Talán nem is meglepő, hogy a tegnapi nap megint nem azt hozta, amit vártam... :( Vártunk. Sok lakást megnéztünk, vagyis én személy szerint csak 4et, utána az alvó törpre felügyeltem, de mint kiderült, talán jobban is jártam...
Az első lakás nem volt olyan rossz. A legnagyobb baja az volt, hogy Edelfingenben volt. A másik nagy gondja, hogy nincs konyhája (és kérdés, hogy honnan pattintunk elő most 1000€-t rá, mert mondta a csaj, hogy azt nekünk kell fizetni, a cég nem állja.) A szomszédok törökök, a kendős fajtából, a szemük sem áll jól. Emellett első emelet és a földszint is magas, de lehet bérelni garázst, oda be tudom tenni a babakocsit is. Viszont közel a város, és nem olyan drága az albérleti díj.
A második lakás már Mergentheimban volt, elég csendes környéken, egy 3 lakásos társasház középső szintje. A falak rémes színűek, a szegőléc feltépkedve, a hűtő tönkre ment. De legalább volt konyha. Mosókonyha a pincében, oda lehet teregetni is, kert van. Az alsó szomszéd egy kétgyerekes család. Több szempontból is jó lenne, de ki kell újra festetni, mert tényleg borzalom, meg hát a mosókonyha... meg ugye, garázs nincs, és az alsó szomszéd is babakocsis... egyelőre kérdés, hová is tenném a kocsit. Viszont gyalog max. 15 perc lenne a belváros.
A harmadik lakás valahol Mucsaröcsöge és Karakószörcsög határán volt a puszta kellős közepén. Egy kis közért van, egy óvoda és ennyi. Se iskola, se semmi. Második emeleti tetőtéri lyuk, lőrésszerű ablakokkal. Sötét és gyanítom, télen hideg. A falak csupaszak, saját költségen nekünk kellene kitapétáztatni, konyha nincs. Egy garázs van, jóval a ház mellett, és ennyi. Város 25km.
A negyedik lakás már közelebb volt, valahol Bivalybasznád határában, természetesen a vasútállomás mellett közvetlenül. Babakocsit nem lehet bevinni, mert a lépcsőházban a szőnyeg!!! De legalább voltak dugaljak, kapcsolók, tapéta. Konyha nem volt. Első emeleti lakás, sok gyerekes szomszéddal. Edeka Mini a közelben, már az sem olyan rossz. Viszont a vonat csak Laudába megy... :S
A két utolsó lakás nagyon olcsó volt a néni felfogása szerint... Nézzük csak. A mucsai lakásnak 330 a hideg költsége + 100 a fűtés, ami a meleg költség (szó szerint), de a villanyt, vizet, szemetet, mindent nekünk kell fizetni. Ajjvé. Az indulásnak 3x330= közel 1000€ + még ennyi a lakhatóvá tétel (konnektorok, kapcsolók beszerelése, tapéta) + 1000€ a konyha... az nagyjából... mennyi is? 3000€. Zsebből, máris... (és akkor még a províziót nem fizettem ki, + kocsival kell bejárni, ami 2 hetente 1 tank benzin)
A másik "szuperolcsó" lakás 360-at kóstált, amit szorozva 3-mal szintén 1000€ körül van. Itt csak 1000€-s ráfordítás kell a konyhára, az még bele is férne, de ez is eszement messze van, és a garázs, ami létszükség, mert a babakocsit nem lehet bevinni, nagyon drága (130/hó). Szóval felejtős... Most lefoglaltuk az edelfindenit meg a mergentheimit, aztán majd meglátjuk, melyik jön össze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése