34+4

...és a hajam még mindig tart. De hogy meddig?

Nehezen jutok géphez a kicsiktől, pedig lenne mit írni. Hédi most is éberen szörpög mögöttem, tehát lehet, hogy ez is csak egy összecsapott villámbejegyzés lesz, meglátjuk.

Szóval múlt csütörtökön voltam nőgyógyásznál. Egyrészt remek volt, hogy volt már sulibusz (bár úgy néz ki, a bedugott fülű ablakon kibámuló 16 évesek a mellettük terpeszkedő hatalmas táskával globális probléma, de végül csak le tudtam ülni a Notfall sitz-re, sajnálkozó és lenéző pillantásoktól kísérve... kapják be :D ), 7:20-ra be is ért a busz, még reggelit is tudtam keríteni, szerencsémre, mert utána, mire észbe kaptam volna, már végeztem is. 7:35-kor, a múltkori esetből okulva, besasszéztam az ajtón és láss csodát, már a kikészített pisis pohárral és a reggel még kicsit csalós széles mosollyal fogadtak. WC, innen labor, ott gyors súly mérés (+30 deka súlygyarapodás 2 hét alatt, azt mondanám, dicsérendő, hogy miért nem az, később...), vérnyomás mérés (100/50-hez 95-ös pulzus, nem csodálom, hogy napok óta el akarok pusztulni), vért nem vettek, vagy elfelejtették, vagy nem tudom, mindegy, én örültem, onnan egyből CTG, hála a csodabandázsnak, amit a kórházban kaptam és aminek mindenki a csodájára járt, 25 perc alatt végeztünk, elég cikkcakkos lett, de semmi extra, innen át a nőgyógyászhoz, és azt vettem észre 9kor, hogy már az utcán sétálgatok :) De ne rohanjunk ennyire előre.

A dokim eléggé szét volt esve, szóval a vizsgálat sem volt valami összeszedett, de csak megoldottuk a végére. A méhszáj nyílik, ez volt az első pofon. Aztán kiderült, a méhnyak is jelentősen rövidül, 6 centiből lett kevesebb, mint 2 hét alatt 3,5... Meglepett, én biztos voltam a 38., de legalább a 40. hétben, de a forgatókönyv eddig nem ez volt. Aztán UH, fiúk szépen fejjel lefelé, viszont Danit 2100, Benit 2000g-nak mérte a gép... puff neki, 100g egy hét alatt. Nagyon kevés. A dokinő sem volt elragadtatva, de ez van, legalább nőnek. Kaptam időpontot augusztus elsejére, aztán mondta, hogy 4-étől szabin a praxis, beszéljem már meg a kórházzal, hogy oda megyek, de mondtam, hogy a) mindenképp az lenne a következő, b) ikrekkel 38. hét után túlhordósnak számítok, így két naponta kell majd járni. Meglepett, hogy tudtam újat mondani, ezek szerint én tényleg túlhordós vagyok már a 35. hetemmel is.

A kezdeti sokk után, amikor kipihentem az infókat, újult erővel lendültem neki hétfőn a kórháznak. Jól indult az egész, a kettes vajúdóban volt csak hely (front volt, telt ház), valami nem volt jó a CTG-vel, így másfél órán keresztül feküdtem rajta, de ha ez még nem lett volna elég, a szomszéd szülőkádban éppen szültek... nem éppen csendesen. Ok, a szülés fáj, tudom jól, már 2x próbáltam, de amit a hölgyemény előadott, kicsit talán a túlzás kategória volt (arról nem is beszélve, hogy ráértem agyalni, és anno, amikor Hédivel jártam szülésfelkészítőre, a német első gyerekes nők teljesen fel voltak háborodva, miért mondom, hogy térdelve vagy ülve a legjobb szülni, az milyen mocskos és amúgy is, pfúúújjjj, hát mondom, a kád se jobb, abba a vízbe ürül minden, véres nyákos szutymókban vajúdni nem lehet túl jó [ráadásul itt nem tusoltatják le az anyukákat szülés után, amikor én mosdani akartam, úgy néztek rám, mintha a Holdról jöttem volna minimum]... aztán meghallottam, amint a szülésnő rázendít a monoton, mégis lelkesítő szövegre, miszerint: "und nochmal... weiterweiterweiterweiter...! [németül kevésbé tudok kedvéért: "és még egyszer... gyerünkgyerünkgyerünktovábbtovábbtovább..!"] és ekkor eszembe jutott a saját szülésem Hédivel... és hogy itt nem adnak beöntést. Soha. Semmilyen körülmények között sem. A többit már szült anyatársaim fantáziájára bízom, én még reggeli előtt állok...). No de, azért jó is volt a dologban, a baba pont akkor sírt fel, amikor engem levettek a gépről, tehát azért a finisht is hallottam :) (pár könnycseppet el is kellett morzsolnom :) hiába, hormonok).

Ezt követően rövid várakozás után bekeveredtem a vizsgálóba, a főorvos szerzett valami medikát is, éljen. (Nem, a kórházban nincs hüvelyi vizsgálat, szerencsére...) Kérdezte, mi újság, mondtam, hogy minden rendben. "De...?" Elmeséltem neki, hogy mi volt a nőgyógyásznál, hogy rövidülök és nyílok, mire elégedett mosollyal az arcán, szélesen gesztikulálva előadta az ilyenkor megszokott dogmát: "Frau Oroszlání. Wie ich habe gesagt: MAXIMUM (ezt külön szélesen szokta artikulálni, nehogy véletlenül félreértsem) sechs-und-dreizigste schwangerschaftwoche." (németül kevésbé tudóknak: "Oroszlány asszony. Ahogyan mondtam: MAXIMUM a 36. terhességi hét.") Na, amikor ezt megbeszéltük, felfeküdtem az asztalra, hogy lemérjük a srácokat. Megnyugtattam magam már napokkal korábban, hogy ez a mérés számít majd igazán, végül is ehhez van összehasonlítási alap. Ugye legutóbb 1900 és 2100g-nak mérte a srácokat a gép. Most 2000 és 2300-nak. Püffff. További parafaktor, hogy a doki is azt mondta: Hát, nem nagyon nőnek, de! Legalább együtt fejlődnek, most örüljünk annak, aminek lehet. Hát... örüljünk. (Elejtett félszavakból azt is megtudtam, hogy 2 placenta van, az UH-n állítólag szépen látszik, tehát már emiatt sem kell aggódnom). Kértem időpontot 2 hét múlvára, erre persze megint jött a gunyoros megjegyzés, miszerint én még mindig hiszek benne, hogy a 36. hét után is egyben leszünk. Hát, most már csak azért is, bár bevallom, magam sem tudom, mi lenne a legjobb...

No, folyt. köv, de Samu is felkelt.