajnos egy középfül gyulladás közbeszólt, így most két napig pihenünk.
Vasárnap Laterne fest is volt, jó sokat variáltunk, menjünk, ne menjünk, hogy menjünk, nekem személy szerint semmi kedvem nem volt, de csak megerőltettem magam. Persze késve érkeztünk, és az árnyjátékot is megette a fene, én kinn babáztam, Samu pedig nem tudott viselkedni odabenn, így végül ő is kinn landolt. Miután a kedves férjem kissé ingerülten többször is közölte, hogy menjünk haza, végre csak történt valami, így maradtunk. 1/2 6kor indult a menet, mi voltunk a sereghajtók, de nem bántam. Samu rettentően élvezte és ez nekem minden pénzt, időt és fáradtságot megért. Este nem is nagyon kellett őket altatni.
Aztán ma reggel az oviban átöltözésnél szólt, hogy fáj a füle. Nem sírt és lázas sem volt, így mivel csak másfél óráról volt szó, nem vittem magammal, hanem csak kértem időpontot a dokinál. Mákom volt, mert amikor a gyerekekkel mentem haza, Dani üvöltött, így már messziről lehetett hallani, hogy megyünk, a doki felesége pedig pont kinn volt, mondta, hogy épp ráérnek, elviszi Samut és megnézik, pár perc és jön. Pár perc múlva jött is, sajnos rossz hírrel: középfül gyulladás. :( Kaptunk rá gyógyszert, remélem, hat majd illetve abban is bízom, hogy a többieknek nem megy a fülére a nátha, ugyanis mindenki beteg "szerencsére".
No, röviden ennyi, majd még jövök a beszámolókkal :)
Először el sem akart Samu indulni, nem kevés könyörgésbe tellett, hogy hétfő reggel nekilendüljünk az ismeretlennek. Az óvónénink, Tanja nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindent átbeszéltünk, aztán elvitte Samut játszani, én meg beültem a terembe, és néztem ki a fejemből. Samuval ugyanis semmi gond nem volt, fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ez ment két napig, aztán a harmadik napon fél óra után el kellett búcsúznom. Ez már nehezebben ment, ugyanis a gyerek nem ért rá egy puszit sem adni... :/ :D Csütörtökön már hazamentem, pénteken fél órát rá is húztunk.
Ma is másfél órát volt, holnap már kettőt lett volna, de sajnos egy középfül gyulladás közbeszólt, így most két napig pihenünk.
Vasárnap Laterne fest is volt, jó sokat variáltunk, menjünk, ne menjünk, hogy menjünk, nekem személy szerint semmi kedvem nem volt, de csak megerőltettem magam. Persze késve érkeztünk, és az árnyjátékot is megette a fene, én kinn babáztam, Samu pedig nem tudott viselkedni odabenn, így végül ő is kinn landolt. Miután a kedves férjem kissé ingerülten többször is közölte, hogy menjünk haza, végre csak történt valami, így maradtunk. 1/2 6kor indult a menet, mi voltunk a sereghajtók, de nem bántam. Samu rettentően élvezte és ez nekem minden pénzt, időt és fáradtságot megért. Este nem is nagyon kellett őket altatni.
Aztán ma reggel az oviban átöltözésnél szólt, hogy fáj a füle. Nem sírt és lázas sem volt, így mivel csak másfél óráról volt szó, nem vittem magammal, hanem csak kértem időpontot a dokinál. Mákom volt, mert amikor a gyerekekkel mentem haza, Dani üvöltött, így már messziről lehetett hallani, hogy megyünk, a doki felesége pedig pont kinn volt, mondta, hogy épp ráérnek, elviszi Samut és megnézik, pár perc és jön. Pár perc múlva jött is, sajnos rossz hírrel: középfül gyulladás. :( Kaptunk rá gyógyszert, remélem, hat majd illetve abban is bízom, hogy a többieknek nem megy a fülére a nátha, ugyanis mindenki beteg "szerencsére".
No, röviden ennyi, majd még jövök a beszámolókkal :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)