36+2

Telnek a hetek, egyik a másik után, és én úgy le vagyok maradva naplóírásban, mint a borravaló. Mentségemre szolgáljon, hogy gép elé ritkán jutok, tabletről meg pötyögjön az, akinek 7 anyja van (ekkora bejegyzések legalábbis...)

Szóval voltam dokinál szerdán. Szülésnek semmi nyoma nem volt, hiába mondta a főorvos a kórházban, hogy már a hétvégén megszülök, sőt, minden jósló és egyéb nyavalya is eltűnt. Remek. A CTG eseménytelenül telt, a vérnyomásom volt csak magamhoz képest magas, de ennyi, semmi extrém. A súlyom is nőtt vagy 3 kilót, öröm, hogy a fiúké is. Mind a kettő fejjel lefelé, ez is csodálatos. Ami kicsit elszomorított, hogy a méhnyakam nem hogy rövidült volna, visszanyúlt, tehát annak az esélye, hogy a közeljövőben megszülök, egyenértékűvé vált a nullával. A kissé nyitott méhszájam is bezárult újra, hogy hogyan csinálta, nem tudom, de elkönyveltem magam orvosi csodának, így hát végképp lemondtam arról, hogy szülünk. Nagyon elkeseredtem, mert már szerettem volna túl lenni rajta, de mindegy, ha Hédire hivatkozva (ledöbbentem amúgy, hogy most már otthon sincs kötelező sztrepto szűrés...)

Ma megjártam a kórházat abban a biztos tudatban, hogy a legnagyobb bajom az lesz, hogy hogyan fogok két hét múlvára időpontot szerezni, mert ugye én sose szülök meg úgyse. Hát, a dolgok kicsit gördülékenyebben alakultak, mint ahogyan terveztem. A CTG nem lett valami szuper, én nem láttam semmi exaktot rajta, csodáltam, hogy a szülésznő vízzel kínál (nem szoktak), így feküdjek, úgy feküdjek, aztán 40 perc múlva levett a gépről. A doki is eléggé ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a görbét, kérdezte, a nőgyógyászom mit mondott, hát semmi, mit mondott volna? "Nem aggódik?" Mondom ki, a Dr. Peter? Nem... "Hát, ha nem, akkor nem, nézzünk rá a babákra..." Elvben minden rendben van, funkcionál mindkét gyerek (ami meglepett, hogy Danit már majdnem hüvelyivel mérte, annyira lenn van, mondta, hogy beékelődött a medencecsontba, onnan már biztosan nem jön ki, hát jó, legyen. Szerdán még majdnem fej-fej mellett voltak.), de... és az ilyen "de"-ktől tudok rosszul lenni. Beni állítólag erősen le van maradva Danihoz képest. Ezt eddig is tudtuk. Tapinthatóan kisebb, nem is kérdés, UH fej sem kell hozzá. Igen ám, de fogy a magzatvíz is. Ez kevésbé jó hír. Mondtam, hogy valami folyik is belőlem, felmerült bennem, hogy a vizem szivárog, ránéztünk, de nem az állítólag. (Viszont minden csont kemény odalenn. A főorvos ugyan még mondta, hogy Dani elpattinthatja a burkot, tehát vízelfolyással még megindulhat a szülés, de végül ezt egyikőnk sem tartotta túl valószínűnek.) Szóval anélkül, hogy bármit is felvetettem volna, hétfőre kaptam egy új időpontot. Azt mondta az orvos, muszáj ránézni a babákra és ha a helyzet változatlan marad vagy romlik, akkor indítani kell. Zselé, tabi, vágás, nyitás, jajj :S Ettől mindig is annyira féltem, és most sem áll közelebb a szívemhez. Mivel a valódi problémát nem tudtam meg, így azt sem tudom mondani, hogy növesztem a fiúkat és akkor minden ok lesz, mert a 2-300g különbség, amiről a doktor beszélt, mindig is megvolt. 2 nap kereken, akár hol mérték őket. A 13. héttől. Tehát tuti nem ez a baj. A magzatvízzel meg, sajnos, nem tudok mit csinálni, visszatermelni kb lehetetlen... Evvan, egyelőre jobb híján bízom a legjobbakban.