..nem nagyon tudtam mit írni, azon túl, hogy a szomszédot szidom (ezt
most kihagynám és amúgy sem pocsékolnám rájuk sem az időm, sem a
karaktereket), de ezzel senkit nem akartam zsibbasztani, én meg, ha
lehet, nem akarok majd rá emlékezni 2-3 hét, fél év múlva. De!
Úgy tűnik, megoldódik az ide vonatkozó szinte összes problémánk,
mert talán találtunk egy másik lakást, ami ráadásul március egytől lenne
költözhető, tehát végre megszabadulnánk, ráadásul 2 héten belül erről a
trágyadombról.
A lakásról: ne lepődjünk meg, nem akartam a végére már meg sem
nézni... 3,5 szoba havi 790 kaltért... kicsi drágán. Én legalábbis ezt
gondoltam (mert én mindig gondolok :D ). Na, aztán csak elmentünk, mert a
néninek nagyon beteg a férje, ha már elrángattuk mellőle, úgy illik,
hogy ne csináljunk a szánkból s*gget.
Legnagyobb meglepetésemre a néni fiatalos volt és dinamikus, pedig
az elmondás alapján nem 20 éves... A lakás meg. Huhhh.... a lépcsőház
romokban, de csinálják, elvben mire beköltözünk, kész lesz, lelaminálják
az egészet, végig lámpázva van a lépcső, ez nagyon tetszett Samunak is.
A lakás... huhhh + huhhh :D Az első, ami nekem feltűnt, hogy új "szaga"
van. Nem beivódott, cigivel kevert macskahúgy szag, hanem kellemes
festék és laminált lap illat. A falak valami nem tudom mivel vannak
bevonva (mészvakolat? Valami ilyesmi) Sima, és fényes, olyan, mint a
márvány, de a legjobb, 100% lemosható. Aztán körülnéztünk és gyorsan
rájöttünk, hogy jött ki 3,5 szobára a 140nm. A bejárattal szemben van
egy hatalmas szoba, ahonnan nyílik egy másik hatalmas szoba. Ezt úgy
írta az alaprajz, hogy étkező és nappali, de bűn lenne erre
elpocsékolni. Mellette a "háló", amellett a gyerekszoba, de mindkettő
hatalmas. Az egész lakás abszolút gyerekbiztosra van megcsinálva, a
lomosba egy trükkös beépített szekrényből visz át az út, zseniális
megoldás. :) A folyosó egyik végén van az egyik füri a tusolóval, a
másik végén a konyha. Közbe van ékelve még egy füri káddal.
A konyha is nagy, tágas, befér az étkezőnk, a vitrines tálalónk és
még így is lesz egy tánctér. Az egész full felszerelt, minden vadi új.
Van tűzhely, mosogatógép, mikró, főzőlap (kettő is), a padló fa, de
olaj-, víz-, hő-, meg minden-álló. Innen nyílik egy ajtó a
"háziraktárba", ez amolyan spajz, de mégse, ide mehet a mosó- és
szárítógép, a fagyasztó (ezeknek van különleges dugó, ami fí-relés, vagy
mi), de mivel hatalmas, tökéletes raktár lesz belőle, mert azért sem
Schweigern (ott a lakás), se Boxberg nem olyan hatalmas, hogy én minden
nap boltba járjak... De ha bevásárolunk, egy jó kis Igor polcrendszerrel
több havi hidegélelem befér :D Az étkező mellől nyílik az erkély a
terasszal, ami... hmmm... gigantikus? :D Nagyobb, mint a mostani
kertrészünk. Persze nincs fű, de feltalálták a műfüvet, és kifér a
gyerekek homokozószettje, a csúszda, egy (két) hinta állvánnyal, egy 12
személyes kerti szett és egy grill. :D Hátránya, hogy fedetlen, de a
kert is az, így ez is mindegy.
A falak hangszigeteltek, a padló is, a fűtés központi, csak a
radiátort kell tekergetni, más dolgom nincs vele, a főbérlő nagyon
kedves, és 24 órában elérhető, szomszéd egyelőre nincs, de a másik lakás
egy egyszemélyes garzon, ami végig szigetelve van felénk, tehát a
szaladozó gyerekek elvben senkit nem zavarnak majd (de nem vagyok egy
ősparaszt, hiába mondja ez a tehén itt alattam, ha szólnak, KÉRNEK [és
nem a rendőrséggel fenyegetőznek], egy jó kávé vagy tea mellett velem
bármit meg lehet beszélni.) Pályázni nem kell, csak visszaszólok ma, és
már alá is írjuk a szerződést, mert mi nagyon tetszünk a néninek.
Hol jön a de...? Mert "de" az mindig van. Hát... öööö... szóval az
ikrekről elfelejtettünk szólni (ténylegesen), nem tudom, mennyire lesz a
néninek gond, hogy 4 gyerekkel laknánk ott, nem kettővel. Nekünk nem
gond, mert a lakás 4 gyerekkel is hatalmas és kényelmesen belakható, a
néninek meg vannak magyar ismerősei, elég sok, tehát elvben tudnia kell,
hogy sok jó magyar kis helyen is, illetve 140nm nekünk már palota,
ettől még aggódok. Ez lehet egy probléma. Ha nem az, akkor már csak azt
kell megkérdeznem, mikor lehet a szerződést aláírni, illetve akkorra
vigyük a kauciót vagy majd beköltözésnél leszaladunk vele a boltba... :)
Tehát egyelőre zabszem van a fenekemben, de 1/2 10 felé megpróbálom
felhívni, hátha akkor már nem zavarom, és utána okosabb leszek
mindenképp :)
Meg hát, hogy ne csak lakás témába írjak mindig, kigömbölyödött a
"hájam" :) Ugyan nadrágban még el lehet adni úszóguminak, de nadrág
nélkül már nem :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése