Megjöttünk

Annyira nem volt gyatra az út, mint amennyire lehetett volna. Samu elég jól tűrte, és mivel egész úton szórakoztatni kellett, így az nagyon rövidnek tűnt.

Itthon kellemes hűvös van, ennek borzasztóan örülök :) Már a várost is megjártuk, valamikor a hét elején (hétfőn talán), vettem futócipőt, hajrá futás! (Bővebben a Csokoládé-vanília naplómban, ezt nem ezért vezetem :D )

Tegnap kellemetlen hírt közölt a férjem, lehet, hogy költöznünk kell, persze nem most rögtön, az egész majd valamikor októberben derül ki, vagyis akkor meg egy hétre a drága próbamunkára, hogy tetszik-e neki, meg ilyenek, aztán pakolunk és megyünk, hacsak addig fel nem vesznek oda valakit. Én ennek szurkolok nagyon, mert megszerettem itt lakni, meg a lakást, a szomszédokat és az unterkochenieket is, sajnálnám, ha megint menni kellene.

Az alsó szomszéd, Julia felcsengetett a minap, kezében egy cetlivel, hogy van a közelben játszókör, minden szerdán, ha van kedvem, menjek el egyszer velük :) Kedvem lenne, csak ugye Samu nagyon rossz korszakában van, és én sem beszélek németül, de végül meggyőztek (és én is magam), hogy hogyha legközelebb találkozom Juliával (most született nemrég a kisfia, nem akarom zavarni), akkor megkérdezem angolul (hogy értsem is, hogy mit mond), hogy hogyan is van ez pontosan és ha még áll az ajánlata, szívesen megyek :) (vagy ha ők most nem is járnak, akkor is jó lenne tudni, hogyan lehet oda bekeveredni, vagy csak úgy egyáltalán...) De azért a gesztus is nagyon jól esett :))))))