December - a Kórház Hónapja

Megeshetik, hogy a kínai, indián stb naptárakban nem, nálunk mégis mindenképp. Igazából az egész már novemberben kezdődött, amikor is Daninak valami baja lett. Aztán melegedett, de nem mondtam volna, hogy lázas. Megmértük a lázás, 38.2. Semmi. Adtam neki nurofent, de semmit nem ért. 4 órával később adtam neki panadolt, 5 percre rá Bandesz szólt, hogy menjek azonnal, segítsek, miközben jött ki elém - Dani élettelen testével a kezében. Mire találkoztunk a végtelennek ható folyosó közepén, a gyerek már ébredezett. Megmostam az arcát, hűtöttem a tarkóját, amitől eléggé magához tért azért, de a biztonság kedvéért hívtunk egy mentőt. A kórházban azzal nyitottak, hogy Dani hányt egy nagyot és innentől minden problémáját elfújták: lázgörcs.

Ezt könnyen, gyorsan megúsztuk, ezt követően Hédi fulladt be. Este meginhaláltattam, de nem sokat ért. Éjjel küzdöttünk, de sikertelenül, végül 2kor, amikor már kattant minden beszívott levegőre a hörgője, adtam neki egy infectokruppot. Innentől kb 5ig imádkoztam, hogy hasson a kúp. Azt végül olcsón megúsztuk, de hétfőre begyulladt a lány füle, így újabb kört futottunk az orvosnál.

Mint kiderült kettőt is, mert ahogy rohantam be Hédi sapkájáért, elcsúsztam egy duplón és hanyatt estem. Reflexből kitámasztottam a karommal magam - rosszul - így akkorát roppant a könyököm, hogy biztos voltam benne, eltörött. Tehát az orvosnál már azzal nyitottam, hogy lenne egy ilyen probléma is. Megnézte, megforgatta, ne legyen igaza, de szerinte sing-csont repedés. Beküldött röntgenre.

Sikerült is nagyjából csütörtökön eljutnom (hétfőn volt a baleset), de addigra már annyira fájt, hogy muszáj volt bemennem (nem mertem hamarabb, bár lehetőségem sem volt, de nem akartam gipszet. Két karral is kevés vagyok néha, nem még eggyel). A doki először is kifejezetten unkomfortosan érezte magát, mert megzavartam a délutáni szeanszát, vagy nem is tudom. Aztán lecseszett, hogy miért most jövök, ha hétfőn volt a baleset. Végül meg azért, hogy miért mondom, hogy a könyököm fáj, ha ott nem érzékeny a csont, ellenben a csuklómmal (hát azért basszus, mert a könyököm fájt...). Csinált egy röntgent a csuklómról, nincs eltörve, éljen. Mehetek a sunyiba.

Pénteken Samut vittem orvoshoz, elmondása alapján nagyon fáj neki pisilni, kapott antibiotikumot, eddig hatástalan. Vasárnap Beni volt az ügyeleten, a fütyijén most már akkorára nőttek a göbök és annyi sok kiütés lett rajta, hogy eluntam a kísérletezést (kb fél éve vettem észre, hogy érzékenyebb a legkisebbünk altája, elvittem dokihoz, először fogadni sem akartak minket, mondván [látatlanban], hogy ez balanitisz, kenjem rivanollal. Mondtam, hogy eddig ezt tettem, nem használt. Akkor néztek egy pisit, negatív, kenjem tovább rivanollal. Kentem, semmi. Kaptunk antibiotikumot, semmi. Kaptunk antibiotikumos krémet, semmi. Kiírattam még egy tubusnyit, elkentük, semmi. Visszamentünk, kenjem benn is, meg napi 3x + kaptunk antibiotikumot, nem használt, sőt. Így jutottam el oda, fél évre rá, hogy elegem lett. Az ügyeleten megállapították, hogy gomba, kaptunk cinkoxidos gombaülőt, a gyerek azóta már majdnem teljesen rendbejött).

Ma szerda van. Beni 1 egész napja hány, Hédi, sőt már Dani is csatlakozott, és még csak december 7 van... remek hónapnak nézünk elébe...

Gyors áttekintés

Régen nem írtam, restanciám is van, meg mindenem, meg amúgy is...

Szóval ott hagytam abba, hogy Samut megműtötték. Sok töketlenkedés és várakozás után 12.18-ra kapott időpontot. Bandesz vitte, egy hős a szememben, hogy minden ilyen cart magára vállal. Én hülyére aggódtam magam itthon, nem sok jót hallottam a gyerekek altatásáról, de végül szerencsére minden rendben ment. Párom elmondása szerint nem is vérzett, nem is sírt Samu. Még amikor hazajöttek sem úgy nézett ki, mint akit most műtöttek, bezzeg estére :( Szegény, sokat sírt, hogy fáj a torka, adtam neki fájdalomcsillapítót, de nem használt, nehéz este volt. Krákogott folyton, hányni akart, nagyon sajnáltam szegényt :( A doki elmondása szerint minden simán ment, a genny lefolyt a füléről az orrán át, így nem kellett szúrni, le lehetett szívni, a hallásteszt szerint a gyerek remekül hall. Mindenki megnyugodott, készülhettünk a karácsonyra.

A karácsony nagy örömben telt, a fiúknak is ünnep volt már, meg öröm, tavaly még annyira nem voltak aktív részesei a dolognak. Egyelőre gondolkozunk még, hogy jövőre hogy legyen, mert a karácsonyi ebéd is eléggé türelmetlenül telt, a vacsora szerintem még rosszabb lett volna. Azt is megfogadtam, immáron 3000.-jére, hogy nem, nem lesz több telifaalja, de szerintem idén is az lesz, tuti... és akkor zárásképp néhány fotó:

Az első hó

Tegnap éjjelről mára virradóra leesett, sőt, napközben is havazott :) Nagyon drukkolok neki, hogy normális mennyiség essen dec. 6-ra, akkor végre 22 év után először megint szánnal és nem görkorcsolyával jönne a télapó. :)

Szerdán megyek szülőire... megint. Hédi hétfőn kezdi az ovit - el sem hiszem. Úgy elszaladt ez a 2,5 év, mintha nem is lett volna. Samu szülőije egy hónapja volt, sajna nem sok előrelépésről számoltak be, így hát végül csináltatni kell egy fejlettségi tesztet és az eredménytől függően kell valamerre lépni. De mindegy, már legalább lépünk.

A műtétre is lett időpont, sok tökölés után végül dec. 11 lett a megállapodás. Kiderült, nem az orrmanduláját veszik ki Samunak, csak egy polipot csippentenek le valahonnan hátulról, ami elzárja a hallójáratok orr felől eső részét. Meg hát a fülét is szúrják, ki kell pucolni az egészet, mert nem nagyon hall szegény gyerek, be van az egész rakodva. Várom is, meg nem is.

Jövőhéten jön a miki az oviba, és már Hédinek is vihettem zoknit, nagyon izgi!!!! :) Kíváncsi leszek, Törpilla hogy fogja venni az akadályt, és vajon mennyire tetszik neki az ovi majd, ha már élesben megy..

Középfül gyulladásos vírusos.... mi az isten ez?!?

Tegnap fájlalta Samu a fülét, hát elvittem orvoshoz. Nem gyulladt, csak piros a füle, torka, váladékos a légcsöve. Kapott köptetőt, orrcseppet és egy viszlátot (mind nagyon szívélyes volt)

Éjjel a gyerek tűzforró testtel jött át hozzánk, adtam neki lázcsillapítót, és lefektettem közénk. Végül persze a saját ágyában kötött ki, mert miután hatott a gyógyszer, azt hitte, játszani kell, hát, én ezt hajnal 1kor nem díjaztam...

4kor megint keltünk, Samu hányt, lázas volt, fájt a füle, ramatyul nézett ki. Átmentem a szomszéda, kunyeráltam fülrózsát, vagyis levelet, nyomkodtam a levéből a fülébe, húgomnak is mindig segített, melegítettük a fülét, de délutánra mégis nagyon magasra szökött a láza. Irány az ügyelet. Egy órás várakozás és 2 perces vizsgálat után a konklúzió: a gyereknek SEMMI baja, 3 napos láza van. Remek. Gyorsan hatott a rózsa leve...

Folytatás

A nyaralás után hazamentünk Magyarországra. Persze az út jól indult, a gyerekek Bayrischer Waldnál összehányták a kocsit, Ausztria tele volt baleset okozta dugókkal, otthon meg kifogtuk a Repülős napokat. Ezt követően jó későn értünk anyuékhoz is, de mindegy.
Otthon jó volt, csak nagyon meleg, sajnos. Így nehéz volt kiélvezni, bár ettől még sokat játszótereztünk, kirándultunk, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Persze aludni nem akartak sem éjjel, sem napközben, így nem csak ők, mi is nagyon kimerülten indultunk haza.

Hazafelé sem alakult jobban az utunk, Nürnberg után valamivel Dani rosszul lett. Egyszer csak a semmiből fennakadtak a szemei, elkékült és leállt a légzése. Én kikaptam azonnal a gyerekülésből és szóltam Bandesznak, hogy álljon meg MOST, nagy baj van. Így félrehúzódott kivágott a leállósáv melletti füves részre*, kikapta a gyereket a kezemből és csodával határos módon életet vert bele. Utána kihívta a mentőket, akik elvittek minket Erlangenbe, majd ott is ragadtunk vagy 3 napra (élmény volt...). Én "szerencsére" nem távoztam szuvenír nélkül, olyan torokgyulladást kaptam, amit 3 hétig hevertem ki egyfolytában.

Ezzel sincs még vége a mesének, itthon ugyanis kiderült, hogy elszaporodtak a darazsak. Azt mondta a szomszédasszony, leirtotta őket, amíg nem voltunk, de hiába, ugyanannyian voltak, ha nem többen. Még nekifutottunk párszor darázsirtóval, habbal, mindennel, de felesleges volt minden erőfeszítés, a darazsak csak szaporodtak, szaporodtak... kijött a tűzoltóság, tett fel darázshálót, az remek volt, mert legalább kijönni nem tudtak, de megoldották, átrágták magukat egy héten belül. Így nem volt más választás, egy éjjel kijött a tűzoltóság megint, és szétfűrészelték a tetőt. Felvették a vegyvédelmit, úgy néztek ki, mint 2 ufó, és kiszedték a fészket. Méterszer fél méteres fészket építettek a mocskok, a királynő pedig folyamatosan tojta az utánpótlást, azt mondták, tele volt a fészek lárvákkal... Remek. Persze csak gratulálni tudok ezeknek az embereknek, ott állt a tűzoltó autó a ház mellett, de a lakáson kellett átvinni a megvadult darazsakkal teli zsákot, persze... Na mindegy, nagyobb baj nélkül megúsztuk az egészet, hála istennek!

De hogy ne vessek véget ilyen hamar az elbeszélésnek, egyszer mentünk el sétálni a nyáron, annak is majdnem tragédia lett a vége. Hédi hisztizni kezdett és mi történt? Lenyelt egy darazsat, ami légcsövön csípte. Én már csak azt hallottam, hogy sípol, hörög, szörnyű volt. Bandesz beszaladt vele a kórházba, akkorra persze szerencsére már kutya baja nem volt a lánynak, de azért benn tartották megfigyelésre.

Ennyi izgalom, azt hiszem, bőven elég volt az év hátralévő részére!

Vissza a jövőbe

Szóval valahol ott hagytam abba, hogy kórházban voltunk. Hétfőn bekerültünk, szerdán hazajöttünk. Mi baja volt Beninek? Senki nem tudja. Tenyésztés rendben, vérkép rendben, UH rendben... kérdeztem, hogy a tápszer nem lehet? A doki szerint nem, mert szabvány a tápszer előállítás mindenhol, mindegy, melyiket adom, ugyanazt tudja. Hát jó. Azért mi váltottunk Bebára, mert azt mintha jobban ette volna a gyerek. Eredmény: láss csodát, egy hét múlva a hányás is, hasmenés is megszűnt. Sőt, azóta a gyerek 170 miliket eszik egy kajálásra, ennek folyományaként lassan 4 kiló lesz :)

De hogy írjak kicsit a mindennapokról is. Samu kutyarossz, nehéz vele nagyon, állandóan Hédit szekálja, hiába kérem, magyarázom, büntetem, semmit nem ér. Hogy miért csinálja, nem tudom. Van, aki azt mondja, a figyelem középpontjában szeretne lenni, más azt, hogy a húgán vezeti le a frusztráltságát, megint más azt, hogy gyerek és kész. Én meg egyszerűen már nem tudok mit csinálni. Mióta májusban felfogadtam a bébiszitterünket, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni, és egyre rosszabb a helyzet. Pedig olyan büszke voltam rá, hogy SOHA nem bántotta a húgát. Közben készülünk az ovira is, lassan nekiállok beszerezni a hiányzó dolgokat, esőnadrág, benti cipő, stb. Októberben majd valamikor még elvben be kellene mennem egyeztetni, meg ideadják a papírt is, amit kitöltve elkezdik vonni az ovidíjat. Hát, hamar eljött ez is, vérzik a lelkem, hogy az én csepp manóm novembertől ovis lesz, de Bandesznak van igaza, örökké nem lehet itthon. Félek is a dologtól, a szoktatás, hogy fogadja majd, tetszik-e neki vagy nem, szeretni fogja-e vagy csak kínlódunk majd... Legújabb heppje, hogy fél a gyerekektől, ez külön aggaszt, mert az oviban elég sok van belőlük, de csak megoldódik közösségben talán ez is. Remélem...

Hédi elindult, így most meg van az egész napos program. Mindenféle játék nélkül elvan, jön, megy, rendezkedik. Nagyon tetszik neki, hogy "nagylány" lett. A beszédfejlődése viszont, amilyen nagy lendülettel indult, úgy meg is rekedt, sőt, most talán mintha visszafelé lépkednénk, egyre kevesebb dolgot mond. Nem mintha izgatna a dolog, Samu is sokáig ezt csinálta, aztán csak megtanult beszélni. Alsó két szemfog kinn, a felső kettőt várjuk éppen. Remélem, hamarosan átpattan, és vége az álmatlan éjszakáknak. Szegénykémet sajnálom amúgy, Samu mindig bántja, a fiúkkal nem tud úgy játszani, nekem meg nincs rá annyi időm, amennyit szeretném, hogy legyen. Igyekszem rengeteget foglalkozni vele, de ettől még sokszor érzem, hogy ez is nagyon kevés neki.

A fiúkkal minden rendben, nőnek, gyarapodnak, esznek, alszanak. Kivéve délutánonként, mert akkor kiböjtöljük a pocakfájást, de nem panaszkodom, éjjel alszunk. Amit nem szeretek, hogy a babakocsit utálják, szóval nehéz sétálni menni velük. Ha megállunk bárhol (mondjuk játszótér), 10 perccel később kezdődik a visítás. Ezt leszámítva nem sok gondom van velük. Segítségem nincs, egy hónapig lett volna, de a kassza addig töketlenkedett, hogy az egy hónapból 4 nap lett. Remek. De mindegy, megoldom, kimerítő kicsit, de nem lehetetlen. Csak szervezés kérdése az egész. Így szerencsére mindenre van időm, mindig van tiszta ruha, ebéd, játék, meseolvasás, és a fiúk sincsenek elhanyagolva. Igaz, este teli lisztes zsákként dőlök az ágyba, de 4 gyerekes anyukaként nagyra tudom értékelni, hogy legalább napközben nem akarok idegösszeomlást kapni.

...és ha minden jól megy, jövőhétre lesz autónk is...

Sajnos megint sok az időm..

Kórházban vagyunk Benivel. Nem tudom, mi baja van, sajnos a dokik sem. Hány, megy a hasa, zöldet kakil, görcsöl. Rotára gondolnak, de honnan??? Másik ötlet: tápszer. Ez bennem is felmerült, pont terveztük kipróbálni a beba prot, mert a Milupa nem hozta az elvárást, amikor reggel a fiatal úr olyan sárgát hányt, mintha a peleka tartalma folyt volna vissza fönn. Szóval úgy döntöttem, nem kísérletezek, irány a kórház. Persze nem volt meglepő, bunkók voltak, mint a föld, de végül, amikor Beni 10 percen belül 2 pelenkát fosott nekik csont tele és meg a nővért is összehányta, azt mondták ők is, hogy sehova a jó helyről... Most megfigyelődünk, kitenyésztik a pelus tartalmát és holnapra talán okosabbak leszünk...