Lepődjünk meg 3ra... lehet, hogy megint költözünk... Bandesz
kollégája ugyanis elment. Messzire. Coesfeldbe. Vinné a zuram is. A baj,
hogy pl a zuramat nem oda akarják felvenni. Hanem Kölnbe. A másik baj,
hogy nem akarják igazán megadni azt az összeget sem, amit kért Bandesz.
Kevesebbért meg ki menne el egy drágább környékre?!
Cserébe
ott a kontra, hogy azért csak Köln... ez itt Mucsaröcsögealsófelső és
Bivalybasznád között egy... izé... tanya. Autó nélkül halál, busz nincs,
vonat pláne, város a közelben végképp. Jó, Mergentheim... (az irónia
nem biztos, hogy kihallatszott a kattogásból...). Nincs posta, nincs
patika, nincs egy normális orvos... nincs semmi.
Lenne
kertes ház (de nem lenne mindegy), talán több lehetőség a gyerekeknek
(lehetne esetleg foglalkzásokra hordani őket, Hédi járhatna balettre
pl), talán az ikreket is hamarab felvennék valami intézménybe, mert itt
jelenleg a szeptember is kétséges... ok, schweigerniek vagyunk, sok a gyerek, dolgozom is, de pl itthon, az ugye "nem számít",mert valahogy itt is az a buta él az emberk fejében, hogy ha valaki nem ül 8 órát minimum egy irodában, az nem dolgozik. Márpedig az ikrektől kegyetlen nehéz bármit is csinálni... :/
Szóval ez van most, gondolkozunk, aztán valami majd lesz. 2 hetet adtunk magunknak, addig körbenézünk és kitaláljuk, bár én azért a fizetési igényből nem adnék lentebb...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: schweingern. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: schweingern. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. december 10., szombat
2016. május 27., péntek
Gyors áttekintés
Régen nem írtam, restanciám is van, meg mindenem, meg amúgy is...
Szóval ott hagytam abba, hogy Samut megműtötték. Sok töketlenkedés és várakozás után 12.18-ra kapott időpontot. Bandesz vitte, egy hős a szememben, hogy minden ilyen cart magára vállal. Én hülyére aggódtam magam itthon, nem sok jót hallottam a gyerekek altatásáról, de végül szerencsére minden rendben ment. Párom elmondása szerint nem is vérzett, nem is sírt Samu. Még amikor hazajöttek sem úgy nézett ki, mint akit most műtöttek, bezzeg estére :( Szegény, sokat sírt, hogy fáj a torka, adtam neki fájdalomcsillapítót, de nem használt, nehéz este volt. Krákogott folyton, hányni akart, nagyon sajnáltam szegényt :( A doki elmondása szerint minden simán ment, a genny lefolyt a füléről az orrán át, így nem kellett szúrni, le lehetett szívni, a hallásteszt szerint a gyerek remekül hall. Mindenki megnyugodott, készülhettünk a karácsonyra.
A karácsony nagy örömben telt, a fiúknak is ünnep volt már, meg öröm, tavaly még annyira nem voltak aktív részesei a dolognak. Egyelőre gondolkozunk még, hogy jövőre hogy legyen, mert a karácsonyi ebéd is eléggé türelmetlenül telt, a vacsora szerintem még rosszabb lett volna. Azt is megfogadtam, immáron 3000.-jére, hogy nem, nem lesz több telifaalja, de szerintem idén is az lesz, tuti... és akkor zárásképp néhány fotó:
Szóval ott hagytam abba, hogy Samut megműtötték. Sok töketlenkedés és várakozás után 12.18-ra kapott időpontot. Bandesz vitte, egy hős a szememben, hogy minden ilyen cart magára vállal. Én hülyére aggódtam magam itthon, nem sok jót hallottam a gyerekek altatásáról, de végül szerencsére minden rendben ment. Párom elmondása szerint nem is vérzett, nem is sírt Samu. Még amikor hazajöttek sem úgy nézett ki, mint akit most műtöttek, bezzeg estére :( Szegény, sokat sírt, hogy fáj a torka, adtam neki fájdalomcsillapítót, de nem használt, nehéz este volt. Krákogott folyton, hányni akart, nagyon sajnáltam szegényt :( A doki elmondása szerint minden simán ment, a genny lefolyt a füléről az orrán át, így nem kellett szúrni, le lehetett szívni, a hallásteszt szerint a gyerek remekül hall. Mindenki megnyugodott, készülhettünk a karácsonyra.
A karácsony nagy örömben telt, a fiúknak is ünnep volt már, meg öröm, tavaly még annyira nem voltak aktív részesei a dolognak. Egyelőre gondolkozunk még, hogy jövőre hogy legyen, mert a karácsonyi ebéd is eléggé türelmetlenül telt, a vacsora szerintem még rosszabb lett volna. Azt is megfogadtam, immáron 3000.-jére, hogy nem, nem lesz több telifaalja, de szerintem idén is az lesz, tuti... és akkor zárásképp néhány fotó:
2016. február 16., kedd
Idejét sem tudom, mikor írtam ulojára
Ennek is oka van. A gyerekek sajnos sokat betegek, vagy ha nem, a kicsik elindultak és jajj nekem.
Tegnap a nyaralás kapcsán kerestem magyarul lehetőségeket, és meglepett, hogy 3.-nak ezt a blogot dobta ki a kereső, ejjha! Nagyon jó vagyok :D
A pótlással igyekszem, mert félek, hogy az emlékek elhalványodnak, a képek megfakulnak és aztán megint az egészet megette a fene, pedig milyen jó időnként visszaolvasni, honnan indultunk, mire ideértünk...
A nosztalgikus hangulat oka talán az, hogy 2 hét választ el attól, hogy elmondhassam, 2 éve Schweigernben lakunk és másfél hónap múlva 4 éve lesz, hogy egy napsütéses kedd hajnalban beültünk az autóba és elindultunk. Hihetetlen, hogy 4 év eltelt, mintha tegnap lett volna, amikor kényelmetlen pózba görnyedve kuporogtam hátul Samuval, és imádkoztam, hogy csak ne legyen nagyon nyűgös. Amikor először átléptem a határt (életemben, erre felé legalábbis), amikor beköltöztünk az első, "saját", közös otthonunkba. Pedig 4 éve... mennyi minden történt azóta és mégis, mitha csak tegnap lett volna az egész...
Mindenesetre most mennem kell, Samu nagyon lázas és már ébren...
Tegnap a nyaralás kapcsán kerestem magyarul lehetőségeket, és meglepett, hogy 3.-nak ezt a blogot dobta ki a kereső, ejjha! Nagyon jó vagyok :D
A pótlással igyekszem, mert félek, hogy az emlékek elhalványodnak, a képek megfakulnak és aztán megint az egészet megette a fene, pedig milyen jó időnként visszaolvasni, honnan indultunk, mire ideértünk...
A nosztalgikus hangulat oka talán az, hogy 2 hét választ el attól, hogy elmondhassam, 2 éve Schweigernben lakunk és másfél hónap múlva 4 éve lesz, hogy egy napsütéses kedd hajnalban beültünk az autóba és elindultunk. Hihetetlen, hogy 4 év eltelt, mintha tegnap lett volna, amikor kényelmetlen pózba görnyedve kuporogtam hátul Samuval, és imádkoztam, hogy csak ne legyen nagyon nyűgös. Amikor először átléptem a határt (életemben, erre felé legalábbis), amikor beköltöztünk az első, "saját", közös otthonunkba. Pedig 4 éve... mennyi minden történt azóta és mégis, mitha csak tegnap lett volna az egész...
Mindenesetre most mennem kell, Samu nagyon lázas és már ébren...
2015. október 13., kedd
Ilyet még nem éltem...
Elvittem tegnap a megbeszéltek alapján a fiamat kontrollra a fülével. Maga a doki mondta, hogy menjünk vissza, meg kell néznie, hogy meggyógyult-e vagy szúrni kell. Reggel telefonáltam, 1/4 11re kaptam időpontot, hát összeszedtem nagy nehezen a bandát és elindultunk. Gondoltam, ha már ott vagyunk, megmutatom Hédit is, aki 4. napja fulladt és Benit, aki szintén csúnyán köhögött.
Már nekem az is fura volt, amikor beértünk a rendelőbe, a fiam odament a dokihoz, hogy köszönjön neki, az meg fellökte (?), aztán leb*szta az asszisztensét valamiért és elviharzott. Na mindegy, bementünk a váróba, a kicsik elvoltak, a nagyok rajzoltak, építettek, közben megjelent a doki, hogy menjünk be. Samu elkezdett hisztizni valamin, nem tudtam lecsillapítani, közben a doki nekem szegezte a kérdést, hogy kinek van láza? Néztem kettőt, nem is mondtam, hogy bárki is lázas lenne, de mákom volt, mert Hédi amúgy is lázas volt, mondtam hát, hogy neki. Erre nekem esik, hogy egyszer és mindenkorra értsem már meg, hogy a rendelő nem játszóház. Nem dívik hetente orvoshoz járni, köhögéssel, meg náthával, hetente 3x főleg nem. Itt Németországban az a szokás, hogy az anyukák megoldják, ha beteg a gyerek*, nem rohangálnak minden nyomorult orrdugulással dokihoz, vagy azért, mert a gyerek köhintett kettőt. Neki most lett belőlem elege, befejezhetném, hogy állandóan a nyakára hordom a kölykeimet. Levegőt sem kaptam, mire végre feleszméltem, közöltem, hogy már ne haragudjon, de ő hívott vissza Samu füle miatt. Erre még dühösebben nekem esik, hogy nézzek rá a gyerekre, makk egészséges**, elég lett volna betelefonálnom, hogy egészséges a gyerek, nem kellett volna az egész branccsal beállítanom. Zavarom a rendelést, nem férünk el a kezelőben, meg amúgy is! Értsem meg, hogy ő nem mérges, de már egyszerűen nem állapot, amit csinálok.
Megmondom őszintén, úgy felhúzott, hogy miután lefektettem a gyerekeket, egy jó fél óráig sírtam. Hédi azért fulladt be, mert köptetőt adtam neki a köhögésére, az általa istenített Contramutan meg annyira alkoholos, hogy amikor egyszer próbaként beadtam a gyerekeknek az előírt adag FELÉT!!!!, egész éjjel hánytak tőle. Hát ennyit erről. Már régóta kilógott a szekérrúd, mert mivel nagyon zavarjuk, ezért sosem nézte meg rendesen a gyerekeket, de ez volt az utolsó utáni csepp! Szerintem már oltásra is Bad Mergentheimbe kérek időpontot.
*na igen, remekül megoldják, nem orvoshoz, óvodába viszik a beteg gyereket. *tapstapstaps*
**végül kiderült, hogy fel kell szúrni a fülét Samunak. Ez a makk egészséges gyerek ismérve, hogy felszúrják a fülét...
Már nekem az is fura volt, amikor beértünk a rendelőbe, a fiam odament a dokihoz, hogy köszönjön neki, az meg fellökte (?), aztán leb*szta az asszisztensét valamiért és elviharzott. Na mindegy, bementünk a váróba, a kicsik elvoltak, a nagyok rajzoltak, építettek, közben megjelent a doki, hogy menjünk be. Samu elkezdett hisztizni valamin, nem tudtam lecsillapítani, közben a doki nekem szegezte a kérdést, hogy kinek van láza? Néztem kettőt, nem is mondtam, hogy bárki is lázas lenne, de mákom volt, mert Hédi amúgy is lázas volt, mondtam hát, hogy neki. Erre nekem esik, hogy egyszer és mindenkorra értsem már meg, hogy a rendelő nem játszóház. Nem dívik hetente orvoshoz járni, köhögéssel, meg náthával, hetente 3x főleg nem. Itt Németországban az a szokás, hogy az anyukák megoldják, ha beteg a gyerek*, nem rohangálnak minden nyomorult orrdugulással dokihoz, vagy azért, mert a gyerek köhintett kettőt. Neki most lett belőlem elege, befejezhetném, hogy állandóan a nyakára hordom a kölykeimet. Levegőt sem kaptam, mire végre feleszméltem, közöltem, hogy már ne haragudjon, de ő hívott vissza Samu füle miatt. Erre még dühösebben nekem esik, hogy nézzek rá a gyerekre, makk egészséges**, elég lett volna betelefonálnom, hogy egészséges a gyerek, nem kellett volna az egész branccsal beállítanom. Zavarom a rendelést, nem férünk el a kezelőben, meg amúgy is! Értsem meg, hogy ő nem mérges, de már egyszerűen nem állapot, amit csinálok.
Megmondom őszintén, úgy felhúzott, hogy miután lefektettem a gyerekeket, egy jó fél óráig sírtam. Hédi azért fulladt be, mert köptetőt adtam neki a köhögésére, az általa istenített Contramutan meg annyira alkoholos, hogy amikor egyszer próbaként beadtam a gyerekeknek az előírt adag FELÉT!!!!, egész éjjel hánytak tőle. Hát ennyit erről. Már régóta kilógott a szekérrúd, mert mivel nagyon zavarjuk, ezért sosem nézte meg rendesen a gyerekeket, de ez volt az utolsó utáni csepp! Szerintem már oltásra is Bad Mergentheimbe kérek időpontot.
*na igen, remekül megoldják, nem orvoshoz, óvodába viszik a beteg gyereket. *tapstapstaps*
**végül kiderült, hogy fel kell szúrni a fülét Samunak. Ez a makk egészséges gyerek ismérve, hogy felszúrják a fülét...
2015. október 12., hétfő
xXx :D
Extra méretűvé váltam a mai napon, beleléptem a 3X-be :D ha belegondolok, mekkora tortát pusztítottam el tegnap, meglep, hogy a sok x mégis csak a koromra volt hatással, egyéb méreteimre szerencsére nem :D
Na de, ez egy szép kerek szám (mivel 0 van a végén), és ha már Isten is úgy akarta, hogy épp hétfőre essen, hát gondoltam, hátsón billentem magam és most már tényleg, de igazán és rendesen rendbeszedem magam meg az életemet.
Miket is tervezek a hátralevő évekre? (vagy legalábbis időszakra)
Rövid távú tervem rendbeszedni a lakást, hosszú távú ezt az állapotot fenntartani. Megvettem a KonMari könyvet (reszekess lom!) és elkezdem a FlyLadyt is, a magam megfontolt, 4 gyerekes módján, figyelembe véve, hogy olyan vagyok, mint az elefánt (lassan tanulok, de gyorsan felejtek).
Rövid távú tervem életmódot váltani, lefogyni, hosszú távú ezt fenntartani. A spirálnak hála sajnos egyre több problémám van a cukrommal, amit eddig a viszonylag működő hormonjaim tartottak úgy ahogy szinten, most, hogy ezek össze lettek kavarva teljesen, senki nincs, aki feleljen érte, csak én. Arról nem is beszélve, hogy ilyen zsírosan nem is érzem magam valami jól.
Rövid távú tervem kialakítani valami rendszert, aminek a segítségével anélkül tudok több időt tölteni a gyerekeimmel, hogy belerokkanjak, hosszú távú pedig addig finomítani a módszert, amíg tökéletesen nem működik. Sajnos eléggé ellaposodott a gyerekekkel a kapcsolatom, gondolom azért is, mert néha már egy kicsit sok belőlük és kijött rajtam valamiféle "4-fal-effektus". Erről nem ők tehetnek, tehát ideje túllépnem rajta.
Rövid távú terv, hogy elkezdek naplózni, hosszú távú, hogy ennek segítségével megpróbálok valamiféle keretet adni az életemnek és a vágyaimnak, hátha kiderül végre számomra is, hogy mi a jó fenét akarok kezdeni magammal az életben.
Rövid távú terv kialakítani valami spórolási rendszert, hogy ne folyjon el a pénz olyan zabolátlanul, ahogy jelenleg teszi. Hosszú távú pedig, növelni a megtakarításunkat. Jó lenne az a ház...
...és végül, de nem utolsó sorban:
Welcome 30! Ennél már csak több lesz :D
Na de, ez egy szép kerek szám (mivel 0 van a végén), és ha már Isten is úgy akarta, hogy épp hétfőre essen, hát gondoltam, hátsón billentem magam és most már tényleg, de igazán és rendesen rendbeszedem magam meg az életemet.
Miket is tervezek a hátralevő évekre? (vagy legalábbis időszakra)
Rövid távú tervem rendbeszedni a lakást, hosszú távú ezt az állapotot fenntartani. Megvettem a KonMari könyvet (reszekess lom!) és elkezdem a FlyLadyt is, a magam megfontolt, 4 gyerekes módján, figyelembe véve, hogy olyan vagyok, mint az elefánt (lassan tanulok, de gyorsan felejtek).
Rövid távú tervem életmódot váltani, lefogyni, hosszú távú ezt fenntartani. A spirálnak hála sajnos egyre több problémám van a cukrommal, amit eddig a viszonylag működő hormonjaim tartottak úgy ahogy szinten, most, hogy ezek össze lettek kavarva teljesen, senki nincs, aki feleljen érte, csak én. Arról nem is beszélve, hogy ilyen zsírosan nem is érzem magam valami jól.
Rövid távú tervem kialakítani valami rendszert, aminek a segítségével anélkül tudok több időt tölteni a gyerekeimmel, hogy belerokkanjak, hosszú távú pedig addig finomítani a módszert, amíg tökéletesen nem működik. Sajnos eléggé ellaposodott a gyerekekkel a kapcsolatom, gondolom azért is, mert néha már egy kicsit sok belőlük és kijött rajtam valamiféle "4-fal-effektus". Erről nem ők tehetnek, tehát ideje túllépnem rajta.
Rövid távú terv, hogy elkezdek naplózni, hosszú távú, hogy ennek segítségével megpróbálok valamiféle keretet adni az életemnek és a vágyaimnak, hátha kiderül végre számomra is, hogy mi a jó fenét akarok kezdeni magammal az életben.
Rövid távú terv kialakítani valami spórolási rendszert, hogy ne folyjon el a pénz olyan zabolátlanul, ahogy jelenleg teszi. Hosszú távú pedig, növelni a megtakarításunkat. Jó lenne az a ház...
...és végül, de nem utolsó sorban:
Welcome 30! Ennél már csak több lesz :D
2015. október 9., péntek
Csöbörből vödörbe
Szóval volt ez a fülgyulladásos móka. Mire mindenki kijött belőle és kezdtünk feleszmélni, visszaestünk. Na nem a fülgyulladásba...
Szerdán együtt mentünk Samuért az oviba (Bandesszal). Ennek annyi az apropója, hogy a gyerek aznap nem mosott kezet evés előtt (elmaradt a nagy izgalomban). Másnap úgy kelt, hogy fáj a hasa, dörzsöljem meg. Dörzsöltem, dörzsöltem, de nem lett jobb. Aztán reggeli után nem emlegette a hasfájást, hát mondom, biztosan jobban van. Már fel volt öltöztetve, amikor megint felmerült, hogy fáj a hasa. Gondoltam, szél vagy ilyesmi. Elmentünk az oviba, hát kifelé jövet látom, hogy ki van írva, hogy több gyerek maradt otthon magas lázzal és hasfájással. Remek. Kérdezném az óvónőt, hogy mi legyen, hát épp akkor pakoltak haza egy gyereket vödörrel a kezében. Csúcs. De mindegy, hagyjam ott a gyereket, meglátjuk, ha nincs jól, telefonálnak. El is szaladtam a főbérlőnkhöz, mert a szomszédasszony nem volt otthon, hogy ha mennem kellene, rá tudna-e nézni a gyerekekre. Végül azonban nem kellett mennem.
Samu kutya rosszul volt, hazafelé a babakocsiban jött, megpróbált bicajjal hazaevickélni, de nem sikerült. Otthon lefeküdt, nem is nagyon evett. Másnap hányt, ez ment 2 napig, majd következett a hasmenés, az már jobb volt. A doki azt mondta, rota. Szombaton Hédi kezdett rá, hányt, f*sott felváltva, hétfőtől a fiúk.
Közben, hogy ne unatkozzunk, Samunak a pangó cucc, amit egy héttel korábban nem tudtam kiszívni sehogysem a füléről, feljutott, lejutott, szétterült és úgy begyulladt a gyereknek mindene, hogy nem tudta kinyitni a jobb szemét. Egyik percről a másikra, mert este 8kor még semmi baja nem volt, hajnal 2kor már visított, fáj a füle, de akkor már a szemét sem tudta használni. Hétfőn doki (Bandesz is elkapta a rotát, így ő is ment), mint kiderült, olyan középfül gyulladása lett a gyereknek, hogy ihajj, az ráhúzódott az arcára, majd a szemére. Ítélet: egy hét antibiotikum kúra, majd fülszúrás, mert ez menthetetlen. Nem önfényezés, de komoly küzdelem árán csak összekalapáltam a gyereket, mára látszólag semmi baja. Most Hédi lázas folyamatosan és persze a fiúk is taknyosak. Ősz, én így szeretlek!
Szerdán együtt mentünk Samuért az oviba (Bandesszal). Ennek annyi az apropója, hogy a gyerek aznap nem mosott kezet evés előtt (elmaradt a nagy izgalomban). Másnap úgy kelt, hogy fáj a hasa, dörzsöljem meg. Dörzsöltem, dörzsöltem, de nem lett jobb. Aztán reggeli után nem emlegette a hasfájást, hát mondom, biztosan jobban van. Már fel volt öltöztetve, amikor megint felmerült, hogy fáj a hasa. Gondoltam, szél vagy ilyesmi. Elmentünk az oviba, hát kifelé jövet látom, hogy ki van írva, hogy több gyerek maradt otthon magas lázzal és hasfájással. Remek. Kérdezném az óvónőt, hogy mi legyen, hát épp akkor pakoltak haza egy gyereket vödörrel a kezében. Csúcs. De mindegy, hagyjam ott a gyereket, meglátjuk, ha nincs jól, telefonálnak. El is szaladtam a főbérlőnkhöz, mert a szomszédasszony nem volt otthon, hogy ha mennem kellene, rá tudna-e nézni a gyerekekre. Végül azonban nem kellett mennem.
Samu kutya rosszul volt, hazafelé a babakocsiban jött, megpróbált bicajjal hazaevickélni, de nem sikerült. Otthon lefeküdt, nem is nagyon evett. Másnap hányt, ez ment 2 napig, majd következett a hasmenés, az már jobb volt. A doki azt mondta, rota. Szombaton Hédi kezdett rá, hányt, f*sott felváltva, hétfőtől a fiúk.
Közben, hogy ne unatkozzunk, Samunak a pangó cucc, amit egy héttel korábban nem tudtam kiszívni sehogysem a füléről, feljutott, lejutott, szétterült és úgy begyulladt a gyereknek mindene, hogy nem tudta kinyitni a jobb szemét. Egyik percről a másikra, mert este 8kor még semmi baja nem volt, hajnal 2kor már visított, fáj a füle, de akkor már a szemét sem tudta használni. Hétfőn doki (Bandesz is elkapta a rotát, így ő is ment), mint kiderült, olyan középfül gyulladása lett a gyereknek, hogy ihajj, az ráhúzódott az arcára, majd a szemére. Ítélet: egy hét antibiotikum kúra, majd fülszúrás, mert ez menthetetlen. Nem önfényezés, de komoly küzdelem árán csak összekalapáltam a gyereket, mára látszólag semmi baja. Most Hédi lázas folyamatosan és persze a fiúk is taknyosak. Ősz, én így szeretlek!
2015. szeptember 22., kedd
Várható volt
...hogy nem ússzuk meg. Hédi is lebetegedett. Érdekesség, hogy neki már középfül gyulladása van. Kapott is rá antibiotikumot (amit elég nehéz beleimádkoznom, de mindegy...)
Samunak még mindig fáj a füle, most már a homloka is és túlfutottunk a fájdalomcsillapítón, szóval mától semmi körülmények között nem adhatok neki. Tegnap/ma 2ig szórakoztatott minket, nem tudom, ma/holnap éjjel mire számíthatok, de gyanítom, semmi jóra. Hédi szerencsére aludt, de nem lettem ki vele a vízből, 5kor kelt...
2015. szeptember 19., szombat
Középfül gyulladásos vírusos.... mi az isten ez?!?
Tegnap fájlalta Samu a fülét, hát elvittem orvoshoz. Nem gyulladt, csak piros a füle, torka, váladékos a légcsöve. Kapott köptetőt, orrcseppet és egy viszlátot (mind nagyon szívélyes volt)
Éjjel a gyerek tűzforró testtel jött át hozzánk, adtam neki lázcsillapítót, és lefektettem közénk. Végül persze a saját ágyában kötött ki, mert miután hatott a gyógyszer, azt hitte, játszani kell, hát, én ezt hajnal 1kor nem díjaztam...
4kor megint keltünk, Samu hányt, lázas volt, fájt a füle, ramatyul nézett ki. Átmentem a szomszéda, kunyeráltam fülrózsát, vagyis levelet, nyomkodtam a levéből a fülébe, húgomnak is mindig segített, melegítettük a fülét, de délutánra mégis nagyon magasra szökött a láza. Irány az ügyelet. Egy órás várakozás és 2 perces vizsgálat után a konklúzió: a gyereknek SEMMI baja, 3 napos láza van. Remek. Gyorsan hatott a rózsa leve...
Éjjel a gyerek tűzforró testtel jött át hozzánk, adtam neki lázcsillapítót, és lefektettem közénk. Végül persze a saját ágyában kötött ki, mert miután hatott a gyógyszer, azt hitte, játszani kell, hát, én ezt hajnal 1kor nem díjaztam...
4kor megint keltünk, Samu hányt, lázas volt, fájt a füle, ramatyul nézett ki. Átmentem a szomszéda, kunyeráltam fülrózsát, vagyis levelet, nyomkodtam a levéből a fülébe, húgomnak is mindig segített, melegítettük a fülét, de délutánra mégis nagyon magasra szökött a láza. Irány az ügyelet. Egy órás várakozás és 2 perces vizsgálat után a konklúzió: a gyereknek SEMMI baja, 3 napos láza van. Remek. Gyorsan hatott a rózsa leve...
2015. szeptember 18., péntek
Egy évesek lettek
Bizony. Már több, mint egy hónapja :D
A szülinap nagyon jól sikerült, meg is lepett a dolog, mert általában az első szülinapok még nem szoktak olyan nagy durranások lenni. Nálunk semmiképp. De beszéljenek inkább a képek! :D
A szülinap nagyon jól sikerült, meg is lepett a dolog, mert általában az első szülinapok még nem szoktak olyan nagy durranások lenni. Nálunk semmiképp. De beszéljenek inkább a képek! :D
2015. szeptember 1., kedd
Folytatás
A nyaralás után hazamentünk Magyarországra. Persze az út jól indult, a gyerekek Bayrischer Waldnál összehányták a kocsit, Ausztria tele volt baleset okozta dugókkal, otthon meg kifogtuk a Repülős napokat. Ezt követően jó későn értünk anyuékhoz is, de mindegy.
Otthon jó volt, csak nagyon meleg, sajnos. Így nehéz volt kiélvezni, bár ettől még sokat játszótereztünk, kirándultunk, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Persze aludni nem akartak sem éjjel, sem napközben, így nem csak ők, mi is nagyon kimerülten indultunk haza.
Hazafelé sem alakult jobban az utunk, Nürnberg után valamivel Dani rosszul lett. Egyszer csak a semmiből fennakadtak a szemei, elkékült és leállt a légzése. Én kikaptam azonnal a gyerekülésből és szóltam Bandesznak, hogy álljon meg MOST, nagy baj van. Ígyfélrehúzódott kivágott a leállósáv melletti füves részre*, kikapta a gyereket a kezemből és csodával határos módon életet vert bele. Utána kihívta a mentőket, akik elvittek minket Erlangenbe, majd ott is ragadtunk vagy 3 napra (élmény volt...). Én "szerencsére" nem távoztam szuvenír nélkül, olyan torokgyulladást kaptam, amit 3 hétig hevertem ki egyfolytában.
Ezzel sincs még vége a mesének, itthon ugyanis kiderült, hogy elszaporodtak a darazsak. Azt mondta a szomszédasszony, leirtotta őket, amíg nem voltunk, de hiába, ugyanannyian voltak, ha nem többen. Még nekifutottunk párszor darázsirtóval, habbal, mindennel, de felesleges volt minden erőfeszítés, a darazsak csak szaporodtak, szaporodtak... kijött a tűzoltóság, tett fel darázshálót, az remek volt, mert legalább kijönni nem tudtak, de megoldották, átrágták magukat egy héten belül. Így nem volt más választás, egy éjjel kijött a tűzoltóság megint, és szétfűrészelték a tetőt. Felvették a vegyvédelmit, úgy néztek ki, mint 2 ufó, és kiszedték a fészket. Méterszer fél méteres fészket építettek a mocskok, a királynő pedig folyamatosan tojta az utánpótlást, azt mondták, tele volt a fészek lárvákkal... Remek. Persze csak gratulálni tudok ezeknek az embereknek, ott állt a tűzoltó autó a ház mellett, de a lakáson kellett átvinni a megvadult darazsakkal teli zsákot, persze... Na mindegy, nagyobb baj nélkül megúsztuk az egészet, hála istennek!
De hogy ne vessek véget ilyen hamar az elbeszélésnek, egyszer mentünk el sétálni a nyáron, annak is majdnem tragédia lett a vége. Hédi hisztizni kezdett és mi történt? Lenyelt egy darazsat, ami légcsövön csípte. Én már csak azt hallottam, hogy sípol, hörög, szörnyű volt. Bandesz beszaladt vele a kórházba, akkorra persze szerencsére már kutya baja nem volt a lánynak, de azért benn tartották megfigyelésre.
Ennyi izgalom, azt hiszem, bőven elég volt az év hátralévő részére!
Otthon jó volt, csak nagyon meleg, sajnos. Így nehéz volt kiélvezni, bár ettől még sokat játszótereztünk, kirándultunk, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Persze aludni nem akartak sem éjjel, sem napközben, így nem csak ők, mi is nagyon kimerülten indultunk haza.
Hazafelé sem alakult jobban az utunk, Nürnberg után valamivel Dani rosszul lett. Egyszer csak a semmiből fennakadtak a szemei, elkékült és leállt a légzése. Én kikaptam azonnal a gyerekülésből és szóltam Bandesznak, hogy álljon meg MOST, nagy baj van. Így
Ezzel sincs még vége a mesének, itthon ugyanis kiderült, hogy elszaporodtak a darazsak. Azt mondta a szomszédasszony, leirtotta őket, amíg nem voltunk, de hiába, ugyanannyian voltak, ha nem többen. Még nekifutottunk párszor darázsirtóval, habbal, mindennel, de felesleges volt minden erőfeszítés, a darazsak csak szaporodtak, szaporodtak... kijött a tűzoltóság, tett fel darázshálót, az remek volt, mert legalább kijönni nem tudtak, de megoldották, átrágták magukat egy héten belül. Így nem volt más választás, egy éjjel kijött a tűzoltóság megint, és szétfűrészelték a tetőt. Felvették a vegyvédelmit, úgy néztek ki, mint 2 ufó, és kiszedték a fészket. Méterszer fél méteres fészket építettek a mocskok, a királynő pedig folyamatosan tojta az utánpótlást, azt mondták, tele volt a fészek lárvákkal... Remek. Persze csak gratulálni tudok ezeknek az embereknek, ott állt a tűzoltó autó a ház mellett, de a lakáson kellett átvinni a megvadult darazsakkal teli zsákot, persze... Na mindegy, nagyobb baj nélkül megúsztuk az egészet, hála istennek!
De hogy ne vessek véget ilyen hamar az elbeszélésnek, egyszer mentünk el sétálni a nyáron, annak is majdnem tragédia lett a vége. Hédi hisztizni kezdett és mi történt? Lenyelt egy darazsat, ami légcsövön csípte. Én már csak azt hallottam, hogy sípol, hörög, szörnyű volt. Bandesz beszaladt vele a kórházba, akkorra persze szerencsére már kutya baja nem volt a lánynak, de azért benn tartották megfigyelésre.
Ennyi izgalom, azt hiszem, bőven elég volt az év hátralévő részére!
2015. április 16., csütörtök
"Sejj ribizli, piros bicikli..."
Énekelte anno MC Hawer, és nekem minduntalan eszembe villan ez a kedves nóta, ahányszor kinézek az ablakunkon. Kaptam/vettem ugyanis egy bicajt, ami történetesen piros (bordó).
3 sebessége van, nem egy Mountain Bike, de megy. Városi bicikli tipikusan, az a bevásárlós, rohangálós, de ha azt nézem, hogy 20 perc helyett 7 perc hegynek föl is az út, hazafelé pedig csak 5, az nem mindegy. Persze a városban ugyanúgy gyalogos vagyok, az autósok nem nagyon tolerálják a biciklist, a járda a gyalogosé, felfestett bicikliút nincs, én meg jól nevelt paraszt vagyok, így leszállok és tolom a cangát, de még így is fél óra az, ami máskor másfél volt. Nem mindegy.
Lámpa, csomagtartó szériatartozék, sőt, az első kosár levehető, hordozható, imádom :) Tehát most már mobil lettem én, csak épp nem csörgök. :)
3 sebessége van, nem egy Mountain Bike, de megy. Városi bicikli tipikusan, az a bevásárlós, rohangálós, de ha azt nézem, hogy 20 perc helyett 7 perc hegynek föl is az út, hazafelé pedig csak 5, az nem mindegy. Persze a városban ugyanúgy gyalogos vagyok, az autósok nem nagyon tolerálják a biciklist, a járda a gyalogosé, felfestett bicikliút nincs, én meg jól nevelt paraszt vagyok, így leszállok és tolom a cangát, de még így is fél óra az, ami máskor másfél volt. Nem mindegy.
Lámpa, csomagtartó szériatartozék, sőt, az első kosár levehető, hordozható, imádom :) Tehát most már mobil lettem én, csak épp nem csörgök. :)
2015. március 19., csütörtök
Hasznos holmik
Nap mint nap hálát adok a kis "csatlósaimnak", hogy lelkesen dolgoznak helyettem, hogy én pihenhessek a lakás más részein robotoljak, illetve kiskorú rabszolgatartóimat maximálisan kiszolgálhassam. De kik is ők? Ki ez az ismeretlen stáb, aki a háttérből biztosítja az idegrendszerem épségét? Íme:
- Julcsa -> a mosónőm. Persze minden háztartásban megtalálható, hűséges cseléd, de én azért hálás vagyok, hogy csak ritkán dohog, amikor a 3. adag ruhát bízom a gondjaira.
- Rézi -> a vasalónőm. Megszárítja és "kivasalja" a ruhákat, nekem már csak hajtogatnom kell. A sok vasalás ugyanbár kicsit tönkretette már a "kezeit", így elég hangosak az "ízületei" néha, de esküszöm, az egyik legkedvesebb barátnőm és segítőm. Mi lenne velem nélküle!
- Borcsa -> ő a tiszta edényekért felelős. Makrancos, ha két bal lábbal kel, sokszor tedd ide, hagyd ott munkát végez, de felszabadítja a mosogatót és pár edényt elmosni utána sokkal könnyebb, mint egy egész mosogatónyit nekem mosogatni.
- Róbert -> ő a vincellér, csak nem az udvart, a lakást söpri. Csendes alkat, a munkájával ugyan hosszan elpiszmog, de nem lehet rá panaszom, elég alapos (bár az utóbbi időben akadt némi kifogásom a munkájával szemben, de nem zsémbelek, mert nélküle már valószínűleg térdig járnánk a ganéba).
Akire még nagy szükségem lenne:
- Vilma -> a házvezetőnő. Legalábbis a felmosást szívesen rábíznám, de még hezitálok.
... és egy jó babysitter, legyen bármi is a neve, aki gondjaiba veszi az ördögfiókákat arra a röpke órára, amíg nekem kisimulnak az idegszálaim...
- Julcsa -> a mosónőm. Persze minden háztartásban megtalálható, hűséges cseléd, de én azért hálás vagyok, hogy csak ritkán dohog, amikor a 3. adag ruhát bízom a gondjaira.
- Rézi -> a vasalónőm. Megszárítja és "kivasalja" a ruhákat, nekem már csak hajtogatnom kell. A sok vasalás ugyanbár kicsit tönkretette már a "kezeit", így elég hangosak az "ízületei" néha, de esküszöm, az egyik legkedvesebb barátnőm és segítőm. Mi lenne velem nélküle!
- Borcsa -> ő a tiszta edényekért felelős. Makrancos, ha két bal lábbal kel, sokszor tedd ide, hagyd ott munkát végez, de felszabadítja a mosogatót és pár edényt elmosni utána sokkal könnyebb, mint egy egész mosogatónyit nekem mosogatni.
- Róbert -> ő a vincellér, csak nem az udvart, a lakást söpri. Csendes alkat, a munkájával ugyan hosszan elpiszmog, de nem lehet rá panaszom, elég alapos (bár az utóbbi időben akadt némi kifogásom a munkájával szemben, de nem zsémbelek, mert nélküle már valószínűleg térdig járnánk a ganéba).
Akire még nagy szükségem lenne:
- Vilma -> a házvezetőnő. Legalábbis a felmosást szívesen rábíznám, de még hezitálok.
... és egy jó babysitter, legyen bármi is a neve, aki gondjaiba veszi az ördögfiókákat arra a röpke órára, amíg nekem kisimulnak az idegszálaim...
2015. március 13., péntek
U5
Két napos program. Ikreknek sosem csinálják egyszerre. Tegnap befűztem a szomszédasszonyt, hogy segítsen már, maradjon kicsit Danival és Hédivel, jövök-megyek.
Beni nagy sóder volt, sírt ugyan, mert kimerült volt, de a gumikacsára úgy rástartolt, mint egy Benike :D Nem hitte a doki, hogy tud a gyerek mászni, hát lerakta a gumikacsát, Beni meg négykézlábra pattant és már robogott is, keresztül az asztalon. Vicces volt. A szeme viszont rossz a fiatal embernek, tegnap kértem is időpontot mind a négyőnknek*.
Ma Dani volt a soros, nem okozott csalódást, hát ő nem mászik... na de (óóóóóóóóóóóóóóóh, be kár, hogy nem videóztam, majdnem kinyúltam a röhögéstől) a gumikacsára ő is ráizgult, mert hát rágható. De a mellkasa nem csúszott a műbőrözött vizsgáló asztalon, így feltornyosult a feneke az ég felé :D Jajj, nagyon jó volt :D Na, itt is csodánkra jártak, ugyanis Daninak 20-szal a 100 alatt, Beninek 20-szal az 50 alatt van a súlypercentilje. Még én is kaptam róla egy nyomtatott példányt, mondta a doki, hogy van pár ikergyerek a praxisban, de ilyet még nem látott.
És akkor az ikrekről általában :)
Szörnyűek :D Eljátszanak együtt, egy darabig, ez különösen akkor (illetve addig) megy jól, amikor (amíg) Beni szájában nincs cumi. A cumi, az a vég. Mármint a Benié. Dani egyszerűen függő. Ha meglátja, hogy az öccse szájában cumi lóg, addig kotor, ás, gurul, amíg el nem éri a kicsit és ki nem szedi a szájából a cumit. Aztán meg persze jön a sírás, mert Benike tudja, hogy akkor rohan Anya-a-hős és visszaveszi a csúnya cumibitrolótól a kincset. Hát, evvan. Nem, a kicsit sem kell félteni, ő meg a játékokat szedi el, Dani bármit talál, Beni ott terem, megragadja, és mint kiskutya a csontot, már viszi is. Dani persze felhúzza magát, hogy csak magatehetetlenül tud vergődni **, és akkor megint jön Anya-a-hős igazságot szolgáltatni. Hát, evvan.
A kajálás változó. Beninek 3 daloskönyvet kell kiénekelnem, illetve az üveg (mindegy, hogy tápszeres vagy bébiételes) felétől komoly szerep jut a cuminak, minden harmadik korty után be kell ugyanis tölteni kicsit, hogy a fiatalúr fel tudja dolgozni azt a sokkot, hogy enni kell, és folytatni tudja a falatozást. Amúgy szépen eszik, hízogat is. Danival nincs gond, ő mindent megeszik. Tápszert, bébiételt... játékot, zoknit, a bútorokat, sőt, a múltkor arra értem be, hogy lehúzta az öccse lábáról a zoknit és azt rágta***. Nem, nem a zoknit...
Az alvás változó. Hogy mitől függ, hogy jó-e vagy nem, még nem tudom, ha már rájöttem volna, az egész életem könnyebb lenne. De mondjuk, hogy 2-3 cumivisszatöltéssel megúszom egy éjjel, ezt ha felezzük apával, tekintve hogy nem egy megerőltető dolog, így neki is belefér, akkor igazán kibírható.**** Az éjjelifény kell. Hogy hol van a jó pozíciója, még nem tudom pontosan, gondolom, ahogy a Merkúr együtt áll a Vénusszal, és a sugaruk keresztezi a Szaturnuszt. Számításaim szerint. Ha fél miliméterrel arrébb teszem, már balhé van. Dani nem tud világosban aludni. Beni meg a sötétet nem bírja. Éljenek az ikrek!
Mozgásfejlődés ügyileg Beni jó egy fejjel vezet. Felállt, bár még bátortalan, csak belém kapaszkodva húzza fel magát, viszont, ha megfogom a kezét, lépeget. Ha kihozom a járókába őket, naphosszat elnézi a rácsok között, hogy rohangálnak a nagyok. Tetszik neki, menne már ő is. Emellett pakol. Mindent szétrámol, olyan, mint egy mosómedve... Dani nem mászik, nem is kúszik. Gurul. Persze egyetlen cél motiválja: rágni. Mindent. A fejét szerintem kicsit ingatagan tartja még, így az ülésben az ő részéről nem reménykedem, Beni nagyon támaszkodik már felfelé, de ha felültetem, eldől, mint egy zsák krumpli. De nem is motivált, hogy üljön. Nem is baj.
Csütörtökön beírattam őket az oviba, ha Isten is és a párt is úgy akarja, 2017. szeptemberében kezdenek.
* Én a sok terhesség hatására vakultam meg, Samunak a feje fáj, Hédi
fáradt mindig, Beni meg kancsal. Remek. Ahhoz képest, hogy fél év az
átfutás, jövő péntekre kaptam is időpontot...
** 9,5 kilót nem könnyű emelgetni...
*** Komolyan kezdek aggódni. Egyszer az öccsét is megrágja...
**** Bevallom, mióta egy szem Baldriparannal alszom, egész kipihenten ébredek 5 óra alvás után is :)
Beni nagy sóder volt, sírt ugyan, mert kimerült volt, de a gumikacsára úgy rástartolt, mint egy Benike :D Nem hitte a doki, hogy tud a gyerek mászni, hát lerakta a gumikacsát, Beni meg négykézlábra pattant és már robogott is, keresztül az asztalon. Vicces volt. A szeme viszont rossz a fiatal embernek, tegnap kértem is időpontot mind a négyőnknek*.
Ma Dani volt a soros, nem okozott csalódást, hát ő nem mászik... na de (óóóóóóóóóóóóóóóh, be kár, hogy nem videóztam, majdnem kinyúltam a röhögéstől) a gumikacsára ő is ráizgult, mert hát rágható. De a mellkasa nem csúszott a műbőrözött vizsgáló asztalon, így feltornyosult a feneke az ég felé :D Jajj, nagyon jó volt :D Na, itt is csodánkra jártak, ugyanis Daninak 20-szal a 100 alatt, Beninek 20-szal az 50 alatt van a súlypercentilje. Még én is kaptam róla egy nyomtatott példányt, mondta a doki, hogy van pár ikergyerek a praxisban, de ilyet még nem látott.
És akkor az ikrekről általában :)
Szörnyűek :D Eljátszanak együtt, egy darabig, ez különösen akkor (illetve addig) megy jól, amikor (amíg) Beni szájában nincs cumi. A cumi, az a vég. Mármint a Benié. Dani egyszerűen függő. Ha meglátja, hogy az öccse szájában cumi lóg, addig kotor, ás, gurul, amíg el nem éri a kicsit és ki nem szedi a szájából a cumit. Aztán meg persze jön a sírás, mert Benike tudja, hogy akkor rohan Anya-a-hős és visszaveszi a csúnya cumibitrolótól a kincset. Hát, evvan. Nem, a kicsit sem kell félteni, ő meg a játékokat szedi el, Dani bármit talál, Beni ott terem, megragadja, és mint kiskutya a csontot, már viszi is. Dani persze felhúzza magát, hogy csak magatehetetlenül tud vergődni **, és akkor megint jön Anya-a-hős igazságot szolgáltatni. Hát, evvan.
A kajálás változó. Beninek 3 daloskönyvet kell kiénekelnem, illetve az üveg (mindegy, hogy tápszeres vagy bébiételes) felétől komoly szerep jut a cuminak, minden harmadik korty után be kell ugyanis tölteni kicsit, hogy a fiatalúr fel tudja dolgozni azt a sokkot, hogy enni kell, és folytatni tudja a falatozást. Amúgy szépen eszik, hízogat is. Danival nincs gond, ő mindent megeszik. Tápszert, bébiételt... játékot, zoknit, a bútorokat, sőt, a múltkor arra értem be, hogy lehúzta az öccse lábáról a zoknit és azt rágta***. Nem, nem a zoknit...
Az alvás változó. Hogy mitől függ, hogy jó-e vagy nem, még nem tudom, ha már rájöttem volna, az egész életem könnyebb lenne. De mondjuk, hogy 2-3 cumivisszatöltéssel megúszom egy éjjel, ezt ha felezzük apával, tekintve hogy nem egy megerőltető dolog, így neki is belefér, akkor igazán kibírható.**** Az éjjelifény kell. Hogy hol van a jó pozíciója, még nem tudom pontosan, gondolom, ahogy a Merkúr együtt áll a Vénusszal, és a sugaruk keresztezi a Szaturnuszt. Számításaim szerint. Ha fél miliméterrel arrébb teszem, már balhé van. Dani nem tud világosban aludni. Beni meg a sötétet nem bírja. Éljenek az ikrek!
Mozgásfejlődés ügyileg Beni jó egy fejjel vezet. Felállt, bár még bátortalan, csak belém kapaszkodva húzza fel magát, viszont, ha megfogom a kezét, lépeget. Ha kihozom a járókába őket, naphosszat elnézi a rácsok között, hogy rohangálnak a nagyok. Tetszik neki, menne már ő is. Emellett pakol. Mindent szétrámol, olyan, mint egy mosómedve... Dani nem mászik, nem is kúszik. Gurul. Persze egyetlen cél motiválja: rágni. Mindent. A fejét szerintem kicsit ingatagan tartja még, így az ülésben az ő részéről nem reménykedem, Beni nagyon támaszkodik már felfelé, de ha felültetem, eldől, mint egy zsák krumpli. De nem is motivált, hogy üljön. Nem is baj.
Csütörtökön beírattam őket az oviba, ha Isten is és a párt is úgy akarja, 2017. szeptemberében kezdenek.
** 9,5 kilót nem könnyű emelgetni...
*** Komolyan kezdek aggódni. Egyszer az öccsét is megrágja...
**** Bevallom, mióta egy szem Baldriparannal alszom, egész kipihenten ébredek 5 óra alvás után is :)
2015. március 9., hétfő
Családi fotó
...bár a fiúk egyelőre még csak sejthetőek a babakocsiban. De hogy ne maradjanak képtelenül, íme :D
Beni
Dani
2015. február 5., csütörtök
Fél évesek lettek az ikrek
Ennek örömére hoztam egy szüléstörténetet, mert az idő már most elhomályosította, mi lesz később...
"Éjjel éreztem, hogy valami lesz. Reggel beálltam a tus alá és éreztem, hogy rendeződtek a keményedéseim, de fájásnak nem neveztem volna őket. 8kor már húzott a derekam, ha álltam, de ha mondjuk leültem, semmi bajom nem volt, így vacilláltam, menjünk, ne menjünk... 9kor beálltam a tus alá, csak nem múlt, de még azért megfőztem, meg minden, annyira gyenge volt az egész, hogy nem hittem, hogy gyerek lesz belőle. Fél 11kor mondta Bandesz, hogy vagy bevisz most, vagy 3ig sehová, tőle otthon is megszülhetek, mert ő lefekteti a gyerekeket. Ok, bevitt, 11kor landoltam a szülőszobán, pont a dokinőnk volt benn, mondta a szülésznőnek, hogy tök jó, hogy bejöttem, mert benn van a főorvos is, és hétfőn amúgy is indítottak volna, jó lenne, ha spontán szülnék. Ok, megvizsgált (a szülésznő), mondta, hogy 4cm-re nyitva vagyok (kb 2 ujj), szóval telefonáljak le apukának nyugodtan, hogy menjen haza a gyerekekkel, ne várjanak rám. Ok, leszóltam, közben rátettek CTG-re, 100-140-es "fájásokat" mutatott a gép, de én SEMMIT nem éreztem. Néha megkeményedett a hasam, de ennyi. A szülésznő leválasztotta a méhszájat a burokról, akkor már valami történt, de az is csak vicc volt. 1/4 12 körül bejött a dokinő, hogy javasolná a PDA-t (eda), mert ikreket szülni nagyon fáj, és el is húzódhat, persze, mivel be voltam tojva, simán belementem. Közben megint megvizsgált a szülésznő, 6cm (3ujj), ekkor repesztette meg a burkot, bár úgy adta elő, mintha magától repedt volna meg, csak én napokkal később megtaláltam a sebet Dani fején. Na mindegy. Anesztes csak nem akart leérni, 3/4 12-re már 9cm-re voltam kitágulva, mondta a szülésznő a dokinak, hogy szóljon fel, hogy haladjanak, mert teljesen fel van minden puhulva és nagyon gyorsan jönnek a fiúk. Én még mindig nem éreztem SEMMIT!!!!! Na, délre lejött az anesztes, 1/2 1-re nagy nehezen bekötötték a PDA-t, addig kaptam valamit, amitől leállt a szülés, aztán 3/4 1 felé vége lett a szer hatásának, viszont dolgozni kezdett a PDA, szóval még annyit sem éreztem, mint előtte. A szülésznő szólt 1 körül, hogy nyomjak, aztán nézték a CTG-t és mondták, mikor nyomjak rá. Előtte még csináltak UH-t, hogy merre fekszik Benci, aztán amikor Dani kinn volt (kb. az 5. nyomás után), a főorvos is megtapogatta a hasam, irányban van-e még Beni, a dokinő megrepesztette a burkot és már csak nyomnom kellett. Beni 2 nyomásra kinn volt. De nála sem éreztem semmit sem, ugyanúgy mondták, mikor kell nyomnom. A lepény születését éreztem, nem volt kellemes, de ennyi. Féltem is, hogy érzéstelenítő nélkül varrnak majd, de varrni sem kellett. Megnyugtató volt, hogy az ikrek miatt eleve a műtő melletti szülőszobába vittek, a fejem mellett volt az ajtó a műtőbe, az pedig nagyon vicces, hogy a 3 szülésből pont az ikrek voltak a legkönnyebbek. Ha a gyorsaságit nem is, a könnyűségi versenyt azt hiszem, megnyertem ;)"
Ezt az egyik csopiból másoltam át, mert én már ennyire nem emlékszem az egészre. De mire is emlékszem fél év elteltével? Lássuk csak...
Érdekes volt, hogy éjjel is a szokott módon keményedett a hasam, mégis tudtam, hogy másnap szülök. Nem is lepett meg, amikor beindult a szülés, bár nem nagyon akaródzott mennem. Féltem nagyon a fájdalomtól, meg az egésztől, hogy baj lesz, hogy fájni fog, hogy valami nem sikerül, hogy fájni fog, hogy végül mégis műteni kell, vagy ha mégsem, akkor fájni fog.
Emlékszem, amikor beértem, mennyire hülyének néztek, "Mit beszél ez a nő 2 perces fájásokról a nagy táskájával?!" ez volt a homlokukra írva. Amikor felcsengettem a szülőszobára, mondtam, hogy két perces fájásaim vannak, lentről küldtek, beengedett a Hebamme, de én persze nem álltam neki a vajúdók meg a szülőszobák között grasszálni, megvártam, amíg jön valaki és megkérdezi, mit akarok. Közben jött egy fiatal, valszeg első gyerekes pár, könnyedén besasszéztak az amúgy is nyitott ajtón, végigsétáltak az egész szülészeten (még az a jó, hogy a szülőszobákra nem nyitogattak be), közben jött a szülésznő, a gondjaiba vette őket, mert jajj szegény anyuka vajúdik, de mondták, hogy nem, csak kontrollra jöttek. A mellettem levő vizsgálóba vezette be őket a szülésznő, közben még hallottam, hogy mondta, hogy valaki becsengetett, hogy 2 perces fájásai vannak, fura, azt hitte, ők azok. Aztán kijön, oda hozzám, hogy "Maga meg kicsoda és mit akar itt?!" Legyek őszinte? Megadta az alaphangot az egésznek. A szülésznő amúgy ugyanilyen bunkó volt egész addig, amíg a dokinő széles mosollyal nem fogadott, hogy jajj, de jó, hogy magamtól jöttem, nem kell az indítással szórakozni.
Arra is tisztán emlékszem, mennyire fájt a "vizsgálat", teljesen biztos vagyok benne, hogy a szülésznő végig kézzel tágított, amit nem is értek, tekintve, hogy vártuk az anesztest, nem volt létszükség fél órán belül szülnöm... Amikor aztán csak leért a PDA, megláttam a hatalmas tűket, a műszereket meg mindent és már azt kívántam, hogy bárcsak inkább a szülés fájna. De a gyomorvakaró tudaton kívül, hogy egy tű áll ki a hátamból (igen, volt kapacitásom szülés közben ezzel foglalkozni), meg néhány erősebb ütéstől, nyomástól eltekintve semmit nem éreztem. Más kérdés, hogy a fiúk 3 hónapos koráig fájt utána a hátam...
Érdekes volt megélni, hogy miután Dani felsírt és én pihentem volna, egyből nyomnom kellett megint. Megszültem már addigra 2 gyereket, ez is újdonság volt. Mint azt is nagyon érdekes volt hallani, hogy ketten visítanak, és azt is furcsa volt megélni, hogy 2 gyereket adtak a kezembe.
Tisztán él bennem a főorvos minden szava, ami arra vonatkozott, mennyire királyul csináltam, le a kalappal előttem. Hát nem volt nehéz, nem is első gyerekek voltak, meg amúgy is, nem is sokat éreztem, és a csapat is nagyon jó volt. De ettől még jól esett. Mindenki büszke volt rám, hogy természetes úton megszültem az ikreket, mint kiderült, ez nem gyakori, és innentől már én is büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Utólag nem is bántam, mert másnap kezdődött az igazi élet, éjjel nappal, szóval minden csepp erőmre szükségem volt.
Azóta pedig eltelt fél év, és az a két kék törpi, aki elveszett a véres plédekbe bugyolálva hatalmas, erős kisfiúvá nőtte ki magát. Olyan hihetetlen...
"Éjjel éreztem, hogy valami lesz. Reggel beálltam a tus alá és éreztem, hogy rendeződtek a keményedéseim, de fájásnak nem neveztem volna őket. 8kor már húzott a derekam, ha álltam, de ha mondjuk leültem, semmi bajom nem volt, így vacilláltam, menjünk, ne menjünk... 9kor beálltam a tus alá, csak nem múlt, de még azért megfőztem, meg minden, annyira gyenge volt az egész, hogy nem hittem, hogy gyerek lesz belőle. Fél 11kor mondta Bandesz, hogy vagy bevisz most, vagy 3ig sehová, tőle otthon is megszülhetek, mert ő lefekteti a gyerekeket. Ok, bevitt, 11kor landoltam a szülőszobán, pont a dokinőnk volt benn, mondta a szülésznőnek, hogy tök jó, hogy bejöttem, mert benn van a főorvos is, és hétfőn amúgy is indítottak volna, jó lenne, ha spontán szülnék. Ok, megvizsgált (a szülésznő), mondta, hogy 4cm-re nyitva vagyok (kb 2 ujj), szóval telefonáljak le apukának nyugodtan, hogy menjen haza a gyerekekkel, ne várjanak rám. Ok, leszóltam, közben rátettek CTG-re, 100-140-es "fájásokat" mutatott a gép, de én SEMMIT nem éreztem. Néha megkeményedett a hasam, de ennyi. A szülésznő leválasztotta a méhszájat a burokról, akkor már valami történt, de az is csak vicc volt. 1/4 12 körül bejött a dokinő, hogy javasolná a PDA-t (eda), mert ikreket szülni nagyon fáj, és el is húzódhat, persze, mivel be voltam tojva, simán belementem. Közben megint megvizsgált a szülésznő, 6cm (3ujj), ekkor repesztette meg a burkot, bár úgy adta elő, mintha magától repedt volna meg, csak én napokkal később megtaláltam a sebet Dani fején. Na mindegy. Anesztes csak nem akart leérni, 3/4 12-re már 9cm-re voltam kitágulva, mondta a szülésznő a dokinak, hogy szóljon fel, hogy haladjanak, mert teljesen fel van minden puhulva és nagyon gyorsan jönnek a fiúk. Én még mindig nem éreztem SEMMIT!!!!! Na, délre lejött az anesztes, 1/2 1-re nagy nehezen bekötötték a PDA-t, addig kaptam valamit, amitől leállt a szülés, aztán 3/4 1 felé vége lett a szer hatásának, viszont dolgozni kezdett a PDA, szóval még annyit sem éreztem, mint előtte. A szülésznő szólt 1 körül, hogy nyomjak, aztán nézték a CTG-t és mondták, mikor nyomjak rá. Előtte még csináltak UH-t, hogy merre fekszik Benci, aztán amikor Dani kinn volt (kb. az 5. nyomás után), a főorvos is megtapogatta a hasam, irányban van-e még Beni, a dokinő megrepesztette a burkot és már csak nyomnom kellett. Beni 2 nyomásra kinn volt. De nála sem éreztem semmit sem, ugyanúgy mondták, mikor kell nyomnom. A lepény születését éreztem, nem volt kellemes, de ennyi. Féltem is, hogy érzéstelenítő nélkül varrnak majd, de varrni sem kellett. Megnyugtató volt, hogy az ikrek miatt eleve a műtő melletti szülőszobába vittek, a fejem mellett volt az ajtó a műtőbe, az pedig nagyon vicces, hogy a 3 szülésből pont az ikrek voltak a legkönnyebbek. Ha a gyorsaságit nem is, a könnyűségi versenyt azt hiszem, megnyertem ;)"
Ezt az egyik csopiból másoltam át, mert én már ennyire nem emlékszem az egészre. De mire is emlékszem fél év elteltével? Lássuk csak...
Érdekes volt, hogy éjjel is a szokott módon keményedett a hasam, mégis tudtam, hogy másnap szülök. Nem is lepett meg, amikor beindult a szülés, bár nem nagyon akaródzott mennem. Féltem nagyon a fájdalomtól, meg az egésztől, hogy baj lesz, hogy fájni fog, hogy valami nem sikerül, hogy fájni fog, hogy végül mégis műteni kell, vagy ha mégsem, akkor fájni fog.
Emlékszem, amikor beértem, mennyire hülyének néztek, "Mit beszél ez a nő 2 perces fájásokról a nagy táskájával?!" ez volt a homlokukra írva. Amikor felcsengettem a szülőszobára, mondtam, hogy két perces fájásaim vannak, lentről küldtek, beengedett a Hebamme, de én persze nem álltam neki a vajúdók meg a szülőszobák között grasszálni, megvártam, amíg jön valaki és megkérdezi, mit akarok. Közben jött egy fiatal, valszeg első gyerekes pár, könnyedén besasszéztak az amúgy is nyitott ajtón, végigsétáltak az egész szülészeten (még az a jó, hogy a szülőszobákra nem nyitogattak be), közben jött a szülésznő, a gondjaiba vette őket, mert jajj szegény anyuka vajúdik, de mondták, hogy nem, csak kontrollra jöttek. A mellettem levő vizsgálóba vezette be őket a szülésznő, közben még hallottam, hogy mondta, hogy valaki becsengetett, hogy 2 perces fájásai vannak, fura, azt hitte, ők azok. Aztán kijön, oda hozzám, hogy "Maga meg kicsoda és mit akar itt?!" Legyek őszinte? Megadta az alaphangot az egésznek. A szülésznő amúgy ugyanilyen bunkó volt egész addig, amíg a dokinő széles mosollyal nem fogadott, hogy jajj, de jó, hogy magamtól jöttem, nem kell az indítással szórakozni.
Arra is tisztán emlékszem, mennyire fájt a "vizsgálat", teljesen biztos vagyok benne, hogy a szülésznő végig kézzel tágított, amit nem is értek, tekintve, hogy vártuk az anesztest, nem volt létszükség fél órán belül szülnöm... Amikor aztán csak leért a PDA, megláttam a hatalmas tűket, a műszereket meg mindent és már azt kívántam, hogy bárcsak inkább a szülés fájna. De a gyomorvakaró tudaton kívül, hogy egy tű áll ki a hátamból (igen, volt kapacitásom szülés közben ezzel foglalkozni), meg néhány erősebb ütéstől, nyomástól eltekintve semmit nem éreztem. Más kérdés, hogy a fiúk 3 hónapos koráig fájt utána a hátam...
Érdekes volt megélni, hogy miután Dani felsírt és én pihentem volna, egyből nyomnom kellett megint. Megszültem már addigra 2 gyereket, ez is újdonság volt. Mint azt is nagyon érdekes volt hallani, hogy ketten visítanak, és azt is furcsa volt megélni, hogy 2 gyereket adtak a kezembe.
Tisztán él bennem a főorvos minden szava, ami arra vonatkozott, mennyire királyul csináltam, le a kalappal előttem. Hát nem volt nehéz, nem is első gyerekek voltak, meg amúgy is, nem is sokat éreztem, és a csapat is nagyon jó volt. De ettől még jól esett. Mindenki büszke volt rám, hogy természetes úton megszültem az ikreket, mint kiderült, ez nem gyakori, és innentől már én is büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Utólag nem is bántam, mert másnap kezdődött az igazi élet, éjjel nappal, szóval minden csepp erőmre szükségem volt.
Azóta pedig eltelt fél év, és az a két kék törpi, aki elveszett a véres plédekbe bugyolálva hatalmas, erős kisfiúvá nőtte ki magát. Olyan hihetetlen...
2015. január 19., hétfő
Ikea túra
Szombaton kiruccantunk az IKEÁba. Nem azért, mert svédül tanulok, hanem mert új ágyat akarunk. Mivel azonban új ágy lenni nem 2 fillér, de csak lehet rendelni, így akarni előtte megnézni :D Hát, nagyon nem tudtunk nézelődni, mert a nép elözönlötte az objektumot, és sajnos púzni sem maradt helyünk. Tehát megnéztük, szép, nagy, nincs csomagolva, csak rendelhető. Mindent megtudtunk. Ami engem aggaszt, hogy a matracot nem tudtuk megnézni, illetve az illesztőt* sem láttam sehol kirakva, így totál lutri lesz, vajon menyire fog passzolni az elképzelésem** és a valóság.
De ha már IKEA, vettünk egy rahedli tappancsos tárolót, így most az egész konyha fel van tappancsolva, de ez a sors vár a fürikre is, csak még rendelni kell ilyen cuccot (mert hogy csak ezért vissza már nem megyünk, az is sicher). Hát szóval szépek is lettünk és helyünk is van. I ♥ IKEA.
De hogy ne legyen minden olyan csodás, bár már pénteken nem engedtem Samut oviba, mert taknyolt és nem kértem még egyszer középfül gyulladást, szombatra jobban festett, mire hazaértünk, mégis belázasodott. Engem meg evett a fene, hogy lehetek ekkora tetv, hogy elrángatom a beteg gyereket*** kukutyinba. De végül szerencsénk lett, a panadol hatott, a láza lement, reggelre pedig kutya baja sem volt. :)
*izé-bizé, amit a két matrac közé kell tenni és elvben olyan lesz tőle az egész, mintha csak egy nagy matrac lenne
** úgy terveztem, hogy a 300€-s böszöm egybematrac helyett, ami hátfájdítóan süppedős amúgy is, veszünk kettőt az olcsóbb, jól beváltból és teszünk közé fentebb említett izé-bizét
*** csak az orra folyt, nem ítéltem halálosnak
De ha már IKEA, vettünk egy rahedli tappancsos tárolót, így most az egész konyha fel van tappancsolva, de ez a sors vár a fürikre is, csak még rendelni kell ilyen cuccot (mert hogy csak ezért vissza már nem megyünk, az is sicher). Hát szóval szépek is lettünk és helyünk is van. I ♥ IKEA.
De hogy ne legyen minden olyan csodás, bár már pénteken nem engedtem Samut oviba, mert taknyolt és nem kértem még egyszer középfül gyulladást, szombatra jobban festett, mire hazaértünk, mégis belázasodott. Engem meg evett a fene, hogy lehetek ekkora tetv, hogy elrángatom a beteg gyereket*** kukutyinba. De végül szerencsénk lett, a panadol hatott, a láza lement, reggelre pedig kutya baja sem volt. :)
*izé-bizé, amit a két matrac közé kell tenni és elvben olyan lesz tőle az egész, mintha csak egy nagy matrac lenne
** úgy terveztem, hogy a 300€-s böszöm egybematrac helyett, ami hátfájdítóan süppedős amúgy is, veszünk kettőt az olcsóbb, jól beváltból és teszünk közé fentebb említett izé-bizét
*** csak az orra folyt, nem ítéltem halálosnak
2014. december 30., kedd
"Kis karácsony, Nagy karácsony...
... teljesült most minden álmom!"
Ezt kánonban énekelhetnék a gyerekek :) Az ünnep rám eső részének sajnos csúnyán betett egy megfázás, Samu 19-én volt utoljára oviban, 20-án már szörcsögött, 24-re teljes K.O. volt. Annyira az orra nem volt gáz, étvágya viszont 0 volt viszonylag, tehát kár volt annyi energiát ölni az ebédbe, pedig még csokitortát is csináltam neki, de azon kívül, hogy nagyon örült neki (tényleg, végül is már ezért megérte), és lerágta a csokit róla, sok kárt sajna nem tett benne... :( Amúgy is leküldte a torta az agyam rákászni, éjjel 11kor még azzal szenvedtem, persze a sárgája belefolyt a fehérjébe, így az istennek nem lehetett felverni habbá, de nem baj, egy éles huszárvonással megoldottam, és végül nagyon finom lett. Na mindegy, a vacsora nagy türelmetlenkedéssel telt, de végül megérte várni :) nekik mindenképp :)
Úgy örültem, Samu rájött végre, hogyan kell kibontani az ajándékot, Hédi meg elnézte tőle, olyan aranyosak voltak. 7 felé keltek a fiúk, amíg ők ettek, a nagyok segítettek kibontani az ajándékaikat :) 8kor fújtam takarodót, de szemlátomást örültek a gyerekek, hogy lefekhettek. Szemlátomást. 10ig nem aludtak, reggel pedig 7kor már hallottam, hogy Samu kiabál, hogy "Épicccííííí sínt!" Nagyon bejött neki a favonat (újra).
Kicsit kevésbé karácsony, 16-án megkaptam a spirált, nagyon kíváncsi leszek, eddig nem az igazi, de elvben jobb lesz. Vérzek folyamatosan, nem erősen, csak cseppekben, de akkor is. A közérzetem sem olyan jó, de ami tény, az való, napról napra könnyebb. Szerencsére érezni nem érek semmit, csak ha futok pl vagy emelek, de elvben ez is normális, mert a szervezetem küzd ellene.
Ezt kánonban énekelhetnék a gyerekek :) Az ünnep rám eső részének sajnos csúnyán betett egy megfázás, Samu 19-én volt utoljára oviban, 20-án már szörcsögött, 24-re teljes K.O. volt. Annyira az orra nem volt gáz, étvágya viszont 0 volt viszonylag, tehát kár volt annyi energiát ölni az ebédbe, pedig még csokitortát is csináltam neki, de azon kívül, hogy nagyon örült neki (tényleg, végül is már ezért megérte), és lerágta a csokit róla, sok kárt sajna nem tett benne... :( Amúgy is leküldte a torta az agyam rákászni, éjjel 11kor még azzal szenvedtem, persze a sárgája belefolyt a fehérjébe, így az istennek nem lehetett felverni habbá, de nem baj, egy éles huszárvonással megoldottam, és végül nagyon finom lett. Na mindegy, a vacsora nagy türelmetlenkedéssel telt, de végül megérte várni :) nekik mindenképp :)
Úgy örültem, Samu rájött végre, hogyan kell kibontani az ajándékot, Hédi meg elnézte tőle, olyan aranyosak voltak. 7 felé keltek a fiúk, amíg ők ettek, a nagyok segítettek kibontani az ajándékaikat :) 8kor fújtam takarodót, de szemlátomást örültek a gyerekek, hogy lefekhettek. Szemlátomást. 10ig nem aludtak, reggel pedig 7kor már hallottam, hogy Samu kiabál, hogy "Épicccííííí sínt!" Nagyon bejött neki a favonat (újra).
Kicsit kevésbé karácsony, 16-án megkaptam a spirált, nagyon kíváncsi leszek, eddig nem az igazi, de elvben jobb lesz. Vérzek folyamatosan, nem erősen, csak cseppekben, de akkor is. A közérzetem sem olyan jó, de ami tény, az való, napról napra könnyebb. Szerencsére érezni nem érek semmit, csak ha futok pl vagy emelek, de elvben ez is normális, mert a szervezetem küzd ellene.
2014. december 17., szerda
Hát szóval az úgy volt..
... hogy valahol mindig megakadok.
Azt sem tudom már, hol hagytam abba, talán az ovinál. Most megpróbálom összeszedni a gondolataim egy részét, hátha.
Szóval az ovi ugyanúgy van, hol megyünk, hol nem. Most reggel kap Samu 10 csepp Bérescseppet, azóta nem volt beteg, most beleszuszakolom ezt a mennyiséget a lányba is, azóta nem folyik az orra. Már csak a fiúkkal kellene valamit csinálni. Dani úgy köhög, hogy sokszor attól félek, mire beérek, meghal. Beni talán a 3., aki becsatlakozhat a "sokkal jobban vagyok" táborba.
November közepe óta a kisasszony nagylánnyá avanzsálódott, ugyanis kis ráhatással önként beszokott az ágyába. Történt ugyanis, hogy hisztizett. Meg hisztizett. És még hisztizett is. Hajnal háromkor még sivalkodott, de közöttünk nem maradt. Hát, elborult az elmém, és úgy döntöttem, hozzuk ki ágyastól, mert Samunak aludnia kell, másnap ovi. Persze Hédi a nappaliban azonnal elájult. No mindegy, a kiságy ott veszett. De a gyereknek valahol aludnia kell, hát betettem a nagy ágyba, ha már úgyis neki volt támasztva a radiátornak. Láss csodát, elaludt. Aztán délután is. Este is. És azóta boldogan alszunk, amíg meg nem halunk. Remek ám ez az ágy, mert Hédi teljesen önkiszolgáló, ha álmos, bemegy, becsukja az ajtót, elhelyezkedik és alszik. Ez lett volna a célom anno Samuval is, de nem jött össze.
Samu remekül érzi magát az oviban, eddig panaszkodni sem panaszkodtak rá, bár azért nekem vannak fenntartásaim, mert néha nehéz vele, tudom jól. Most adventi időszak van az oviban, amiért különösen haragszom, mert 9kor megetetik a gyerekeket Printtel (nyomott mézeskalács csokibevonattal, mandulával), majd 10kor tízórai. Hahahahaha. Megnézném, egy tenyérnyi printtel a gyomrában hány gyerek tízóraizik. De nem is ez a baj, hanem hogy a reggeli is szenvedés, így a gyereknek a cukortöltettől olyan hasmenése van, mire hazaér, hogy a háta közepéig ér. Ráadásul hétfőre megnyertük az adventi dobozt, na mondom, majd amíg a gyerekek alszanak, felhozom a babakocsiból, és megnézegetjük, mi van benne. mire felkeltek a gyerekek, beesett a védőnő (teljesen elfelejtettem), de már elzavarni nem akartam, végül is megbeszéltük, itt ült 1/4 8-ig (szét is esett az egész esténk és az éjszakánk is), aztán vacsora, fürdés fekvés. A dobozt úgy elfelejtettem, mint a sicc, 9kor hoztam fel és tettem el belőle 2 teát, egy csokit és a névcetlit emlékbe. Persze marha szarul éreztem magam, hogy még ennyire se futotta, hogy nekem soha nincs időm, hogy én mindig mindent elfelejtek (sajna tényleg). Másnap ezt 9re prezentálni kellett, mármint a dobozt, na akkor keltünk 7kor, de 9 előtt 5 perccel sikerült így is beérni. A hormonjaim tombolnak, egyszerűen olyan feszült vagyok fél perccel azután, hogy felkelek, hogy őrjöngeni tudnék, és ez a kapkodás, fejetlenség, agyatlanság (főleg) nem sokat segít az ügymeneten. Ma megfogadtam, ha belepusztulok is higgadt maradok. Nagyon nehéz volt, 1/2 8kor már láttam, ahogy folyik el a délelőttünk, amikor Beni még szenvedett a cumisüveggel, Dani még reggeli nélkül aludt, a nagyok pedig az ajtóban kiabáltak, de végül 9:01 perckor kikanyarodtam az utcára, Samu nélkül (ugyanis őt az oviban hagytam). Ami még nagyon boldoggá tesz, hogy nem lett igaza a védőnőnek, Samu gyönyörűen tanul németül, és ezt az óvónő is mondta. Nagyon gyorsan fejlődik, itthon is egyre több mindent mond németül, meg énekli az oviban tanult dalokat (sajnos én nem ismerem őket), számol, mondókázik. Amit nem értek, hogy egy ideje folyton hajtja a szekrényhez állva, hogy "nincs Nikolaus", de hogy most mondott neki "valaki" valami hülyeséget (egy magyar kisfiú van rajta kívül), vagy a csokimikulásra gondol, nem tudom... remélem, az utóbbi. A másik, hogy egy ideje sokszor szól, hogy kakilnia kell, de hiába ülünk rá a WC-re, semmi. Ami ebben az érdekes, hogy utána, pelusba sincs produktum, ami eddig nem volt jellemző. De öröm az ürömben, jön, és önállóan kéri, hogy ráülhessen a WC-re, ez is valami.
Letelt a 1/4 órám, ha Isten is úgy akarja, holnap folytatom...
Azt sem tudom már, hol hagytam abba, talán az ovinál. Most megpróbálom összeszedni a gondolataim egy részét, hátha.
Szóval az ovi ugyanúgy van, hol megyünk, hol nem. Most reggel kap Samu 10 csepp Bérescseppet, azóta nem volt beteg, most beleszuszakolom ezt a mennyiséget a lányba is, azóta nem folyik az orra. Már csak a fiúkkal kellene valamit csinálni. Dani úgy köhög, hogy sokszor attól félek, mire beérek, meghal. Beni talán a 3., aki becsatlakozhat a "sokkal jobban vagyok" táborba.
November közepe óta a kisasszony nagylánnyá avanzsálódott, ugyanis kis ráhatással önként beszokott az ágyába. Történt ugyanis, hogy hisztizett. Meg hisztizett. És még hisztizett is. Hajnal háromkor még sivalkodott, de közöttünk nem maradt. Hát, elborult az elmém, és úgy döntöttem, hozzuk ki ágyastól, mert Samunak aludnia kell, másnap ovi. Persze Hédi a nappaliban azonnal elájult. No mindegy, a kiságy ott veszett. De a gyereknek valahol aludnia kell, hát betettem a nagy ágyba, ha már úgyis neki volt támasztva a radiátornak. Láss csodát, elaludt. Aztán délután is. Este is. És azóta boldogan alszunk, amíg meg nem halunk. Remek ám ez az ágy, mert Hédi teljesen önkiszolgáló, ha álmos, bemegy, becsukja az ajtót, elhelyezkedik és alszik. Ez lett volna a célom anno Samuval is, de nem jött össze.
Samu remekül érzi magát az oviban, eddig panaszkodni sem panaszkodtak rá, bár azért nekem vannak fenntartásaim, mert néha nehéz vele, tudom jól. Most adventi időszak van az oviban, amiért különösen haragszom, mert 9kor megetetik a gyerekeket Printtel (nyomott mézeskalács csokibevonattal, mandulával), majd 10kor tízórai. Hahahahaha. Megnézném, egy tenyérnyi printtel a gyomrában hány gyerek tízóraizik. De nem is ez a baj, hanem hogy a reggeli is szenvedés, így a gyereknek a cukortöltettől olyan hasmenése van, mire hazaér, hogy a háta közepéig ér. Ráadásul hétfőre megnyertük az adventi dobozt, na mondom, majd amíg a gyerekek alszanak, felhozom a babakocsiból, és megnézegetjük, mi van benne. mire felkeltek a gyerekek, beesett a védőnő (teljesen elfelejtettem), de már elzavarni nem akartam, végül is megbeszéltük, itt ült 1/4 8-ig (szét is esett az egész esténk és az éjszakánk is), aztán vacsora, fürdés fekvés. A dobozt úgy elfelejtettem, mint a sicc, 9kor hoztam fel és tettem el belőle 2 teát, egy csokit és a névcetlit emlékbe. Persze marha szarul éreztem magam, hogy még ennyire se futotta, hogy nekem soha nincs időm, hogy én mindig mindent elfelejtek (sajna tényleg). Másnap ezt 9re prezentálni kellett, mármint a dobozt, na akkor keltünk 7kor, de 9 előtt 5 perccel sikerült így is beérni. A hormonjaim tombolnak, egyszerűen olyan feszült vagyok fél perccel azután, hogy felkelek, hogy őrjöngeni tudnék, és ez a kapkodás, fejetlenség, agyatlanság (főleg) nem sokat segít az ügymeneten. Ma megfogadtam, ha belepusztulok is higgadt maradok. Nagyon nehéz volt, 1/2 8kor már láttam, ahogy folyik el a délelőttünk, amikor Beni még szenvedett a cumisüveggel, Dani még reggeli nélkül aludt, a nagyok pedig az ajtóban kiabáltak, de végül 9:01 perckor kikanyarodtam az utcára, Samu nélkül (ugyanis őt az oviban hagytam). Ami még nagyon boldoggá tesz, hogy nem lett igaza a védőnőnek, Samu gyönyörűen tanul németül, és ezt az óvónő is mondta. Nagyon gyorsan fejlődik, itthon is egyre több mindent mond németül, meg énekli az oviban tanult dalokat (sajnos én nem ismerem őket), számol, mondókázik. Amit nem értek, hogy egy ideje folyton hajtja a szekrényhez állva, hogy "nincs Nikolaus", de hogy most mondott neki "valaki" valami hülyeséget (egy magyar kisfiú van rajta kívül), vagy a csokimikulásra gondol, nem tudom... remélem, az utóbbi. A másik, hogy egy ideje sokszor szól, hogy kakilnia kell, de hiába ülünk rá a WC-re, semmi. Ami ebben az érdekes, hogy utána, pelusba sincs produktum, ami eddig nem volt jellemző. De öröm az ürömben, jön, és önállóan kéri, hogy ráülhessen a WC-re, ez is valami.
Letelt a 1/4 órám, ha Isten is úgy akarja, holnap folytatom...
2014. november 19., szerda
Első napunk egyedül
Ma én vittem Samut az oviba. Igen, máskor is én szoktam. Csak most nem volt segítség, így a maradék 3at is vinnem kellett.
A fiúk jól keltek, így láttam rá valami csekély reményt, hogy a kajálást össze tudjuk hangolni. 5 óra alvást követően 8kor kirobbantottam a nagyokat, reggeliztünk (kínlódtunk), közben összeraktam Samu tízóraiját, megetettem Benit, aztán felöltöztettem a nagyokat, megetettem Danit, majd nekivágtunk az ismeretlennek.
Samu eszméletlenül ügyesen álldogált a tesófellépőn, ez nagy segítség volt, mert késésben voltunk, de így csak 5 perccel 10 után értünk be, én többre számoltam. Samut megkértem, hogy ne szaladozzon, Hédit kivettem (nagy hiba volt), aztán nekiálltam kiszedni az ikreket. Egyszer hátrafordulok, látom, hogy a lányom lobogó sapkával rohan a főút felé. Kiabálok utána, hogy álljon meg, de szerencsémre egy hős apuka utána vetette magát, és felkapta, mielőtt baj lehetett volna. Mea culpa, az én hülyeségem volt. Mindegy, apuka megfogta a lányt, amíg a fiúkat kiszedtem, akkor a 4 gyerekkel irány be, Samu már a folyosón vetkőzni kezdett. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy a cuccainak nem itt van a helye + vegyük már fel a váltócipőt. Egyik kezemben az ikrek (igen, 2 mózes egy kézben), másikban Hédi, harmadikkal szedegetem Samu cuccait. Odaérünk a fogashoz, ikrek letesz, Hédi letesz, elkezdem Samut vetkőztetni, de Hédi már sehol nincs. Futok utána, visszaterelem, Samu türelmetlen, menne játszani. Közben fél cipőnél megjelenik az óvónőnk, Hédi megint elszalad, mondja az óvónő, hagyjam, nem lesz baja, majd összeszedjük. Hát jó, hagyom. Samu kész, puszira már nincs idő, rohan játszani. Én összevakartam a lányom, felnyaláboltam az ikreket és irány az utca. Ikrek tessék-lássék berakva a kocsiba, Hédit bekötöttem (akkor már okultam a hibámból), ikreket beigazítottam, és elmentünk egy rövid sétára.
Hazaérve mindenkit felpakoltam, babakocsit eltettem, 11 óra. Ikreket lefektettem, Hédit kivittem a konyhába játszani, közben megfőztem. 1/2 12, megetettem Benit, összeszedtem a bandát, irány az ovi. Mintha otthon sem lettünk volna...
Samu már az ajtóban várt, mondta az óvónő, hogy 1/2 12-től búcsúzkodott, meglepett a dolog. De szerencsém volt, a csipet csapatot így nem kellett mozgatnom. 12-re odaértem, bár azt mondta az óvónő, hogy ráérek, de azt hiszem, jobb volt így. Holnap 1/2 10-re megyünk.
1/2 1-re hazaértünk (5 percre van tőlünk az ovi), nagyok megebédeltek, lefeküdtek, 1óra, Dani is evett, lefeküdt, 1/2 2, végre én is leroskadhattam a székre és elégedetten konstatálhattam magamban: ez a délelőtt is elment, és túléltük!
A fiúk jól keltek, így láttam rá valami csekély reményt, hogy a kajálást össze tudjuk hangolni. 5 óra alvást követően 8kor kirobbantottam a nagyokat, reggeliztünk (kínlódtunk), közben összeraktam Samu tízóraiját, megetettem Benit, aztán felöltöztettem a nagyokat, megetettem Danit, majd nekivágtunk az ismeretlennek.
Samu eszméletlenül ügyesen álldogált a tesófellépőn, ez nagy segítség volt, mert késésben voltunk, de így csak 5 perccel 10 után értünk be, én többre számoltam. Samut megkértem, hogy ne szaladozzon, Hédit kivettem (nagy hiba volt), aztán nekiálltam kiszedni az ikreket. Egyszer hátrafordulok, látom, hogy a lányom lobogó sapkával rohan a főút felé. Kiabálok utána, hogy álljon meg, de szerencsémre egy hős apuka utána vetette magát, és felkapta, mielőtt baj lehetett volna. Mea culpa, az én hülyeségem volt. Mindegy, apuka megfogta a lányt, amíg a fiúkat kiszedtem, akkor a 4 gyerekkel irány be, Samu már a folyosón vetkőzni kezdett. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy a cuccainak nem itt van a helye + vegyük már fel a váltócipőt. Egyik kezemben az ikrek (igen, 2 mózes egy kézben), másikban Hédi, harmadikkal szedegetem Samu cuccait. Odaérünk a fogashoz, ikrek letesz, Hédi letesz, elkezdem Samut vetkőztetni, de Hédi már sehol nincs. Futok utána, visszaterelem, Samu türelmetlen, menne játszani. Közben fél cipőnél megjelenik az óvónőnk, Hédi megint elszalad, mondja az óvónő, hagyjam, nem lesz baja, majd összeszedjük. Hát jó, hagyom. Samu kész, puszira már nincs idő, rohan játszani. Én összevakartam a lányom, felnyaláboltam az ikreket és irány az utca. Ikrek tessék-lássék berakva a kocsiba, Hédit bekötöttem (akkor már okultam a hibámból), ikreket beigazítottam, és elmentünk egy rövid sétára.
Hazaérve mindenkit felpakoltam, babakocsit eltettem, 11 óra. Ikreket lefektettem, Hédit kivittem a konyhába játszani, közben megfőztem. 1/2 12, megetettem Benit, összeszedtem a bandát, irány az ovi. Mintha otthon sem lettünk volna...
Samu már az ajtóban várt, mondta az óvónő, hogy 1/2 12-től búcsúzkodott, meglepett a dolog. De szerencsém volt, a csipet csapatot így nem kellett mozgatnom. 12-re odaértem, bár azt mondta az óvónő, hogy ráérek, de azt hiszem, jobb volt így. Holnap 1/2 10-re megyünk.
1/2 1-re hazaértünk (5 percre van tőlünk az ovi), nagyok megebédeltek, lefeküdtek, 1óra, Dani is evett, lefeküdt, 1/2 2, végre én is leroskadhattam a székre és elégedetten konstatálhattam magamban: ez a délelőtt is elment, és túléltük!
2014. november 10., hétfő
Első hét az óvodában
Hát, ezen is túlestünk, meglepően könnyen ment minden :)
Először el sem akart Samu indulni, nem kevés könyörgésbe tellett, hogy hétfő reggel nekilendüljünk az ismeretlennek. Az óvónénink, Tanja nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindent átbeszéltünk, aztán elvitte Samut játszani, én meg beültem a terembe, és néztem ki a fejemből. Samuval ugyanis semmi gond nem volt, fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ez ment két napig, aztán a harmadik napon fél óra után el kellett búcsúznom. Ez már nehezebben ment, ugyanis a gyerek nem ért rá egy puszit sem adni... :/ :D Csütörtökön már hazamentem, pénteken fél órát rá is húztunk.
Ma is másfél órát volt, holnap már kettőt lett volna, de sajnos egy középfül gyulladás közbeszólt, így most két napig pihenünk.
Vasárnap Laterne fest is volt, jó sokat variáltunk, menjünk, ne menjünk, hogy menjünk, nekem személy szerint semmi kedvem nem volt, de csak megerőltettem magam. Persze késve érkeztünk, és az árnyjátékot is megette a fene, én kinn babáztam, Samu pedig nem tudott viselkedni odabenn, így végül ő is kinn landolt. Miután a kedves férjem kissé ingerülten többször is közölte, hogy menjünk haza, végre csak történt valami, így maradtunk. 1/2 6kor indult a menet, mi voltunk a sereghajtók, de nem bántam. Samu rettentően élvezte és ez nekem minden pénzt, időt és fáradtságot megért. Este nem is nagyon kellett őket altatni.
Aztán ma reggel az oviban átöltözésnél szólt, hogy fáj a füle. Nem sírt és lázas sem volt, így mivel csak másfél óráról volt szó, nem vittem magammal, hanem csak kértem időpontot a dokinál. Mákom volt, mert amikor a gyerekekkel mentem haza, Dani üvöltött, így már messziről lehetett hallani, hogy megyünk, a doki felesége pedig pont kinn volt, mondta, hogy épp ráérnek, elviszi Samut és megnézik, pár perc és jön. Pár perc múlva jött is, sajnos rossz hírrel: középfül gyulladás. :( Kaptunk rá gyógyszert, remélem, hat majd illetve abban is bízom, hogy a többieknek nem megy a fülére a nátha, ugyanis mindenki beteg "szerencsére".
No, röviden ennyi, majd még jövök a beszámolókkal :)
Először el sem akart Samu indulni, nem kevés könyörgésbe tellett, hogy hétfő reggel nekilendüljünk az ismeretlennek. Az óvónénink, Tanja nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindent átbeszéltünk, aztán elvitte Samut játszani, én meg beültem a terembe, és néztem ki a fejemből. Samuval ugyanis semmi gond nem volt, fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ez ment két napig, aztán a harmadik napon fél óra után el kellett búcsúznom. Ez már nehezebben ment, ugyanis a gyerek nem ért rá egy puszit sem adni... :/ :D Csütörtökön már hazamentem, pénteken fél órát rá is húztunk.
Ma is másfél órát volt, holnap már kettőt lett volna, de sajnos egy középfül gyulladás közbeszólt, így most két napig pihenünk.
Vasárnap Laterne fest is volt, jó sokat variáltunk, menjünk, ne menjünk, hogy menjünk, nekem személy szerint semmi kedvem nem volt, de csak megerőltettem magam. Persze késve érkeztünk, és az árnyjátékot is megette a fene, én kinn babáztam, Samu pedig nem tudott viselkedni odabenn, így végül ő is kinn landolt. Miután a kedves férjem kissé ingerülten többször is közölte, hogy menjünk haza, végre csak történt valami, így maradtunk. 1/2 6kor indult a menet, mi voltunk a sereghajtók, de nem bántam. Samu rettentően élvezte és ez nekem minden pénzt, időt és fáradtságot megért. Este nem is nagyon kellett őket altatni.
Aztán ma reggel az oviban átöltözésnél szólt, hogy fáj a füle. Nem sírt és lázas sem volt, így mivel csak másfél óráról volt szó, nem vittem magammal, hanem csak kértem időpontot a dokinál. Mákom volt, mert amikor a gyerekekkel mentem haza, Dani üvöltött, így már messziről lehetett hallani, hogy megyünk, a doki felesége pedig pont kinn volt, mondta, hogy épp ráérnek, elviszi Samut és megnézik, pár perc és jön. Pár perc múlva jött is, sajnos rossz hírrel: középfül gyulladás. :( Kaptunk rá gyógyszert, remélem, hat majd illetve abban is bízom, hogy a többieknek nem megy a fülére a nátha, ugyanis mindenki beteg "szerencsére".
No, röviden ennyi, majd még jövök a beszámolókkal :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)