Itt egy héttel később van. Ünnepség is volt az oviban. Persze megint én voltam az, aki elkésett. Apuka egyszerűen benn felejtette magát a munkahelyén, és senki nincs a házban rajtunk kívül :(
Mindegy, végül hála az égnek (és a biciklimnek) odaértem. Jól is jött ki, Samu nagyon örült nekem. Gondolom, neki is rosszul esett, hogy (majdnem) mindenki anyukája ott volt, csak az övé nem. Na, ezután kezdődött csak az igazi vesszőfutás, a fiam ugyanis nem bír magával. Rohangált, kiabált, eléggé szégyelltem magam miatta... mire azonban a műsor kezdődött odakommandóztam mögé és megbeszéltük, hogy nem kiabál és végképp nem rohangál. A gyerekek nem azért készültek műsorral, hogy ő elrontsa az egészet. Így aztán szépen, ügyesen végignézte végül.
Kaptam képet is, nagyon szép :) El is raktam, majd kirakom valami gyerekmentes helyre :)
Végül pedig a futóbicajon büszkén feszítve, hogy a ő anyukájának igazi bicaja van (!!!), okosan, ügyesen hazakerekeztünk (vagyis én csak toltam a sajátomat). Szóval, minden jó, ha a vége jó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése