Fél évesek lettek az ikrek

Ennek örömére hoztam egy szüléstörténetet, mert az idő már most elhomályosította, mi lesz később...

"Éjjel éreztem, hogy valami lesz. Reggel beálltam a tus alá és éreztem, hogy rendeződtek a keményedéseim, de fájásnak nem neveztem volna őket. 8kor már húzott a derekam, ha álltam, de ha mondjuk leültem, semmi bajom nem volt, így vacilláltam, menjünk, ne menjünk... 9kor beálltam a tus alá, csak nem múlt, de még azért megfőztem, meg minden, annyira gyenge volt az egész, hogy nem hittem, hogy gyerek lesz belőle. Fél 11kor mondta Bandesz, hogy vagy bevisz most, vagy 3ig sehová, tőle otthon is megszülhetek, mert ő lefekteti a gyerekeket. Ok, bevitt, 11kor landoltam a szülőszobán, pont a dokinőnk volt benn, mondta a szülésznőnek, hogy tök jó, hogy bejöttem, mert benn van a főorvos is, és hétfőn amúgy is indítottak volna, jó lenne, ha spontán szülnék. Ok, megvizsgált (a szülésznő), mondta, hogy 4cm-re nyitva vagyok (kb 2 ujj), szóval telefonáljak le apukának nyugodtan, hogy menjen haza a gyerekekkel, ne várjanak rám. Ok, leszóltam, közben rátettek CTG-re, 100-140-es "fájásokat" mutatott a gép, de én SEMMIT nem éreztem. Néha megkeményedett a hasam, de ennyi. A szülésznő leválasztotta a méhszájat a burokról, akkor már valami történt, de az is csak vicc volt. 1/4 12 körül bejött a dokinő, hogy javasolná a PDA-t (eda), mert ikreket szülni nagyon fáj, és el is húzódhat, persze, mivel be voltam tojva, simán belementem. Közben megint megvizsgált a szülésznő, 6cm (3ujj), ekkor repesztette meg a burkot, bár úgy adta elő, mintha magától repedt volna meg, csak én napokkal később megtaláltam a sebet Dani fején. Na mindegy. Anesztes csak nem akart leérni, 3/4 12-re már 9cm-re voltam kitágulva, mondta a szülésznő a dokinak, hogy szóljon fel, hogy haladjanak, mert teljesen fel van minden puhulva és nagyon gyorsan jönnek a fiúk. Én még mindig nem éreztem SEMMIT!!!!! Na, délre lejött az anesztes, 1/2 1-re nagy nehezen bekötötték a PDA-t, addig kaptam valamit, amitől leállt a szülés, aztán 3/4 1 felé vége lett a szer hatásának, viszont dolgozni kezdett a PDA, szóval még annyit sem éreztem, mint előtte. A szülésznő szólt 1 körül, hogy nyomjak, aztán nézték a CTG-t és mondták, mikor nyomjak rá. Előtte még csináltak UH-t, hogy merre fekszik Benci, aztán amikor Dani kinn volt (kb. az 5. nyomás után), a főorvos is megtapogatta a hasam, irányban van-e még Beni, a dokinő megrepesztette a burkot és már csak nyomnom kellett. Beni 2 nyomásra kinn volt. De nála sem éreztem semmit sem, ugyanúgy mondták, mikor kell nyomnom. A lepény születését éreztem, nem volt kellemes, de ennyi. Féltem is, hogy érzéstelenítő nélkül varrnak majd, de varrni sem kellett. Megnyugtató volt, hogy az ikrek miatt eleve a műtő melletti szülőszobába vittek, a fejem mellett volt az ajtó a műtőbe, az pedig nagyon vicces, hogy a 3 szülésből pont az ikrek voltak a legkönnyebbek. Ha a gyorsaságit nem is, a könnyűségi versenyt azt hiszem, megnyertem ;)"

Ezt az egyik csopiból másoltam át, mert én már ennyire nem emlékszem az egészre. De mire is emlékszem fél év elteltével? Lássuk csak...

Érdekes volt, hogy éjjel is a szokott módon keményedett a hasam, mégis tudtam, hogy másnap szülök. Nem is lepett meg, amikor beindult a szülés, bár nem nagyon akaródzott mennem. Féltem nagyon a fájdalomtól, meg az egésztől, hogy baj lesz, hogy fájni fog, hogy valami nem sikerül, hogy fájni fog, hogy végül mégis műteni kell, vagy ha mégsem, akkor fájni fog.

Emlékszem, amikor beértem, mennyire hülyének néztek, "Mit beszél ez a nő 2 perces fájásokról a nagy táskájával?!" ez volt a homlokukra írva. Amikor felcsengettem a szülőszobára, mondtam, hogy két perces fájásaim vannak, lentről küldtek, beengedett a Hebamme, de én persze nem álltam neki a vajúdók meg a szülőszobák között grasszálni, megvártam, amíg jön valaki és megkérdezi, mit akarok. Közben jött egy fiatal, valszeg első gyerekes pár, könnyedén besasszéztak az amúgy is nyitott ajtón, végigsétáltak az egész szülészeten (még az a jó, hogy a szülőszobákra nem nyitogattak be), közben jött a szülésznő, a gondjaiba vette őket, mert jajj szegény anyuka vajúdik, de mondták, hogy nem, csak kontrollra jöttek. A mellettem levő vizsgálóba vezette be őket a szülésznő, közben még hallottam, hogy mondta, hogy valaki becsengetett, hogy 2 perces fájásai vannak, fura, azt hitte, ők azok. Aztán kijön, oda hozzám, hogy "Maga meg kicsoda és mit akar itt?!" Legyek őszinte? Megadta az alaphangot az egésznek. A szülésznő amúgy ugyanilyen bunkó volt egész addig, amíg a dokinő széles mosollyal nem fogadott, hogy jajj, de jó, hogy magamtól jöttem, nem kell az indítással szórakozni.

Arra is tisztán emlékszem, mennyire fájt a "vizsgálat", teljesen biztos vagyok benne, hogy a szülésznő végig kézzel tágított, amit nem is értek, tekintve, hogy vártuk az anesztest, nem volt létszükség fél órán belül szülnöm... Amikor aztán csak leért a PDA, megláttam a hatalmas tűket, a műszereket meg mindent és már azt kívántam, hogy bárcsak inkább a szülés fájna. De a gyomorvakaró tudaton kívül, hogy egy tű áll ki a hátamból (igen, volt kapacitásom szülés közben ezzel foglalkozni), meg néhány erősebb ütéstől, nyomástól eltekintve semmit nem éreztem. Más kérdés, hogy a fiúk 3 hónapos koráig fájt utána a hátam...

Érdekes volt megélni, hogy miután Dani felsírt és én pihentem volna, egyből nyomnom kellett megint. Megszültem már addigra 2 gyereket, ez is újdonság volt. Mint azt is nagyon érdekes volt hallani, hogy ketten visítanak, és azt is furcsa volt megélni, hogy 2 gyereket adtak a kezembe.

Tisztán él bennem a főorvos minden szava, ami arra vonatkozott, mennyire királyul csináltam, le a kalappal előttem. Hát nem volt nehéz, nem is első gyerekek voltak, meg amúgy is, nem is sokat éreztem, és a csapat is nagyon jó volt. De ettől még jól esett. Mindenki büszke volt rám, hogy természetes úton megszültem az ikreket, mint kiderült, ez nem gyakori, és innentől már én is büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Utólag nem is bántam, mert másnap kezdődött az igazi élet, éjjel nappal, szóval minden csepp erőmre szükségem volt.

Azóta pedig eltelt fél év, és az a két kék törpi, aki elveszett a véres plédekbe bugyolálva hatalmas, erős kisfiúvá nőtte ki magát. Olyan hihetetlen...

Megszülettek!

2-án :) Spontán indult és hüvelyi szülés lett a vége :) Dani volt az első, ő 2960g és 48cm lett, Beni 2850g és 50cm. Holnap megyünk is haza :) (bővebb élmény beszámoló otthonról :) )

Daniel

Benjamin

37+4

... és igen, még mindig egyben. Nem egyszerű ez az egész szülésesdi, az ember sose tudja igazán, mire készüljön...

Hétfőn már eleve cefetül indult a nap, semmi alvás után telehánytam a mosogatót (ma reggelre az is világossá vált, hogy ezt is a Raidnek köszönhetem, engem irt, nem a szúnyogokat...). 9re mentünk, feltettek CTG-re, vicces volt, abban a szülőszobában volt csak hely, ahol Hédi született anno :) De a könyv másfél oldal után elfogyott (Hadas Kriszta: Egy tökéletlen anya naplója, csak ajánlani tudom mindenkinek!), az ágy kényelmetlen volt, a CTG csendes, én álmos, az idő rossz... Mindegy, a fiúk szíve most szépen zakatolt, egyenletesen, lehet, hogy Briginek volt igaza, és a múltkor tényleg olyan ügyes volt a szülésznő, hogy az idő nagy részében engem mért... nem az első eset lett volna, elég balfék szegény néni.

Na, ezt követően pikk-pakk a vizsgálóasztalon találtam magam, újabb deja-vu, Hédi szülészorvosa (orvosnője) jött szemben széles mosollyal, kérdezte, hogy vagyok, hogy van Hédi, biztosan jól megnőtt már, aztán megint itt nagy pocakkal, beszélgettünk erről is kicsit, közben nekilátott az UH-nak, mindjárt jön a főorvos úr, addig ő elkezdi. Közben jött a főorvos úr is, első kérdése: "..és akkor mi legyen az indítással?" Már itt nem tetszett a kérdés, amikor innen indulunk, annak általában a "menjen haza és nyugodjon meg" a vége. Most sem lett ez másképp. Mondtam, hogy de 37+2-nél nem mindegy már? De végül is valahol a dokinak is igaza van, jobb, ha magától indul be (nem fog), amit én úgy fordítanék, hogy van még hete a méhszájnak érni. Meg amúgy sem lett kész a sztrepto. Ami aggaszt, hogy Beni minden értéket épp alulról súrol, valamiért nem nagyon nő már, illetve a másik dolog, hogy Dani belecsavarta magát a köldökzsinórba, ami borzasztóan aggasztott, de ha jól értettem, a pocakján van, nem a nyakán, mint Samunak, arról nem is beszélve, hogy a műtő elő lesz készítve, hiába a super-nature hozzáállás, nem a szomszédos erdőben fogok szülni (a műtő pedig pont a szülőszobával szemben van, nem egy nagy táv). Szóval abban maradtunk, hogy érleljem a méhszájam, növesszem Benit, 4-én 10 és 11 között pedig, ha addig semmi nem történne, már táskástól jelentkezzek a szülőszoba ajtajában.

Hát, üsse kavics, én viszem a táskáim is szívesen, csak nehogy megint hülyét csináljanak belőlem... (bár az a "szülünk" hét lesz)

Itt a vége, fuss el véle (?)

Ismét hétfő van... 6:13, éppen. Fura, hogy most már nem a heteket számolom, vagy a napokat, hanem az órákat és a perceket. Persze megnyugodtam, ennek is meg van a maga szépsége, mármint az indításnak. Nincs az az ideg, hogy ideér-e a mentő, ki vigyáz a gyerekekre, hogy jutok kórházba, nem szülök-e meg itthon.. A fiúk persze, köszönik szépen, nagyon jól vannak odabenn, eszük ágában sincs megszületni. Front ide, vihar oda, semmi nem használ. Persze a kérdőjel jogos a cím végén, a múltkor úgy hangzott el a mondat, viszonylag pontosan idézve: "A B baba súlya jelentősen kisebb, és a magzatvíz is fogy. Ha (!!!!) ez nem változik, vagy rosszabbodik, jövő hétfőn rájuk nézek megint, akkor (!!!) megindítjuk a szülést." Tehát ha Beni nőtt egy hét alatt (nem hiszem, mert a 2-300g, amiről a doki beszélt mindig is megvolt közöttük), és a magzatvíz sem fogyott tovább (mert visszatermelni garantáltan nem tudom), vélhetően hazaküldenek és várunk tovább. Meglátjuk.

Tegnap megkerestük a fiúkat az AngelSounddal, nem tetszik, hogy Dani szíve még mindig össze-vissza ver néha. Ha megszülettek, mindenképp meg kell említsem, hogy nézzenek már rá, mert nem hiányzik, hogy itthon legyen rosszul. Beni viszont teljesen lenn van, lemászott Dani lábairól, így már a borda alá gyömöszködéstől sem félek annyira, de persze tudjuk, bármi lehet, tehát fél lábbal arra is igyekszem készülni, hogy császár lesz a vége, ne akkor érjen két fájás között sokként a hír.. A táskákat bepakoltam, elvben mindenünk van, most csak a vajúdósat rakjuk el, azt beszéltük, aztán ha úgy is van, délután behozzák a nagyot Bandeszék. Az annyira nem égető. Ha nem kell, akkor meg legalább nem cipeltünk feleslegesen még egy táskát, elég lesz a babakocsi :) (apáék ugyanis meg akarnak várni)

Szintén tegnap, nem tudom, mi ütött a kinti két gyerekembe, de eszméletlen anyásak voltak. Senki más nem volt jó, csak anyával lehetett tusolni, enni, aludni menni, sőt, Samuval összebújva néztük a Némó nyomábant, ami azért nagy szó (ennek örömére Hédi kimérte neki a féltékenysége diktálta sallereket, ami szintén szokatlan, mert miattam sosem szoktak összeveszni...) Hiányozni fognak, akár most fektetnek be, akár végül csak megvárjuk, hogy elinduljon magától a dolog... és még akkor haza se hoztuk az ikreket...

De egy dolog vigasztal, akár ma születnek a fiúk, akár 4 hét múlva, már mindenképp Oroszlánok lesznek :)

36+2

Telnek a hetek, egyik a másik után, és én úgy le vagyok maradva naplóírásban, mint a borravaló. Mentségemre szolgáljon, hogy gép elé ritkán jutok, tabletről meg pötyögjön az, akinek 7 anyja van (ekkora bejegyzések legalábbis...)

Szóval voltam dokinál szerdán. Szülésnek semmi nyoma nem volt, hiába mondta a főorvos a kórházban, hogy már a hétvégén megszülök, sőt, minden jósló és egyéb nyavalya is eltűnt. Remek. A CTG eseménytelenül telt, a vérnyomásom volt csak magamhoz képest magas, de ennyi, semmi extrém. A súlyom is nőtt vagy 3 kilót, öröm, hogy a fiúké is. Mind a kettő fejjel lefelé, ez is csodálatos. Ami kicsit elszomorított, hogy a méhnyakam nem hogy rövidült volna, visszanyúlt, tehát annak az esélye, hogy a közeljövőben megszülök, egyenértékűvé vált a nullával. A kissé nyitott méhszájam is bezárult újra, hogy hogyan csinálta, nem tudom, de elkönyveltem magam orvosi csodának, így hát végképp lemondtam arról, hogy szülünk. Nagyon elkeseredtem, mert már szerettem volna túl lenni rajta, de mindegy, ha Hédire hivatkozva (ledöbbentem amúgy, hogy most már otthon sincs kötelező sztrepto szűrés...)

Ma megjártam a kórházat abban a biztos tudatban, hogy a legnagyobb bajom az lesz, hogy hogyan fogok két hét múlvára időpontot szerezni, mert ugye én sose szülök meg úgyse. Hát, a dolgok kicsit gördülékenyebben alakultak, mint ahogyan terveztem. A CTG nem lett valami szuper, én nem láttam semmi exaktot rajta, csodáltam, hogy a szülésznő vízzel kínál (nem szoktak), így feküdjek, úgy feküdjek, aztán 40 perc múlva levett a gépről. A doki is eléggé ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a görbét, kérdezte, a nőgyógyászom mit mondott, hát semmi, mit mondott volna? "Nem aggódik?" Mondom ki, a Dr. Peter? Nem... "Hát, ha nem, akkor nem, nézzünk rá a babákra..." Elvben minden rendben van, funkcionál mindkét gyerek (ami meglepett, hogy Danit már majdnem hüvelyivel mérte, annyira lenn van, mondta, hogy beékelődött a medencecsontba, onnan már biztosan nem jön ki, hát jó, legyen. Szerdán még majdnem fej-fej mellett voltak.), de... és az ilyen "de"-ktől tudok rosszul lenni. Beni állítólag erősen le van maradva Danihoz képest. Ezt eddig is tudtuk. Tapinthatóan kisebb, nem is kérdés, UH fej sem kell hozzá. Igen ám, de fogy a magzatvíz is. Ez kevésbé jó hír. Mondtam, hogy valami folyik is belőlem, felmerült bennem, hogy a vizem szivárog, ránéztünk, de nem az állítólag. (Viszont minden csont kemény odalenn. A főorvos ugyan még mondta, hogy Dani elpattinthatja a burkot, tehát vízelfolyással még megindulhat a szülés, de végül ezt egyikőnk sem tartotta túl valószínűnek.) Szóval anélkül, hogy bármit is felvetettem volna, hétfőre kaptam egy új időpontot. Azt mondta az orvos, muszáj ránézni a babákra és ha a helyzet változatlan marad vagy romlik, akkor indítani kell. Zselé, tabi, vágás, nyitás, jajj :S Ettől mindig is annyira féltem, és most sem áll közelebb a szívemhez. Mivel a valódi problémát nem tudtam meg, így azt sem tudom mondani, hogy növesztem a fiúkat és akkor minden ok lesz, mert a 2-300g különbség, amiről a doktor beszélt, mindig is megvolt. 2 nap kereken, akár hol mérték őket. A 13. héttől. Tehát tuti nem ez a baj. A magzatvízzel meg, sajnos, nem tudok mit csinálni, visszatermelni kb lehetetlen... Evvan, egyelőre jobb híján bízom a legjobbakban.

34+4

...és a hajam még mindig tart. De hogy meddig?

Nehezen jutok géphez a kicsiktől, pedig lenne mit írni. Hédi most is éberen szörpög mögöttem, tehát lehet, hogy ez is csak egy összecsapott villámbejegyzés lesz, meglátjuk.

Szóval múlt csütörtökön voltam nőgyógyásznál. Egyrészt remek volt, hogy volt már sulibusz (bár úgy néz ki, a bedugott fülű ablakon kibámuló 16 évesek a mellettük terpeszkedő hatalmas táskával globális probléma, de végül csak le tudtam ülni a Notfall sitz-re, sajnálkozó és lenéző pillantásoktól kísérve... kapják be :D ), 7:20-ra be is ért a busz, még reggelit is tudtam keríteni, szerencsémre, mert utána, mire észbe kaptam volna, már végeztem is. 7:35-kor, a múltkori esetből okulva, besasszéztam az ajtón és láss csodát, már a kikészített pisis pohárral és a reggel még kicsit csalós széles mosollyal fogadtak. WC, innen labor, ott gyors súly mérés (+30 deka súlygyarapodás 2 hét alatt, azt mondanám, dicsérendő, hogy miért nem az, később...), vérnyomás mérés (100/50-hez 95-ös pulzus, nem csodálom, hogy napok óta el akarok pusztulni), vért nem vettek, vagy elfelejtették, vagy nem tudom, mindegy, én örültem, onnan egyből CTG, hála a csodabandázsnak, amit a kórházban kaptam és aminek mindenki a csodájára járt, 25 perc alatt végeztünk, elég cikkcakkos lett, de semmi extra, innen át a nőgyógyászhoz, és azt vettem észre 9kor, hogy már az utcán sétálgatok :) De ne rohanjunk ennyire előre.

A dokim eléggé szét volt esve, szóval a vizsgálat sem volt valami összeszedett, de csak megoldottuk a végére. A méhszáj nyílik, ez volt az első pofon. Aztán kiderült, a méhnyak is jelentősen rövidül, 6 centiből lett kevesebb, mint 2 hét alatt 3,5... Meglepett, én biztos voltam a 38., de legalább a 40. hétben, de a forgatókönyv eddig nem ez volt. Aztán UH, fiúk szépen fejjel lefelé, viszont Danit 2100, Benit 2000g-nak mérte a gép... puff neki, 100g egy hét alatt. Nagyon kevés. A dokinő sem volt elragadtatva, de ez van, legalább nőnek. Kaptam időpontot augusztus elsejére, aztán mondta, hogy 4-étől szabin a praxis, beszéljem már meg a kórházzal, hogy oda megyek, de mondtam, hogy a) mindenképp az lenne a következő, b) ikrekkel 38. hét után túlhordósnak számítok, így két naponta kell majd járni. Meglepett, hogy tudtam újat mondani, ezek szerint én tényleg túlhordós vagyok már a 35. hetemmel is.

A kezdeti sokk után, amikor kipihentem az infókat, újult erővel lendültem neki hétfőn a kórháznak. Jól indult az egész, a kettes vajúdóban volt csak hely (front volt, telt ház), valami nem volt jó a CTG-vel, így másfél órán keresztül feküdtem rajta, de ha ez még nem lett volna elég, a szomszéd szülőkádban éppen szültek... nem éppen csendesen. Ok, a szülés fáj, tudom jól, már 2x próbáltam, de amit a hölgyemény előadott, kicsit talán a túlzás kategória volt (arról nem is beszélve, hogy ráértem agyalni, és anno, amikor Hédivel jártam szülésfelkészítőre, a német első gyerekes nők teljesen fel voltak háborodva, miért mondom, hogy térdelve vagy ülve a legjobb szülni, az milyen mocskos és amúgy is, pfúúújjjj, hát mondom, a kád se jobb, abba a vízbe ürül minden, véres nyákos szutymókban vajúdni nem lehet túl jó [ráadásul itt nem tusoltatják le az anyukákat szülés után, amikor én mosdani akartam, úgy néztek rám, mintha a Holdról jöttem volna minimum]... aztán meghallottam, amint a szülésnő rázendít a monoton, mégis lelkesítő szövegre, miszerint: "und nochmal... weiterweiterweiterweiter...! [németül kevésbé tudok kedvéért: "és még egyszer... gyerünkgyerünkgyerünktovábbtovábbtovább..!"] és ekkor eszembe jutott a saját szülésem Hédivel... és hogy itt nem adnak beöntést. Soha. Semmilyen körülmények között sem. A többit már szült anyatársaim fantáziájára bízom, én még reggeli előtt állok...). No de, azért jó is volt a dologban, a baba pont akkor sírt fel, amikor engem levettek a gépről, tehát azért a finisht is hallottam :) (pár könnycseppet el is kellett morzsolnom :) hiába, hormonok).

Ezt követően rövid várakozás után bekeveredtem a vizsgálóba, a főorvos szerzett valami medikát is, éljen. (Nem, a kórházban nincs hüvelyi vizsgálat, szerencsére...) Kérdezte, mi újság, mondtam, hogy minden rendben. "De...?" Elmeséltem neki, hogy mi volt a nőgyógyásznál, hogy rövidülök és nyílok, mire elégedett mosollyal az arcán, szélesen gesztikulálva előadta az ilyenkor megszokott dogmát: "Frau Oroszlání. Wie ich habe gesagt: MAXIMUM (ezt külön szélesen szokta artikulálni, nehogy véletlenül félreértsem) sechs-und-dreizigste schwangerschaftwoche." (németül kevésbé tudóknak: "Oroszlány asszony. Ahogyan mondtam: MAXIMUM a 36. terhességi hét.") Na, amikor ezt megbeszéltük, felfeküdtem az asztalra, hogy lemérjük a srácokat. Megnyugtattam magam már napokkal korábban, hogy ez a mérés számít majd igazán, végül is ehhez van összehasonlítási alap. Ugye legutóbb 1900 és 2100g-nak mérte a srácokat a gép. Most 2000 és 2300-nak. Püffff. További parafaktor, hogy a doki is azt mondta: Hát, nem nagyon nőnek, de! Legalább együtt fejlődnek, most örüljünk annak, aminek lehet. Hát... örüljünk. (Elejtett félszavakból azt is megtudtam, hogy 2 placenta van, az UH-n állítólag szépen látszik, tehát már emiatt sem kell aggódnom). Kértem időpontot 2 hét múlvára, erre persze megint jött a gunyoros megjegyzés, miszerint én még mindig hiszek benne, hogy a 36. hét után is egyben leszünk. Hát, most már csak azért is, bár bevallom, magam sem tudom, mi lenne a legjobb...

No, folyt. köv, de Samu is felkelt.

32+5

Szóval betöltöttük a 8. hónapot. A császár mizéria is megoldódott, na nem azért, mert minden szép lett és jó, nem. Kiderült, hogy a múltkori kérdés költői volt csupán, nincs császár. Természetesek vagyunk, bármi áron, mese nincs. De ne rohanjunk ennyire előre..

Szóval 17-én a nőgyógyásznál kezdtem a napot, persze a fél világot megkerülve, mert Schweigernben amúgy sem egyszerű a közlekedés, de ha iskola szünet van, akkor végleg vége. Szóval Willy Fogg hozzám képest ipari tanuló... (80 nap, mi?) Na mindegy, cirka egy óra alatt meg is tettem a 15 perces távot, vicces volt. (El busszal Laudába, onnan vonattal Mergentheimba, remek volt, tényleg. Gondoltam, legalább reggelizek egyet kedvenc kis pékségemben, ez még önmagában elég felemelő is lett volna, ha a sok h**yszagú idős bácsitól nem hasonlított volna az egész inkább egy lepukkant egy öregek otthonára, mint egy hangulatos pékségre...) Mivel a nőgyógyászaton kínosan ügyelnek, hogy zárásra, illetve ebédszünetre gondosan be legyen zárva az ajtó, így nem rohantam, meg is lepett, hogy tárt ajtókkal fogadtak már 7:55 perckor (8:00kor van nyitás elvben). A remény, hogy első leszek, ezzel elszállt...

Bejelentkezés, pisileadás, labor (80,5 kg-nak mért a gép ruhában és kaja után... hmmmm... nem sokat híztam, tényleg nem), CTG. Na, ezt a részt kifejezetten utálom. "Hogy voltak legutóbb a babák?" Jól, köszi... Danit elkezdték fenn keresni, persze mindenki ki volt borulva, hogy nem találják, biztosan meghalt, jajj, most mi legyen, de végül ráhagyták, így 45 perccel később szabadultam. Kis üldögélés a váróban, aztán nyomás a dokihoz, meg is lepett, milyen dinamikusan haladok.

Na, itt következett a meglepetések hada.. Először is a méhnyakam 5cm, ami 32 hetes ikerterhességgel szép. Meglepetés 2: teljesen biztosra vettem, hogy Benim befordult, azért is találtam meg a köldököm alatt a szívhangját, de nem. Valami debil V pózba hajtotta magát, feje persze fölfelé, kitekeredve, összegörnyedve. Szegény gyerek (meg szegény én, mert itt nincs Dévény...) Beszélgettünk a császár témáról is, a dokinő is azt javasolta, hogy ugorjak neki természetesen, mert a császár rám nézve veszélyesebb (éljen), és megnyugtatás gyanánt elmesélt néhány rémtörténetet. Egyáltalán nem lettem nyugodtabb. Ez a beszélgetés talán csak még jobban megerősített abban, hogy a császárra szavazok.

Néhány adat:

Beni

BPD - 8,41

HC - 30,85

AC - 27,21

FL - 6,33

Súly: 1936g

Dani

BPD - 8,44

HC - 30,98

AC - 25,80

FL - 6,22

Súly: 1781g

Nagyon együtt fejlődnek, bár szerintem a dokinő megint elszámolt valamit, mert hétfőn a kórházban újra Dani volt a nagyobb jó 100g-mal.

Na igen, és a kórház (most a spirálról nem írok, hosszú és egyelőre nem is ide tartozik, először szülök, majd csak aztán védekezek)

Szépen, nagykönyv szerint bekocogtam hétfőn 11-re. A CTG-n nyitottam szokás szerint, erről hoztam is képeket, nekem érdekes volt, mert ugyan ikreket várok, de előtte még sosem láttam iker CTG-t :)

 

CTG után lezavartak valami kártyáért, a recepció is értetlenül nézett rám, de nem baj, annyi előnye volt a dolognak, hogy megtudtam, kell majd még egy beutaló, mert júliustól új negyedév van (adminisztráció... kissé hasonlítanak a Vogonokra.. Egy idézet az egyik kedvencemből:

"Vogon Építész Flották. Ha stoppot akarsz kapni tőlük, egyet tehetsz: lemondhatsz róla. A Vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak;

fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva.

Ha italt akarsz kapni egy vogontól, legegyszerűbb, ha ledugod a torkán az ujjadat.Ha fel akarod bosszantani,

vesd a nagymamáját a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadja elé.Semmilyen körülmények között se hagyd, hogy egy Vogon a jelenlétedben olvassa fel a verseit."

 

/Douglas Adams - Galaxis útikalaúz stopposoknak/

Tegye fel a kezét, akinek ismerős...)

No, visszatérve a jól megszokott kerékvágásba, megkezdődött a kínvallatás. Jó fej a főorvos, nagyon bírom a humorát, de elég laza ember. Megint nekiálltunk átrágni a császár problémakört, de kiderült, a kérdés költői volt, szó sem lehet császárról (mondhatta volna hamarabb is, akkor nem agyalok ennyit. Bár ő mondta, hogy gondolkozzam el a dolgon...). Azt viszont megtudtam, hogy egy ikerszüléshez 2 Hebamme jár, két doki (azok persze nem jönnek be, mert minek), és ha koraszülöttek lesznek a srácok, akkor lejön a Kinderintensiv-ről egy gyerekorvos is, hogy azonnal elássa a szörtyöket. Nem örülök... Mondta, hogy ne aggódjak, mert folyamatosan monitorozzák majd a babákat, egyszerűen nem lehet gond. Örülök, hogy erre így mérget mer venni. De azt is megtudtam, hogy 29. héttől vállalnak szülést, tehát oda simán lehet menni, nem császároznak koraszülötteket sem, csak különleges esetekben (amikor azért koraszülött a baba, mert ki kellett venni, vagy mert baj van), hogy 34. hétig számítanak csak extrém koraszülöttek, utána már csak koraszülöttek, és hogy a 37. hétig (37+1) kell húznunk, hogy egyáltalán ne legyünk koraszülöttek. Megnyugtató. Az UH érdekes dolgot mondott, Beni közben befordult, amit sejtettem, mert egészen szeméremcsont fölött találtam meg vasárnap a szívét, de már nem mertem magam beleélni semmibe, és azt is, hogy Dani beékelődött szépen a szülőcsatornába, tehát Beni nagyon küzd az elsőbbségért, de Dani mozdíthatatlan. Vagyis elvben az. Helyük sincs már nagyon, tehát remélem, a felállás változatlan lesz egy hét múlva is, kb szülésig, örülnék. Most jelenlegi felállás szerint egyik héten ide megyek, másikon oda, nagyon tele van a hócipőm a rohangálással, de mindegy, majd csak megszülök..

 

Császár kontra természetes - avagy első kórházlátogatás

Hétfőn ezt is megejtettem. Vicces volt, 4-5 szülést végignéztem a CTG monitoron, illetve végighallgattam a műtő mellett :) Nem tudom, mi lehetett, de én is érzem, hogy valami van (front, vagy nem tudom, ez a hülye idő, passz), mert elég trágyán vagyok... Na mindegy. Szóval odaértem 10:45-re, felvettek nagy nehezen (nem működött a kártyám, a gép vagy a kártyám és a gép, nem tudom), aztán 11re fel is jutottam a szülőszobára. Egy nagyon paraszt kedves szülésznőt sikerült kifogni, aki mindennel ellátott, majd mikor közöltem, hogy pipilnék egyet, úgy otthagyott, mint St. Pali a bonyékokat. Na nem baj, szóval ezalatt végignéztem 2 szülést (amíg vártam vissza a nőt) meg bejött egy másik csaj a másik vajúdóba olyan fájásokkal, hogy nem adtam volna neki 20 percet a végéig (van egy nagy monitor minden vajúdóban, ami 6 ablakos, rajta van a 3 szülőszoba, a csaszielőkészítő, meg a két vajúdó). No visszatért a szülésznő, felvettem a kis hasszorítómat, kérdezi, hogy fekszenek a babák. Elmondtam neki, legutóbb hogy hagytam őket, felrakja a CTG-t és elmegy. Furcsálltam, hogy mind a két tappancs a jobbomon van, de nem mertem szólni, mert odamorgás lesz. 20 perc múlva jön a nő, hogy "De hát ez ugyanaz a baba!" Éreztem, ahogy a vízcsepp elindul a halántékomon, nem akartam beszólni, hogy mi a véreres lóf*sznak kérdezte, hol a gyerek, ha a végén Beninek a lábát hallgattuk? Na mindegy, meglett Dani is, így szerencsésen egy órát feküdtem a gépen 30 perc helyett, ajjvé.

Innen át a váróba, a doki épp műtött, aztán előkeveredett az orvos is, pont amikor nekiálltam volna frozenezni, és már mentünk is a vizsgálóba. Mondta, hogy ismerős vagyok neki, nemrég jártam náluk, nem? Mondom, egy éve szültem. "És már megint terhes?" Ejj, de tudtam, hogy ezt a kérdést nem lehetett kihagyni, na nem baj, mondtam neki, hogy nem így terveztük. Kérdezte, hogy hormonkezelés, lombik, más volt-e a dolog hátterében, elmondtam még egyszer, hogy nem, nem akartam több gyereket, ennyi. Aztán feltette a keresztkérdést: "No és, miért jött hozzánk ilyen korán?" Na mondom, azt hittem, legalább ő fogja ezt tudni.. Nem nagyon tudtam erre mit mondani, így feldobtam a cukor történetet,  meg azt, hogy Beni faros és gondolom, most kapok időpontot császárra, vagy megbeszéljük egyáltalán, hogy hogyan tovább. "Nem, nem, nem adok magának időpontot semmire. Beszélgessünk arról, maga mit szeretne!" Na, itt már kerekedtek a szemeim, hát mi a fene? Most mi ez, hogy nekem kell döntenem? Mondtam, hogy én mindenképp a császár mellett voksolnék. "Áááá-áááá, nem eszik azt olyan forrón. Miért akar császárt?" Mondom, mert sok komplikációtól megkímél és nem szeretnék faros gyereket szülni. Elmondta, hogy Dani csinálna Beninek annyi helyet, hogy fel sem tűnne, ha esetleg fenékkel jönne ki a gyerek, meg amúgy is, az ikrek mindig nagyon kicsik. Ráadásul Beninek lenne utána helye megfordulni. Amúgy meg arra sincs garancia, hogy két fejvégű gyerekből mindkettő fejvégű is marad, mert ha lesz hely, a második simán keresztbe fordulhat vagy visszaülhet (de ha jól értettem, úgy is simán kitapossák belőlem, nem gond)  Mondom, és ha a faros jön először? "Hát, gondoljon bele, hogy a kislánya egy éves múlt. Maga szerint mennyire okozna gondot egy faros gyerek? Mert szerintem semennyire, kifér az is, nem gond." Nem győzött meg. Mondta, hogy ha baj van, persze azonnal megcsászároznak, de így nem ajánlja. Mondtam neki, hogy a fiúk hatalmasak, a dokinő azt mondta, egykében sem látott még ekkorát, nem hogy ikerpárban. "Áááá, ezen ne aggódjon, vannak ikrek, akik jobban belehúznak, aztán a végére majd lelassul a növekedési iramuk, ne izguljon emiatt." Azért az UH végén megjegyezte, hogy csatlakozik a doktornőhöz, praktizál már egy ideje, de két ekkora gyereket egy anyaméhben még ő sem látott.

Szóval a döntés rám lett hárítva. Elvben. Aggódom, mert beszélgetve más ikres kismamákkal sokkal jobban aggaszt a sok komplikáció lehetőség, mint az, hogy nehezebben gyógyul a császáros seb. De mi van, ha annyira naturálisak, hogy nem csinálják meg a császárt, hiába kérem? Nagyon félek, mert elvben doki nincs a szülésnél, a szülésznők meg... nem bízom bennük. Hédit is majdnem eltették láb alól. Mindenesetre 17-én megyek vissza a nőgyógyászomhoz, 23-án a kórházba, csak összeokoskodok valamit addigra. Értem én, hogy praktikusabb a hüvelyi szülés, rövid távon mindenképp. De ha baj van? Ki garantálja nekem, hogy nem fog valamelyik gyerekem meghalni a szülés közben, vagy még rosszabb esetben beteg lenni? Kinek van arra szüksége, hogy egy egyébként egészséges babát tegyek egy életre tönkre csak azért, hogy 2 nappal a szülés után hazamehessek? Ááááá... de az is lehet, hogy döntenem sem kell és az élet rendezi, ki tudja. Kicsi babákat csak nem engednek megszülni, bár ahogy magamat ismerem, az én méhem atombiztos, ebből senki nem fog csak úgy előrobbanni, a 36. hét előtt semmiképp. De hogy aztán mit hoz akár a következő fél óra? Majd meglátjuk..

Tegnap diabközpont, ma nőgyógyi

Egyik sem volt jobb, mint a másik. Húsvétra hazamentünk, előtte csütörtökön be kellett mennem a diabétesz központba, mert nem lett jó a terhelés (nem lepődtem meg). Nem baj, hát láttam már karón varjút, gondoltam én, de olyanokat mondtak, hogy még nekem is sok lett :D Egyek napi 3x, a többszöri étkezés felesleges és káros. Egyek naponta 5 szűk marék zöldséget és némi gabona terméket (2 szelet kenyér vagy 2 marék tészta ebédre), vizet viszont ihatok bármennyit. FOGYNI NEM SZABAD! (ez külön tetszett, éheztessem magam, miközben hízok... csak én érzem a paradoxont?) Tejterméket, húst ne nagyon egyek, sózni tilos, ha cukrosat eszek (mert módjával szabad), akkor figyeljek rá, hogy eleget tornázzak (2 gyerek mellett ikerterhesen?), de ne aggódjak, mert ha legközelebb jövök és szükséges, írnak ki inzulint. No, tegnap visszamentem, nem volt szükséges az inzulin, sőt, a napi 6 mérésből napi 4et csináltak. A dokinő nagyon inzulinozni akart, de nem tudott mire felírni. A gyerekek is jó méreteknek örvendtek, a cukrom is jó volt, cukoralkohol sem volt a vizeletemben, tényleg, bármennyire igyekezett, semmibe nem tudott belekötni. Egy hónap múlva kontroll.

Ma elmentem a nőgyógyászomhoz, ez már kevésbé volt vicces. Először is a nővér kitalálta, hogy akkor hajrá kis cukorteszt, hiába mondtam, hogy már túl vagyok a nagyon. Amikor megkérdeztem később a nőgyógyászt, hogy ez most már mindig kelleni fog, mert akkor úgy készülök, kiakadt, hogy minek itattak velem glükózt, ha már egyszer cukros vagyok, meg ki volt az a marha, aztán jól leteremtette a nővérkét. Nem kellett volna. Mindegy. Méhszáj zárt, méhnyak tart, viszont Dani szívhangja nem volt jó, 4-5 ütemenként duplát ver. Hétfőn irány Würzburg és a reprod központ :( Kezd már elegem lenni ebből az állandó dokihoz járkálásból. Aggódni nem aggódok, csütörtökön voltam 4D-n, ott elég sokat hallgattam Dani szivecskéjét, ha baj lenne, ott már kisült volna, de ott nem vert duplán... sem ott, sem a G1-nél. Érdekes, hogy 4D-n még 658 és 671g volt a két gyerek, szerdán is, csütörtökön is, most meg 820 és 860, de szerintem csak szimpla mérési hiba lehet. A BPD karikát úgy túlhúzta a dokinő, hogy még én is aláfértem volna. Mindegy, a diabosoknak lesz min lovagolniuk 4 hét múlva :(

Ma feladtam a levelet a Technikernek, kíváncsi leszek, kapok-e Haushaltshilferint, jól jönne, tényleg..