"Kis karácsony, Nagy karácsony...

... teljesült most minden álmom!"

Ezt kánonban énekelhetnék a gyerekek :) Az ünnep rám eső részének sajnos csúnyán betett egy megfázás, Samu 19-én volt utoljára oviban, 20-án már szörcsögött, 24-re teljes K.O. volt. Annyira az orra nem volt gáz, étvágya viszont 0 volt viszonylag, tehát kár volt annyi energiát ölni az ebédbe, pedig még csokitortát is csináltam neki, de azon kívül, hogy nagyon örült neki (tényleg, végül is már ezért megérte), és lerágta a csokit róla, sok kárt sajna nem tett benne... :( Amúgy is leküldte a torta az agyam rákászni, éjjel 11kor még azzal szenvedtem, persze a sárgája belefolyt a fehérjébe, így az istennek nem lehetett felverni habbá, de nem baj, egy éles huszárvonással megoldottam, és végül nagyon finom lett. Na mindegy, a vacsora nagy türelmetlenkedéssel telt, de végül megérte várni :) nekik mindenképp :)

Úgy örültem, Samu rájött végre, hogyan kell kibontani az ajándékot, Hédi meg elnézte tőle, olyan aranyosak voltak. 7 felé keltek a fiúk, amíg ők ettek, a nagyok segítettek kibontani az ajándékaikat :) 8kor fújtam takarodót, de szemlátomást örültek a gyerekek, hogy lefekhettek. Szemlátomást. 10ig nem aludtak, reggel pedig 7kor már hallottam, hogy Samu kiabál, hogy "Épicccííííí sínt!" Nagyon bejött neki a favonat (újra).

Kicsit kevésbé karácsony, 16-án megkaptam a spirált, nagyon kíváncsi leszek, eddig nem az igazi, de elvben jobb lesz. Vérzek folyamatosan, nem erősen, csak cseppekben, de akkor is. A közérzetem sem olyan jó, de ami tény, az való, napról napra könnyebb. Szerencsére érezni nem érek semmit, csak ha futok pl vagy emelek, de elvben ez is normális, mert a szervezetem küzd ellene.

Hát szóval az úgy volt..

... hogy valahol mindig megakadok.

Azt sem tudom már, hol hagytam abba, talán az ovinál. Most megpróbálom összeszedni a gondolataim egy részét, hátha.

Szóval az ovi ugyanúgy van, hol megyünk, hol nem. Most reggel kap Samu 10 csepp Bérescseppet, azóta nem volt beteg, most beleszuszakolom ezt a mennyiséget a lányba is, azóta nem folyik az orra. Már csak a fiúkkal kellene valamit csinálni. Dani úgy köhög, hogy sokszor attól félek, mire beérek, meghal. Beni talán a 3., aki becsatlakozhat a "sokkal jobban vagyok" táborba.

November közepe óta a kisasszony nagylánnyá avanzsálódott, ugyanis kis ráhatással önként beszokott az ágyába. Történt ugyanis, hogy hisztizett. Meg hisztizett. És még hisztizett is. Hajnal háromkor még sivalkodott, de közöttünk nem maradt. Hát, elborult az elmém, és úgy döntöttem, hozzuk ki ágyastól, mert Samunak aludnia kell, másnap ovi. Persze Hédi a nappaliban azonnal elájult. No mindegy, a kiságy ott veszett. De a gyereknek valahol aludnia kell, hát betettem a nagy ágyba, ha már úgyis neki volt támasztva a radiátornak. Láss csodát, elaludt. Aztán délután is. Este is. És azóta boldogan alszunk, amíg meg nem halunk. Remek ám ez az ágy, mert Hédi teljesen önkiszolgáló, ha álmos, bemegy, becsukja az ajtót, elhelyezkedik és alszik. Ez lett volna a célom anno Samuval is, de nem jött össze.

Samu remekül érzi magát az oviban, eddig panaszkodni sem panaszkodtak rá, bár azért nekem vannak fenntartásaim, mert néha nehéz vele, tudom jól. Most adventi időszak van az oviban, amiért különösen haragszom, mert 9kor megetetik a gyerekeket Printtel (nyomott mézeskalács csokibevonattal, mandulával), majd 10kor tízórai. Hahahahaha. Megnézném, egy tenyérnyi printtel a gyomrában hány gyerek tízóraizik. De nem is ez a baj, hanem hogy a reggeli is szenvedés, így a gyereknek a cukortöltettől olyan hasmenése van, mire hazaér, hogy a háta közepéig ér. Ráadásul hétfőre megnyertük az adventi dobozt, na mondom, majd amíg a gyerekek alszanak, felhozom a babakocsiból, és megnézegetjük, mi van benne. mire felkeltek a gyerekek, beesett a védőnő (teljesen elfelejtettem), de már elzavarni nem akartam, végül is megbeszéltük, itt ült 1/4 8-ig (szét is esett az egész esténk és az éjszakánk is), aztán vacsora, fürdés fekvés. A dobozt úgy elfelejtettem, mint a sicc, 9kor hoztam fel és tettem el belőle 2 teát, egy csokit és a névcetlit emlékbe. Persze marha szarul éreztem magam, hogy még ennyire se futotta, hogy nekem soha nincs időm, hogy én mindig mindent elfelejtek (sajna tényleg). Másnap ezt 9re prezentálni kellett, mármint a dobozt, na akkor keltünk 7kor, de 9 előtt 5 perccel sikerült így is beérni. A hormonjaim tombolnak, egyszerűen olyan feszült vagyok fél perccel azután, hogy felkelek, hogy őrjöngeni tudnék, és ez a kapkodás, fejetlenség, agyatlanság (főleg) nem sokat segít az ügymeneten. Ma megfogadtam, ha belepusztulok is higgadt maradok. Nagyon nehéz volt, 1/2 8kor már láttam, ahogy folyik el a délelőttünk, amikor Beni még szenvedett a cumisüveggel, Dani még reggeli nélkül aludt, a nagyok pedig az ajtóban kiabáltak, de végül 9:01 perckor kikanyarodtam az utcára, Samu nélkül (ugyanis őt az oviban hagytam). Ami még nagyon boldoggá tesz, hogy nem lett igaza a védőnőnek, Samu gyönyörűen tanul németül, és ezt az óvónő is mondta. Nagyon gyorsan fejlődik, itthon is egyre több mindent mond németül, meg énekli az oviban tanult dalokat (sajnos én nem ismerem őket), számol, mondókázik. Amit nem értek, hogy egy ideje folyton hajtja a szekrényhez állva, hogy "nincs Nikolaus", de hogy most mondott neki "valaki" valami hülyeséget (egy magyar kisfiú van rajta kívül), vagy a csokimikulásra gondol, nem tudom... remélem, az utóbbi. A másik, hogy egy ideje sokszor szól, hogy kakilnia kell, de hiába ülünk rá a WC-re, semmi. Ami ebben az érdekes, hogy utána, pelusba sincs produktum, ami eddig nem volt jellemző. De öröm az ürömben, jön, és önállóan kéri, hogy ráülhessen a WC-re, ez is valami.

Letelt a 1/4 órám, ha Isten is úgy akarja, holnap folytatom...