Idejét sem tudom, mikor írtam ulojára

Ennek is oka van. A gyerekek sajnos sokat betegek, vagy ha nem, a kicsik elindultak és jajj nekem.

Tegnap a nyaralás kapcsán kerestem magyarul lehetőségeket, és meglepett, hogy 3.-nak ezt a blogot dobta ki a kereső, ejjha! Nagyon jó vagyok :D

A pótlással igyekszem, mert félek, hogy az emlékek elhalványodnak, a képek megfakulnak és aztán megint az egészet megette a fene, pedig milyen jó időnként visszaolvasni, honnan indultunk, mire ideértünk...

A nosztalgikus hangulat oka talán az, hogy 2 hét választ el attól, hogy elmondhassam, 2 éve Schweigernben lakunk és másfél hónap múlva 4 éve lesz, hogy egy napsütéses kedd hajnalban beültünk az autóba és elindultunk. Hihetetlen, hogy 4 év eltelt, mintha tegnap lett volna, amikor kényelmetlen pózba görnyedve kuporogtam hátul Samuval, és imádkoztam, hogy csak ne legyen nagyon nyűgös. Amikor először átléptem a határt (életemben, erre felé legalábbis), amikor beköltöztünk az első, "saját", közös otthonunkba. Pedig 4 éve... mennyi minden történt azóta és mégis, mitha csak tegnap lett volna az egész...

Mindenesetre most mennem kell, Samu nagyon lázas és már ébren...