December - a Kórház Hónapja

Megeshetik, hogy a kínai, indián stb naptárakban nem, nálunk mégis mindenképp. Igazából az egész már novemberben kezdődött, amikor is Daninak valami baja lett. Aztán melegedett, de nem mondtam volna, hogy lázas. Megmértük a lázás, 38.2. Semmi. Adtam neki nurofent, de semmit nem ért. 4 órával később adtam neki panadolt, 5 percre rá Bandesz szólt, hogy menjek azonnal, segítsek, miközben jött ki elém - Dani élettelen testével a kezében. Mire találkoztunk a végtelennek ható folyosó közepén, a gyerek már ébredezett. Megmostam az arcát, hűtöttem a tarkóját, amitől eléggé magához tért azért, de a biztonság kedvéért hívtunk egy mentőt. A kórházban azzal nyitottak, hogy Dani hányt egy nagyot és innentől minden problémáját elfújták: lázgörcs.

Ezt könnyen, gyorsan megúsztuk, ezt követően Hédi fulladt be. Este meginhaláltattam, de nem sokat ért. Éjjel küzdöttünk, de sikertelenül, végül 2kor, amikor már kattant minden beszívott levegőre a hörgője, adtam neki egy infectokruppot. Innentől kb 5ig imádkoztam, hogy hasson a kúp. Azt végül olcsón megúsztuk, de hétfőre begyulladt a lány füle, így újabb kört futottunk az orvosnál.

Mint kiderült kettőt is, mert ahogy rohantam be Hédi sapkájáért, elcsúsztam egy duplón és hanyatt estem. Reflexből kitámasztottam a karommal magam - rosszul - így akkorát roppant a könyököm, hogy biztos voltam benne, eltörött. Tehát az orvosnál már azzal nyitottam, hogy lenne egy ilyen probléma is. Megnézte, megforgatta, ne legyen igaza, de szerinte sing-csont repedés. Beküldött röntgenre.

Sikerült is nagyjából csütörtökön eljutnom (hétfőn volt a baleset), de addigra már annyira fájt, hogy muszáj volt bemennem (nem mertem hamarabb, bár lehetőségem sem volt, de nem akartam gipszet. Két karral is kevés vagyok néha, nem még eggyel). A doki először is kifejezetten unkomfortosan érezte magát, mert megzavartam a délutáni szeanszát, vagy nem is tudom. Aztán lecseszett, hogy miért most jövök, ha hétfőn volt a baleset. Végül meg azért, hogy miért mondom, hogy a könyököm fáj, ha ott nem érzékeny a csont, ellenben a csuklómmal (hát azért basszus, mert a könyököm fájt...). Csinált egy röntgent a csuklómról, nincs eltörve, éljen. Mehetek a sunyiba.

Pénteken Samut vittem orvoshoz, elmondása alapján nagyon fáj neki pisilni, kapott antibiotikumot, eddig hatástalan. Vasárnap Beni volt az ügyeleten, a fütyijén most már akkorára nőttek a göbök és annyi sok kiütés lett rajta, hogy eluntam a kísérletezést (kb fél éve vettem észre, hogy érzékenyebb a legkisebbünk altája, elvittem dokihoz, először fogadni sem akartak minket, mondván [látatlanban], hogy ez balanitisz, kenjem rivanollal. Mondtam, hogy eddig ezt tettem, nem használt. Akkor néztek egy pisit, negatív, kenjem tovább rivanollal. Kentem, semmi. Kaptunk antibiotikumot, semmi. Kaptunk antibiotikumos krémet, semmi. Kiírattam még egy tubusnyit, elkentük, semmi. Visszamentünk, kenjem benn is, meg napi 3x + kaptunk antibiotikumot, nem használt, sőt. Így jutottam el oda, fél évre rá, hogy elegem lett. Az ügyeleten megállapították, hogy gomba, kaptunk cinkoxidos gombaülőt, a gyerek azóta már majdnem teljesen rendbejött).

Ma szerda van. Beni 1 egész napja hány, Hédi, sőt már Dani is csatlakozott, és még csak december 7 van... remek hónapnak nézünk elébe...

Gyors áttekintés

Régen nem írtam, restanciám is van, meg mindenem, meg amúgy is...

Szóval ott hagytam abba, hogy Samut megműtötték. Sok töketlenkedés és várakozás után 12.18-ra kapott időpontot. Bandesz vitte, egy hős a szememben, hogy minden ilyen cart magára vállal. Én hülyére aggódtam magam itthon, nem sok jót hallottam a gyerekek altatásáról, de végül szerencsére minden rendben ment. Párom elmondása szerint nem is vérzett, nem is sírt Samu. Még amikor hazajöttek sem úgy nézett ki, mint akit most műtöttek, bezzeg estére :( Szegény, sokat sírt, hogy fáj a torka, adtam neki fájdalomcsillapítót, de nem használt, nehéz este volt. Krákogott folyton, hányni akart, nagyon sajnáltam szegényt :( A doki elmondása szerint minden simán ment, a genny lefolyt a füléről az orrán át, így nem kellett szúrni, le lehetett szívni, a hallásteszt szerint a gyerek remekül hall. Mindenki megnyugodott, készülhettünk a karácsonyra.

A karácsony nagy örömben telt, a fiúknak is ünnep volt már, meg öröm, tavaly még annyira nem voltak aktív részesei a dolognak. Egyelőre gondolkozunk még, hogy jövőre hogy legyen, mert a karácsonyi ebéd is eléggé türelmetlenül telt, a vacsora szerintem még rosszabb lett volna. Azt is megfogadtam, immáron 3000.-jére, hogy nem, nem lesz több telifaalja, de szerintem idén is az lesz, tuti... és akkor zárásképp néhány fotó:

Szemészet

Három a magyar igazság * alapon megyünk még egyszer.

Egyszer már volt időpontunk, azt elfelejtettem. Kaptam újat, de Samu beteg lett. Mandulagyulladás, bronchitis. Tekintve, hogy rosszalkodni volt energiája a fiatal úrnak és "csak" köhögött (meg hányt egy picit, de azt az erőltetett köhögésnek tudtam be), hát nekivágtunk. Alig parkolt le Bandesz Mergentheimben, épp kiszálltam, hogy magamra manducázom Benit, látom, hogy Samuból, mint egy kitörő vulkánból buzog elő a hányás, kb 3 mp-es ritmusos pulzálással. Olyan lett a gyerek, teljes terjedelmében, az autósülés, a kocsi.... annyi időm maradt, hogy beszaladtam a DM-be törlőkendőért és kajáért Daninak (az elfogyott, de nagyon fontos volt) és kiváltottam a gyógyszerét Samunak (kapott antibiotikumot a bronchitisre). Aztán kivakartuk a gyereket a nagyja hányásból, az apja közben átöltöztette, majd irány haza. El sem tudom mondani, mekkora jó volt ezt követően 3/4 órát dugózni (500m-es szakaszon....) az összehányt kocsiban, miközben kint 30 fokkal tombolt a tavasz. Ilyenkor kicsit mérges vagyok a gyerekemre, mert ha veszi a fáradtságot, hogy szóljon, hogy rosszul van, el sem indulunk.... Nem baj, a doki nyert egy újratáblát, 13-án nekifutunk ennek még egyszer.

* +1 a ráadás, de ezt inkább hagyjuk...

U5

Két napos program. Ikreknek sosem csinálják egyszerre. Tegnap befűztem a szomszédasszonyt, hogy segítsen már, maradjon kicsit Danival és Hédivel, jövök-megyek.

Beni nagy sóder volt, sírt ugyan, mert kimerült volt, de a gumikacsára úgy rástartolt, mint egy Benike :D Nem hitte a doki, hogy tud a gyerek mászni, hát lerakta a gumikacsát, Beni meg négykézlábra pattant és már robogott is, keresztül az asztalon. Vicces volt. A szeme viszont rossz a fiatal embernek, tegnap kértem is időpontot mind a négyőnknek*.

Ma Dani volt a soros, nem okozott csalódást, hát ő nem mászik... na de (óóóóóóóóóóóóóóóh, be kár, hogy nem videóztam, majdnem kinyúltam a röhögéstől) a gumikacsára ő is ráizgult, mert hát rágható. De a mellkasa nem csúszott a műbőrözött vizsgáló asztalon, így feltornyosult a feneke az ég felé :D Jajj, nagyon jó volt :D Na, itt is csodánkra jártak, ugyanis Daninak 20-szal a 100 alatt, Beninek 20-szal az 50 alatt van a súlypercentilje. Még én is kaptam róla egy nyomtatott példányt, mondta a doki, hogy van pár ikergyerek a praxisban, de ilyet még nem látott.

És akkor az ikrekről általában :)

Szörnyűek :D Eljátszanak együtt, egy darabig, ez különösen akkor (illetve addig) megy jól, amikor (amíg) Beni szájában nincs cumi. A cumi, az a vég. Mármint a Benié. Dani egyszerűen függő. Ha meglátja, hogy az öccse szájában cumi lóg, addig kotor, ás, gurul, amíg el nem éri a kicsit és ki nem szedi a szájából a cumit. Aztán meg persze jön a sírás, mert Benike tudja, hogy akkor rohan Anya-a-hős és visszaveszi a csúnya cumibitrolótól a kincset. Hát, evvan. Nem, a kicsit sem kell félteni, ő meg a játékokat szedi el, Dani bármit talál, Beni ott terem, megragadja, és mint kiskutya a csontot, már viszi is. Dani persze felhúzza magát, hogy csak magatehetetlenül tud vergődni **, és akkor megint jön Anya-a-hős igazságot szolgáltatni. Hát, evvan.

A kajálás változó. Beninek 3 daloskönyvet kell kiénekelnem, illetve az üveg (mindegy, hogy tápszeres vagy bébiételes) felétől komoly szerep jut a cuminak, minden harmadik korty után be kell ugyanis tölteni kicsit, hogy a fiatalúr fel tudja dolgozni azt a sokkot, hogy enni kell, és folytatni tudja a falatozást. Amúgy szépen eszik, hízogat is. Danival nincs gond, ő mindent megeszik. Tápszert, bébiételt... játékot, zoknit, a bútorokat, sőt, a múltkor arra értem be, hogy lehúzta az öccse lábáról a zoknit és azt rágta***. Nem, nem a zoknit...

Az alvás változó. Hogy mitől függ, hogy jó-e vagy nem, még nem tudom, ha már rájöttem volna, az egész életem könnyebb lenne. De mondjuk, hogy 2-3 cumivisszatöltéssel megúszom egy éjjel, ezt ha felezzük apával, tekintve hogy nem egy megerőltető dolog, így neki is belefér, akkor igazán kibírható.**** Az éjjelifény kell. Hogy hol van a jó pozíciója, még nem tudom pontosan, gondolom, ahogy a Merkúr együtt áll a Vénusszal, és a sugaruk keresztezi a Szaturnuszt. Számításaim szerint. Ha fél miliméterrel arrébb teszem, már balhé van. Dani nem tud világosban aludni. Beni meg a sötétet nem bírja. Éljenek az ikrek!

Mozgásfejlődés ügyileg Beni jó egy fejjel vezet. Felállt, bár még bátortalan, csak belém kapaszkodva húzza fel magát, viszont, ha megfogom a kezét, lépeget. Ha kihozom a járókába őket, naphosszat elnézi a rácsok között, hogy rohangálnak a nagyok. Tetszik neki, menne már ő is. Emellett pakol. Mindent szétrámol, olyan, mint egy mosómedve... Dani nem mászik, nem is kúszik. Gurul. Persze egyetlen cél motiválja: rágni. Mindent. A fejét szerintem kicsit ingatagan tartja még, így az ülésben az ő részéről nem reménykedem, Beni nagyon támaszkodik már felfelé, de ha felültetem, eldől, mint egy zsák krumpli. De nem is motivált, hogy üljön. Nem is baj.

Csütörtökön beírattam őket az oviba, ha Isten is és a párt is úgy akarja, 2017. szeptemberében kezdenek.

 

* Én a sok terhesség hatására vakultam meg, Samunak a feje fáj, Hédi fáradt mindig, Beni meg kancsal. Remek. Ahhoz képest, hogy fél év az átfutás, jövő péntekre kaptam is időpontot...

** 9,5 kilót nem könnyű emelgetni...

*** Komolyan kezdek aggódni. Egyszer az öccsét is megrágja...

**** Bevallom, mióta egy szem Baldriparannal alszom, egész kipihenten ébredek 5 óra alvás után is :)

"Kis karácsony, Nagy karácsony...

... teljesült most minden álmom!"

Ezt kánonban énekelhetnék a gyerekek :) Az ünnep rám eső részének sajnos csúnyán betett egy megfázás, Samu 19-én volt utoljára oviban, 20-án már szörcsögött, 24-re teljes K.O. volt. Annyira az orra nem volt gáz, étvágya viszont 0 volt viszonylag, tehát kár volt annyi energiát ölni az ebédbe, pedig még csokitortát is csináltam neki, de azon kívül, hogy nagyon örült neki (tényleg, végül is már ezért megérte), és lerágta a csokit róla, sok kárt sajna nem tett benne... :( Amúgy is leküldte a torta az agyam rákászni, éjjel 11kor még azzal szenvedtem, persze a sárgája belefolyt a fehérjébe, így az istennek nem lehetett felverni habbá, de nem baj, egy éles huszárvonással megoldottam, és végül nagyon finom lett. Na mindegy, a vacsora nagy türelmetlenkedéssel telt, de végül megérte várni :) nekik mindenképp :)

Úgy örültem, Samu rájött végre, hogyan kell kibontani az ajándékot, Hédi meg elnézte tőle, olyan aranyosak voltak. 7 felé keltek a fiúk, amíg ők ettek, a nagyok segítettek kibontani az ajándékaikat :) 8kor fújtam takarodót, de szemlátomást örültek a gyerekek, hogy lefekhettek. Szemlátomást. 10ig nem aludtak, reggel pedig 7kor már hallottam, hogy Samu kiabál, hogy "Épicccííííí sínt!" Nagyon bejött neki a favonat (újra).

Kicsit kevésbé karácsony, 16-án megkaptam a spirált, nagyon kíváncsi leszek, eddig nem az igazi, de elvben jobb lesz. Vérzek folyamatosan, nem erősen, csak cseppekben, de akkor is. A közérzetem sem olyan jó, de ami tény, az való, napról napra könnyebb. Szerencsére érezni nem érek semmit, csak ha futok pl vagy emelek, de elvben ez is normális, mert a szervezetem küzd ellene.

Ovi - coming soon

Múlt héten voltam megbeszélésen, kaptam egy csomó papírt, megismertem a csoportvezetőnket (tündéri nőszemély :) ), átbeszéltünk mindent, bosszankodtam is nem keveset, ugyanis az ovivezető elfelejtette említeni pl a tornazsákot vagy a tornacipőt, ráadásul rossz csoportba írták a gyereket végül, amit végképp nem értek. Megbeszéltem, amikor beírattam Samut, hogy a VÖ Gruppéba kérném (verlägertere öffnungszeiten gruppe asszem, azaz hosszított nyitvatartású csoport), mert nekünk jobb lenne 8ra járni és később, ha már Samu nem alszik délben, maradhatna kettőig. Az "Eltern Info" nevű papírkötegben szembesültem vele, hogy a gyerekem mégis Regel Gruppes lett, ami azt jelenti, hogy ovi van délelőtt is, délután is. Egyelőre mégsem káráltam, mert azt mondta a csoportvezető, hogy "ha úgy látja, hogy nem jó a délelőtt, jöhetnek délután is!", tehát nem kötelező visszavinnem a gyereket, így meg a 7:30-11:30 nekem sokkal jobb. Amúgy is 8ra kell beérni. Aztán majd látjuk.

Hédit is átírattam jövő júniusra, ugyanis ebből is ment a fesztivál, hogy túl csak a gyerek jövő októberre, nincs hely, pontok alapján lehet bejutni. Nekünk rengeteg pontunk van, szinte minden kritériumnak megfelelünk, de nekem nincs szükségem arra, hogy bevágjam a lányt 2,5 évesen oviba, így átkértem jövő utáni júniusra, jobb lesz mindenkinek. Mindenesetre valami azt súgja, lesz még bajom az ovivezetővel :S

A héten be kell menni még Mergentheimbe, venni kell tornazsákot, edzőcipőt, bélelt gumicsizmát. Esőnadrágot már sehol nem kaptam, így bemegy az itthoni, nincs mese, nincs másik. Aztán hétfőn indul a mandula :) Remélem, jó lesz, kicsit izgulok, mit fog Samu szólni...

Szombaton megünnepeltük a legnagyobbunk 3. szülinapját, istenem, hogy rohan az idő... még nemrég sírtam, hogy sosem szülök meg és tessék. A vonatos torta nagyon tetszett neki és a favonat is, ugyanis azt kapott. Jó befektetésnek ítéltem, mert egy vonatpálya bővíthető, így örök ajándékötlet. Mivel most Chuggingtont nézünk vakulásig (eléggé unom már), így a mikulás vélhetően egy chug-mozdonyt hoz majd neki, de hogy melyiket? Karira is azt gondoltam ajándékként, meg esetleg egy fűtőházat vagy fordítókorongot, vagy ilyesmit, még nem tudom.

Tegnap pedig 3 éves státuszon voltunk, el is küldték az agyam kirándulni semmi perc alatt. A hebamménk (önkéntes védőnő, nagyon lelkes, de az agyamra megy) nagyon jönni akart, hát belementem, jöjjön. Rosszul jött ki a lépés, Hédit is vinnem kellett, mert úgy festett, hogy begyulladt a füle (szerencsére nem). Az egész U7a-t a védőnő vezényelte le, a közelébe nem engedett a gyereknek, mert ő jobban tud németül, majd segít. Volt egy 3D kép, amin fel kellett volna ismernie a gyereknek a figurákat, de csak az autót látta, azt is vonatnak mondta. Mivel nem beszél tisztán, nem tudtam, hogy tényleg vonatot mondott-e, vagy én hallottam félre, elkértem a képet, hogy megnézhessem, erre nekem esett a nő, hogy ne segítsek Samunak, azt neki kell látnia, meg nem is tudom, csak lestem... de a gyerekkel is kiabált, nem akartam neki mondani, hogy attól, hogy ordít, a fiam nem fog jobban érteni németül. Aztán persze jól megbeszélték a dokival a fejem fölött, hogy Samunak folyékonyan kellene németül beszélnie már, majd közölte velem a doki, hogy felejtsük már el a magyart, ideje lenne kizárólag németül beszélni, az lenne mindenkinek a legjobb. Ezen úgy felhúztam magam, hogy még most sem jártam le... Mindenesetre behívott minket Bandesszal "elbeszélgetésre" a gyerekkel kapcsolatban, mert a beszédfejlődése jelentősen le van maradva a társaihoz képest, ugyanis németül egyáltalán nem beszél, magyarul meg a doki nem, tehát én mondhatom neki, hogy a gyerek gyönyörűen beszél magyarul, azt ő nem tudja mérni. Meg fejlesztésre kell hordani a gyereket meg nem is tudom... ahhhhhh... hagyjanak már.

Na szóval, hétfőn 10kor ovikezdés, eskü, jobban izgulok, mint amikor én mentem először óvodába :)

Sajnos megint sok az időm..

Kórházban vagyunk Benivel. Nem tudom, mi baja van, sajnos a dokik sem. Hány, megy a hasa, zöldet kakil, görcsöl. Rotára gondolnak, de honnan??? Másik ötlet: tápszer. Ez bennem is felmerült, pont terveztük kipróbálni a beba prot, mert a Milupa nem hozta az elvárást, amikor reggel a fiatal úr olyan sárgát hányt, mintha a peleka tartalma folyt volna vissza fönn. Szóval úgy döntöttem, nem kísérletezek, irány a kórház. Persze nem volt meglepő, bunkók voltak, mint a föld, de végül, amikor Beni 10 percen belül 2 pelenkát fosott nekik csont tele és meg a nővért is összehányta, azt mondták ők is, hogy sehova a jó helyről... Most megfigyelődünk, kitenyésztik a pelus tartalmát és holnapra talán okosabbak leszünk...

37+4

... és igen, még mindig egyben. Nem egyszerű ez az egész szülésesdi, az ember sose tudja igazán, mire készüljön...

Hétfőn már eleve cefetül indult a nap, semmi alvás után telehánytam a mosogatót (ma reggelre az is világossá vált, hogy ezt is a Raidnek köszönhetem, engem irt, nem a szúnyogokat...). 9re mentünk, feltettek CTG-re, vicces volt, abban a szülőszobában volt csak hely, ahol Hédi született anno :) De a könyv másfél oldal után elfogyott (Hadas Kriszta: Egy tökéletlen anya naplója, csak ajánlani tudom mindenkinek!), az ágy kényelmetlen volt, a CTG csendes, én álmos, az idő rossz... Mindegy, a fiúk szíve most szépen zakatolt, egyenletesen, lehet, hogy Briginek volt igaza, és a múltkor tényleg olyan ügyes volt a szülésznő, hogy az idő nagy részében engem mért... nem az első eset lett volna, elég balfék szegény néni.

Na, ezt követően pikk-pakk a vizsgálóasztalon találtam magam, újabb deja-vu, Hédi szülészorvosa (orvosnője) jött szemben széles mosollyal, kérdezte, hogy vagyok, hogy van Hédi, biztosan jól megnőtt már, aztán megint itt nagy pocakkal, beszélgettünk erről is kicsit, közben nekilátott az UH-nak, mindjárt jön a főorvos úr, addig ő elkezdi. Közben jött a főorvos úr is, első kérdése: "..és akkor mi legyen az indítással?" Már itt nem tetszett a kérdés, amikor innen indulunk, annak általában a "menjen haza és nyugodjon meg" a vége. Most sem lett ez másképp. Mondtam, hogy de 37+2-nél nem mindegy már? De végül is valahol a dokinak is igaza van, jobb, ha magától indul be (nem fog), amit én úgy fordítanék, hogy van még hete a méhszájnak érni. Meg amúgy sem lett kész a sztrepto. Ami aggaszt, hogy Beni minden értéket épp alulról súrol, valamiért nem nagyon nő már, illetve a másik dolog, hogy Dani belecsavarta magát a köldökzsinórba, ami borzasztóan aggasztott, de ha jól értettem, a pocakján van, nem a nyakán, mint Samunak, arról nem is beszélve, hogy a műtő elő lesz készítve, hiába a super-nature hozzáállás, nem a szomszédos erdőben fogok szülni (a műtő pedig pont a szülőszobával szemben van, nem egy nagy táv). Szóval abban maradtunk, hogy érleljem a méhszájam, növesszem Benit, 4-én 10 és 11 között pedig, ha addig semmi nem történne, már táskástól jelentkezzek a szülőszoba ajtajában.

Hát, üsse kavics, én viszem a táskáim is szívesen, csak nehogy megint hülyét csináljanak belőlem... (bár az a "szülünk" hét lesz)

Itt a vége, fuss el véle (?)

Ismét hétfő van... 6:13, éppen. Fura, hogy most már nem a heteket számolom, vagy a napokat, hanem az órákat és a perceket. Persze megnyugodtam, ennek is meg van a maga szépsége, mármint az indításnak. Nincs az az ideg, hogy ideér-e a mentő, ki vigyáz a gyerekekre, hogy jutok kórházba, nem szülök-e meg itthon.. A fiúk persze, köszönik szépen, nagyon jól vannak odabenn, eszük ágában sincs megszületni. Front ide, vihar oda, semmi nem használ. Persze a kérdőjel jogos a cím végén, a múltkor úgy hangzott el a mondat, viszonylag pontosan idézve: "A B baba súlya jelentősen kisebb, és a magzatvíz is fogy. Ha (!!!!) ez nem változik, vagy rosszabbodik, jövő hétfőn rájuk nézek megint, akkor (!!!) megindítjuk a szülést." Tehát ha Beni nőtt egy hét alatt (nem hiszem, mert a 2-300g, amiről a doki beszélt mindig is megvolt közöttük), és a magzatvíz sem fogyott tovább (mert visszatermelni garantáltan nem tudom), vélhetően hazaküldenek és várunk tovább. Meglátjuk.

Tegnap megkerestük a fiúkat az AngelSounddal, nem tetszik, hogy Dani szíve még mindig össze-vissza ver néha. Ha megszülettek, mindenképp meg kell említsem, hogy nézzenek már rá, mert nem hiányzik, hogy itthon legyen rosszul. Beni viszont teljesen lenn van, lemászott Dani lábairól, így már a borda alá gyömöszködéstől sem félek annyira, de persze tudjuk, bármi lehet, tehát fél lábbal arra is igyekszem készülni, hogy császár lesz a vége, ne akkor érjen két fájás között sokként a hír.. A táskákat bepakoltam, elvben mindenünk van, most csak a vajúdósat rakjuk el, azt beszéltük, aztán ha úgy is van, délután behozzák a nagyot Bandeszék. Az annyira nem égető. Ha nem kell, akkor meg legalább nem cipeltünk feleslegesen még egy táskát, elég lesz a babakocsi :) (apáék ugyanis meg akarnak várni)

Szintén tegnap, nem tudom, mi ütött a kinti két gyerekembe, de eszméletlen anyásak voltak. Senki más nem volt jó, csak anyával lehetett tusolni, enni, aludni menni, sőt, Samuval összebújva néztük a Némó nyomábant, ami azért nagy szó (ennek örömére Hédi kimérte neki a féltékenysége diktálta sallereket, ami szintén szokatlan, mert miattam sosem szoktak összeveszni...) Hiányozni fognak, akár most fektetnek be, akár végül csak megvárjuk, hogy elinduljon magától a dolog... és még akkor haza se hoztuk az ikreket...

De egy dolog vigasztal, akár ma születnek a fiúk, akár 4 hét múlva, már mindenképp Oroszlánok lesznek :)

36+2

Telnek a hetek, egyik a másik után, és én úgy le vagyok maradva naplóírásban, mint a borravaló. Mentségemre szolgáljon, hogy gép elé ritkán jutok, tabletről meg pötyögjön az, akinek 7 anyja van (ekkora bejegyzések legalábbis...)

Szóval voltam dokinál szerdán. Szülésnek semmi nyoma nem volt, hiába mondta a főorvos a kórházban, hogy már a hétvégén megszülök, sőt, minden jósló és egyéb nyavalya is eltűnt. Remek. A CTG eseménytelenül telt, a vérnyomásom volt csak magamhoz képest magas, de ennyi, semmi extrém. A súlyom is nőtt vagy 3 kilót, öröm, hogy a fiúké is. Mind a kettő fejjel lefelé, ez is csodálatos. Ami kicsit elszomorított, hogy a méhnyakam nem hogy rövidült volna, visszanyúlt, tehát annak az esélye, hogy a közeljövőben megszülök, egyenértékűvé vált a nullával. A kissé nyitott méhszájam is bezárult újra, hogy hogyan csinálta, nem tudom, de elkönyveltem magam orvosi csodának, így hát végképp lemondtam arról, hogy szülünk. Nagyon elkeseredtem, mert már szerettem volna túl lenni rajta, de mindegy, ha Hédire hivatkozva (ledöbbentem amúgy, hogy most már otthon sincs kötelező sztrepto szűrés...)

Ma megjártam a kórházat abban a biztos tudatban, hogy a legnagyobb bajom az lesz, hogy hogyan fogok két hét múlvára időpontot szerezni, mert ugye én sose szülök meg úgyse. Hát, a dolgok kicsit gördülékenyebben alakultak, mint ahogyan terveztem. A CTG nem lett valami szuper, én nem láttam semmi exaktot rajta, csodáltam, hogy a szülésznő vízzel kínál (nem szoktak), így feküdjek, úgy feküdjek, aztán 40 perc múlva levett a gépről. A doki is eléggé ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a görbét, kérdezte, a nőgyógyászom mit mondott, hát semmi, mit mondott volna? "Nem aggódik?" Mondom ki, a Dr. Peter? Nem... "Hát, ha nem, akkor nem, nézzünk rá a babákra..." Elvben minden rendben van, funkcionál mindkét gyerek (ami meglepett, hogy Danit már majdnem hüvelyivel mérte, annyira lenn van, mondta, hogy beékelődött a medencecsontba, onnan már biztosan nem jön ki, hát jó, legyen. Szerdán még majdnem fej-fej mellett voltak.), de... és az ilyen "de"-ktől tudok rosszul lenni. Beni állítólag erősen le van maradva Danihoz képest. Ezt eddig is tudtuk. Tapinthatóan kisebb, nem is kérdés, UH fej sem kell hozzá. Igen ám, de fogy a magzatvíz is. Ez kevésbé jó hír. Mondtam, hogy valami folyik is belőlem, felmerült bennem, hogy a vizem szivárog, ránéztünk, de nem az állítólag. (Viszont minden csont kemény odalenn. A főorvos ugyan még mondta, hogy Dani elpattinthatja a burkot, tehát vízelfolyással még megindulhat a szülés, de végül ezt egyikőnk sem tartotta túl valószínűnek.) Szóval anélkül, hogy bármit is felvetettem volna, hétfőre kaptam egy új időpontot. Azt mondta az orvos, muszáj ránézni a babákra és ha a helyzet változatlan marad vagy romlik, akkor indítani kell. Zselé, tabi, vágás, nyitás, jajj :S Ettől mindig is annyira féltem, és most sem áll közelebb a szívemhez. Mivel a valódi problémát nem tudtam meg, így azt sem tudom mondani, hogy növesztem a fiúkat és akkor minden ok lesz, mert a 2-300g különbség, amiről a doktor beszélt, mindig is megvolt. 2 nap kereken, akár hol mérték őket. A 13. héttől. Tehát tuti nem ez a baj. A magzatvízzel meg, sajnos, nem tudok mit csinálni, visszatermelni kb lehetetlen... Evvan, egyelőre jobb híján bízom a legjobbakban.

34+4

...és a hajam még mindig tart. De hogy meddig?

Nehezen jutok géphez a kicsiktől, pedig lenne mit írni. Hédi most is éberen szörpög mögöttem, tehát lehet, hogy ez is csak egy összecsapott villámbejegyzés lesz, meglátjuk.

Szóval múlt csütörtökön voltam nőgyógyásznál. Egyrészt remek volt, hogy volt már sulibusz (bár úgy néz ki, a bedugott fülű ablakon kibámuló 16 évesek a mellettük terpeszkedő hatalmas táskával globális probléma, de végül csak le tudtam ülni a Notfall sitz-re, sajnálkozó és lenéző pillantásoktól kísérve... kapják be :D ), 7:20-ra be is ért a busz, még reggelit is tudtam keríteni, szerencsémre, mert utána, mire észbe kaptam volna, már végeztem is. 7:35-kor, a múltkori esetből okulva, besasszéztam az ajtón és láss csodát, már a kikészített pisis pohárral és a reggel még kicsit csalós széles mosollyal fogadtak. WC, innen labor, ott gyors súly mérés (+30 deka súlygyarapodás 2 hét alatt, azt mondanám, dicsérendő, hogy miért nem az, később...), vérnyomás mérés (100/50-hez 95-ös pulzus, nem csodálom, hogy napok óta el akarok pusztulni), vért nem vettek, vagy elfelejtették, vagy nem tudom, mindegy, én örültem, onnan egyből CTG, hála a csodabandázsnak, amit a kórházban kaptam és aminek mindenki a csodájára járt, 25 perc alatt végeztünk, elég cikkcakkos lett, de semmi extra, innen át a nőgyógyászhoz, és azt vettem észre 9kor, hogy már az utcán sétálgatok :) De ne rohanjunk ennyire előre.

A dokim eléggé szét volt esve, szóval a vizsgálat sem volt valami összeszedett, de csak megoldottuk a végére. A méhszáj nyílik, ez volt az első pofon. Aztán kiderült, a méhnyak is jelentősen rövidül, 6 centiből lett kevesebb, mint 2 hét alatt 3,5... Meglepett, én biztos voltam a 38., de legalább a 40. hétben, de a forgatókönyv eddig nem ez volt. Aztán UH, fiúk szépen fejjel lefelé, viszont Danit 2100, Benit 2000g-nak mérte a gép... puff neki, 100g egy hét alatt. Nagyon kevés. A dokinő sem volt elragadtatva, de ez van, legalább nőnek. Kaptam időpontot augusztus elsejére, aztán mondta, hogy 4-étől szabin a praxis, beszéljem már meg a kórházzal, hogy oda megyek, de mondtam, hogy a) mindenképp az lenne a következő, b) ikrekkel 38. hét után túlhordósnak számítok, így két naponta kell majd járni. Meglepett, hogy tudtam újat mondani, ezek szerint én tényleg túlhordós vagyok már a 35. hetemmel is.

A kezdeti sokk után, amikor kipihentem az infókat, újult erővel lendültem neki hétfőn a kórháznak. Jól indult az egész, a kettes vajúdóban volt csak hely (front volt, telt ház), valami nem volt jó a CTG-vel, így másfél órán keresztül feküdtem rajta, de ha ez még nem lett volna elég, a szomszéd szülőkádban éppen szültek... nem éppen csendesen. Ok, a szülés fáj, tudom jól, már 2x próbáltam, de amit a hölgyemény előadott, kicsit talán a túlzás kategória volt (arról nem is beszélve, hogy ráértem agyalni, és anno, amikor Hédivel jártam szülésfelkészítőre, a német első gyerekes nők teljesen fel voltak háborodva, miért mondom, hogy térdelve vagy ülve a legjobb szülni, az milyen mocskos és amúgy is, pfúúújjjj, hát mondom, a kád se jobb, abba a vízbe ürül minden, véres nyákos szutymókban vajúdni nem lehet túl jó [ráadásul itt nem tusoltatják le az anyukákat szülés után, amikor én mosdani akartam, úgy néztek rám, mintha a Holdról jöttem volna minimum]... aztán meghallottam, amint a szülésnő rázendít a monoton, mégis lelkesítő szövegre, miszerint: "und nochmal... weiterweiterweiterweiter...! [németül kevésbé tudok kedvéért: "és még egyszer... gyerünkgyerünkgyerünktovábbtovábbtovább..!"] és ekkor eszembe jutott a saját szülésem Hédivel... és hogy itt nem adnak beöntést. Soha. Semmilyen körülmények között sem. A többit már szült anyatársaim fantáziájára bízom, én még reggeli előtt állok...). No de, azért jó is volt a dologban, a baba pont akkor sírt fel, amikor engem levettek a gépről, tehát azért a finisht is hallottam :) (pár könnycseppet el is kellett morzsolnom :) hiába, hormonok).

Ezt követően rövid várakozás után bekeveredtem a vizsgálóba, a főorvos szerzett valami medikát is, éljen. (Nem, a kórházban nincs hüvelyi vizsgálat, szerencsére...) Kérdezte, mi újság, mondtam, hogy minden rendben. "De...?" Elmeséltem neki, hogy mi volt a nőgyógyásznál, hogy rövidülök és nyílok, mire elégedett mosollyal az arcán, szélesen gesztikulálva előadta az ilyenkor megszokott dogmát: "Frau Oroszlání. Wie ich habe gesagt: MAXIMUM (ezt külön szélesen szokta artikulálni, nehogy véletlenül félreértsem) sechs-und-dreizigste schwangerschaftwoche." (németül kevésbé tudóknak: "Oroszlány asszony. Ahogyan mondtam: MAXIMUM a 36. terhességi hét.") Na, amikor ezt megbeszéltük, felfeküdtem az asztalra, hogy lemérjük a srácokat. Megnyugtattam magam már napokkal korábban, hogy ez a mérés számít majd igazán, végül is ehhez van összehasonlítási alap. Ugye legutóbb 1900 és 2100g-nak mérte a srácokat a gép. Most 2000 és 2300-nak. Püffff. További parafaktor, hogy a doki is azt mondta: Hát, nem nagyon nőnek, de! Legalább együtt fejlődnek, most örüljünk annak, aminek lehet. Hát... örüljünk. (Elejtett félszavakból azt is megtudtam, hogy 2 placenta van, az UH-n állítólag szépen látszik, tehát már emiatt sem kell aggódnom). Kértem időpontot 2 hét múlvára, erre persze megint jött a gunyoros megjegyzés, miszerint én még mindig hiszek benne, hogy a 36. hét után is egyben leszünk. Hát, most már csak azért is, bár bevallom, magam sem tudom, mi lenne a legjobb...

No, folyt. köv, de Samu is felkelt.

32+5

Szóval betöltöttük a 8. hónapot. A császár mizéria is megoldódott, na nem azért, mert minden szép lett és jó, nem. Kiderült, hogy a múltkori kérdés költői volt csupán, nincs császár. Természetesek vagyunk, bármi áron, mese nincs. De ne rohanjunk ennyire előre..

Szóval 17-én a nőgyógyásznál kezdtem a napot, persze a fél világot megkerülve, mert Schweigernben amúgy sem egyszerű a közlekedés, de ha iskola szünet van, akkor végleg vége. Szóval Willy Fogg hozzám képest ipari tanuló... (80 nap, mi?) Na mindegy, cirka egy óra alatt meg is tettem a 15 perces távot, vicces volt. (El busszal Laudába, onnan vonattal Mergentheimba, remek volt, tényleg. Gondoltam, legalább reggelizek egyet kedvenc kis pékségemben, ez még önmagában elég felemelő is lett volna, ha a sok h**yszagú idős bácsitól nem hasonlított volna az egész inkább egy lepukkant egy öregek otthonára, mint egy hangulatos pékségre...) Mivel a nőgyógyászaton kínosan ügyelnek, hogy zárásra, illetve ebédszünetre gondosan be legyen zárva az ajtó, így nem rohantam, meg is lepett, hogy tárt ajtókkal fogadtak már 7:55 perckor (8:00kor van nyitás elvben). A remény, hogy első leszek, ezzel elszállt...

Bejelentkezés, pisileadás, labor (80,5 kg-nak mért a gép ruhában és kaja után... hmmmm... nem sokat híztam, tényleg nem), CTG. Na, ezt a részt kifejezetten utálom. "Hogy voltak legutóbb a babák?" Jól, köszi... Danit elkezdték fenn keresni, persze mindenki ki volt borulva, hogy nem találják, biztosan meghalt, jajj, most mi legyen, de végül ráhagyták, így 45 perccel később szabadultam. Kis üldögélés a váróban, aztán nyomás a dokihoz, meg is lepett, milyen dinamikusan haladok.

Na, itt következett a meglepetések hada.. Először is a méhnyakam 5cm, ami 32 hetes ikerterhességgel szép. Meglepetés 2: teljesen biztosra vettem, hogy Benim befordult, azért is találtam meg a köldököm alatt a szívhangját, de nem. Valami debil V pózba hajtotta magát, feje persze fölfelé, kitekeredve, összegörnyedve. Szegény gyerek (meg szegény én, mert itt nincs Dévény...) Beszélgettünk a császár témáról is, a dokinő is azt javasolta, hogy ugorjak neki természetesen, mert a császár rám nézve veszélyesebb (éljen), és megnyugtatás gyanánt elmesélt néhány rémtörténetet. Egyáltalán nem lettem nyugodtabb. Ez a beszélgetés talán csak még jobban megerősített abban, hogy a császárra szavazok.

Néhány adat:

Beni

BPD - 8,41

HC - 30,85

AC - 27,21

FL - 6,33

Súly: 1936g

Dani

BPD - 8,44

HC - 30,98

AC - 25,80

FL - 6,22

Súly: 1781g

Nagyon együtt fejlődnek, bár szerintem a dokinő megint elszámolt valamit, mert hétfőn a kórházban újra Dani volt a nagyobb jó 100g-mal.

Na igen, és a kórház (most a spirálról nem írok, hosszú és egyelőre nem is ide tartozik, először szülök, majd csak aztán védekezek)

Szépen, nagykönyv szerint bekocogtam hétfőn 11-re. A CTG-n nyitottam szokás szerint, erről hoztam is képeket, nekem érdekes volt, mert ugyan ikreket várok, de előtte még sosem láttam iker CTG-t :)

 

CTG után lezavartak valami kártyáért, a recepció is értetlenül nézett rám, de nem baj, annyi előnye volt a dolognak, hogy megtudtam, kell majd még egy beutaló, mert júliustól új negyedév van (adminisztráció... kissé hasonlítanak a Vogonokra.. Egy idézet az egyik kedvencemből:

"Vogon Építész Flották. Ha stoppot akarsz kapni tőlük, egyet tehetsz: lemondhatsz róla. A Vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak;

fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva.

Ha italt akarsz kapni egy vogontól, legegyszerűbb, ha ledugod a torkán az ujjadat.Ha fel akarod bosszantani,

vesd a nagymamáját a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadja elé.Semmilyen körülmények között se hagyd, hogy egy Vogon a jelenlétedben olvassa fel a verseit."

 

/Douglas Adams - Galaxis útikalaúz stopposoknak/

Tegye fel a kezét, akinek ismerős...)

No, visszatérve a jól megszokott kerékvágásba, megkezdődött a kínvallatás. Jó fej a főorvos, nagyon bírom a humorát, de elég laza ember. Megint nekiálltunk átrágni a császár problémakört, de kiderült, a kérdés költői volt, szó sem lehet császárról (mondhatta volna hamarabb is, akkor nem agyalok ennyit. Bár ő mondta, hogy gondolkozzam el a dolgon...). Azt viszont megtudtam, hogy egy ikerszüléshez 2 Hebamme jár, két doki (azok persze nem jönnek be, mert minek), és ha koraszülöttek lesznek a srácok, akkor lejön a Kinderintensiv-ről egy gyerekorvos is, hogy azonnal elássa a szörtyöket. Nem örülök... Mondta, hogy ne aggódjak, mert folyamatosan monitorozzák majd a babákat, egyszerűen nem lehet gond. Örülök, hogy erre így mérget mer venni. De azt is megtudtam, hogy 29. héttől vállalnak szülést, tehát oda simán lehet menni, nem császároznak koraszülötteket sem, csak különleges esetekben (amikor azért koraszülött a baba, mert ki kellett venni, vagy mert baj van), hogy 34. hétig számítanak csak extrém koraszülöttek, utána már csak koraszülöttek, és hogy a 37. hétig (37+1) kell húznunk, hogy egyáltalán ne legyünk koraszülöttek. Megnyugtató. Az UH érdekes dolgot mondott, Beni közben befordult, amit sejtettem, mert egészen szeméremcsont fölött találtam meg vasárnap a szívét, de már nem mertem magam beleélni semmibe, és azt is, hogy Dani beékelődött szépen a szülőcsatornába, tehát Beni nagyon küzd az elsőbbségért, de Dani mozdíthatatlan. Vagyis elvben az. Helyük sincs már nagyon, tehát remélem, a felállás változatlan lesz egy hét múlva is, kb szülésig, örülnék. Most jelenlegi felállás szerint egyik héten ide megyek, másikon oda, nagyon tele van a hócipőm a rohangálással, de mindegy, majd csak megszülök..

 

4. trimeszter

Érzem, hogy már túl vagyok azon a ponton, amikor mások egy babával (régen én is) azt mondják: de jó, hogy megszületett! Az éjszakák pocsékok, a gerincemet kb. 3 (+ a többi [magzatvíz, lepény stb] x4) kiló húzza, feküdni nem jó, állni nem tudok, ülni fáj, fulladok, kifáradok, a kicsik fogzanak, zombi vagyok... Szóval ez van a szülésen túl, amikor az ember lánya még csak a 30. hétben jár. (Ez valami olyasmi lehet, mint amikor valaki elérte a 40. hetet, aztán a 43. hetet, a 46.-at, az 50-et.) Aki ikreket várt valaha is, tudja, miről beszélek.

A 4. trimeszter másik oltári nagy átka a vizsgálatok feltornyosulása. Minden hétre van valami móka, most kórház, aztán diabosok, aztán nőgyógyász, majd megint kórház, megint diab... Nem, a diabétesz központ nem kötelező zubehör, azt csak úgy kaptam ajándékba, hogy ne unatkozzak, meg ha túl nyugodt lenne az életem... De erről majd egy kicsit később bővebben...

Sokadik hátránya a 4. trimeszternek, hogy az ember nem halogathatja tovább a teendőket. Vagyis megteheti (mi is ezt tesszük), csak félő, hogy kicsúszik az amúgy is szűkre szabott időből. Én még mindig rendelgetek, mert sok minden hiányzik, de hiába pl a szekrény is, se mosni, se pakolni nem tudok, mert lámpa még nincs, az pedig porol. A felfúrása mindenképp. Az ágyat is át kellene húzni, ugyan a fehér ágybetétet kimostam, de a lámpa miatt az is csupa por lesz, szóval ügyes ötlet volt, gratula magamnak.

Hát, ilyen az élet így, két gyerekkel benn és két gyerekkel kinn. A többiről majd kicsit később, összeszedetten egy másik bejegyzésben... 

Eltűntem

...megesik :D De hogy felvegyem a történet elejtett fonalát, menjünk sorba. Szóval ott hagytam abba, hogy bementünk Würzburgba...

Szép, napsütéses kora délután volt, a madarak csicseregtek, a hőmérséklet megbízható 25 fokon téblábolt. Kifejezetten ideális egy városnézésre. Ja igen, mert úgy eltévedtem, mint a huzat. Modern városi anyukaként, kezemben a GPS-szel forogtam a Juliuspromenádon, mint körhinta a búcsún, és valahogy úgy éreztem magam, mint Ripley-ék az Alien 2-ben: "-20m... -10m... Itt vannak! (semmi nem történik). Elözönlötték a szobát! (semmi nem történik) Mindenhol ott vannak, úristen! (és ebben a percben leszakad a tető és beözönlenek a szörnyek...)". Ott álltam a Juliuspromenad 7 szám alatt és mégsem láttam a fától az erdőt. Miért is nem? Mert elkövettem egy nagy hibát, miszerint azt feltételeztem, hogy Reproduktionszentrum vélhetően egy marha nagy épületben húzódik (ez még állt is), hatalmas névtáblával hirdetve magát. Na itt buktam be az elméletet, ugyanis egy sikátor kellős közepén találtam egy csapóajtóra kiragasztott fecnit, hogy Reprodiktionszentrum jobbra fel... Nem csoda tehát, hogy 5 percet késtem (a csoda az, hogy csak 5 percet késtem, ugyanis a történet úgy kezdődött, hogy megbeszéltük a drága urammal, Bandesszel, hogy 3kor elindul, de 1/2 4kor még elérhetetlen volt. Felhívtam a praxist, nagy nehezen összeszedték nekem, mire teljes csodálkozással a hangjában felteszi nekem a kérdést: "Miért, mennyi az idő?" Nem tomboltam, áááá...) Legnagyobb félelmemmel ellentétben azonban még fogadtak (a sikátorbeli csapóajtó után kezdett eloszlani minden ehhez kapcsolódó félelmem). Sőt, meglepő módon egész hamar sorra kerültem.

A vizsgálat egészen sokáig tartott, és valami fantasztikus volt. A doki A-tól Z-ig átnézte a fiúkat, agyeret hallgattunk, megnézte a nyaki ütőereiket, az összes sípcsontjukat is lemérte, a pitvar szélességeket, szívkamra térfogatot, az agyi csapokat, mindent. Láttam, hogyan pumpálja a kis négyütemű egyik kamrából a másikba a vért, tényleg, aki még sosem volt ilyenen, annak garantálhatom, életre szóló élmény. Az külön felejthetetlen volt, hogy Beni megfordult, így a szíve pont a köldökömhöz esett (ez azóta sem sokat változott), frenetikus volt, hogy a doki 20 percen keresztül masszírozta a UH fejjel azt a részt, miközben apró, finom homokszemcseszerű anyag vonta be a pocakomat (szerintem üvegszilánkot kevertek az UH zselébe), felemelő volt, tényleg :D De a lényeg, hogy minden rendben. Ami nekem fura volt, hogy 4D-n még 650 illetve 670g-nak mérte a srácokat a gép, itt meg, illetve előtte a nőgyógyászom is 810 és 870g-nak, miligrammra pontosan. Otthon 2/2 4D centrum (2 különböző persze) mérte a srácokat 1 nap eltéréssel 600 valamennyinek, itt 4 nap eltéréssel lettek pontosan ugyanúgy 800 ennyi-mennyik... na mindegy.

Szóval ennyi volt Würzburg, szerencsére teljesen feleslegese mentünk, bár azt megjegyzem, hogy a dokinőm gépén tegnap megint jelentkezett a dupla szívverés. Kíváncsi leszek, mit mondanak rá, ha megszülettek a gyerekek...

Tipikusan ahányszor leülök ide

, valaki mindig felkel. Ma is így történt, de a valaki, nevezetesen Hédi még játszik, eszében sincs reggelizni, így hát írok gyorsan.

A hosszú hétvége eltelt, pénteken Würzburgban voltunk, megvettük az egereket, szám szerint hármat (Spuri, Bendő és Belfegor). Rettentő jófejek, csak a gazdit kicsit nehezen viselik, mivel a gyerekemnek bebolondul az agya akkortájt és hiába könyörögtem neki, hogy ne üsse a plexit, nem ért a szavam semmit. Az egerek amúgy teljesen felvették a gazdi életritmusát, jórészt akkor vannak ébren, amikor Samu alszik, de ez sem szegte kedvét a gyerekemnek, lelkesen eteti őket, és most már eljutottunk arra a szintre, hogy hogyha mégis ébren vannak a "cincinek", akkor nem bántja őket.

Szombaton volt esedékes jelenlegi legkisebbünk szülinapja, a tortája csodaszép lett (képeket majd teszek fel, még nincs a gépen), csak túl vastag lett a csoki, így amikor vágni akartam, rádöbbentem, hogy azt le kell venni :D De amúgy szép is volt, finom is volt :) Ajándékba végül egy interaktív minnie egeret kapott, meg egy tapizongorát, ez utóbbit Samu legnagyobb örömére, ugyanis ez az új kedvenc játéka :) AZ idő sajnos ramaty volt, így minden program kútba esett, ráadásul szegény kisasszonynak is épp valami fertelmes baja volt (mai napig passz, hogy mi), ezért többet nyűglődött, mint kevesebbet. Sajnos van ilyen. Mindenesetre probléma megoldódott (*koppkoppkopp*) bármi volt is az, most épp 1/2 vagy 3/4 7ig alszunk minden nap :) (éljen! A sok 4-5kor kelés után ez megváltás!)

No, folyt köv, mert már tépik a pizsamám...

4D

Mert ha már voltunk, oda is betértünk. Most csak képet hozok, élménybeszámolóval később jövök, ha végre utolértem magam...

 Beni

Dani

Tegnap megvolt a nagy UH

én el is felejtettem, hogy az lesz.. Jó fél órán át tartott, minden le lett mérve, minden át lett nézve, a fiúk teljesen rendben vannak. Most már 100%, hogy fiúk :) Beni 385g, Dani valamivel nagyobb, de nem tudom pontosan, azt elfelejtette lementeni a dokinő... (beírni is) Nagyon egyben vannak még mindig, már a hártya is eltűnt közülük, amit furcsálltam is, de nem látszott ott semmi, olyan, mintha egy burokban lennének, de ez lehet, hogy csak érzéki csalódás, mert ahogy nyúlnak a burkok, annyira elvékonyodott a hártya vagy nem tudom. Nem értek hozzá. Majd ha hazamegyünk húsvétkor, úgyis elmegyek 4D-re, ott rákérdezek, hogy is van ez. A dokinő nagyon ajánlgatta Würzburgot, ott átnézik a fiúkat rendesen, de sajnos az nagyjából kivitelezhetetlen. Képet sajnos csak Beniről kaptam, Daniról nem lehetett jó minőségűt csinálni, de vicces (és számomra nagyon érdekes volt), hogy a két baba pontos mása egymásnak, egyelőre legalábbis nagyon úgy fest, bár nagyon homályos volt a kép Daniról, mert belebújt a lepénybe, meg Benibe, meg mindenbe, ami rejtekhelyet biztosított a számára.

Hétfőn megyek cukorterhelésre, kiderült, hogy már 4 hete meg kellett volna csinálni, na nem baj... levetettem a CMV-t is, ha már homár, 15€ nem pénz érte és ha negatív, ezen sem kell izgulni.

Közben megjött a ruhásszekrény kedden, ma a stelázsink, lassan el tudok pakolni. Apa hétvégén fúr-farag, felkerülnek a lámpák, polcok, kirögzíti a szekrényeket, éljen. Szombat délelőtt meg elmegyünk hörcsögnézőbe, hátha találunk valamit Samunak, aztán ha hazajöttünk, beindul a höri-project, remélem, Samu is fogja díjazni a lelkesedésünk, mert én csak úgy továbbra sem szeretnék magamnak egy kisállatot...