37+4

... és igen, még mindig egyben. Nem egyszerű ez az egész szülésesdi, az ember sose tudja igazán, mire készüljön...

Hétfőn már eleve cefetül indult a nap, semmi alvás után telehánytam a mosogatót (ma reggelre az is világossá vált, hogy ezt is a Raidnek köszönhetem, engem irt, nem a szúnyogokat...). 9re mentünk, feltettek CTG-re, vicces volt, abban a szülőszobában volt csak hely, ahol Hédi született anno :) De a könyv másfél oldal után elfogyott (Hadas Kriszta: Egy tökéletlen anya naplója, csak ajánlani tudom mindenkinek!), az ágy kényelmetlen volt, a CTG csendes, én álmos, az idő rossz... Mindegy, a fiúk szíve most szépen zakatolt, egyenletesen, lehet, hogy Briginek volt igaza, és a múltkor tényleg olyan ügyes volt a szülésznő, hogy az idő nagy részében engem mért... nem az első eset lett volna, elég balfék szegény néni.

Na, ezt követően pikk-pakk a vizsgálóasztalon találtam magam, újabb deja-vu, Hédi szülészorvosa (orvosnője) jött szemben széles mosollyal, kérdezte, hogy vagyok, hogy van Hédi, biztosan jól megnőtt már, aztán megint itt nagy pocakkal, beszélgettünk erről is kicsit, közben nekilátott az UH-nak, mindjárt jön a főorvos úr, addig ő elkezdi. Közben jött a főorvos úr is, első kérdése: "..és akkor mi legyen az indítással?" Már itt nem tetszett a kérdés, amikor innen indulunk, annak általában a "menjen haza és nyugodjon meg" a vége. Most sem lett ez másképp. Mondtam, hogy de 37+2-nél nem mindegy már? De végül is valahol a dokinak is igaza van, jobb, ha magától indul be (nem fog), amit én úgy fordítanék, hogy van még hete a méhszájnak érni. Meg amúgy sem lett kész a sztrepto. Ami aggaszt, hogy Beni minden értéket épp alulról súrol, valamiért nem nagyon nő már, illetve a másik dolog, hogy Dani belecsavarta magát a köldökzsinórba, ami borzasztóan aggasztott, de ha jól értettem, a pocakján van, nem a nyakán, mint Samunak, arról nem is beszélve, hogy a műtő elő lesz készítve, hiába a super-nature hozzáállás, nem a szomszédos erdőben fogok szülni (a műtő pedig pont a szülőszobával szemben van, nem egy nagy táv). Szóval abban maradtunk, hogy érleljem a méhszájam, növesszem Benit, 4-én 10 és 11 között pedig, ha addig semmi nem történne, már táskástól jelentkezzek a szülőszoba ajtajában.

Hát, üsse kavics, én viszem a táskáim is szívesen, csak nehogy megint hülyét csináljanak belőlem... (bár az a "szülünk" hét lesz)

Itt a vége, fuss el véle (?)

Ismét hétfő van... 6:13, éppen. Fura, hogy most már nem a heteket számolom, vagy a napokat, hanem az órákat és a perceket. Persze megnyugodtam, ennek is meg van a maga szépsége, mármint az indításnak. Nincs az az ideg, hogy ideér-e a mentő, ki vigyáz a gyerekekre, hogy jutok kórházba, nem szülök-e meg itthon.. A fiúk persze, köszönik szépen, nagyon jól vannak odabenn, eszük ágában sincs megszületni. Front ide, vihar oda, semmi nem használ. Persze a kérdőjel jogos a cím végén, a múltkor úgy hangzott el a mondat, viszonylag pontosan idézve: "A B baba súlya jelentősen kisebb, és a magzatvíz is fogy. Ha (!!!!) ez nem változik, vagy rosszabbodik, jövő hétfőn rájuk nézek megint, akkor (!!!) megindítjuk a szülést." Tehát ha Beni nőtt egy hét alatt (nem hiszem, mert a 2-300g, amiről a doki beszélt mindig is megvolt közöttük), és a magzatvíz sem fogyott tovább (mert visszatermelni garantáltan nem tudom), vélhetően hazaküldenek és várunk tovább. Meglátjuk.

Tegnap megkerestük a fiúkat az AngelSounddal, nem tetszik, hogy Dani szíve még mindig össze-vissza ver néha. Ha megszülettek, mindenképp meg kell említsem, hogy nézzenek már rá, mert nem hiányzik, hogy itthon legyen rosszul. Beni viszont teljesen lenn van, lemászott Dani lábairól, így már a borda alá gyömöszködéstől sem félek annyira, de persze tudjuk, bármi lehet, tehát fél lábbal arra is igyekszem készülni, hogy császár lesz a vége, ne akkor érjen két fájás között sokként a hír.. A táskákat bepakoltam, elvben mindenünk van, most csak a vajúdósat rakjuk el, azt beszéltük, aztán ha úgy is van, délután behozzák a nagyot Bandeszék. Az annyira nem égető. Ha nem kell, akkor meg legalább nem cipeltünk feleslegesen még egy táskát, elég lesz a babakocsi :) (apáék ugyanis meg akarnak várni)

Szintén tegnap, nem tudom, mi ütött a kinti két gyerekembe, de eszméletlen anyásak voltak. Senki más nem volt jó, csak anyával lehetett tusolni, enni, aludni menni, sőt, Samuval összebújva néztük a Némó nyomábant, ami azért nagy szó (ennek örömére Hédi kimérte neki a féltékenysége diktálta sallereket, ami szintén szokatlan, mert miattam sosem szoktak összeveszni...) Hiányozni fognak, akár most fektetnek be, akár végül csak megvárjuk, hogy elinduljon magától a dolog... és még akkor haza se hoztuk az ikreket...

De egy dolog vigasztal, akár ma születnek a fiúk, akár 4 hét múlva, már mindenképp Oroszlánok lesznek :)

Első szülői

Tegnap az is megvolt. Mivel apuka volt, nem én, így nem lesz a beszámoló olyan színes, élménydús, mintha én ültem volna ott, kicsit kusza is lesz, lehet, mert a sok feltornyosult izgalom eléggé össze-vissza folyt vissza Bandeszból, de azért megpróbálom összeszedni a dolgokat.

Nos, az első és legfontosabb: Samu Oroszlános lesz :) Nem sokan kerültek az oroszlánok közé ahhoz képest, hogy a csoportvezető szerint eléggé tele a Béka csoport. Nem baj, kevesebb gyerek közé talán könnyebben beilleszkedik. A másik a beszoktatás, hát erre, ha jól vettem ki a szavakat, kb 2 hetünk van :( Persze, nem lehet a végtelenségig húzni a dolgot, de annyira kétségbe ejt, hogy a fiam fél a gyerekektől, nem tudom, mi lesz vele :( Elvben az első 2-3 napban ott lehetek vele, utána kiküldenek egy idő után (el kell köszönnöm, megbeszélni, hogy játsszon ügyesen, itt vagyok, ha kellek), aztán az ovi területén lézengeni, megint pár nap múlva már akár haza is mehetek, majd hívnak, ha kellek, utána pedig már nem is hívnak. Hogy azt hogyan fogom megbeszélni, hogy ugyan Regelgruppés a gyerek, de én délben elhoznám, ezt nem tudom... :S Márpedig Samunak aludnia kell, és 2-ig egyelőre tuti nem fogja kibírni (ebből a szempontból Hédiért már nem aggódok, ő már most sem alszik, ha nem muszáj... ma is 5kor kelt). Hát, nehéz időszak lesz mindenkinek, de úgy gyanítom, nekem lesz szokás szerint a legnehezebb. Már most a könnyeimet törölgetem, ha belegondolok, hogy vége a jó világnak, a kisfiam megnőtt és bizony nem lesz itt velem egész nap (sokszor bármennyire fárasztó is ez). Már most hiányzik, pedig hol van még november... De neki talán jót tesz, remélem, szóval ez azért valamiképp vigasztal...

Na, de továbblépve. Kiderült, nem 3 nevelő van csupán, hanem egy rakás. Ennek kifejezetten örülök, kissé biztosítottabbnak látom, hogy élve hozom haza a gyereket :D elvben nem csak két nagy csoportra vannak szedve a gyerekek, hanem kor szerint is, mármint bizonyos foglalkozásokhoz, játékokhoz. Ez is remek, mert ugyan Samu rugalmas, de nem hiszem, hogy a 2,5 éveseknek való foglalkozások mondjuk 5 éves korában különösebben lekötnék. Azt, hogy akkor most pontosan hányan is lesznek a csoportban, nem tudni, majd kiderül. Kirándulás van 2 hetente, akkor lehet kincseket gyűjteni, ismerkedni a természettel, stb. Ez is szuper :)

A másik, amire állítólag nagy hangsúlyt fektetnek, a vallási nevelés (evangelikus ovi). Nem vagyok egy szent fazék, de ennek kifejezetten örülök. Nem árt, ha a gyerek megismeri a Bibliát :) Valami nagy közös, boldog, családi miséről is beszéltek, de mivel nekünk csak nagyon kicsi gyerekünk van, így hát, amíg az ikrek is el nem érik a bűvös 3 éves kort, nem akarok nagy családi misékkel szenvedni. Utána meglátjuk, igazából semmi jónak nem vagyok az elrontója.

Mesélte Bandesz, hogy be kellett mutatni a gyerekeket, nyugodjak meg, nem én vagyok a legszörnyűbb és vannak Samunál borzalmasabbak is :D A gyerekek nagy többsége gyorsfagyasztott kajákon él, mert mást nem hajlandóak megenni (aggódtam, hogy csak az én gyerekem nem eszi a főztöm, de úgy fest, másnak sem derogál a házi koszt.), sok az akaratos, hisztis gyerek, tehát végül azzal az elégedett tudattal feküdtem le, hogy nem én vagyok egy selejt, a gyerekem 3 éves... azért jó érzés volt. Van egy kislány, Sophie, állítólag a lánykiadása a fiamnak, Bandesz szerint nagyon jóban is lehetnek majd, bár a kislány békás lesz (apropó béka, kíváncsi leszek, Hédit hová osztják majd...)

Hát szóval, egyelőre ennyit tudtam meg, a többit már nekem is elmondták, mit kell vinni stb. Izgulok, pedig tényleg messze még november, de mégis olyan kézzel foghatónak tűnik...

36+2

Telnek a hetek, egyik a másik után, és én úgy le vagyok maradva naplóírásban, mint a borravaló. Mentségemre szolgáljon, hogy gép elé ritkán jutok, tabletről meg pötyögjön az, akinek 7 anyja van (ekkora bejegyzések legalábbis...)

Szóval voltam dokinál szerdán. Szülésnek semmi nyoma nem volt, hiába mondta a főorvos a kórházban, hogy már a hétvégén megszülök, sőt, minden jósló és egyéb nyavalya is eltűnt. Remek. A CTG eseménytelenül telt, a vérnyomásom volt csak magamhoz képest magas, de ennyi, semmi extrém. A súlyom is nőtt vagy 3 kilót, öröm, hogy a fiúké is. Mind a kettő fejjel lefelé, ez is csodálatos. Ami kicsit elszomorított, hogy a méhnyakam nem hogy rövidült volna, visszanyúlt, tehát annak az esélye, hogy a közeljövőben megszülök, egyenértékűvé vált a nullával. A kissé nyitott méhszájam is bezárult újra, hogy hogyan csinálta, nem tudom, de elkönyveltem magam orvosi csodának, így hát végképp lemondtam arról, hogy szülünk. Nagyon elkeseredtem, mert már szerettem volna túl lenni rajta, de mindegy, ha Hédire hivatkozva (ledöbbentem amúgy, hogy most már otthon sincs kötelező sztrepto szűrés...)

Ma megjártam a kórházat abban a biztos tudatban, hogy a legnagyobb bajom az lesz, hogy hogyan fogok két hét múlvára időpontot szerezni, mert ugye én sose szülök meg úgyse. Hát, a dolgok kicsit gördülékenyebben alakultak, mint ahogyan terveztem. A CTG nem lett valami szuper, én nem láttam semmi exaktot rajta, csodáltam, hogy a szülésznő vízzel kínál (nem szoktak), így feküdjek, úgy feküdjek, aztán 40 perc múlva levett a gépről. A doki is eléggé ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a görbét, kérdezte, a nőgyógyászom mit mondott, hát semmi, mit mondott volna? "Nem aggódik?" Mondom ki, a Dr. Peter? Nem... "Hát, ha nem, akkor nem, nézzünk rá a babákra..." Elvben minden rendben van, funkcionál mindkét gyerek (ami meglepett, hogy Danit már majdnem hüvelyivel mérte, annyira lenn van, mondta, hogy beékelődött a medencecsontba, onnan már biztosan nem jön ki, hát jó, legyen. Szerdán még majdnem fej-fej mellett voltak.), de... és az ilyen "de"-ktől tudok rosszul lenni. Beni állítólag erősen le van maradva Danihoz képest. Ezt eddig is tudtuk. Tapinthatóan kisebb, nem is kérdés, UH fej sem kell hozzá. Igen ám, de fogy a magzatvíz is. Ez kevésbé jó hír. Mondtam, hogy valami folyik is belőlem, felmerült bennem, hogy a vizem szivárog, ránéztünk, de nem az állítólag. (Viszont minden csont kemény odalenn. A főorvos ugyan még mondta, hogy Dani elpattinthatja a burkot, tehát vízelfolyással még megindulhat a szülés, de végül ezt egyikőnk sem tartotta túl valószínűnek.) Szóval anélkül, hogy bármit is felvetettem volna, hétfőre kaptam egy új időpontot. Azt mondta az orvos, muszáj ránézni a babákra és ha a helyzet változatlan marad vagy romlik, akkor indítani kell. Zselé, tabi, vágás, nyitás, jajj :S Ettől mindig is annyira féltem, és most sem áll közelebb a szívemhez. Mivel a valódi problémát nem tudtam meg, így azt sem tudom mondani, hogy növesztem a fiúkat és akkor minden ok lesz, mert a 2-300g különbség, amiről a doktor beszélt, mindig is megvolt. 2 nap kereken, akár hol mérték őket. A 13. héttől. Tehát tuti nem ez a baj. A magzatvízzel meg, sajnos, nem tudok mit csinálni, visszatermelni kb lehetetlen... Evvan, egyelőre jobb híján bízom a legjobbakban.

34+4

...és a hajam még mindig tart. De hogy meddig?

Nehezen jutok géphez a kicsiktől, pedig lenne mit írni. Hédi most is éberen szörpög mögöttem, tehát lehet, hogy ez is csak egy összecsapott villámbejegyzés lesz, meglátjuk.

Szóval múlt csütörtökön voltam nőgyógyásznál. Egyrészt remek volt, hogy volt már sulibusz (bár úgy néz ki, a bedugott fülű ablakon kibámuló 16 évesek a mellettük terpeszkedő hatalmas táskával globális probléma, de végül csak le tudtam ülni a Notfall sitz-re, sajnálkozó és lenéző pillantásoktól kísérve... kapják be :D ), 7:20-ra be is ért a busz, még reggelit is tudtam keríteni, szerencsémre, mert utána, mire észbe kaptam volna, már végeztem is. 7:35-kor, a múltkori esetből okulva, besasszéztam az ajtón és láss csodát, már a kikészített pisis pohárral és a reggel még kicsit csalós széles mosollyal fogadtak. WC, innen labor, ott gyors súly mérés (+30 deka súlygyarapodás 2 hét alatt, azt mondanám, dicsérendő, hogy miért nem az, később...), vérnyomás mérés (100/50-hez 95-ös pulzus, nem csodálom, hogy napok óta el akarok pusztulni), vért nem vettek, vagy elfelejtették, vagy nem tudom, mindegy, én örültem, onnan egyből CTG, hála a csodabandázsnak, amit a kórházban kaptam és aminek mindenki a csodájára járt, 25 perc alatt végeztünk, elég cikkcakkos lett, de semmi extra, innen át a nőgyógyászhoz, és azt vettem észre 9kor, hogy már az utcán sétálgatok :) De ne rohanjunk ennyire előre.

A dokim eléggé szét volt esve, szóval a vizsgálat sem volt valami összeszedett, de csak megoldottuk a végére. A méhszáj nyílik, ez volt az első pofon. Aztán kiderült, a méhnyak is jelentősen rövidül, 6 centiből lett kevesebb, mint 2 hét alatt 3,5... Meglepett, én biztos voltam a 38., de legalább a 40. hétben, de a forgatókönyv eddig nem ez volt. Aztán UH, fiúk szépen fejjel lefelé, viszont Danit 2100, Benit 2000g-nak mérte a gép... puff neki, 100g egy hét alatt. Nagyon kevés. A dokinő sem volt elragadtatva, de ez van, legalább nőnek. Kaptam időpontot augusztus elsejére, aztán mondta, hogy 4-étől szabin a praxis, beszéljem már meg a kórházzal, hogy oda megyek, de mondtam, hogy a) mindenképp az lenne a következő, b) ikrekkel 38. hét után túlhordósnak számítok, így két naponta kell majd járni. Meglepett, hogy tudtam újat mondani, ezek szerint én tényleg túlhordós vagyok már a 35. hetemmel is.

A kezdeti sokk után, amikor kipihentem az infókat, újult erővel lendültem neki hétfőn a kórháznak. Jól indult az egész, a kettes vajúdóban volt csak hely (front volt, telt ház), valami nem volt jó a CTG-vel, így másfél órán keresztül feküdtem rajta, de ha ez még nem lett volna elég, a szomszéd szülőkádban éppen szültek... nem éppen csendesen. Ok, a szülés fáj, tudom jól, már 2x próbáltam, de amit a hölgyemény előadott, kicsit talán a túlzás kategória volt (arról nem is beszélve, hogy ráértem agyalni, és anno, amikor Hédivel jártam szülésfelkészítőre, a német első gyerekes nők teljesen fel voltak háborodva, miért mondom, hogy térdelve vagy ülve a legjobb szülni, az milyen mocskos és amúgy is, pfúúújjjj, hát mondom, a kád se jobb, abba a vízbe ürül minden, véres nyákos szutymókban vajúdni nem lehet túl jó [ráadásul itt nem tusoltatják le az anyukákat szülés után, amikor én mosdani akartam, úgy néztek rám, mintha a Holdról jöttem volna minimum]... aztán meghallottam, amint a szülésnő rázendít a monoton, mégis lelkesítő szövegre, miszerint: "und nochmal... weiterweiterweiterweiter...! [németül kevésbé tudok kedvéért: "és még egyszer... gyerünkgyerünkgyerünktovábbtovábbtovább..!"] és ekkor eszembe jutott a saját szülésem Hédivel... és hogy itt nem adnak beöntést. Soha. Semmilyen körülmények között sem. A többit már szült anyatársaim fantáziájára bízom, én még reggeli előtt állok...). No de, azért jó is volt a dologban, a baba pont akkor sírt fel, amikor engem levettek a gépről, tehát azért a finisht is hallottam :) (pár könnycseppet el is kellett morzsolnom :) hiába, hormonok).

Ezt követően rövid várakozás után bekeveredtem a vizsgálóba, a főorvos szerzett valami medikát is, éljen. (Nem, a kórházban nincs hüvelyi vizsgálat, szerencsére...) Kérdezte, mi újság, mondtam, hogy minden rendben. "De...?" Elmeséltem neki, hogy mi volt a nőgyógyásznál, hogy rövidülök és nyílok, mire elégedett mosollyal az arcán, szélesen gesztikulálva előadta az ilyenkor megszokott dogmát: "Frau Oroszlání. Wie ich habe gesagt: MAXIMUM (ezt külön szélesen szokta artikulálni, nehogy véletlenül félreértsem) sechs-und-dreizigste schwangerschaftwoche." (németül kevésbé tudóknak: "Oroszlány asszony. Ahogyan mondtam: MAXIMUM a 36. terhességi hét.") Na, amikor ezt megbeszéltük, felfeküdtem az asztalra, hogy lemérjük a srácokat. Megnyugtattam magam már napokkal korábban, hogy ez a mérés számít majd igazán, végül is ehhez van összehasonlítási alap. Ugye legutóbb 1900 és 2100g-nak mérte a srácokat a gép. Most 2000 és 2300-nak. Püffff. További parafaktor, hogy a doki is azt mondta: Hát, nem nagyon nőnek, de! Legalább együtt fejlődnek, most örüljünk annak, aminek lehet. Hát... örüljünk. (Elejtett félszavakból azt is megtudtam, hogy 2 placenta van, az UH-n állítólag szépen látszik, tehát már emiatt sem kell aggódnom). Kértem időpontot 2 hét múlvára, erre persze megint jött a gunyoros megjegyzés, miszerint én még mindig hiszek benne, hogy a 36. hét után is egyben leszünk. Hát, most már csak azért is, bár bevallom, magam sem tudom, mi lenne a legjobb...

No, folyt. köv, de Samu is felkelt.

Internacionális Samu

Mert hát ha már lúd, legalább legyen kövér, tartja a mondás is. Ha már beszél a gyerek végre, ezt tegye legalább 4 nyelven!
Nem, nem készül a fiam szinkrontolmácsnak, és előre láthatóan többnyelvű multi tálentum sem lesz, de ami tény, hogy ragadnak rá a nyelvek, mint a kosz. Olyan dolgokat képes néha mondani, hogy leesek a lábamról tőle. Az alap, hogy ismeri az angol ABC-t és számol is angolul, végül is elég sokat játszik a tableten angol játékokkal. Ennek örülök is, mert hasznos lehet neki még egyszer. Magyarul is szépen haladunk, elég sok szót ismer és nagyon sokat használ is, ráadásul elkezdett mondatokat alkotni belőlük, ami barkóba szempontból nem rossz. Ha mást nem is, legalább már azt tudom, mit szeretne (a kulcsszó a Kéééééééjem, de kiküszöbölte a hisztik 95%-át, tehát remekül bevált! Jó kis szó :) ) A némettel sajnos nem haladunk ilyen jól, ez nagy szívfájdalmam, bár, ami tény, nekem sem fogja olyan jól az agyam, szenvedek vele elég rendesen. Amit folyamatosan hajtogat, hogy Oh, nein (ha valami nem sikerül, eltörik, tönkremegy, akkor mindig ez a felkiáltás, hogy honnan szedte? Lövésem nincs) és a Danke!, ezt a babysitterünktől Tinától tanulta. Negyedik nyelvnek pedig itt az orosz. Igen, orosz...

Az egész úgy kezdődött, hogy találtam egy nagyon jó pofa animációs filmet. Masa és medve néven fut (ajánlom mindenki figyelmébe, tényleg halálos), és hát, Samunak nagyon tetszett. Jó, üsse kavics, nézze, nincs abban semmi. Eltelt fél év, eltelt egy év, aztán ugye a gyerek beszélni kezdett. Egyre többet mondogatta, hogy iiiiiiiiska (Miska a medve), majd egyszer csak megállt a tus előtt és közölte kissé hiányos féloroszsággal, nagyra nyílt szemekkel, hogy "tetazdorva!!!" Mivel a büdös életben nem tanultam oroszt, és a tudásom a cirill kibetűzésében kimerül (pár szót és mondatot ismerek csupán), fogalmam sincs, mit jelenthet vajon a fent említett mondat, de Masa is mindig akkor használja, ha valami roppant "durvát" lát, ami az 5 éves körüli kis fejének végtelenül érdekes, illetve figyelemreméltó. No, azóta a zdorva szállóige nálunk, de már megy a kvassz, a hurrá, meg még egy csomó minden, amire aztán végképp rá sem tudtam jönni, mi lehet. Szóval az orosz ragad, mint a kosz. De ami aztán végképp padlóra vágott, hogy a jó múltkorában szokásosan frozeneztünk Samuval, a feladat szerint farkast kellett irtani a pályáról. A gyerekem meglátta a kis kockában morgó farkasokat és közölte, hogy vulf (farkas oroszul). Kellett pár perc, hogy újra kapjak levegőt.Ugyanis ebből látszik, hogy a fiam nem csak betanulja az értelmetlennek tűnő zagyvát (amit senki nem használ itthon), hanem tudatosan is használja.

Szóval sokáig éljen Németország és a külföldi lét, mert ennek ellenére lehet, hogy a gyerekem hamarabb fog oroszul beszélni, mint németül...