Január és a pokol maga

Januárban behívtak szülőire. Az óvónő elmondta, hogy Samu súlyosan el van maradva, nem beszél, nem ért, nem tudnak mit kezdeni vele. Felvetette, hogy hívnak szakembert Laudából, a speciális iskolából, aki felmérné a fiamat. Belementem, üsse kavics.

Ki is jött a hölgy valahogy februárban, megnézte Samut, azt mondta, nincs nagy baja, szerinte egy logopéduson kívül sok másra nincs szüksége. De azért csináljunk egy non-verbális intelligencia tesztet, az a biztos. Mondtam, hogy én partner vagyok mindenben, ami meg is lepte rendesen, mivel elmondása szerint a német szülők ennyire azért nem partnerek az ilyen felmérésekben, mondván, az ő gyerekük nem hülye. Mondtam, hogy nekem is, Samunak is az az érdekünk, hogy fény derüljön rá, mi a baja.

Kijött a pszichológus, megcsinálta a tesztet. Elkeserítő lett az eredmény. A fiam nagyjából egy 2 éves szellemi szintjén áll, súlyosan fogyatékos. Azonnal átirányították speciális óvodába, ahogy szellemileg sérült gyerekekkel foglalkoznak, a hölgy, aki egy beszélgetéssel korábban még olyan kedves volt a "feltétlenül muszáj ezt?" kérdésemre enyhén szólva is elküldött a p*csába.

Kaptunk telefonszámokat, el kellett menni Würzburgba, az Uni-Klinikre egy komplett kivizsgálásra, ugyanis felmerült a gyanú, hogy a gyerek emellé még autista is, a logopédusét, biztos, ami tuti, és egy csomó speciális intézményét. Végül senkivel sem sikerült zöldágra vergődni, a mergentheimi nagyon elzárkózott mindentől, az unterbalbachi pedig olyan súlyosan beteg gyerekekkel foglalkozott, hogy egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy oda vigyem a gyereket.

Közben kaptunk időpontot nagy nehezen Würzburgba, elkezdtük a logópédiai kezelést (ami meglepően hamar hozott eredményt, habár a logopédus is az egoterápiát javasolta elsőre, mert az állítása szerint ő nem tud Samuval mit kezdeni, lehetetlen lekötni a figyelmét), illetve az óvónő is megsajnált is intézett Samunak integrációs szakpedagógust. Mondtam, hogy ne haragudjon, de esélyem nincs a gyereket ide-oda hordani, Unterbalbach meg... ezzel ő is egyet értett.

Közben lement az első kör Würzburgban, nem sok jóval kecsegtetett, autizmus, asperger kór és hasonlók szerepeltek a gyanúlistán, "de majd a pszichológus többet mond". Eléggé lelombozódtunk, mert ha papírunk lesz arról, hogy a gyereknek baja van, akkor menni kell, nincs mese.

Eljött a második kör is, ami meglepően jól alakult. A pszichológus újra csinálta a SOL-Rt (non-verbális iq teszt), aminek az eredménye mindenkit meglepett: a gyerek jó egy évvel a kora előtt jár. Azt mondta, aki a télen csinálta, valszeg türelmetlen volt. Nehéz lekötni a gyerek figyelmét, de ha sikerül, vág az esze, mint a borotva. Az EEG eredmény volt az izgalmunk középpontjába ezután, ugyanis enyhe ADHD gyanúja még fenn állt.

Vártunk, vártunk... július 13-án voltak Samuék Würzburgban, eljött az augusztus, eltelt a szeptember, levél sehol. Végül Bandesz telefonált rájuk, kiderült, hogy elfelejtették :/ Az EEG eredménye is negatív lett, így a diagnózis szerint a gyerek makk egészséges, a 2 nyelvűség okozza a nyelvi gondokat és az önkifejezési nehézségek a viselkedészavart. (Ami azóta, mivel logopédushoz jár, illetve az integrációs hölgy is jön heti 3x, jelentősen javult). Summa summárum, lehet, hogy még normál iskolába is járhat majd.

Elképesztő, elszörnyesztő és könnyfacsaró, hogy a mai világban mennyire könnyen alkotnak az emberek, szakemberek véleményt amúgy. Van jól megfelelt, meg kevésbé megfelelt, minden gyerek egy név a papíron, a sorsa egy pecsét a lap alján. Amit mi végigéltünk 10 hónap alatt, azt nem hogy szülőnek, élő embernek nem kívánom, és szerencsénk volt, ennek a történetnek hepiend lett a vége. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem az lesz...

Az első hó

Tegnap éjjelről mára virradóra leesett, sőt, napközben is havazott :) Nagyon drukkolok neki, hogy normális mennyiség essen dec. 6-ra, akkor végre 22 év után először megint szánnal és nem görkorcsolyával jönne a télapó. :)

Szerdán megyek szülőire... megint. Hédi hétfőn kezdi az ovit - el sem hiszem. Úgy elszaladt ez a 2,5 év, mintha nem is lett volna. Samu szülőije egy hónapja volt, sajna nem sok előrelépésről számoltak be, így hát végül csináltatni kell egy fejlettségi tesztet és az eredménytől függően kell valamerre lépni. De mindegy, már legalább lépünk.

A műtétre is lett időpont, sok tökölés után végül dec. 11 lett a megállapodás. Kiderült, nem az orrmanduláját veszik ki Samunak, csak egy polipot csippentenek le valahonnan hátulról, ami elzárja a hallójáratok orr felől eső részét. Meg hát a fülét is szúrják, ki kell pucolni az egészet, mert nem nagyon hall szegény gyerek, be van az egész rakodva. Várom is, meg nem is.

Jövőhéten jön a miki az oviba, és már Hédinek is vihettem zoknit, nagyon izgi!!!! :) Kíváncsi leszek, Törpilla hogy fogja venni az akadályt, és vajon mennyire tetszik neki az ovi majd, ha már élesben megy..

Anyák napja

Itt egy héttel később van. Ünnepség is volt az oviban. Persze megint én voltam az, aki elkésett. Apuka egyszerűen benn felejtette magát a munkahelyén, és senki nincs a házban rajtunk kívül :(

Mindegy, végül hála az égnek (és a biciklimnek) odaértem. Jól is jött ki, Samu nagyon örült nekem. Gondolom, neki is rosszul esett, hogy (majdnem) mindenki anyukája ott volt, csak az övé nem. Na, ezután kezdődött csak az igazi vesszőfutás, a fiam ugyanis nem bír magával. Rohangált, kiabált, eléggé szégyelltem magam miatta... mire azonban a műsor kezdődött odakommandóztam mögé és megbeszéltük, hogy nem kiabál és végképp nem rohangál. A gyerekek nem azért készültek műsorral, hogy ő elrontsa az egészet. Így aztán szépen, ügyesen végignézte végül.

Kaptam képet is, nagyon szép :) El is raktam, majd kirakom valami gyerekmentes helyre :)

Végül pedig a futóbicajon büszkén feszítve, hogy a ő anyukájának igazi bicaja van (!!!), okosan, ügyesen hazakerekeztünk (vagyis én csak toltam a sajátomat). Szóval, minden jó, ha a vége jó

-_-"

40€ volt a cipő- és ruhamatrica* (itt nincs jelük a gyerekeknek, mint otthon, mindenbe a nevüket kell beírni, de szerintem csak én vagyok lelkes, elmondások alapján a többi szülő letojja magasról) együtt, erre hétfőn jön elém a Békák óvónője, hogy melyik a gyerek cipője, és a kezében két pár vadidegen cipőt tart. Pedig ott van a cipőnkben a matrica. Pedig szóltam is, hogy MINDEN (lassan a gyerek is) matricázva van, keressék a nevét a holmijaiban, ha nincs, akkor nem az övé. Vagy ők nem beszélnek németül, vagy én, vagy egyikőnk sem...




* az elmúlt 2 hétben 3x indultunk el másvalaki cipőjében haza...

Ovi-gondok

Nem Samuval van baj az oviban, az ovival van a gond úgy önmagában.

Az egész úgy kezdődött, hogy Hédit be kellett íratnom idén októbertől, de ezt már írtam. Közben kiderült, hogy mindenki 2013 májusában született, így mégsem volt hely. Mondtam, hogy nem baj, akkor tegyük már át júniusra, akkor már elvben sok hely van és a gyerek is csak egynek számít (a 2,5 éves két gyereknek számol), és ő is itthon van velem 3 éves koráig, tök jó lenne. Doszt nem, egy hónapja kaptam az értesítőt, hogy idén decembertől felvették, részletek majd nyáron. Remek. Nem vertem ki a balhét, mert Hédi is nagyon menne az oviba, hát nem játszom el a szuperanyut, hogy de csakazértis, ha menne, hagy menjen.

Aztán arra már ne kanyarodjunk rá, hogy január óta járvány van. Hol ilyen, hol olyan, hol kiírják, hol nem. Samu persze mindent elkap. Meg Hédi is. Az ikrek pláne. Most 40 fokos lázzal feküdt itthon a gyerekem egy hetet, erre persze Dani is lázas. Jupi.

A múltkor olyan koszosan küldték haza a gyereket, hogy én szégyeltem. Azt mondja az óvónő, amikor a múltkor rákérdeztem, hogy nem vette észre. Mit? Hogy bokáig f*sos Samu? Nehéz lehetett nem észrevenni... Emellé külön feszíti az idegeimet, hogy bekérték a gumicsizmát meg az esőnadrágot, de ha mennek kirándulni, richtig nem adják a gyerekre. Akkor minek?!?

Februárban lett volna egy féléves (vagy hogy) elszámolás arról, mit csinál a gyerek benn stb, kérdezem a múltkor, hogy lehetne-e jövőhéten, mert itthon lesz apuka, nekem könnyebb lenne, válasz: hát nem tudják, mert Samu annyit nem volt óvodában stb stb... Wáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Pedig bevallom, már marha kíváncsi lennék, mit csinálnak egész nap, mert azt a jó magyar ovi fílinget nagyon hiányolom...

Hát szóval az úgy volt..

... hogy valahol mindig megakadok.

Azt sem tudom már, hol hagytam abba, talán az ovinál. Most megpróbálom összeszedni a gondolataim egy részét, hátha.

Szóval az ovi ugyanúgy van, hol megyünk, hol nem. Most reggel kap Samu 10 csepp Bérescseppet, azóta nem volt beteg, most beleszuszakolom ezt a mennyiséget a lányba is, azóta nem folyik az orra. Már csak a fiúkkal kellene valamit csinálni. Dani úgy köhög, hogy sokszor attól félek, mire beérek, meghal. Beni talán a 3., aki becsatlakozhat a "sokkal jobban vagyok" táborba.

November közepe óta a kisasszony nagylánnyá avanzsálódott, ugyanis kis ráhatással önként beszokott az ágyába. Történt ugyanis, hogy hisztizett. Meg hisztizett. És még hisztizett is. Hajnal háromkor még sivalkodott, de közöttünk nem maradt. Hát, elborult az elmém, és úgy döntöttem, hozzuk ki ágyastól, mert Samunak aludnia kell, másnap ovi. Persze Hédi a nappaliban azonnal elájult. No mindegy, a kiságy ott veszett. De a gyereknek valahol aludnia kell, hát betettem a nagy ágyba, ha már úgyis neki volt támasztva a radiátornak. Láss csodát, elaludt. Aztán délután is. Este is. És azóta boldogan alszunk, amíg meg nem halunk. Remek ám ez az ágy, mert Hédi teljesen önkiszolgáló, ha álmos, bemegy, becsukja az ajtót, elhelyezkedik és alszik. Ez lett volna a célom anno Samuval is, de nem jött össze.

Samu remekül érzi magát az oviban, eddig panaszkodni sem panaszkodtak rá, bár azért nekem vannak fenntartásaim, mert néha nehéz vele, tudom jól. Most adventi időszak van az oviban, amiért különösen haragszom, mert 9kor megetetik a gyerekeket Printtel (nyomott mézeskalács csokibevonattal, mandulával), majd 10kor tízórai. Hahahahaha. Megnézném, egy tenyérnyi printtel a gyomrában hány gyerek tízóraizik. De nem is ez a baj, hanem hogy a reggeli is szenvedés, így a gyereknek a cukortöltettől olyan hasmenése van, mire hazaér, hogy a háta közepéig ér. Ráadásul hétfőre megnyertük az adventi dobozt, na mondom, majd amíg a gyerekek alszanak, felhozom a babakocsiból, és megnézegetjük, mi van benne. mire felkeltek a gyerekek, beesett a védőnő (teljesen elfelejtettem), de már elzavarni nem akartam, végül is megbeszéltük, itt ült 1/4 8-ig (szét is esett az egész esténk és az éjszakánk is), aztán vacsora, fürdés fekvés. A dobozt úgy elfelejtettem, mint a sicc, 9kor hoztam fel és tettem el belőle 2 teát, egy csokit és a névcetlit emlékbe. Persze marha szarul éreztem magam, hogy még ennyire se futotta, hogy nekem soha nincs időm, hogy én mindig mindent elfelejtek (sajna tényleg). Másnap ezt 9re prezentálni kellett, mármint a dobozt, na akkor keltünk 7kor, de 9 előtt 5 perccel sikerült így is beérni. A hormonjaim tombolnak, egyszerűen olyan feszült vagyok fél perccel azután, hogy felkelek, hogy őrjöngeni tudnék, és ez a kapkodás, fejetlenség, agyatlanság (főleg) nem sokat segít az ügymeneten. Ma megfogadtam, ha belepusztulok is higgadt maradok. Nagyon nehéz volt, 1/2 8kor már láttam, ahogy folyik el a délelőttünk, amikor Beni még szenvedett a cumisüveggel, Dani még reggeli nélkül aludt, a nagyok pedig az ajtóban kiabáltak, de végül 9:01 perckor kikanyarodtam az utcára, Samu nélkül (ugyanis őt az oviban hagytam). Ami még nagyon boldoggá tesz, hogy nem lett igaza a védőnőnek, Samu gyönyörűen tanul németül, és ezt az óvónő is mondta. Nagyon gyorsan fejlődik, itthon is egyre több mindent mond németül, meg énekli az oviban tanult dalokat (sajnos én nem ismerem őket), számol, mondókázik. Amit nem értek, hogy egy ideje folyton hajtja a szekrényhez állva, hogy "nincs Nikolaus", de hogy most mondott neki "valaki" valami hülyeséget (egy magyar kisfiú van rajta kívül), vagy a csokimikulásra gondol, nem tudom... remélem, az utóbbi. A másik, hogy egy ideje sokszor szól, hogy kakilnia kell, de hiába ülünk rá a WC-re, semmi. Ami ebben az érdekes, hogy utána, pelusba sincs produktum, ami eddig nem volt jellemző. De öröm az ürömben, jön, és önállóan kéri, hogy ráülhessen a WC-re, ez is valami.

Letelt a 1/4 órám, ha Isten is úgy akarja, holnap folytatom...

Első napunk egyedül

Ma én vittem Samut az oviba. Igen, máskor is én szoktam. Csak most nem volt segítség, így a maradék 3at is vinnem kellett.

A fiúk jól keltek, így láttam rá valami csekély reményt, hogy a kajálást össze tudjuk hangolni. 5 óra alvást követően 8kor kirobbantottam a nagyokat, reggeliztünk (kínlódtunk), közben összeraktam Samu tízóraiját, megetettem Benit, aztán felöltöztettem a nagyokat, megetettem Danit, majd nekivágtunk az ismeretlennek.

Samu eszméletlenül ügyesen álldogált a tesófellépőn, ez nagy segítség volt, mert késésben voltunk, de így csak 5 perccel 10 után értünk be, én többre számoltam. Samut megkértem, hogy ne szaladozzon, Hédit kivettem (nagy hiba volt), aztán nekiálltam kiszedni az ikreket. Egyszer hátrafordulok, látom, hogy a lányom lobogó sapkával rohan a főút felé. Kiabálok utána, hogy álljon meg, de szerencsémre egy hős apuka utána vetette magát, és felkapta, mielőtt baj lehetett volna. Mea culpa, az én hülyeségem volt. Mindegy, apuka megfogta a lányt, amíg a fiúkat kiszedtem, akkor a 4 gyerekkel irány be, Samu már a folyosón vetkőzni kezdett. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy a cuccainak nem itt van a helye + vegyük már fel a váltócipőt. Egyik kezemben az ikrek (igen, 2 mózes egy kézben), másikban Hédi, harmadikkal szedegetem Samu cuccait. Odaérünk a fogashoz, ikrek letesz, Hédi letesz, elkezdem Samut vetkőztetni, de Hédi már sehol nincs. Futok utána, visszaterelem, Samu türelmetlen, menne játszani. Közben fél cipőnél megjelenik az óvónőnk, Hédi megint elszalad, mondja az óvónő, hagyjam, nem lesz baja, majd összeszedjük. Hát jó, hagyom. Samu kész, puszira már nincs idő, rohan játszani. Én összevakartam a lányom, felnyaláboltam az ikreket és irány az utca. Ikrek tessék-lássék berakva a kocsiba, Hédit bekötöttem (akkor már okultam a hibámból), ikreket beigazítottam, és elmentünk egy rövid sétára.

Hazaérve mindenkit felpakoltam, babakocsit eltettem, 11 óra. Ikreket lefektettem, Hédit kivittem a konyhába játszani, közben megfőztem. 1/2 12, megetettem Benit, összeszedtem a bandát, irány az ovi. Mintha otthon sem lettünk volna...

Samu már az ajtóban várt, mondta az óvónő, hogy 1/2 12-től búcsúzkodott, meglepett a dolog. De szerencsém volt, a csipet csapatot így nem kellett mozgatnom. 12-re odaértem, bár azt mondta az óvónő, hogy ráérek, de azt hiszem, jobb volt így. Holnap 1/2 10-re megyünk.

1/2 1-re hazaértünk (5 percre van tőlünk az ovi), nagyok megebédeltek, lefeküdtek, 1óra, Dani is evett, lefeküdt, 1/2 2, végre én is leroskadhattam a székre és elégedetten konstatálhattam magamban: ez a délelőtt is elment, és túléltük!

Első hét az óvodában

Hát, ezen is túlestünk, meglepően könnyen ment minden :)

Először el sem akart Samu indulni, nem kevés könyörgésbe tellett, hogy hétfő reggel nekilendüljünk az ismeretlennek. Az óvónénink, Tanja nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindent átbeszéltünk, aztán elvitte Samut játszani, én meg beültem a terembe, és néztem ki a fejemből. Samuval ugyanis semmi gond nem volt, fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ez ment két napig, aztán a harmadik napon fél óra után el kellett búcsúznom. Ez már nehezebben ment, ugyanis a gyerek nem ért rá egy puszit sem adni... :/ :D Csütörtökön már hazamentem, pénteken fél órát rá is húztunk.

Ma is másfél órát volt, holnap már kettőt lett volna, de sajnos egy középfül gyulladás közbeszólt, így most két napig pihenünk.

Vasárnap Laterne fest is volt, jó sokat variáltunk, menjünk, ne menjünk, hogy menjünk, nekem személy szerint semmi kedvem nem volt, de csak megerőltettem magam. Persze késve érkeztünk, és az árnyjátékot is megette a fene, én kinn babáztam, Samu pedig nem tudott viselkedni odabenn, így végül ő is kinn landolt. Miután a kedves férjem kissé ingerülten többször is közölte, hogy menjünk haza, végre csak történt valami, így maradtunk. 1/2 6kor indult a menet, mi voltunk a sereghajtók, de nem bántam. Samu rettentően élvezte és ez nekem minden pénzt, időt és fáradtságot megért. Este nem is nagyon kellett őket altatni.

Aztán ma reggel az oviban átöltözésnél szólt, hogy fáj a füle. Nem sírt és lázas sem volt, így mivel csak másfél óráról volt szó, nem vittem magammal, hanem csak kértem időpontot a dokinál. Mákom volt, mert amikor a gyerekekkel mentem haza, Dani üvöltött, így már messziről lehetett hallani, hogy megyünk, a doki felesége pedig pont kinn volt, mondta, hogy épp ráérnek, elviszi Samut és megnézik, pár perc és jön. Pár perc múlva jött is, sajnos rossz hírrel: középfül gyulladás. :( Kaptunk rá gyógyszert, remélem, hat majd illetve abban is bízom, hogy a többieknek nem megy a fülére a nátha, ugyanis mindenki beteg "szerencsére".

No, röviden ennyi, majd még jövök a beszámolókkal :)

Ovi - coming soon

Múlt héten voltam megbeszélésen, kaptam egy csomó papírt, megismertem a csoportvezetőnket (tündéri nőszemély :) ), átbeszéltünk mindent, bosszankodtam is nem keveset, ugyanis az ovivezető elfelejtette említeni pl a tornazsákot vagy a tornacipőt, ráadásul rossz csoportba írták a gyereket végül, amit végképp nem értek. Megbeszéltem, amikor beírattam Samut, hogy a VÖ Gruppéba kérném (verlägertere öffnungszeiten gruppe asszem, azaz hosszított nyitvatartású csoport), mert nekünk jobb lenne 8ra járni és később, ha már Samu nem alszik délben, maradhatna kettőig. Az "Eltern Info" nevű papírkötegben szembesültem vele, hogy a gyerekem mégis Regel Gruppes lett, ami azt jelenti, hogy ovi van délelőtt is, délután is. Egyelőre mégsem káráltam, mert azt mondta a csoportvezető, hogy "ha úgy látja, hogy nem jó a délelőtt, jöhetnek délután is!", tehát nem kötelező visszavinnem a gyereket, így meg a 7:30-11:30 nekem sokkal jobb. Amúgy is 8ra kell beérni. Aztán majd látjuk.

Hédit is átírattam jövő júniusra, ugyanis ebből is ment a fesztivál, hogy túl csak a gyerek jövő októberre, nincs hely, pontok alapján lehet bejutni. Nekünk rengeteg pontunk van, szinte minden kritériumnak megfelelünk, de nekem nincs szükségem arra, hogy bevágjam a lányt 2,5 évesen oviba, így átkértem jövő utáni júniusra, jobb lesz mindenkinek. Mindenesetre valami azt súgja, lesz még bajom az ovivezetővel :S

A héten be kell menni még Mergentheimbe, venni kell tornazsákot, edzőcipőt, bélelt gumicsizmát. Esőnadrágot már sehol nem kaptam, így bemegy az itthoni, nincs mese, nincs másik. Aztán hétfőn indul a mandula :) Remélem, jó lesz, kicsit izgulok, mit fog Samu szólni...

Szombaton megünnepeltük a legnagyobbunk 3. szülinapját, istenem, hogy rohan az idő... még nemrég sírtam, hogy sosem szülök meg és tessék. A vonatos torta nagyon tetszett neki és a favonat is, ugyanis azt kapott. Jó befektetésnek ítéltem, mert egy vonatpálya bővíthető, így örök ajándékötlet. Mivel most Chuggingtont nézünk vakulásig (eléggé unom már), így a mikulás vélhetően egy chug-mozdonyt hoz majd neki, de hogy melyiket? Karira is azt gondoltam ajándékként, meg esetleg egy fűtőházat vagy fordítókorongot, vagy ilyesmit, még nem tudom.

Tegnap pedig 3 éves státuszon voltunk, el is küldték az agyam kirándulni semmi perc alatt. A hebamménk (önkéntes védőnő, nagyon lelkes, de az agyamra megy) nagyon jönni akart, hát belementem, jöjjön. Rosszul jött ki a lépés, Hédit is vinnem kellett, mert úgy festett, hogy begyulladt a füle (szerencsére nem). Az egész U7a-t a védőnő vezényelte le, a közelébe nem engedett a gyereknek, mert ő jobban tud németül, majd segít. Volt egy 3D kép, amin fel kellett volna ismernie a gyereknek a figurákat, de csak az autót látta, azt is vonatnak mondta. Mivel nem beszél tisztán, nem tudtam, hogy tényleg vonatot mondott-e, vagy én hallottam félre, elkértem a képet, hogy megnézhessem, erre nekem esett a nő, hogy ne segítsek Samunak, azt neki kell látnia, meg nem is tudom, csak lestem... de a gyerekkel is kiabált, nem akartam neki mondani, hogy attól, hogy ordít, a fiam nem fog jobban érteni németül. Aztán persze jól megbeszélték a dokival a fejem fölött, hogy Samunak folyékonyan kellene németül beszélnie már, majd közölte velem a doki, hogy felejtsük már el a magyart, ideje lenne kizárólag németül beszélni, az lenne mindenkinek a legjobb. Ezen úgy felhúztam magam, hogy még most sem jártam le... Mindenesetre behívott minket Bandesszal "elbeszélgetésre" a gyerekkel kapcsolatban, mert a beszédfejlődése jelentősen le van maradva a társaihoz képest, ugyanis németül egyáltalán nem beszél, magyarul meg a doki nem, tehát én mondhatom neki, hogy a gyerek gyönyörűen beszél magyarul, azt ő nem tudja mérni. Meg fejlesztésre kell hordani a gyereket meg nem is tudom... ahhhhhh... hagyjanak már.

Na szóval, hétfőn 10kor ovikezdés, eskü, jobban izgulok, mint amikor én mentem először óvodába :)

Az újdonság varázsa

No igen, kicsit felpörgött az életünk. Új autó, új ágy, új egér...

Szóval megjött az új autó. Nagyon cooooooool :) VW Caddy Soccer, vagy mi, szép bordó. Megy, mintha olajon siklana, és tényleg nagyon nehéz besaccolni a sebességet. Megérte rá várni, bár kevesebb idővel is beértem volna, mégsem panaszkodom, húzhatták volna október végéig is *. A másik, ami nagyon tetszik, hogy az egész kocsi nem nagy. Az ember ránéz, és nem támad az az érzése, hogy egy kisbuszt stírol. Ellenben benn rengeteg hely van! Akkora a csomagtartója, hogy el sem tudom mondani, illetve magasított fölfelé, tehát majdnem fel is tudok benne állni. Ki is próbáltuk szombaton, elgördöltünk az IKEÁba.

No igen, kapott Hédi új ágyat.

Csodaszép, nagyon kényelmes, praktikus, remek, tényleg. Problem? Ja igen... amivel nem számoltunk: Samu szabadon hozzáfér Hédihez, így hiába a sok órás altatási processz, a leányzó 2 perc múlva éberen sivalkodik az ágy tetején, Samu pedig önfeledt boldogságában, kajánul vigyorog a helyén. Kellemetlen. Így az ágy a radiátornak támasztva, Hédi pedig visszapakolva a kiságyba. Erősen remélem, az ovi megoldja a gondunkat, és Samu aludni fog, mire elaltatom Hédit, most ugyanis sajnos nincs miben kifáradnia, így nem is alszik túl jól (megértem).

Aztán ha már Würzburgban voltunk, vettünk a Köllében egy új egeret is, egyelőre nevenincs, szép morzsa-fekete. Nem, nem szenvedek egérgyűjtési mániában, egy másik bejegyzésben leírom majd, miért kellett a kis foltos.

A visszaszámlálás pedig elindult, kevesebb, mint egy hónap és kezdődik Samunak az ovi...

Első szülői

Tegnap az is megvolt. Mivel apuka volt, nem én, így nem lesz a beszámoló olyan színes, élménydús, mintha én ültem volna ott, kicsit kusza is lesz, lehet, mert a sok feltornyosult izgalom eléggé össze-vissza folyt vissza Bandeszból, de azért megpróbálom összeszedni a dolgokat.

Nos, az első és legfontosabb: Samu Oroszlános lesz :) Nem sokan kerültek az oroszlánok közé ahhoz képest, hogy a csoportvezető szerint eléggé tele a Béka csoport. Nem baj, kevesebb gyerek közé talán könnyebben beilleszkedik. A másik a beszoktatás, hát erre, ha jól vettem ki a szavakat, kb 2 hetünk van :( Persze, nem lehet a végtelenségig húzni a dolgot, de annyira kétségbe ejt, hogy a fiam fél a gyerekektől, nem tudom, mi lesz vele :( Elvben az első 2-3 napban ott lehetek vele, utána kiküldenek egy idő után (el kell köszönnöm, megbeszélni, hogy játsszon ügyesen, itt vagyok, ha kellek), aztán az ovi területén lézengeni, megint pár nap múlva már akár haza is mehetek, majd hívnak, ha kellek, utána pedig már nem is hívnak. Hogy azt hogyan fogom megbeszélni, hogy ugyan Regelgruppés a gyerek, de én délben elhoznám, ezt nem tudom... :S Márpedig Samunak aludnia kell, és 2-ig egyelőre tuti nem fogja kibírni (ebből a szempontból Hédiért már nem aggódok, ő már most sem alszik, ha nem muszáj... ma is 5kor kelt). Hát, nehéz időszak lesz mindenkinek, de úgy gyanítom, nekem lesz szokás szerint a legnehezebb. Már most a könnyeimet törölgetem, ha belegondolok, hogy vége a jó világnak, a kisfiam megnőtt és bizony nem lesz itt velem egész nap (sokszor bármennyire fárasztó is ez). Már most hiányzik, pedig hol van még november... De neki talán jót tesz, remélem, szóval ez azért valamiképp vigasztal...

Na, de továbblépve. Kiderült, nem 3 nevelő van csupán, hanem egy rakás. Ennek kifejezetten örülök, kissé biztosítottabbnak látom, hogy élve hozom haza a gyereket :D elvben nem csak két nagy csoportra vannak szedve a gyerekek, hanem kor szerint is, mármint bizonyos foglalkozásokhoz, játékokhoz. Ez is remek, mert ugyan Samu rugalmas, de nem hiszem, hogy a 2,5 éveseknek való foglalkozások mondjuk 5 éves korában különösebben lekötnék. Azt, hogy akkor most pontosan hányan is lesznek a csoportban, nem tudni, majd kiderül. Kirándulás van 2 hetente, akkor lehet kincseket gyűjteni, ismerkedni a természettel, stb. Ez is szuper :)

A másik, amire állítólag nagy hangsúlyt fektetnek, a vallási nevelés (evangelikus ovi). Nem vagyok egy szent fazék, de ennek kifejezetten örülök. Nem árt, ha a gyerek megismeri a Bibliát :) Valami nagy közös, boldog, családi miséről is beszéltek, de mivel nekünk csak nagyon kicsi gyerekünk van, így hát, amíg az ikrek is el nem érik a bűvös 3 éves kort, nem akarok nagy családi misékkel szenvedni. Utána meglátjuk, igazából semmi jónak nem vagyok az elrontója.

Mesélte Bandesz, hogy be kellett mutatni a gyerekeket, nyugodjak meg, nem én vagyok a legszörnyűbb és vannak Samunál borzalmasabbak is :D A gyerekek nagy többsége gyorsfagyasztott kajákon él, mert mást nem hajlandóak megenni (aggódtam, hogy csak az én gyerekem nem eszi a főztöm, de úgy fest, másnak sem derogál a házi koszt.), sok az akaratos, hisztis gyerek, tehát végül azzal az elégedett tudattal feküdtem le, hogy nem én vagyok egy selejt, a gyerekem 3 éves... azért jó érzés volt. Van egy kislány, Sophie, állítólag a lánykiadása a fiamnak, Bandesz szerint nagyon jóban is lehetnek majd, bár a kislány békás lesz (apropó béka, kíváncsi leszek, Hédit hová osztják majd...)

Hát szóval, egyelőre ennyit tudtam meg, a többit már nekem is elmondták, mit kell vinni stb. Izgulok, pedig tényleg messze még november, de mégis olyan kézzel foghatónak tűnik...

Ovi

Hogy ez se maradjon ki. Remélem, nem kutyafutta bejegyzés lesz, bár eléggé kimerült vagyok, de csak nem hagyok ki semmit :D

Szóval 10-én volt időpontom megbeszélésre az oviba. Szokás szerint informálódni akartam, de tetszik nem tetszik alapon be kellett Samut íratni. Mint aztán kiderült, Hédit is, mert a 2015-16-os évre nem nagyon volt már hely. Sajgott a kis lelkem, de októbertől megy a lány, mert tavaszra már semmi hely nem volt.

Szóval Samu novembertől ovis lesz. Szeptembert javasolt az óvónő, de én nem mentem bele, mert itt vannak a fiúk is, Hédi is, minden új, ezt elmondtam neki is, megértette, így végül a november elejében maradtunk. A pénz egész baráti, Regelgruppéba írattam, ami nem rossz, bár, megmondom őszintén, nem is jó. 8-14-ig van, amivel az a bajom, hogy Samu alszik délután. Ebéd nincs, csak ha csomagolok neki, tehát hazajön 2-kor, megebédel, 3kor lefektetem, 6kor felkel és este mikor alszik? Délutáni alvásról egyelőre nem tudunk leszokni, nagyon nagy szüksége van még a gyereknek rá, de szerencsére rugalmas az óvónéni, majd megpróbálom megbeszélni vele, hogy 12-ig van a gyerek és kész. Az a 2 óra nem oszt, illetve nem szoroz. Aztán ha már nem alszanak délben, felőlem maradhatnak.

Tízórai, ebéd ugye nincs, csak ha csomagolok, poharat nekünk kell vinni, ami még nekem nem tetszik, hogy a játszószobában kompletten berendezett, igazi konyha van igazi tűzhellyel stb. Remélem, Samu megérti majd, hogy az nem játék. Két nagy szoba van az oviban, az egyik a barkácsszoba, ez a béka csoporté, a másik a kreatív szoba ez az oroszlánoké (asszem), de szabad az átjárás (nem kaptam agybajt, amikor megláttam, hogy a rendes, éles ollók szép rendben sorakoznak valamelyik alsó polcon... Itthon az ilyen el van zárva Samu elől, mert isten mentsen, hogy megölje magát. Ott, mivel közös csoportfoglalkozás sincs, egyszerűen csak ki van téve, hogy aki ragasztani, vágni akar, annak elől legyen...)

A másik, ami nekem annyira nem szimpi, hogy nincs jelük a kicsiknek. Mindenkinek van egy színe, és kész. Azt mondta az óvónő, hogy rá kell írni a holmijukra a nevüket, de Samu ugyan honnan tudná elolvasni a nevét? Abból meg a fenének hiányzik a konfliktus, hogy a gyerekem esetleg más poharából ivott vagy más csizmájában jött haza stb... (vagy ment ki az udvarra pl). De úgy gondoltam, hogy majd megbeszélem a gyerekkel és valamit csak rajzolok a cuccaira, hogy megismerje.

Játékkal nincs igazán elengedve az ovi, de mindegy is, kevés játékból is fel tudják magukat találni a kicsik :D Beszéltünk a szülinapozásról is, hát az sem úgy megy, mint otthon, be kell vinni mindent, mármint a hozzávalókat és a gyerekek maguk sütik a sütit. Értem a módszer lényegét, de... mindegy, ez van. A sokadik, ami nem nagyon tetszik, hogy vegyes korcsoport van, bár cserébe legalább alacsony a csoportlétszám, így bízom benne, hogy a gyerekem valahogy csak megtalálja a helyét. Beszoktatás van, hogy hogyan fog menni, az más kérdés. Sokan mondják, hogy pikk-pakk beszokik a gyerek, mert más gyerekek között lesz, ott aludnia sem kell, meg amúgy is, de én szkeptikus vagyok. Amikor Hédi született is mindenki azt mondta, hogy majd milyen jó lesz, mert a gyerekem úgyse érti, mégis legalább 2 hétig nem állt velem szóba a fiam, szóval... Meglátjuk, én azt mondom. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a) lehet-e kérni, hogy Samu és Hédi majd egy csoportba kerüljenek b) hogyan fog a Haushaltshilferin muzsikálni, mert a kicsik vele lesznek itthon addig, amíg én Samuval az oviban ülök...

Kis kutya, nagy meleg, négy gyerek

Beütött a kánikula*, szenved mindenki. A kicsik kb. nem alszanak, hiába a medence, nem pancsolnak, ha lehetőség van, ki sem mennek. Van persze légkondi, de ha a halottat szájon csókolom, nagyjából annak is többet ér a művelet, mint a lakásnak a készülék beüzemelése. Gondoltam naivan, hogy majd én okos beállítom a folyosóra és akkor ahogy azt lehűti, befolyik a hideg a gyerekszobába is, ha az összes ajtót becsukom, de nem... Mondjuk ezen sokat segít, hogy a ház fekvése miatt egész délben a kicsik ablakaira tűz a nap. Mi lesz itt júliusban, augusztusban? Hab a tortán, hogy szerdától írja a lehűlést (éljen), vasárnapra már 14 fokot ígér :S Még jó, hogy van egy bontatlan doboz magnerot, kelleni fog, úgy érzem.

Ma megyek az oviba megbeszélésre, nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan rendes-e az óvónéni, vagy megint csak a kezembe nyomnak majd egy papírt és dögöljek meg. Bár mondtam, hogy először informálódni szeretnék, hogyan is megy itt az ovi, mert olyan dolgokat hallottam, hogy hullik a hajam azóta is. Elvben reggel 8ra kellene vinnem a gyerekemet és délig ott hagyni, ami 4 óra, nélkülem, a legelső pillanattól. Ez szerintem akkor is nehéz, ha rendesen be lehet szoktatni a kicsiket, úgy meg pláne, hogy csak berakom a gyereket én meg eltűzök. Samu egy nagyon érzékeny gyerek, fenének sem hiányzik, hogy emiatt törjön össze, főleg, hogy csak szórakozásképp járna oviba, nem muszájból (nem dolgozom, itthon is maradhatna, de én is fontosnak tartom, hogy ismerje meg a korosztályát, meg hát a német is jobban ragadna). Persze alkati is a dolog, állítólag én is rühelltem oviba járni, de én erre nem emlékszem, csak arra, hogy szerettem. De én egy örök romantikus alkat vagyok, aki hajlamos majdnem mindennel kapcsolatban csak a szépre emlékezni :)

Hogy Hédi se maradjon ki, kijött még egy foga, és láss csodát, nem hogy egyre többet áll önállóan, kapaszkodás nélkül, de tegnap már stabilan járt a függönybe kapaszkodva (aminek én annyira nem örültem, de mea culpa). Kíváncsi leszek, mikor indul el, szerintem már nincs sok addig :)

* A kánikula szavunk a Canis culus nevű csillagképből ered, ami augusztusban tűnik fel az égen, pont akkor, amikor a legmelegebb van (volt). Csak érdekességképpen...