Hogy ez se maradjon ki. Remélem, nem kutyafutta bejegyzés lesz, bár eléggé kimerült vagyok, de csak nem hagyok ki semmit :D
Szóval 10-én volt időpontom megbeszélésre az oviba. Szokás szerint informálódni akartam, de tetszik nem tetszik alapon be kellett Samut íratni. Mint aztán kiderült, Hédit is, mert a 2015-16-os évre nem nagyon volt már hely. Sajgott a kis lelkem, de októbertől megy a lány, mert tavaszra már semmi hely nem volt.
Szóval Samu novembertől ovis lesz. Szeptembert javasolt az óvónő, de én nem mentem bele, mert itt vannak a fiúk is, Hédi is, minden új, ezt elmondtam neki is, megértette, így végül a november elejében maradtunk. A pénz egész baráti, Regelgruppéba írattam, ami nem rossz, bár, megmondom őszintén, nem is jó. 8-14-ig van, amivel az a bajom, hogy Samu alszik délután. Ebéd nincs, csak ha csomagolok neki, tehát hazajön 2-kor, megebédel, 3kor lefektetem, 6kor felkel és este mikor alszik? Délutáni alvásról egyelőre nem tudunk leszokni, nagyon nagy szüksége van még a gyereknek rá, de szerencsére rugalmas az óvónéni, majd megpróbálom megbeszélni vele, hogy 12-ig van a gyerek és kész. Az a 2 óra nem oszt, illetve nem szoroz. Aztán ha már nem alszanak délben, felőlem maradhatnak.
Tízórai, ebéd ugye nincs, csak ha csomagolok, poharat nekünk kell vinni, ami még nekem nem tetszik, hogy a játszószobában kompletten berendezett, igazi konyha van igazi tűzhellyel stb. Remélem, Samu megérti majd, hogy az nem játék. Két nagy szoba van az oviban, az egyik a barkácsszoba, ez a béka csoporté, a másik a kreatív szoba ez az oroszlánoké (asszem), de szabad az átjárás (nem kaptam agybajt, amikor megláttam, hogy a rendes, éles ollók szép rendben sorakoznak valamelyik alsó polcon... Itthon az ilyen el van zárva Samu elől, mert isten mentsen, hogy megölje magát. Ott, mivel közös csoportfoglalkozás sincs, egyszerűen csak ki van téve, hogy aki ragasztani, vágni akar, annak elől legyen...)
A másik, ami nekem annyira nem szimpi, hogy nincs jelük a kicsiknek. Mindenkinek van egy színe, és kész. Azt mondta az óvónő, hogy rá kell írni a holmijukra a nevüket, de Samu ugyan honnan tudná elolvasni a nevét? Abból meg a fenének hiányzik a konfliktus, hogy a gyerekem esetleg más poharából ivott vagy más csizmájában jött haza stb... (vagy ment ki az udvarra pl). De úgy gondoltam, hogy majd megbeszélem a gyerekkel és valamit csak rajzolok a cuccaira, hogy megismerje.
Játékkal nincs igazán elengedve az ovi, de mindegy is, kevés játékból is fel tudják magukat találni a kicsik :D Beszéltünk a szülinapozásról is, hát az sem úgy megy, mint otthon, be kell vinni mindent, mármint a hozzávalókat és a gyerekek maguk sütik a sütit. Értem a módszer lényegét, de... mindegy, ez van. A sokadik, ami nem nagyon tetszik, hogy vegyes korcsoport van, bár cserébe legalább alacsony a csoportlétszám, így bízom benne, hogy a gyerekem valahogy csak megtalálja a helyét. Beszoktatás van, hogy hogyan fog menni, az más kérdés. Sokan mondják, hogy pikk-pakk beszokik a gyerek, mert más gyerekek között lesz, ott aludnia sem kell, meg amúgy is, de én szkeptikus vagyok. Amikor Hédi született is mindenki azt mondta, hogy majd milyen jó lesz, mert a gyerekem úgyse érti, mégis legalább 2 hétig nem állt velem szóba a fiam, szóval... Meglátjuk, én azt mondom. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a) lehet-e kérni, hogy Samu és Hédi majd egy csoportba kerüljenek b) hogyan fog a Haushaltshilferin muzsikálni, mert a kicsik vele lesznek itthon addig, amíg én Samuval az oviban ülök...
Huh, azért nekem ez nagyon furin hangzik, mármint hogy ott ilyen egy óvoda??? Oké, hogy önállóságra nevelnek, de hát ezek a gyerekek még csak 3 évesek! És hogyhogy nincs alvás? És ha csak max hat órát lehet bent, akkor az milyen segítség a dolgozó anyáknak? Vagy ez valami spéci csoport, és a "normál" ovi az olyan mint az itteniek? Érdekes, minden esetre...
VálaszTörlésIldi, itt ez úgy működik, hogy aki vissza akar menni dolgozni, az vagy 4-6 órában oldja meg, vagy felvesz egy bébiszittert. Nincs ottalvás, van Regelgruppe vagy Verlengerte gruppe, az egyik 6 órás a másik 2x4, ez azt jelenti, hogy 11:30-tól 13:30-ig tiéd a gyerek, old meg. Nincs főtt étkeztetés (úgy tudom, Németországban sehol), nincs itt alvás. Van egy órás csoportfoglalkozás (itt), aztán mindenki azt csinál, amit akar, nem szólnak bele, a nevelőnők csak odafigyelnek a kicsikre, hogy tényleg ne öljék meg egymást. Én ezt félig el tudom képzelni, hogyan működik, mert nálunk anno, az alvást és evést leszámítva kb ugyanez ment (azzal a különbséggel hogy festéket, tűt, ollót, ragasztót csak nevelői felügyelettel az egy órás foglalkozás alatt lehetett használni) és működött. Valahogyan mindenképp. Amúgy ez még a light, Mergentheimban a St. Vinzenzben pl beszoktatás sincs, beviszed a gyereket 8ra és érte mégy 2kor... nekem ez is fura, és én még oda akartam adni elsőzör Samut... brrrrrrrrr...
VálaszTörlésSzia!!hogy lehetne veled emailen kapcsolatba kerülni?? Még egy cumisüveges bejegyzesed kapcsán szeretnék segítséget kérni, amit egy masik oldalon irtal. Köszi, Ági
VálaszTörlésseres.zsani@gmail.com címen elérsz, írj nyugodtan, szívesen válaszolok :) (ha tudok)
VálaszTörlés