"Kis karácsony, Nagy karácsony...

... teljesült most minden álmom!"

Ezt kánonban énekelhetnék a gyerekek :) Az ünnep rám eső részének sajnos csúnyán betett egy megfázás, Samu 19-én volt utoljára oviban, 20-án már szörcsögött, 24-re teljes K.O. volt. Annyira az orra nem volt gáz, étvágya viszont 0 volt viszonylag, tehát kár volt annyi energiát ölni az ebédbe, pedig még csokitortát is csináltam neki, de azon kívül, hogy nagyon örült neki (tényleg, végül is már ezért megérte), és lerágta a csokit róla, sok kárt sajna nem tett benne... :( Amúgy is leküldte a torta az agyam rákászni, éjjel 11kor még azzal szenvedtem, persze a sárgája belefolyt a fehérjébe, így az istennek nem lehetett felverni habbá, de nem baj, egy éles huszárvonással megoldottam, és végül nagyon finom lett. Na mindegy, a vacsora nagy türelmetlenkedéssel telt, de végül megérte várni :) nekik mindenképp :)

Úgy örültem, Samu rájött végre, hogyan kell kibontani az ajándékot, Hédi meg elnézte tőle, olyan aranyosak voltak. 7 felé keltek a fiúk, amíg ők ettek, a nagyok segítettek kibontani az ajándékaikat :) 8kor fújtam takarodót, de szemlátomást örültek a gyerekek, hogy lefekhettek. Szemlátomást. 10ig nem aludtak, reggel pedig 7kor már hallottam, hogy Samu kiabál, hogy "Épicccííííí sínt!" Nagyon bejött neki a favonat (újra).

Kicsit kevésbé karácsony, 16-án megkaptam a spirált, nagyon kíváncsi leszek, eddig nem az igazi, de elvben jobb lesz. Vérzek folyamatosan, nem erősen, csak cseppekben, de akkor is. A közérzetem sem olyan jó, de ami tény, az való, napról napra könnyebb. Szerencsére érezni nem érek semmit, csak ha futok pl vagy emelek, de elvben ez is normális, mert a szervezetem küzd ellene.

Hát szóval az úgy volt..

... hogy valahol mindig megakadok.

Azt sem tudom már, hol hagytam abba, talán az ovinál. Most megpróbálom összeszedni a gondolataim egy részét, hátha.

Szóval az ovi ugyanúgy van, hol megyünk, hol nem. Most reggel kap Samu 10 csepp Bérescseppet, azóta nem volt beteg, most beleszuszakolom ezt a mennyiséget a lányba is, azóta nem folyik az orra. Már csak a fiúkkal kellene valamit csinálni. Dani úgy köhög, hogy sokszor attól félek, mire beérek, meghal. Beni talán a 3., aki becsatlakozhat a "sokkal jobban vagyok" táborba.

November közepe óta a kisasszony nagylánnyá avanzsálódott, ugyanis kis ráhatással önként beszokott az ágyába. Történt ugyanis, hogy hisztizett. Meg hisztizett. És még hisztizett is. Hajnal háromkor még sivalkodott, de közöttünk nem maradt. Hát, elborult az elmém, és úgy döntöttem, hozzuk ki ágyastól, mert Samunak aludnia kell, másnap ovi. Persze Hédi a nappaliban azonnal elájult. No mindegy, a kiságy ott veszett. De a gyereknek valahol aludnia kell, hát betettem a nagy ágyba, ha már úgyis neki volt támasztva a radiátornak. Láss csodát, elaludt. Aztán délután is. Este is. És azóta boldogan alszunk, amíg meg nem halunk. Remek ám ez az ágy, mert Hédi teljesen önkiszolgáló, ha álmos, bemegy, becsukja az ajtót, elhelyezkedik és alszik. Ez lett volna a célom anno Samuval is, de nem jött össze.

Samu remekül érzi magát az oviban, eddig panaszkodni sem panaszkodtak rá, bár azért nekem vannak fenntartásaim, mert néha nehéz vele, tudom jól. Most adventi időszak van az oviban, amiért különösen haragszom, mert 9kor megetetik a gyerekeket Printtel (nyomott mézeskalács csokibevonattal, mandulával), majd 10kor tízórai. Hahahahaha. Megnézném, egy tenyérnyi printtel a gyomrában hány gyerek tízóraizik. De nem is ez a baj, hanem hogy a reggeli is szenvedés, így a gyereknek a cukortöltettől olyan hasmenése van, mire hazaér, hogy a háta közepéig ér. Ráadásul hétfőre megnyertük az adventi dobozt, na mondom, majd amíg a gyerekek alszanak, felhozom a babakocsiból, és megnézegetjük, mi van benne. mire felkeltek a gyerekek, beesett a védőnő (teljesen elfelejtettem), de már elzavarni nem akartam, végül is megbeszéltük, itt ült 1/4 8-ig (szét is esett az egész esténk és az éjszakánk is), aztán vacsora, fürdés fekvés. A dobozt úgy elfelejtettem, mint a sicc, 9kor hoztam fel és tettem el belőle 2 teát, egy csokit és a névcetlit emlékbe. Persze marha szarul éreztem magam, hogy még ennyire se futotta, hogy nekem soha nincs időm, hogy én mindig mindent elfelejtek (sajna tényleg). Másnap ezt 9re prezentálni kellett, mármint a dobozt, na akkor keltünk 7kor, de 9 előtt 5 perccel sikerült így is beérni. A hormonjaim tombolnak, egyszerűen olyan feszült vagyok fél perccel azután, hogy felkelek, hogy őrjöngeni tudnék, és ez a kapkodás, fejetlenség, agyatlanság (főleg) nem sokat segít az ügymeneten. Ma megfogadtam, ha belepusztulok is higgadt maradok. Nagyon nehéz volt, 1/2 8kor már láttam, ahogy folyik el a délelőttünk, amikor Beni még szenvedett a cumisüveggel, Dani még reggeli nélkül aludt, a nagyok pedig az ajtóban kiabáltak, de végül 9:01 perckor kikanyarodtam az utcára, Samu nélkül (ugyanis őt az oviban hagytam). Ami még nagyon boldoggá tesz, hogy nem lett igaza a védőnőnek, Samu gyönyörűen tanul németül, és ezt az óvónő is mondta. Nagyon gyorsan fejlődik, itthon is egyre több mindent mond németül, meg énekli az oviban tanult dalokat (sajnos én nem ismerem őket), számol, mondókázik. Amit nem értek, hogy egy ideje folyton hajtja a szekrényhez állva, hogy "nincs Nikolaus", de hogy most mondott neki "valaki" valami hülyeséget (egy magyar kisfiú van rajta kívül), vagy a csokimikulásra gondol, nem tudom... remélem, az utóbbi. A másik, hogy egy ideje sokszor szól, hogy kakilnia kell, de hiába ülünk rá a WC-re, semmi. Ami ebben az érdekes, hogy utána, pelusba sincs produktum, ami eddig nem volt jellemző. De öröm az ürömben, jön, és önállóan kéri, hogy ráülhessen a WC-re, ez is valami.

Letelt a 1/4 órám, ha Isten is úgy akarja, holnap folytatom...

Első napunk egyedül

Ma én vittem Samut az oviba. Igen, máskor is én szoktam. Csak most nem volt segítség, így a maradék 3at is vinnem kellett.

A fiúk jól keltek, így láttam rá valami csekély reményt, hogy a kajálást össze tudjuk hangolni. 5 óra alvást követően 8kor kirobbantottam a nagyokat, reggeliztünk (kínlódtunk), közben összeraktam Samu tízóraiját, megetettem Benit, aztán felöltöztettem a nagyokat, megetettem Danit, majd nekivágtunk az ismeretlennek.

Samu eszméletlenül ügyesen álldogált a tesófellépőn, ez nagy segítség volt, mert késésben voltunk, de így csak 5 perccel 10 után értünk be, én többre számoltam. Samut megkértem, hogy ne szaladozzon, Hédit kivettem (nagy hiba volt), aztán nekiálltam kiszedni az ikreket. Egyszer hátrafordulok, látom, hogy a lányom lobogó sapkával rohan a főút felé. Kiabálok utána, hogy álljon meg, de szerencsémre egy hős apuka utána vetette magát, és felkapta, mielőtt baj lehetett volna. Mea culpa, az én hülyeségem volt. Mindegy, apuka megfogta a lányt, amíg a fiúkat kiszedtem, akkor a 4 gyerekkel irány be, Samu már a folyosón vetkőzni kezdett. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy a cuccainak nem itt van a helye + vegyük már fel a váltócipőt. Egyik kezemben az ikrek (igen, 2 mózes egy kézben), másikban Hédi, harmadikkal szedegetem Samu cuccait. Odaérünk a fogashoz, ikrek letesz, Hédi letesz, elkezdem Samut vetkőztetni, de Hédi már sehol nincs. Futok utána, visszaterelem, Samu türelmetlen, menne játszani. Közben fél cipőnél megjelenik az óvónőnk, Hédi megint elszalad, mondja az óvónő, hagyjam, nem lesz baja, majd összeszedjük. Hát jó, hagyom. Samu kész, puszira már nincs idő, rohan játszani. Én összevakartam a lányom, felnyaláboltam az ikreket és irány az utca. Ikrek tessék-lássék berakva a kocsiba, Hédit bekötöttem (akkor már okultam a hibámból), ikreket beigazítottam, és elmentünk egy rövid sétára.

Hazaérve mindenkit felpakoltam, babakocsit eltettem, 11 óra. Ikreket lefektettem, Hédit kivittem a konyhába játszani, közben megfőztem. 1/2 12, megetettem Benit, összeszedtem a bandát, irány az ovi. Mintha otthon sem lettünk volna...

Samu már az ajtóban várt, mondta az óvónő, hogy 1/2 12-től búcsúzkodott, meglepett a dolog. De szerencsém volt, a csipet csapatot így nem kellett mozgatnom. 12-re odaértem, bár azt mondta az óvónő, hogy ráérek, de azt hiszem, jobb volt így. Holnap 1/2 10-re megyünk.

1/2 1-re hazaértünk (5 percre van tőlünk az ovi), nagyok megebédeltek, lefeküdtek, 1óra, Dani is evett, lefeküdt, 1/2 2, végre én is leroskadhattam a székre és elégedetten konstatálhattam magamban: ez a délelőtt is elment, és túléltük!

Első hét az óvodában

Hát, ezen is túlestünk, meglepően könnyen ment minden :)

Először el sem akart Samu indulni, nem kevés könyörgésbe tellett, hogy hétfő reggel nekilendüljünk az ismeretlennek. Az óvónénink, Tanja nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindent átbeszéltünk, aztán elvitte Samut játszani, én meg beültem a terembe, és néztem ki a fejemből. Samuval ugyanis semmi gond nem volt, fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ez ment két napig, aztán a harmadik napon fél óra után el kellett búcsúznom. Ez már nehezebben ment, ugyanis a gyerek nem ért rá egy puszit sem adni... :/ :D Csütörtökön már hazamentem, pénteken fél órát rá is húztunk.

Ma is másfél órát volt, holnap már kettőt lett volna, de sajnos egy középfül gyulladás közbeszólt, így most két napig pihenünk.

Vasárnap Laterne fest is volt, jó sokat variáltunk, menjünk, ne menjünk, hogy menjünk, nekem személy szerint semmi kedvem nem volt, de csak megerőltettem magam. Persze késve érkeztünk, és az árnyjátékot is megette a fene, én kinn babáztam, Samu pedig nem tudott viselkedni odabenn, így végül ő is kinn landolt. Miután a kedves férjem kissé ingerülten többször is közölte, hogy menjünk haza, végre csak történt valami, így maradtunk. 1/2 6kor indult a menet, mi voltunk a sereghajtók, de nem bántam. Samu rettentően élvezte és ez nekem minden pénzt, időt és fáradtságot megért. Este nem is nagyon kellett őket altatni.

Aztán ma reggel az oviban átöltözésnél szólt, hogy fáj a füle. Nem sírt és lázas sem volt, így mivel csak másfél óráról volt szó, nem vittem magammal, hanem csak kértem időpontot a dokinál. Mákom volt, mert amikor a gyerekekkel mentem haza, Dani üvöltött, így már messziről lehetett hallani, hogy megyünk, a doki felesége pedig pont kinn volt, mondta, hogy épp ráérnek, elviszi Samut és megnézik, pár perc és jön. Pár perc múlva jött is, sajnos rossz hírrel: középfül gyulladás. :( Kaptunk rá gyógyszert, remélem, hat majd illetve abban is bízom, hogy a többieknek nem megy a fülére a nátha, ugyanis mindenki beteg "szerencsére".

No, röviden ennyi, majd még jövök a beszámolókkal :)

Ovi - coming soon

Múlt héten voltam megbeszélésen, kaptam egy csomó papírt, megismertem a csoportvezetőnket (tündéri nőszemély :) ), átbeszéltünk mindent, bosszankodtam is nem keveset, ugyanis az ovivezető elfelejtette említeni pl a tornazsákot vagy a tornacipőt, ráadásul rossz csoportba írták a gyereket végül, amit végképp nem értek. Megbeszéltem, amikor beírattam Samut, hogy a VÖ Gruppéba kérném (verlägertere öffnungszeiten gruppe asszem, azaz hosszított nyitvatartású csoport), mert nekünk jobb lenne 8ra járni és később, ha már Samu nem alszik délben, maradhatna kettőig. Az "Eltern Info" nevű papírkötegben szembesültem vele, hogy a gyerekem mégis Regel Gruppes lett, ami azt jelenti, hogy ovi van délelőtt is, délután is. Egyelőre mégsem káráltam, mert azt mondta a csoportvezető, hogy "ha úgy látja, hogy nem jó a délelőtt, jöhetnek délután is!", tehát nem kötelező visszavinnem a gyereket, így meg a 7:30-11:30 nekem sokkal jobb. Amúgy is 8ra kell beérni. Aztán majd látjuk.

Hédit is átírattam jövő júniusra, ugyanis ebből is ment a fesztivál, hogy túl csak a gyerek jövő októberre, nincs hely, pontok alapján lehet bejutni. Nekünk rengeteg pontunk van, szinte minden kritériumnak megfelelünk, de nekem nincs szükségem arra, hogy bevágjam a lányt 2,5 évesen oviba, így átkértem jövő utáni júniusra, jobb lesz mindenkinek. Mindenesetre valami azt súgja, lesz még bajom az ovivezetővel :S

A héten be kell menni még Mergentheimbe, venni kell tornazsákot, edzőcipőt, bélelt gumicsizmát. Esőnadrágot már sehol nem kaptam, így bemegy az itthoni, nincs mese, nincs másik. Aztán hétfőn indul a mandula :) Remélem, jó lesz, kicsit izgulok, mit fog Samu szólni...

Szombaton megünnepeltük a legnagyobbunk 3. szülinapját, istenem, hogy rohan az idő... még nemrég sírtam, hogy sosem szülök meg és tessék. A vonatos torta nagyon tetszett neki és a favonat is, ugyanis azt kapott. Jó befektetésnek ítéltem, mert egy vonatpálya bővíthető, így örök ajándékötlet. Mivel most Chuggingtont nézünk vakulásig (eléggé unom már), így a mikulás vélhetően egy chug-mozdonyt hoz majd neki, de hogy melyiket? Karira is azt gondoltam ajándékként, meg esetleg egy fűtőházat vagy fordítókorongot, vagy ilyesmit, még nem tudom.

Tegnap pedig 3 éves státuszon voltunk, el is küldték az agyam kirándulni semmi perc alatt. A hebamménk (önkéntes védőnő, nagyon lelkes, de az agyamra megy) nagyon jönni akart, hát belementem, jöjjön. Rosszul jött ki a lépés, Hédit is vinnem kellett, mert úgy festett, hogy begyulladt a füle (szerencsére nem). Az egész U7a-t a védőnő vezényelte le, a közelébe nem engedett a gyereknek, mert ő jobban tud németül, majd segít. Volt egy 3D kép, amin fel kellett volna ismernie a gyereknek a figurákat, de csak az autót látta, azt is vonatnak mondta. Mivel nem beszél tisztán, nem tudtam, hogy tényleg vonatot mondott-e, vagy én hallottam félre, elkértem a képet, hogy megnézhessem, erre nekem esett a nő, hogy ne segítsek Samunak, azt neki kell látnia, meg nem is tudom, csak lestem... de a gyerekkel is kiabált, nem akartam neki mondani, hogy attól, hogy ordít, a fiam nem fog jobban érteni németül. Aztán persze jól megbeszélték a dokival a fejem fölött, hogy Samunak folyékonyan kellene németül beszélnie már, majd közölte velem a doki, hogy felejtsük már el a magyart, ideje lenne kizárólag németül beszélni, az lenne mindenkinek a legjobb. Ezen úgy felhúztam magam, hogy még most sem jártam le... Mindenesetre behívott minket Bandesszal "elbeszélgetésre" a gyerekkel kapcsolatban, mert a beszédfejlődése jelentősen le van maradva a társaihoz képest, ugyanis németül egyáltalán nem beszél, magyarul meg a doki nem, tehát én mondhatom neki, hogy a gyerek gyönyörűen beszél magyarul, azt ő nem tudja mérni. Meg fejlesztésre kell hordani a gyereket meg nem is tudom... ahhhhhh... hagyjanak már.

Na szóval, hétfőn 10kor ovikezdés, eskü, jobban izgulok, mint amikor én mentem először óvodába :)

Karácsonyi rendteremtés

Minden évben megfogadom, és minden évben bebukom, hogy na majd most időben készülök a karácsonyra. Idén felszívtam magam, és tényleg nekiestem. A káoszképsor sajnos szünetel, nátha/fogzás/hasmenés/hasfájás és más egyéb nyalánkságok miatt. Majd ha egyszer lesz lelki energiám, felteszem az előtte képeket, hogy mindenki értse, bozótvágó híján miért nem álltam neki a dzsungelnek...

Az inspiráció innen származik:

Rendteremtő Karácsony

mivel az agyhalál ezen stádiumában ha nem mondja meg valaki, mit csináljak, akkor én nem csinálok semmit, isten engem úgy segéljen. Persze aztán az egész ünnep a boldog készülődés, ajándékcsomagolás, fahéj illatú konyha és vidáman csengő karácsonyi dalok helyett nem marad más, csak az idegösszeomlás a mocskos, lomos, szemetes lakás láttán.

...és ha már takarítás, végre, VÉGRE sikerült szőnyegtisztítót találni, mármint céget, csak írni kellene nekik... ami késik, még nem jött el, ugye :D

Szóval, bár a tervek így is sokszor csúsznak, de legalább kezd emberi formátumot ölteni a lakás, éljen éljen :)

Egy vidám hétvége emlékére

Csak keveset veszekedtünk, ez már önmagában vidám. Bandesz lerobbant szombatra teljesen, én viszont betegeskedésre fordítható idő hiányában meggyógyultam péntek délutánra. Ettől még jórészt egyedül vittem a boltot, bár szegény nagy betegem így is rengeteget segített, de azért igyekeztem kikímélni, levest főztem neki, ápoltam stb. De 4 gyerek az betegen is 4 gyerek...

Szombat délután bementünk Mergentheimbe. Muszáj volt,  mert Samu cipőjének nem volt már orra, és Hédinek is igen nyomta a körmeit a kiscipő. A MyShoes - szégyen szemre - ki volt fosztva. Vagy csak rosszkor mentünk. Abból a szempontból nem, hogy a tavaszi/nyári kollekciót árusították ki, nekünk pont az kellett, mert idén megfogadtam, hótaposót csak az első hó után fogok venni. Viszont mivel kiárusítás volt, így - persze - nem lehetett kapni méretet semmiből. A Hédi féle cipőkből volt 18-19 vagy 23-25 (nagy nehezen azért találtam egy 20-asat, nem az igazi, de legalább nem löki le a lábujjkörmeit :S ), ami a Samura valókból tetszett volna, abból pedig 28 alatt SEMMI nem volt. Végül kényszermegoldás gyanánt vettünk neki egy adidast, nem szép, de legalább magasított a bokája, hogy az ne fázzon neki. Valamit valamiért. Neki sem tetszik annyira, de azért viselte. Szerencsére a fiamat nem zavarja, hogy a lyukas a cipője, ha egyszer megszokta, körömszakadtáig ragaszkodik hozzá.

A fiúk persze nagyon rendesek voltak. Üvöltöttek kb 2 órán keresztül, de nem volt mit tenni, nekem muszáj volt bemennem az EDEKAba. A hűtőnkben ugyanis csak néhány molypille aludta 1000 éves álmát, és kenyerünk sem volt. (A falu átka...) De végül is túléltük a kiruccanást pár apró idegösszeomlással, és Hédiből kiindulva a dolog napról napra jobb lesz majd.

Vasárnap szülinapoltunk. Ennek örömére Bandesz felébresztett éjfél után 2 perccel és odaadta az ajándékom. Nagyon örültem neki, egy spéci varródobozt kaptam, régi álmom volt már, de bevallom, részemről várhatott volna a dolog reggelig, tekintve, hogy az ikrek a takonytól 2-kor keltek (ma már 5ig aludtak!!!!), de mindegy. Szép hét volt amúgy, minden nap kaptam valamit :) Mivel nekem az ajándék a szeretetnyelvem, vasárnapra már nagyon szeretettnek éreztem magam :D
Hétfőn egy baglyos képeslapot kaptam, kedden 2 csík Ferrero Küsschent, szerdán most hirtelen nem tudom, mit kaptam, csütörtökön baglyos akasztóst, pénteken illatgyertyát potpurival, szombaton baglyos dekorszalvétát, vasárnap pedig a varródobozt :) Szóval klassz volt nagyon :)

Meglett az orrcsepp is, kiderült, hogy mégsem a Vologok* javítottak vele a Pángalaktikus Gégepukkasztó* állagán, bár Niki barátnőm elméletéből kiindulva szegény orrcseppet ettől csak egy hajszál választotta el, ugyanis...
Történt, hogy ha már szülinap, rendeztem egy szülinapi porszívózást. Fura volt már korábban, hogy nehezen szív a porszívó, és az 5. perc után rettenetes hangja lett. Azt hittem, a sok haj okozza, ami a szűrőre tekeredett, így hát lecsatoltam a tartályt, és látom ám, hogy a berakodott por alól egy kék foltocska kacsingat rám. Felkeltette az érdeklődésemet a dolog, megpiszkáltam, érzetre a sok portól olyan volt, mintha legalább Tutanhamon sírját találtam volna meg, és láss csodát, a kis kékből egy hosszú kék lett, majd további nyaggatás hatására előkeveredett valami rózsaszín is. Az orrcsepp. Hogy került oda? Agyas Samuka és Eszes Hédike teledobálták a csövet. Mert ez ám nem a vége még, komoly közelharc árán, amit a fizika - sokak szerint kőbe vésett - törvényei ellen vívtam, melyek kimondják, hogy egy merev félkörbe egy merev egyenest nem lehet illeszteni (ilyen hülyeséget! :D ), kiszabadítottam a flasit és porszívóztam volna tovább. Volna. Éktelen sivítás hasított a kellemes, lagymatag vasárnap délelőttbe, de mivel a szívóerő jelentősen feljavult, ezt már végképp a hajnak tudtam be. Bejön az én drága fizikusom, és az első kérdése:
- Mi ez a zaj?
- Hát mi lenne, a porszívó!
- Ez normális, hogy ilyen hangja van?
Itt már csak sóhajtottam, azt hiszem, ez a mondata többet mondott minden szónál (Bandesz nem porszívó kompatibilis). Mondtam, hogy a hajam okozza biztosan. Csak nézi, nézi a tartályt:
- Te Tündérke, ez fordítva van összerakva!
Elborult az arcom:
- Már hogy a fészkesbe lenne fordítva összerakva?  Teljesen hülyebiztos, annyira csak nem vagyok tán idióta, hogy nem tudom megcsinálni....
Azért levette a tartály. Ahová korábban az orrcsepp ékelődött be, onnan most egy használt papírzsepi vigyorgott ránk.
Szumma szummárum: jó, hogy nem égett le a porszívó...

Már csak egy dolog van hátra: úrrá lenni a motiválatlanságomon :( azt hiszem, ha van tavaszi fáradtság, akkor létezik az őszi motiválatlanság is...

Bili buli, takony telep

Melyikről is írjak előbb? Kezdjük a náthával, az hamarabb volt, mint a tojás...

Szombaton ugye IKEÁztunk. Hédit jó eséllyel alul öltöztettem, mindenesetre hétfőn térdig érő "jégcsappal" ébredt... Wááááááá, wunderbar. Orrszívás, cseppentés, öröm, hogy más nem szörcsög. Kedden már Samu is szörcsögött, éjjel sírt, fogta a homlokát és hajtogatta, hogy bibis. Persze, mert szegénynek telerakodott. Orrcsepp persze elment kirándulni, hanyag-anyu kinn felejtette a kanapén és nincs az a Fishes-Price, ami felérne egy flasi orrcseppel. Szerda reggelre Beni is rákezdett, Dani köhögött, nekem fájt a fejem, de az orrom még nem volt vészes. Orrcseppet persze elnyelte a nagy univerzális szippantó, mert azóta se lett meg, szerintem valamelyik csillagközi bolygón locsolják vele a talajt, vagy nem is tudom. De kibántam Murphyvel, mert amint "letörtem a jégcsap hegyét" Hédi orráról, bölcsen billentyűzetet és egeret ragadtam, hogy után rendeljek. Szerintem az Otrivin cég belőlünk él, de nem nagyon érdekel, a cucc működik, a lengyel csodával* pedig csak magamat mérgezem, a gyerekeket nem (és itt nem is kapható). Szóval szerdán, pontban 2kor, amikor már minden reményt feladva felhívtam Bandeszt, hogy kikönyörögjem nála a tiszteletkört a patikába, hallom, hogy csapódik egy kocsiajtó. Versenysprintert meghazudtoló tempóval robogtam az ablakhoz és láss csodát! A szívemnek akkor pont legkedvesebb ember csapkodta a kocsiajtót: a Hermes futár.** Megdöntve saját előbbi világrekordomat futottam a kapucsengőhöz, és megelőzve a sofőrt, már nyitottam is az ajtót. Úgy volt, ahogy sejtettem: az orrcseppek jöttek meg.
A délután ezt követően pazar hangulatban telt, csepegtetés, orrszívás, etetés, pelenkázás, csepegtetés, orrszívás, etetés, pelenkázás.... stb. Véget nem érő rítus vette ezzel kezdetét, aminek az lett a boldog végkifejlete, hogy mára többé kevésbé funkcionál a család :)

Na és akkor a bili. Samu kapott új bilit. Lassan nagykert nyithatok, de eddig sajna semmi nem működött. Próbáltam én mindent, épp csak a nemzeti himnuszt nem kapcsoltam be ***. Szóval utolsó próba gyanánt vettem egy kormányos bilit. Igen, kormányosat. Még duda is van rajta. Ilyen, ni:

Szóval azóta bilizés van ezerrel. Tegnap már magától szólt:

Kísz autosz kakilunk!

... és bele is ment, aminek kellett! :) Kis lépés ez sokaknak, de nagy lépés nekünk! Már kezdtem feladni, úgy voltam, hogy majd az oviban, de mégsem! (Talán...). Persze ma már pelusba sikerült, meg a tegnap délutáni is (én voltam balf***, a gyerek szólt, én inkább lefektettem :( ), de jó útnak érzem, tekintve, hogy korábban ráülni sem volt hajlandó.

Vasárnap szülinap. Az enyém. A 20. . Hogy hanyadik 20., azt inkább hagyjuk :D Élménybeszámolóval hétfőn jelentkezem :)


*Novorin orrcsepp, gyerekkorunk nosztalgiája, ki ne emlékezne rá...

** Nem, nem csalom a férjemet, de ha valaki volt már összezárva taknyosan 4 még taknyosabb pici gyerekkel, talán megérti, miért vártam ezt a jó embert olyan epekedve orrcseppestől mindenestől :D

*** Nem hinném, hogy sokat ártott volna...

Az újdonság varázsa

No igen, kicsit felpörgött az életünk. Új autó, új ágy, új egér...

Szóval megjött az új autó. Nagyon cooooooool :) VW Caddy Soccer, vagy mi, szép bordó. Megy, mintha olajon siklana, és tényleg nagyon nehéz besaccolni a sebességet. Megérte rá várni, bár kevesebb idővel is beértem volna, mégsem panaszkodom, húzhatták volna október végéig is *. A másik, ami nagyon tetszik, hogy az egész kocsi nem nagy. Az ember ránéz, és nem támad az az érzése, hogy egy kisbuszt stírol. Ellenben benn rengeteg hely van! Akkora a csomagtartója, hogy el sem tudom mondani, illetve magasított fölfelé, tehát majdnem fel is tudok benne állni. Ki is próbáltuk szombaton, elgördöltünk az IKEÁba.

No igen, kapott Hédi új ágyat.

Csodaszép, nagyon kényelmes, praktikus, remek, tényleg. Problem? Ja igen... amivel nem számoltunk: Samu szabadon hozzáfér Hédihez, így hiába a sok órás altatási processz, a leányzó 2 perc múlva éberen sivalkodik az ágy tetején, Samu pedig önfeledt boldogságában, kajánul vigyorog a helyén. Kellemetlen. Így az ágy a radiátornak támasztva, Hédi pedig visszapakolva a kiságyba. Erősen remélem, az ovi megoldja a gondunkat, és Samu aludni fog, mire elaltatom Hédit, most ugyanis sajnos nincs miben kifáradnia, így nem is alszik túl jól (megértem).

Aztán ha már Würzburgban voltunk, vettünk a Köllében egy új egeret is, egyelőre nevenincs, szép morzsa-fekete. Nem, nem szenvedek egérgyűjtési mániában, egy másik bejegyzésben leírom majd, miért kellett a kis foltos.

A visszaszámlálás pedig elindult, kevesebb, mint egy hónap és kezdődik Samunak az ovi...

Jó néhány nehéz nap még nehezebb éjszakája...

A fiúk hasfájósak, Hédi fogzik, Samu zaklatott. Konkrétan négy gyerekből négy virraszt éjszakáról éjszakára. Meg persze mi. Igen mi, Bandesz és én.

A kör körbe jár, éjjel nem alszanak, napközben nyűgösek, kimerültek, kezelhetetlenek. A fiúk vég nélkül sírnak, mindegy, hogy éjjel van, vagy nappal. Én pedig zombiként dülöngélek egyik faltól a másikig. De a legnehezebb a türelem. Venni egy nagy levegőt és elmondani újra, meg újra, hogy nem szabad, ne csináld, nem szép dolog, pedig tudom jól (ez tartja az idegeim utolsó szálait), hogy legalább ugyanúgy, ha nem jobban szenvednek ők is, mint én.

Hédi kb fél órával azt követően, hogy felkeltek, nagyjából 5 perccel a reggeli előtt már nyűgös, hisztis, rajtam csüng állandóan. Nyafog, sír, tépi a ruháimat, hogy vegyem fel. A reggelit alig tudom beletölteni, mert már az etetőszékben elalszik (nem, ébredés után 2 perccel még nem éhesek).

Samu hisztis, agresszív, türelmetlen. Mindent eldob, földhöz vág, ami nem úgy sikerül, vagy egyáltalán nem sikerül. Magát is sűrűn vágja a padlóhoz és tehetetlen dühében rúg, vág, csapkod. Nem egy szép látvány....

A fiúk meg... sírnak. Sírnak hason, háton, az oldalukon, ölben, ágyban, cumisüvegen, cumival, cumi nélkül, hálózsákban, vagy csak sima ruhában, mindegy. Daninak mindig beakad a levegő, vagy a nagy C-ben reked meg valahol, és akkor sok órás kínlódás, sírás és tekergés után csak kijön, vagy beszorul a bordái alá, ami a legrosszabb a világon (tapasztalat), és ezen a fejhangon sivalkodás persze csak tovább ront. Beni még mindig (vagyis már megint) mekóniumot kakil, erre egyetlen ember volt képes a családban rajta kívül, mármint hogy születés után ezt ilyen sokáig kihúzza, és ez én voltam. Anyu elmondása szerint szenvedtem, mint 3 kutya egy láncon, szóval megértem a gyerekem, és ezen speciel végképp semmiképp nem tudok segíteni. Talán ez az egészben a legrosszabb.

Szóval kimerült, hangos időszakunkat éljük, de tartja bennem a lelket, hogy egyszer ennek is vége lesz...

Káosz képsor - Nappali #3

Kissé megkésve, ámbár törve nem, íme a képek. Szerintem tűrhető lett, a tálaló teteje egy káosz még, azt majd le kell pakolni, illetve a játékost kell rendbe szedni. A gyertyatartókat is el kellene valahová tenni, de még nem tudom, hóvá, illetve van még pár mütyűr, amit most vettem észre, hogy ott maradt.

A következő a hálónk lesz, képek coming soon...

Káosz képsor - Nappali #2

Kicsit megcsúsztam a képekkel, mea culpa, a hetet egyedül nyomtam végig késő estig + az éjszaka is az enyém volt, két nyűglődő, enni nem hajlandó babával érthető, azt hiszem (és a nagyokat még nem számoltam)

Szóval alakulunk, TV feletti polcokat megcsináltam, mellette levő nagy Billy majdnem kész, a tálaló is alakul, a járóka csak pillanatkép, reggel én is meglepődtem rajta, este nem így hagytam, már csak a matracot lenne jó elrakni :-/

Káosz-képsor Nr. 1 - Nappali

Hát, evvan most. Szemét, rumli, kupi, játékhegyek, stb. A képek magukért beszélnek, bár állítólag lehetne rosszabb is. Nem lenne jó.

Kritikus pontok:

- polcok: remek helyet kínálnak a "nem gyereknek" való, illetve a "kiesett a kezemből", valamint a "majd még előveszem egyszer" jellegű dolgok tárolására. Csak az a baj, hogy ezek a dolgok egy idő után felgyűlnek és folynak le a padlóra, illetve mindenfelé (ráadásul eléggé rondává teszik az összképet)

- szekrény teteje: ölni tudnék érte. Bandesz kedvenc "szeméttároló" helye, MINDENT ide pakol (tegnap a Duplós doboz is majdnem felköltözött büntibe, de egyrészt a sok egyéb szeméttől már nem fért, másrészt az már tényleg a jéghegy alja volt, így felbőgtem, mint egy felturbózott Harley-Davidson, szóval a végén se szekrény teteje nem lett, se bünti :D )

- padló: "Ha padlón vagy, legalább szedj fel onnan valamit!" Nálunk lehet. Alapvetően enni lehet a szőnyegekről... na nem a tisztaság miatt. A gyerekek körberohangálják a lakást a szendvicsekkel, rágcsákkal, gyümölcsökkel (a vezérhangya akkor indul hosszú útjára az agyam tekervényes bugyraiban, amikor látom, hogy a lányom komoly elszántsággal passzírozza a banánt a kanapé letakarójába. De vannak még elmebomlasztó ötleteik, a kicsik kreatívsága határtalan). A másik a sok traktor, autó, billencs, stb. Jó, hogy este kijönnek büntibe, de kérdem én: reggel miért nem mennek vissza a helyükre? Ja, mert nem pakolom el. Na, ezen is változtatunk!

- játékos szekrény: nem kommentálnám. SEMMIT nem találunk meg soha, sehol. Így a játékokat is rendszerezem, muszáj, aztán imádkozom valami felsőbbrendűhöz, hogy a rend maradjon is meg, legalább 3 hétig :D

- egyéb: fel kell címkézni a mappákat, kiválogatni a magazinokat, kidobálni a koszos zsepiket, átrendezni a polcokat, kitalálni valamit a könyveimre az alsó polcon...

Hajrá! :)

Kihívás #1 - Káosz képsor

Elkezdtem kihívásokat kitalálni, elsősorban magamnak, de aki kedvet kap, csatlakozzon, örülnék :) A kellékek:

-egy fényképezésre alkalmas eszköz

- egy blog, vagy picasa, facebook, twitter, teljesen mindegy, csak képeket lehessen rá feltölteni és megosztani

- egy nagy adag lelkesedés

- csipetnyi elszántság

- sok-sok kitartás

Ennyi :)

A Káosz képsor lényege, hogy hetente más területén a lakásnak készítek fényképeket (ezáltal mindenki betekintést nyerhet egy négy gyerekes család otthonába, de szerintem az "Előtte" képek senkit nem fognak meglepni), ezeket "Előtte" felirattal feltöltöm, hogy mindenki lássa, honnan indultam, és írok hozzá egy velős kielemzést, mik a gyenge pontok. Hét közepén, szerdán vagy csütörtökön hozok egy "Közben" képsort, majd vasárnap (vagy szombaton) egy "Utána" képsort.

Miért jó?

Ha rajtam a világ szeme, tuti, végigcsinálom. Igen, igen, tudom, egy IGAZI anyukának ragad a gyereke, meg boldog a szomszédja, vagy mi a fene, de nekem van egy igényszintem, ami elég alacsony, pl hogy a nappali polcról leomló szemét ne üsse agyon a járókában nézelődő ikreket. Nem nagy elvárás, azt hiszem.

Hogyan csatlakozz?

Baromi egyszerű. Fotózz, töltsd fel valahová, és linkeld ide kommentbe, hogy mindenki lássa (én is :P ), hol tartasz :)

FIGYELEM!!!!! A játék nem az ablak porszemmentesítéséről és a matt polc szorgos törölgetéssel való felpolírozásáról szól! Aki erre vágyik, hajrá :D De most nem takarítunk (csak amit nagyon kell), hanem rendszerezünk, szortírozunk, lomtalanítunk, rendet rakunk. Én mindenképp. :)

Szóval várok minden lelkes "káoszlakót", pakoljunk együtt :)

Vissza a jövőbe

Szóval valahol ott hagytam abba, hogy kórházban voltunk. Hétfőn bekerültünk, szerdán hazajöttünk. Mi baja volt Beninek? Senki nem tudja. Tenyésztés rendben, vérkép rendben, UH rendben... kérdeztem, hogy a tápszer nem lehet? A doki szerint nem, mert szabvány a tápszer előállítás mindenhol, mindegy, melyiket adom, ugyanazt tudja. Hát jó. Azért mi váltottunk Bebára, mert azt mintha jobban ette volna a gyerek. Eredmény: láss csodát, egy hét múlva a hányás is, hasmenés is megszűnt. Sőt, azóta a gyerek 170 miliket eszik egy kajálásra, ennek folyományaként lassan 4 kiló lesz :)

De hogy írjak kicsit a mindennapokról is. Samu kutyarossz, nehéz vele nagyon, állandóan Hédit szekálja, hiába kérem, magyarázom, büntetem, semmit nem ér. Hogy miért csinálja, nem tudom. Van, aki azt mondja, a figyelem középpontjában szeretne lenni, más azt, hogy a húgán vezeti le a frusztráltságát, megint más azt, hogy gyerek és kész. Én meg egyszerűen már nem tudok mit csinálni. Mióta májusban felfogadtam a bébiszitterünket, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni, és egyre rosszabb a helyzet. Pedig olyan büszke voltam rá, hogy SOHA nem bántotta a húgát. Közben készülünk az ovira is, lassan nekiállok beszerezni a hiányzó dolgokat, esőnadrág, benti cipő, stb. Októberben majd valamikor még elvben be kellene mennem egyeztetni, meg ideadják a papírt is, amit kitöltve elkezdik vonni az ovidíjat. Hát, hamar eljött ez is, vérzik a lelkem, hogy az én csepp manóm novembertől ovis lesz, de Bandesznak van igaza, örökké nem lehet itthon. Félek is a dologtól, a szoktatás, hogy fogadja majd, tetszik-e neki vagy nem, szeretni fogja-e vagy csak kínlódunk majd... Legújabb heppje, hogy fél a gyerekektől, ez külön aggaszt, mert az oviban elég sok van belőlük, de csak megoldódik közösségben talán ez is. Remélem...

Hédi elindult, így most meg van az egész napos program. Mindenféle játék nélkül elvan, jön, megy, rendezkedik. Nagyon tetszik neki, hogy "nagylány" lett. A beszédfejlődése viszont, amilyen nagy lendülettel indult, úgy meg is rekedt, sőt, most talán mintha visszafelé lépkednénk, egyre kevesebb dolgot mond. Nem mintha izgatna a dolog, Samu is sokáig ezt csinálta, aztán csak megtanult beszélni. Alsó két szemfog kinn, a felső kettőt várjuk éppen. Remélem, hamarosan átpattan, és vége az álmatlan éjszakáknak. Szegénykémet sajnálom amúgy, Samu mindig bántja, a fiúkkal nem tud úgy játszani, nekem meg nincs rá annyi időm, amennyit szeretném, hogy legyen. Igyekszem rengeteget foglalkozni vele, de ettől még sokszor érzem, hogy ez is nagyon kevés neki.

A fiúkkal minden rendben, nőnek, gyarapodnak, esznek, alszanak. Kivéve délutánonként, mert akkor kiböjtöljük a pocakfájást, de nem panaszkodom, éjjel alszunk. Amit nem szeretek, hogy a babakocsit utálják, szóval nehéz sétálni menni velük. Ha megállunk bárhol (mondjuk játszótér), 10 perccel később kezdődik a visítás. Ezt leszámítva nem sok gondom van velük. Segítségem nincs, egy hónapig lett volna, de a kassza addig töketlenkedett, hogy az egy hónapból 4 nap lett. Remek. De mindegy, megoldom, kimerítő kicsit, de nem lehetetlen. Csak szervezés kérdése az egész. Így szerencsére mindenre van időm, mindig van tiszta ruha, ebéd, játék, meseolvasás, és a fiúk sincsenek elhanyagolva. Igaz, este teli lisztes zsákként dőlök az ágyba, de 4 gyerekes anyukaként nagyra tudom értékelni, hogy legalább napközben nem akarok idegösszeomlást kapni.

...és ha minden jól megy, jövőhétre lesz autónk is...

Sajnos megint sok az időm..

Kórházban vagyunk Benivel. Nem tudom, mi baja van, sajnos a dokik sem. Hány, megy a hasa, zöldet kakil, görcsöl. Rotára gondolnak, de honnan??? Másik ötlet: tápszer. Ez bennem is felmerült, pont terveztük kipróbálni a beba prot, mert a Milupa nem hozta az elvárást, amikor reggel a fiatal úr olyan sárgát hányt, mintha a peleka tartalma folyt volna vissza fönn. Szóval úgy döntöttem, nem kísérletezek, irány a kórház. Persze nem volt meglepő, bunkók voltak, mint a föld, de végül, amikor Beni 10 percen belül 2 pelenkát fosott nekik csont tele és meg a nővért is összehányta, azt mondták ők is, hogy sehova a jó helyről... Most megfigyelődünk, kitenyésztik a pelus tartalmát és holnapra talán okosabbak leszünk...

Megszülettek!

2-án :) Spontán indult és hüvelyi szülés lett a vége :) Dani volt az első, ő 2960g és 48cm lett, Beni 2850g és 50cm. Holnap megyünk is haza :) (bővebb élmény beszámoló otthonról :) )

Daniel

Benjamin

37+4

... és igen, még mindig egyben. Nem egyszerű ez az egész szülésesdi, az ember sose tudja igazán, mire készüljön...

Hétfőn már eleve cefetül indult a nap, semmi alvás után telehánytam a mosogatót (ma reggelre az is világossá vált, hogy ezt is a Raidnek köszönhetem, engem irt, nem a szúnyogokat...). 9re mentünk, feltettek CTG-re, vicces volt, abban a szülőszobában volt csak hely, ahol Hédi született anno :) De a könyv másfél oldal után elfogyott (Hadas Kriszta: Egy tökéletlen anya naplója, csak ajánlani tudom mindenkinek!), az ágy kényelmetlen volt, a CTG csendes, én álmos, az idő rossz... Mindegy, a fiúk szíve most szépen zakatolt, egyenletesen, lehet, hogy Briginek volt igaza, és a múltkor tényleg olyan ügyes volt a szülésznő, hogy az idő nagy részében engem mért... nem az első eset lett volna, elég balfék szegény néni.

Na, ezt követően pikk-pakk a vizsgálóasztalon találtam magam, újabb deja-vu, Hédi szülészorvosa (orvosnője) jött szemben széles mosollyal, kérdezte, hogy vagyok, hogy van Hédi, biztosan jól megnőtt már, aztán megint itt nagy pocakkal, beszélgettünk erről is kicsit, közben nekilátott az UH-nak, mindjárt jön a főorvos úr, addig ő elkezdi. Közben jött a főorvos úr is, első kérdése: "..és akkor mi legyen az indítással?" Már itt nem tetszett a kérdés, amikor innen indulunk, annak általában a "menjen haza és nyugodjon meg" a vége. Most sem lett ez másképp. Mondtam, hogy de 37+2-nél nem mindegy már? De végül is valahol a dokinak is igaza van, jobb, ha magától indul be (nem fog), amit én úgy fordítanék, hogy van még hete a méhszájnak érni. Meg amúgy sem lett kész a sztrepto. Ami aggaszt, hogy Beni minden értéket épp alulról súrol, valamiért nem nagyon nő már, illetve a másik dolog, hogy Dani belecsavarta magát a köldökzsinórba, ami borzasztóan aggasztott, de ha jól értettem, a pocakján van, nem a nyakán, mint Samunak, arról nem is beszélve, hogy a műtő elő lesz készítve, hiába a super-nature hozzáállás, nem a szomszédos erdőben fogok szülni (a műtő pedig pont a szülőszobával szemben van, nem egy nagy táv). Szóval abban maradtunk, hogy érleljem a méhszájam, növesszem Benit, 4-én 10 és 11 között pedig, ha addig semmi nem történne, már táskástól jelentkezzek a szülőszoba ajtajában.

Hát, üsse kavics, én viszem a táskáim is szívesen, csak nehogy megint hülyét csináljanak belőlem... (bár az a "szülünk" hét lesz)

Itt a vége, fuss el véle (?)

Ismét hétfő van... 6:13, éppen. Fura, hogy most már nem a heteket számolom, vagy a napokat, hanem az órákat és a perceket. Persze megnyugodtam, ennek is meg van a maga szépsége, mármint az indításnak. Nincs az az ideg, hogy ideér-e a mentő, ki vigyáz a gyerekekre, hogy jutok kórházba, nem szülök-e meg itthon.. A fiúk persze, köszönik szépen, nagyon jól vannak odabenn, eszük ágában sincs megszületni. Front ide, vihar oda, semmi nem használ. Persze a kérdőjel jogos a cím végén, a múltkor úgy hangzott el a mondat, viszonylag pontosan idézve: "A B baba súlya jelentősen kisebb, és a magzatvíz is fogy. Ha (!!!!) ez nem változik, vagy rosszabbodik, jövő hétfőn rájuk nézek megint, akkor (!!!) megindítjuk a szülést." Tehát ha Beni nőtt egy hét alatt (nem hiszem, mert a 2-300g, amiről a doki beszélt mindig is megvolt közöttük), és a magzatvíz sem fogyott tovább (mert visszatermelni garantáltan nem tudom), vélhetően hazaküldenek és várunk tovább. Meglátjuk.

Tegnap megkerestük a fiúkat az AngelSounddal, nem tetszik, hogy Dani szíve még mindig össze-vissza ver néha. Ha megszülettek, mindenképp meg kell említsem, hogy nézzenek már rá, mert nem hiányzik, hogy itthon legyen rosszul. Beni viszont teljesen lenn van, lemászott Dani lábairól, így már a borda alá gyömöszködéstől sem félek annyira, de persze tudjuk, bármi lehet, tehát fél lábbal arra is igyekszem készülni, hogy császár lesz a vége, ne akkor érjen két fájás között sokként a hír.. A táskákat bepakoltam, elvben mindenünk van, most csak a vajúdósat rakjuk el, azt beszéltük, aztán ha úgy is van, délután behozzák a nagyot Bandeszék. Az annyira nem égető. Ha nem kell, akkor meg legalább nem cipeltünk feleslegesen még egy táskát, elég lesz a babakocsi :) (apáék ugyanis meg akarnak várni)

Szintén tegnap, nem tudom, mi ütött a kinti két gyerekembe, de eszméletlen anyásak voltak. Senki más nem volt jó, csak anyával lehetett tusolni, enni, aludni menni, sőt, Samuval összebújva néztük a Némó nyomábant, ami azért nagy szó (ennek örömére Hédi kimérte neki a féltékenysége diktálta sallereket, ami szintén szokatlan, mert miattam sosem szoktak összeveszni...) Hiányozni fognak, akár most fektetnek be, akár végül csak megvárjuk, hogy elinduljon magától a dolog... és még akkor haza se hoztuk az ikreket...

De egy dolog vigasztal, akár ma születnek a fiúk, akár 4 hét múlva, már mindenképp Oroszlánok lesznek :)

Első szülői

Tegnap az is megvolt. Mivel apuka volt, nem én, így nem lesz a beszámoló olyan színes, élménydús, mintha én ültem volna ott, kicsit kusza is lesz, lehet, mert a sok feltornyosult izgalom eléggé össze-vissza folyt vissza Bandeszból, de azért megpróbálom összeszedni a dolgokat.

Nos, az első és legfontosabb: Samu Oroszlános lesz :) Nem sokan kerültek az oroszlánok közé ahhoz képest, hogy a csoportvezető szerint eléggé tele a Béka csoport. Nem baj, kevesebb gyerek közé talán könnyebben beilleszkedik. A másik a beszoktatás, hát erre, ha jól vettem ki a szavakat, kb 2 hetünk van :( Persze, nem lehet a végtelenségig húzni a dolgot, de annyira kétségbe ejt, hogy a fiam fél a gyerekektől, nem tudom, mi lesz vele :( Elvben az első 2-3 napban ott lehetek vele, utána kiküldenek egy idő után (el kell köszönnöm, megbeszélni, hogy játsszon ügyesen, itt vagyok, ha kellek), aztán az ovi területén lézengeni, megint pár nap múlva már akár haza is mehetek, majd hívnak, ha kellek, utána pedig már nem is hívnak. Hogy azt hogyan fogom megbeszélni, hogy ugyan Regelgruppés a gyerek, de én délben elhoznám, ezt nem tudom... :S Márpedig Samunak aludnia kell, és 2-ig egyelőre tuti nem fogja kibírni (ebből a szempontból Hédiért már nem aggódok, ő már most sem alszik, ha nem muszáj... ma is 5kor kelt). Hát, nehéz időszak lesz mindenkinek, de úgy gyanítom, nekem lesz szokás szerint a legnehezebb. Már most a könnyeimet törölgetem, ha belegondolok, hogy vége a jó világnak, a kisfiam megnőtt és bizony nem lesz itt velem egész nap (sokszor bármennyire fárasztó is ez). Már most hiányzik, pedig hol van még november... De neki talán jót tesz, remélem, szóval ez azért valamiképp vigasztal...

Na, de továbblépve. Kiderült, nem 3 nevelő van csupán, hanem egy rakás. Ennek kifejezetten örülök, kissé biztosítottabbnak látom, hogy élve hozom haza a gyereket :D elvben nem csak két nagy csoportra vannak szedve a gyerekek, hanem kor szerint is, mármint bizonyos foglalkozásokhoz, játékokhoz. Ez is remek, mert ugyan Samu rugalmas, de nem hiszem, hogy a 2,5 éveseknek való foglalkozások mondjuk 5 éves korában különösebben lekötnék. Azt, hogy akkor most pontosan hányan is lesznek a csoportban, nem tudni, majd kiderül. Kirándulás van 2 hetente, akkor lehet kincseket gyűjteni, ismerkedni a természettel, stb. Ez is szuper :)

A másik, amire állítólag nagy hangsúlyt fektetnek, a vallási nevelés (evangelikus ovi). Nem vagyok egy szent fazék, de ennek kifejezetten örülök. Nem árt, ha a gyerek megismeri a Bibliát :) Valami nagy közös, boldog, családi miséről is beszéltek, de mivel nekünk csak nagyon kicsi gyerekünk van, így hát, amíg az ikrek is el nem érik a bűvös 3 éves kort, nem akarok nagy családi misékkel szenvedni. Utána meglátjuk, igazából semmi jónak nem vagyok az elrontója.

Mesélte Bandesz, hogy be kellett mutatni a gyerekeket, nyugodjak meg, nem én vagyok a legszörnyűbb és vannak Samunál borzalmasabbak is :D A gyerekek nagy többsége gyorsfagyasztott kajákon él, mert mást nem hajlandóak megenni (aggódtam, hogy csak az én gyerekem nem eszi a főztöm, de úgy fest, másnak sem derogál a házi koszt.), sok az akaratos, hisztis gyerek, tehát végül azzal az elégedett tudattal feküdtem le, hogy nem én vagyok egy selejt, a gyerekem 3 éves... azért jó érzés volt. Van egy kislány, Sophie, állítólag a lánykiadása a fiamnak, Bandesz szerint nagyon jóban is lehetnek majd, bár a kislány békás lesz (apropó béka, kíváncsi leszek, Hédit hová osztják majd...)

Hát szóval, egyelőre ennyit tudtam meg, a többit már nekem is elmondták, mit kell vinni stb. Izgulok, pedig tényleg messze még november, de mégis olyan kézzel foghatónak tűnik...

36+2

Telnek a hetek, egyik a másik után, és én úgy le vagyok maradva naplóírásban, mint a borravaló. Mentségemre szolgáljon, hogy gép elé ritkán jutok, tabletről meg pötyögjön az, akinek 7 anyja van (ekkora bejegyzések legalábbis...)

Szóval voltam dokinál szerdán. Szülésnek semmi nyoma nem volt, hiába mondta a főorvos a kórházban, hogy már a hétvégén megszülök, sőt, minden jósló és egyéb nyavalya is eltűnt. Remek. A CTG eseménytelenül telt, a vérnyomásom volt csak magamhoz képest magas, de ennyi, semmi extrém. A súlyom is nőtt vagy 3 kilót, öröm, hogy a fiúké is. Mind a kettő fejjel lefelé, ez is csodálatos. Ami kicsit elszomorított, hogy a méhnyakam nem hogy rövidült volna, visszanyúlt, tehát annak az esélye, hogy a közeljövőben megszülök, egyenértékűvé vált a nullával. A kissé nyitott méhszájam is bezárult újra, hogy hogyan csinálta, nem tudom, de elkönyveltem magam orvosi csodának, így hát végképp lemondtam arról, hogy szülünk. Nagyon elkeseredtem, mert már szerettem volna túl lenni rajta, de mindegy, ha Hédire hivatkozva (ledöbbentem amúgy, hogy most már otthon sincs kötelező sztrepto szűrés...)

Ma megjártam a kórházat abban a biztos tudatban, hogy a legnagyobb bajom az lesz, hogy hogyan fogok két hét múlvára időpontot szerezni, mert ugye én sose szülök meg úgyse. Hát, a dolgok kicsit gördülékenyebben alakultak, mint ahogyan terveztem. A CTG nem lett valami szuper, én nem láttam semmi exaktot rajta, csodáltam, hogy a szülésznő vízzel kínál (nem szoktak), így feküdjek, úgy feküdjek, aztán 40 perc múlva levett a gépről. A doki is eléggé ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a görbét, kérdezte, a nőgyógyászom mit mondott, hát semmi, mit mondott volna? "Nem aggódik?" Mondom ki, a Dr. Peter? Nem... "Hát, ha nem, akkor nem, nézzünk rá a babákra..." Elvben minden rendben van, funkcionál mindkét gyerek (ami meglepett, hogy Danit már majdnem hüvelyivel mérte, annyira lenn van, mondta, hogy beékelődött a medencecsontba, onnan már biztosan nem jön ki, hát jó, legyen. Szerdán még majdnem fej-fej mellett voltak.), de... és az ilyen "de"-ktől tudok rosszul lenni. Beni állítólag erősen le van maradva Danihoz képest. Ezt eddig is tudtuk. Tapinthatóan kisebb, nem is kérdés, UH fej sem kell hozzá. Igen ám, de fogy a magzatvíz is. Ez kevésbé jó hír. Mondtam, hogy valami folyik is belőlem, felmerült bennem, hogy a vizem szivárog, ránéztünk, de nem az állítólag. (Viszont minden csont kemény odalenn. A főorvos ugyan még mondta, hogy Dani elpattinthatja a burkot, tehát vízelfolyással még megindulhat a szülés, de végül ezt egyikőnk sem tartotta túl valószínűnek.) Szóval anélkül, hogy bármit is felvetettem volna, hétfőre kaptam egy új időpontot. Azt mondta az orvos, muszáj ránézni a babákra és ha a helyzet változatlan marad vagy romlik, akkor indítani kell. Zselé, tabi, vágás, nyitás, jajj :S Ettől mindig is annyira féltem, és most sem áll közelebb a szívemhez. Mivel a valódi problémát nem tudtam meg, így azt sem tudom mondani, hogy növesztem a fiúkat és akkor minden ok lesz, mert a 2-300g különbség, amiről a doktor beszélt, mindig is megvolt. 2 nap kereken, akár hol mérték őket. A 13. héttől. Tehát tuti nem ez a baj. A magzatvízzel meg, sajnos, nem tudok mit csinálni, visszatermelni kb lehetetlen... Evvan, egyelőre jobb híján bízom a legjobbakban.

34+4

...és a hajam még mindig tart. De hogy meddig?

Nehezen jutok géphez a kicsiktől, pedig lenne mit írni. Hédi most is éberen szörpög mögöttem, tehát lehet, hogy ez is csak egy összecsapott villámbejegyzés lesz, meglátjuk.

Szóval múlt csütörtökön voltam nőgyógyásznál. Egyrészt remek volt, hogy volt már sulibusz (bár úgy néz ki, a bedugott fülű ablakon kibámuló 16 évesek a mellettük terpeszkedő hatalmas táskával globális probléma, de végül csak le tudtam ülni a Notfall sitz-re, sajnálkozó és lenéző pillantásoktól kísérve... kapják be :D ), 7:20-ra be is ért a busz, még reggelit is tudtam keríteni, szerencsémre, mert utána, mire észbe kaptam volna, már végeztem is. 7:35-kor, a múltkori esetből okulva, besasszéztam az ajtón és láss csodát, már a kikészített pisis pohárral és a reggel még kicsit csalós széles mosollyal fogadtak. WC, innen labor, ott gyors súly mérés (+30 deka súlygyarapodás 2 hét alatt, azt mondanám, dicsérendő, hogy miért nem az, később...), vérnyomás mérés (100/50-hez 95-ös pulzus, nem csodálom, hogy napok óta el akarok pusztulni), vért nem vettek, vagy elfelejtették, vagy nem tudom, mindegy, én örültem, onnan egyből CTG, hála a csodabandázsnak, amit a kórházban kaptam és aminek mindenki a csodájára járt, 25 perc alatt végeztünk, elég cikkcakkos lett, de semmi extra, innen át a nőgyógyászhoz, és azt vettem észre 9kor, hogy már az utcán sétálgatok :) De ne rohanjunk ennyire előre.

A dokim eléggé szét volt esve, szóval a vizsgálat sem volt valami összeszedett, de csak megoldottuk a végére. A méhszáj nyílik, ez volt az első pofon. Aztán kiderült, a méhnyak is jelentősen rövidül, 6 centiből lett kevesebb, mint 2 hét alatt 3,5... Meglepett, én biztos voltam a 38., de legalább a 40. hétben, de a forgatókönyv eddig nem ez volt. Aztán UH, fiúk szépen fejjel lefelé, viszont Danit 2100, Benit 2000g-nak mérte a gép... puff neki, 100g egy hét alatt. Nagyon kevés. A dokinő sem volt elragadtatva, de ez van, legalább nőnek. Kaptam időpontot augusztus elsejére, aztán mondta, hogy 4-étől szabin a praxis, beszéljem már meg a kórházzal, hogy oda megyek, de mondtam, hogy a) mindenképp az lenne a következő, b) ikrekkel 38. hét után túlhordósnak számítok, így két naponta kell majd járni. Meglepett, hogy tudtam újat mondani, ezek szerint én tényleg túlhordós vagyok már a 35. hetemmel is.

A kezdeti sokk után, amikor kipihentem az infókat, újult erővel lendültem neki hétfőn a kórháznak. Jól indult az egész, a kettes vajúdóban volt csak hely (front volt, telt ház), valami nem volt jó a CTG-vel, így másfél órán keresztül feküdtem rajta, de ha ez még nem lett volna elég, a szomszéd szülőkádban éppen szültek... nem éppen csendesen. Ok, a szülés fáj, tudom jól, már 2x próbáltam, de amit a hölgyemény előadott, kicsit talán a túlzás kategória volt (arról nem is beszélve, hogy ráértem agyalni, és anno, amikor Hédivel jártam szülésfelkészítőre, a német első gyerekes nők teljesen fel voltak háborodva, miért mondom, hogy térdelve vagy ülve a legjobb szülni, az milyen mocskos és amúgy is, pfúúújjjj, hát mondom, a kád se jobb, abba a vízbe ürül minden, véres nyákos szutymókban vajúdni nem lehet túl jó [ráadásul itt nem tusoltatják le az anyukákat szülés után, amikor én mosdani akartam, úgy néztek rám, mintha a Holdról jöttem volna minimum]... aztán meghallottam, amint a szülésnő rázendít a monoton, mégis lelkesítő szövegre, miszerint: "und nochmal... weiterweiterweiterweiter...! [németül kevésbé tudok kedvéért: "és még egyszer... gyerünkgyerünkgyerünktovábbtovábbtovább..!"] és ekkor eszembe jutott a saját szülésem Hédivel... és hogy itt nem adnak beöntést. Soha. Semmilyen körülmények között sem. A többit már szült anyatársaim fantáziájára bízom, én még reggeli előtt állok...). No de, azért jó is volt a dologban, a baba pont akkor sírt fel, amikor engem levettek a gépről, tehát azért a finisht is hallottam :) (pár könnycseppet el is kellett morzsolnom :) hiába, hormonok).

Ezt követően rövid várakozás után bekeveredtem a vizsgálóba, a főorvos szerzett valami medikát is, éljen. (Nem, a kórházban nincs hüvelyi vizsgálat, szerencsére...) Kérdezte, mi újság, mondtam, hogy minden rendben. "De...?" Elmeséltem neki, hogy mi volt a nőgyógyásznál, hogy rövidülök és nyílok, mire elégedett mosollyal az arcán, szélesen gesztikulálva előadta az ilyenkor megszokott dogmát: "Frau Oroszlání. Wie ich habe gesagt: MAXIMUM (ezt külön szélesen szokta artikulálni, nehogy véletlenül félreértsem) sechs-und-dreizigste schwangerschaftwoche." (németül kevésbé tudóknak: "Oroszlány asszony. Ahogyan mondtam: MAXIMUM a 36. terhességi hét.") Na, amikor ezt megbeszéltük, felfeküdtem az asztalra, hogy lemérjük a srácokat. Megnyugtattam magam már napokkal korábban, hogy ez a mérés számít majd igazán, végül is ehhez van összehasonlítási alap. Ugye legutóbb 1900 és 2100g-nak mérte a srácokat a gép. Most 2000 és 2300-nak. Püffff. További parafaktor, hogy a doki is azt mondta: Hát, nem nagyon nőnek, de! Legalább együtt fejlődnek, most örüljünk annak, aminek lehet. Hát... örüljünk. (Elejtett félszavakból azt is megtudtam, hogy 2 placenta van, az UH-n állítólag szépen látszik, tehát már emiatt sem kell aggódnom). Kértem időpontot 2 hét múlvára, erre persze megint jött a gunyoros megjegyzés, miszerint én még mindig hiszek benne, hogy a 36. hét után is egyben leszünk. Hát, most már csak azért is, bár bevallom, magam sem tudom, mi lenne a legjobb...

No, folyt. köv, de Samu is felkelt.

Internacionális Samu

Mert hát ha már lúd, legalább legyen kövér, tartja a mondás is. Ha már beszél a gyerek végre, ezt tegye legalább 4 nyelven!
Nem, nem készül a fiam szinkrontolmácsnak, és előre láthatóan többnyelvű multi tálentum sem lesz, de ami tény, hogy ragadnak rá a nyelvek, mint a kosz. Olyan dolgokat képes néha mondani, hogy leesek a lábamról tőle. Az alap, hogy ismeri az angol ABC-t és számol is angolul, végül is elég sokat játszik a tableten angol játékokkal. Ennek örülök is, mert hasznos lehet neki még egyszer. Magyarul is szépen haladunk, elég sok szót ismer és nagyon sokat használ is, ráadásul elkezdett mondatokat alkotni belőlük, ami barkóba szempontból nem rossz. Ha mást nem is, legalább már azt tudom, mit szeretne (a kulcsszó a Kéééééééjem, de kiküszöbölte a hisztik 95%-át, tehát remekül bevált! Jó kis szó :) ) A némettel sajnos nem haladunk ilyen jól, ez nagy szívfájdalmam, bár, ami tény, nekem sem fogja olyan jól az agyam, szenvedek vele elég rendesen. Amit folyamatosan hajtogat, hogy Oh, nein (ha valami nem sikerül, eltörik, tönkremegy, akkor mindig ez a felkiáltás, hogy honnan szedte? Lövésem nincs) és a Danke!, ezt a babysitterünktől Tinától tanulta. Negyedik nyelvnek pedig itt az orosz. Igen, orosz...

Az egész úgy kezdődött, hogy találtam egy nagyon jó pofa animációs filmet. Masa és medve néven fut (ajánlom mindenki figyelmébe, tényleg halálos), és hát, Samunak nagyon tetszett. Jó, üsse kavics, nézze, nincs abban semmi. Eltelt fél év, eltelt egy év, aztán ugye a gyerek beszélni kezdett. Egyre többet mondogatta, hogy iiiiiiiiska (Miska a medve), majd egyszer csak megállt a tus előtt és közölte kissé hiányos féloroszsággal, nagyra nyílt szemekkel, hogy "tetazdorva!!!" Mivel a büdös életben nem tanultam oroszt, és a tudásom a cirill kibetűzésében kimerül (pár szót és mondatot ismerek csupán), fogalmam sincs, mit jelenthet vajon a fent említett mondat, de Masa is mindig akkor használja, ha valami roppant "durvát" lát, ami az 5 éves körüli kis fejének végtelenül érdekes, illetve figyelemreméltó. No, azóta a zdorva szállóige nálunk, de már megy a kvassz, a hurrá, meg még egy csomó minden, amire aztán végképp rá sem tudtam jönni, mi lehet. Szóval az orosz ragad, mint a kosz. De ami aztán végképp padlóra vágott, hogy a jó múltkorában szokásosan frozeneztünk Samuval, a feladat szerint farkast kellett irtani a pályáról. A gyerekem meglátta a kis kockában morgó farkasokat és közölte, hogy vulf (farkas oroszul). Kellett pár perc, hogy újra kapjak levegőt.Ugyanis ebből látszik, hogy a fiam nem csak betanulja az értelmetlennek tűnő zagyvát (amit senki nem használ itthon), hanem tudatosan is használja.

Szóval sokáig éljen Németország és a külföldi lét, mert ennek ellenére lehet, hogy a gyerekem hamarabb fog oroszul beszélni, mint németül...

32+5

Szóval betöltöttük a 8. hónapot. A császár mizéria is megoldódott, na nem azért, mert minden szép lett és jó, nem. Kiderült, hogy a múltkori kérdés költői volt csupán, nincs császár. Természetesek vagyunk, bármi áron, mese nincs. De ne rohanjunk ennyire előre..

Szóval 17-én a nőgyógyásznál kezdtem a napot, persze a fél világot megkerülve, mert Schweigernben amúgy sem egyszerű a közlekedés, de ha iskola szünet van, akkor végleg vége. Szóval Willy Fogg hozzám képest ipari tanuló... (80 nap, mi?) Na mindegy, cirka egy óra alatt meg is tettem a 15 perces távot, vicces volt. (El busszal Laudába, onnan vonattal Mergentheimba, remek volt, tényleg. Gondoltam, legalább reggelizek egyet kedvenc kis pékségemben, ez még önmagában elég felemelő is lett volna, ha a sok h**yszagú idős bácsitól nem hasonlított volna az egész inkább egy lepukkant egy öregek otthonára, mint egy hangulatos pékségre...) Mivel a nőgyógyászaton kínosan ügyelnek, hogy zárásra, illetve ebédszünetre gondosan be legyen zárva az ajtó, így nem rohantam, meg is lepett, hogy tárt ajtókkal fogadtak már 7:55 perckor (8:00kor van nyitás elvben). A remény, hogy első leszek, ezzel elszállt...

Bejelentkezés, pisileadás, labor (80,5 kg-nak mért a gép ruhában és kaja után... hmmmm... nem sokat híztam, tényleg nem), CTG. Na, ezt a részt kifejezetten utálom. "Hogy voltak legutóbb a babák?" Jól, köszi... Danit elkezdték fenn keresni, persze mindenki ki volt borulva, hogy nem találják, biztosan meghalt, jajj, most mi legyen, de végül ráhagyták, így 45 perccel később szabadultam. Kis üldögélés a váróban, aztán nyomás a dokihoz, meg is lepett, milyen dinamikusan haladok.

Na, itt következett a meglepetések hada.. Először is a méhnyakam 5cm, ami 32 hetes ikerterhességgel szép. Meglepetés 2: teljesen biztosra vettem, hogy Benim befordult, azért is találtam meg a köldököm alatt a szívhangját, de nem. Valami debil V pózba hajtotta magát, feje persze fölfelé, kitekeredve, összegörnyedve. Szegény gyerek (meg szegény én, mert itt nincs Dévény...) Beszélgettünk a császár témáról is, a dokinő is azt javasolta, hogy ugorjak neki természetesen, mert a császár rám nézve veszélyesebb (éljen), és megnyugtatás gyanánt elmesélt néhány rémtörténetet. Egyáltalán nem lettem nyugodtabb. Ez a beszélgetés talán csak még jobban megerősített abban, hogy a császárra szavazok.

Néhány adat:

Beni

BPD - 8,41

HC - 30,85

AC - 27,21

FL - 6,33

Súly: 1936g

Dani

BPD - 8,44

HC - 30,98

AC - 25,80

FL - 6,22

Súly: 1781g

Nagyon együtt fejlődnek, bár szerintem a dokinő megint elszámolt valamit, mert hétfőn a kórházban újra Dani volt a nagyobb jó 100g-mal.

Na igen, és a kórház (most a spirálról nem írok, hosszú és egyelőre nem is ide tartozik, először szülök, majd csak aztán védekezek)

Szépen, nagykönyv szerint bekocogtam hétfőn 11-re. A CTG-n nyitottam szokás szerint, erről hoztam is képeket, nekem érdekes volt, mert ugyan ikreket várok, de előtte még sosem láttam iker CTG-t :)

 

CTG után lezavartak valami kártyáért, a recepció is értetlenül nézett rám, de nem baj, annyi előnye volt a dolognak, hogy megtudtam, kell majd még egy beutaló, mert júliustól új negyedév van (adminisztráció... kissé hasonlítanak a Vogonokra.. Egy idézet az egyik kedvencemből:

"Vogon Építész Flották. Ha stoppot akarsz kapni tőlük, egyet tehetsz: lemondhatsz róla. A Vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak;

fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva.

Ha italt akarsz kapni egy vogontól, legegyszerűbb, ha ledugod a torkán az ujjadat.Ha fel akarod bosszantani,

vesd a nagymamáját a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadja elé.Semmilyen körülmények között se hagyd, hogy egy Vogon a jelenlétedben olvassa fel a verseit."

 

/Douglas Adams - Galaxis útikalaúz stopposoknak/

Tegye fel a kezét, akinek ismerős...)

No, visszatérve a jól megszokott kerékvágásba, megkezdődött a kínvallatás. Jó fej a főorvos, nagyon bírom a humorát, de elég laza ember. Megint nekiálltunk átrágni a császár problémakört, de kiderült, a kérdés költői volt, szó sem lehet császárról (mondhatta volna hamarabb is, akkor nem agyalok ennyit. Bár ő mondta, hogy gondolkozzam el a dolgon...). Azt viszont megtudtam, hogy egy ikerszüléshez 2 Hebamme jár, két doki (azok persze nem jönnek be, mert minek), és ha koraszülöttek lesznek a srácok, akkor lejön a Kinderintensiv-ről egy gyerekorvos is, hogy azonnal elássa a szörtyöket. Nem örülök... Mondta, hogy ne aggódjak, mert folyamatosan monitorozzák majd a babákat, egyszerűen nem lehet gond. Örülök, hogy erre így mérget mer venni. De azt is megtudtam, hogy 29. héttől vállalnak szülést, tehát oda simán lehet menni, nem császároznak koraszülötteket sem, csak különleges esetekben (amikor azért koraszülött a baba, mert ki kellett venni, vagy mert baj van), hogy 34. hétig számítanak csak extrém koraszülöttek, utána már csak koraszülöttek, és hogy a 37. hétig (37+1) kell húznunk, hogy egyáltalán ne legyünk koraszülöttek. Megnyugtató. Az UH érdekes dolgot mondott, Beni közben befordult, amit sejtettem, mert egészen szeméremcsont fölött találtam meg vasárnap a szívét, de már nem mertem magam beleélni semmibe, és azt is, hogy Dani beékelődött szépen a szülőcsatornába, tehát Beni nagyon küzd az elsőbbségért, de Dani mozdíthatatlan. Vagyis elvben az. Helyük sincs már nagyon, tehát remélem, a felállás változatlan lesz egy hét múlva is, kb szülésig, örülnék. Most jelenlegi felállás szerint egyik héten ide megyek, másikon oda, nagyon tele van a hócipőm a rohangálással, de mindegy, majd csak megszülök..

 

Ovi

Hogy ez se maradjon ki. Remélem, nem kutyafutta bejegyzés lesz, bár eléggé kimerült vagyok, de csak nem hagyok ki semmit :D

Szóval 10-én volt időpontom megbeszélésre az oviba. Szokás szerint informálódni akartam, de tetszik nem tetszik alapon be kellett Samut íratni. Mint aztán kiderült, Hédit is, mert a 2015-16-os évre nem nagyon volt már hely. Sajgott a kis lelkem, de októbertől megy a lány, mert tavaszra már semmi hely nem volt.

Szóval Samu novembertől ovis lesz. Szeptembert javasolt az óvónő, de én nem mentem bele, mert itt vannak a fiúk is, Hédi is, minden új, ezt elmondtam neki is, megértette, így végül a november elejében maradtunk. A pénz egész baráti, Regelgruppéba írattam, ami nem rossz, bár, megmondom őszintén, nem is jó. 8-14-ig van, amivel az a bajom, hogy Samu alszik délután. Ebéd nincs, csak ha csomagolok neki, tehát hazajön 2-kor, megebédel, 3kor lefektetem, 6kor felkel és este mikor alszik? Délutáni alvásról egyelőre nem tudunk leszokni, nagyon nagy szüksége van még a gyereknek rá, de szerencsére rugalmas az óvónéni, majd megpróbálom megbeszélni vele, hogy 12-ig van a gyerek és kész. Az a 2 óra nem oszt, illetve nem szoroz. Aztán ha már nem alszanak délben, felőlem maradhatnak.

Tízórai, ebéd ugye nincs, csak ha csomagolok, poharat nekünk kell vinni, ami még nekem nem tetszik, hogy a játszószobában kompletten berendezett, igazi konyha van igazi tűzhellyel stb. Remélem, Samu megérti majd, hogy az nem játék. Két nagy szoba van az oviban, az egyik a barkácsszoba, ez a béka csoporté, a másik a kreatív szoba ez az oroszlánoké (asszem), de szabad az átjárás (nem kaptam agybajt, amikor megláttam, hogy a rendes, éles ollók szép rendben sorakoznak valamelyik alsó polcon... Itthon az ilyen el van zárva Samu elől, mert isten mentsen, hogy megölje magát. Ott, mivel közös csoportfoglalkozás sincs, egyszerűen csak ki van téve, hogy aki ragasztani, vágni akar, annak elől legyen...)

A másik, ami nekem annyira nem szimpi, hogy nincs jelük a kicsiknek. Mindenkinek van egy színe, és kész. Azt mondta az óvónő, hogy rá kell írni a holmijukra a nevüket, de Samu ugyan honnan tudná elolvasni a nevét? Abból meg a fenének hiányzik a konfliktus, hogy a gyerekem esetleg más poharából ivott vagy más csizmájában jött haza stb... (vagy ment ki az udvarra pl). De úgy gondoltam, hogy majd megbeszélem a gyerekkel és valamit csak rajzolok a cuccaira, hogy megismerje.

Játékkal nincs igazán elengedve az ovi, de mindegy is, kevés játékból is fel tudják magukat találni a kicsik :D Beszéltünk a szülinapozásról is, hát az sem úgy megy, mint otthon, be kell vinni mindent, mármint a hozzávalókat és a gyerekek maguk sütik a sütit. Értem a módszer lényegét, de... mindegy, ez van. A sokadik, ami nem nagyon tetszik, hogy vegyes korcsoport van, bár cserébe legalább alacsony a csoportlétszám, így bízom benne, hogy a gyerekem valahogy csak megtalálja a helyét. Beszoktatás van, hogy hogyan fog menni, az más kérdés. Sokan mondják, hogy pikk-pakk beszokik a gyerek, mert más gyerekek között lesz, ott aludnia sem kell, meg amúgy is, de én szkeptikus vagyok. Amikor Hédi született is mindenki azt mondta, hogy majd milyen jó lesz, mert a gyerekem úgyse érti, mégis legalább 2 hétig nem állt velem szóba a fiam, szóval... Meglátjuk, én azt mondom. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a) lehet-e kérni, hogy Samu és Hédi majd egy csoportba kerüljenek b) hogyan fog a Haushaltshilferin muzsikálni, mert a kicsik vele lesznek itthon addig, amíg én Samuval az oviban ülök...

Kis kutya, nagy meleg, négy gyerek

Beütött a kánikula*, szenved mindenki. A kicsik kb. nem alszanak, hiába a medence, nem pancsolnak, ha lehetőség van, ki sem mennek. Van persze légkondi, de ha a halottat szájon csókolom, nagyjából annak is többet ér a művelet, mint a lakásnak a készülék beüzemelése. Gondoltam naivan, hogy majd én okos beállítom a folyosóra és akkor ahogy azt lehűti, befolyik a hideg a gyerekszobába is, ha az összes ajtót becsukom, de nem... Mondjuk ezen sokat segít, hogy a ház fekvése miatt egész délben a kicsik ablakaira tűz a nap. Mi lesz itt júliusban, augusztusban? Hab a tortán, hogy szerdától írja a lehűlést (éljen), vasárnapra már 14 fokot ígér :S Még jó, hogy van egy bontatlan doboz magnerot, kelleni fog, úgy érzem.

Ma megyek az oviba megbeszélésre, nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan rendes-e az óvónéni, vagy megint csak a kezembe nyomnak majd egy papírt és dögöljek meg. Bár mondtam, hogy először informálódni szeretnék, hogyan is megy itt az ovi, mert olyan dolgokat hallottam, hogy hullik a hajam azóta is. Elvben reggel 8ra kellene vinnem a gyerekemet és délig ott hagyni, ami 4 óra, nélkülem, a legelső pillanattól. Ez szerintem akkor is nehéz, ha rendesen be lehet szoktatni a kicsiket, úgy meg pláne, hogy csak berakom a gyereket én meg eltűzök. Samu egy nagyon érzékeny gyerek, fenének sem hiányzik, hogy emiatt törjön össze, főleg, hogy csak szórakozásképp járna oviba, nem muszájból (nem dolgozom, itthon is maradhatna, de én is fontosnak tartom, hogy ismerje meg a korosztályát, meg hát a német is jobban ragadna). Persze alkati is a dolog, állítólag én is rühelltem oviba járni, de én erre nem emlékszem, csak arra, hogy szerettem. De én egy örök romantikus alkat vagyok, aki hajlamos majdnem mindennel kapcsolatban csak a szépre emlékezni :)

Hogy Hédi se maradjon ki, kijött még egy foga, és láss csodát, nem hogy egyre többet áll önállóan, kapaszkodás nélkül, de tegnap már stabilan járt a függönybe kapaszkodva (aminek én annyira nem örültem, de mea culpa). Kíváncsi leszek, mikor indul el, szerintem már nincs sok addig :)

* A kánikula szavunk a Canis culus nevű csillagképből ered, ami augusztusban tűnik fel az égen, pont akkor, amikor a legmelegebb van (volt). Csak érdekességképpen...

Császár kontra természetes - avagy első kórházlátogatás

Hétfőn ezt is megejtettem. Vicces volt, 4-5 szülést végignéztem a CTG monitoron, illetve végighallgattam a műtő mellett :) Nem tudom, mi lehetett, de én is érzem, hogy valami van (front, vagy nem tudom, ez a hülye idő, passz), mert elég trágyán vagyok... Na mindegy. Szóval odaértem 10:45-re, felvettek nagy nehezen (nem működött a kártyám, a gép vagy a kártyám és a gép, nem tudom), aztán 11re fel is jutottam a szülőszobára. Egy nagyon paraszt kedves szülésznőt sikerült kifogni, aki mindennel ellátott, majd mikor közöltem, hogy pipilnék egyet, úgy otthagyott, mint St. Pali a bonyékokat. Na nem baj, szóval ezalatt végignéztem 2 szülést (amíg vártam vissza a nőt) meg bejött egy másik csaj a másik vajúdóba olyan fájásokkal, hogy nem adtam volna neki 20 percet a végéig (van egy nagy monitor minden vajúdóban, ami 6 ablakos, rajta van a 3 szülőszoba, a csaszielőkészítő, meg a két vajúdó). No visszatért a szülésznő, felvettem a kis hasszorítómat, kérdezi, hogy fekszenek a babák. Elmondtam neki, legutóbb hogy hagytam őket, felrakja a CTG-t és elmegy. Furcsálltam, hogy mind a két tappancs a jobbomon van, de nem mertem szólni, mert odamorgás lesz. 20 perc múlva jön a nő, hogy "De hát ez ugyanaz a baba!" Éreztem, ahogy a vízcsepp elindul a halántékomon, nem akartam beszólni, hogy mi a véreres lóf*sznak kérdezte, hol a gyerek, ha a végén Beninek a lábát hallgattuk? Na mindegy, meglett Dani is, így szerencsésen egy órát feküdtem a gépen 30 perc helyett, ajjvé.

Innen át a váróba, a doki épp műtött, aztán előkeveredett az orvos is, pont amikor nekiálltam volna frozenezni, és már mentünk is a vizsgálóba. Mondta, hogy ismerős vagyok neki, nemrég jártam náluk, nem? Mondom, egy éve szültem. "És már megint terhes?" Ejj, de tudtam, hogy ezt a kérdést nem lehetett kihagyni, na nem baj, mondtam neki, hogy nem így terveztük. Kérdezte, hogy hormonkezelés, lombik, más volt-e a dolog hátterében, elmondtam még egyszer, hogy nem, nem akartam több gyereket, ennyi. Aztán feltette a keresztkérdést: "No és, miért jött hozzánk ilyen korán?" Na mondom, azt hittem, legalább ő fogja ezt tudni.. Nem nagyon tudtam erre mit mondani, így feldobtam a cukor történetet,  meg azt, hogy Beni faros és gondolom, most kapok időpontot császárra, vagy megbeszéljük egyáltalán, hogy hogyan tovább. "Nem, nem, nem adok magának időpontot semmire. Beszélgessünk arról, maga mit szeretne!" Na, itt már kerekedtek a szemeim, hát mi a fene? Most mi ez, hogy nekem kell döntenem? Mondtam, hogy én mindenképp a császár mellett voksolnék. "Áááá-áááá, nem eszik azt olyan forrón. Miért akar császárt?" Mondom, mert sok komplikációtól megkímél és nem szeretnék faros gyereket szülni. Elmondta, hogy Dani csinálna Beninek annyi helyet, hogy fel sem tűnne, ha esetleg fenékkel jönne ki a gyerek, meg amúgy is, az ikrek mindig nagyon kicsik. Ráadásul Beninek lenne utána helye megfordulni. Amúgy meg arra sincs garancia, hogy két fejvégű gyerekből mindkettő fejvégű is marad, mert ha lesz hely, a második simán keresztbe fordulhat vagy visszaülhet (de ha jól értettem, úgy is simán kitapossák belőlem, nem gond)  Mondom, és ha a faros jön először? "Hát, gondoljon bele, hogy a kislánya egy éves múlt. Maga szerint mennyire okozna gondot egy faros gyerek? Mert szerintem semennyire, kifér az is, nem gond." Nem győzött meg. Mondta, hogy ha baj van, persze azonnal megcsászároznak, de így nem ajánlja. Mondtam neki, hogy a fiúk hatalmasak, a dokinő azt mondta, egykében sem látott még ekkorát, nem hogy ikerpárban. "Áááá, ezen ne aggódjon, vannak ikrek, akik jobban belehúznak, aztán a végére majd lelassul a növekedési iramuk, ne izguljon emiatt." Azért az UH végén megjegyezte, hogy csatlakozik a doktornőhöz, praktizál már egy ideje, de két ekkora gyereket egy anyaméhben még ő sem látott.

Szóval a döntés rám lett hárítva. Elvben. Aggódom, mert beszélgetve más ikres kismamákkal sokkal jobban aggaszt a sok komplikáció lehetőség, mint az, hogy nehezebben gyógyul a császáros seb. De mi van, ha annyira naturálisak, hogy nem csinálják meg a császárt, hiába kérem? Nagyon félek, mert elvben doki nincs a szülésnél, a szülésznők meg... nem bízom bennük. Hédit is majdnem eltették láb alól. Mindenesetre 17-én megyek vissza a nőgyógyászomhoz, 23-án a kórházba, csak összeokoskodok valamit addigra. Értem én, hogy praktikusabb a hüvelyi szülés, rövid távon mindenképp. De ha baj van? Ki garantálja nekem, hogy nem fog valamelyik gyerekem meghalni a szülés közben, vagy még rosszabb esetben beteg lenni? Kinek van arra szüksége, hogy egy egyébként egészséges babát tegyek egy életre tönkre csak azért, hogy 2 nappal a szülés után hazamehessek? Ááááá... de az is lehet, hogy döntenem sem kell és az élet rendezi, ki tudja. Kicsi babákat csak nem engednek megszülni, bár ahogy magamat ismerem, az én méhem atombiztos, ebből senki nem fog csak úgy előrobbanni, a 36. hét előtt semmiképp. De hogy aztán mit hoz akár a következő fél óra? Majd meglátjuk..

4. trimeszter

Érzem, hogy már túl vagyok azon a ponton, amikor mások egy babával (régen én is) azt mondják: de jó, hogy megszületett! Az éjszakák pocsékok, a gerincemet kb. 3 (+ a többi [magzatvíz, lepény stb] x4) kiló húzza, feküdni nem jó, állni nem tudok, ülni fáj, fulladok, kifáradok, a kicsik fogzanak, zombi vagyok... Szóval ez van a szülésen túl, amikor az ember lánya még csak a 30. hétben jár. (Ez valami olyasmi lehet, mint amikor valaki elérte a 40. hetet, aztán a 43. hetet, a 46.-at, az 50-et.) Aki ikreket várt valaha is, tudja, miről beszélek.

A 4. trimeszter másik oltári nagy átka a vizsgálatok feltornyosulása. Minden hétre van valami móka, most kórház, aztán diabosok, aztán nőgyógyász, majd megint kórház, megint diab... Nem, a diabétesz központ nem kötelező zubehör, azt csak úgy kaptam ajándékba, hogy ne unatkozzak, meg ha túl nyugodt lenne az életem... De erről majd egy kicsit később bővebben...

Sokadik hátránya a 4. trimeszternek, hogy az ember nem halogathatja tovább a teendőket. Vagyis megteheti (mi is ezt tesszük), csak félő, hogy kicsúszik az amúgy is szűkre szabott időből. Én még mindig rendelgetek, mert sok minden hiányzik, de hiába pl a szekrény is, se mosni, se pakolni nem tudok, mert lámpa még nincs, az pedig porol. A felfúrása mindenképp. Az ágyat is át kellene húzni, ugyan a fehér ágybetétet kimostam, de a lámpa miatt az is csupa por lesz, szóval ügyes ötlet volt, gratula magamnak.

Hát, ilyen az élet így, két gyerekkel benn és két gyerekkel kinn. A többiről majd kicsit később, összeszedetten egy másik bejegyzésben... 

Eltűntem

...megesik :D De hogy felvegyem a történet elejtett fonalát, menjünk sorba. Szóval ott hagytam abba, hogy bementünk Würzburgba...

Szép, napsütéses kora délután volt, a madarak csicseregtek, a hőmérséklet megbízható 25 fokon téblábolt. Kifejezetten ideális egy városnézésre. Ja igen, mert úgy eltévedtem, mint a huzat. Modern városi anyukaként, kezemben a GPS-szel forogtam a Juliuspromenádon, mint körhinta a búcsún, és valahogy úgy éreztem magam, mint Ripley-ék az Alien 2-ben: "-20m... -10m... Itt vannak! (semmi nem történik). Elözönlötték a szobát! (semmi nem történik) Mindenhol ott vannak, úristen! (és ebben a percben leszakad a tető és beözönlenek a szörnyek...)". Ott álltam a Juliuspromenad 7 szám alatt és mégsem láttam a fától az erdőt. Miért is nem? Mert elkövettem egy nagy hibát, miszerint azt feltételeztem, hogy Reproduktionszentrum vélhetően egy marha nagy épületben húzódik (ez még állt is), hatalmas névtáblával hirdetve magát. Na itt buktam be az elméletet, ugyanis egy sikátor kellős közepén találtam egy csapóajtóra kiragasztott fecnit, hogy Reprodiktionszentrum jobbra fel... Nem csoda tehát, hogy 5 percet késtem (a csoda az, hogy csak 5 percet késtem, ugyanis a történet úgy kezdődött, hogy megbeszéltük a drága urammal, Bandesszel, hogy 3kor elindul, de 1/2 4kor még elérhetetlen volt. Felhívtam a praxist, nagy nehezen összeszedték nekem, mire teljes csodálkozással a hangjában felteszi nekem a kérdést: "Miért, mennyi az idő?" Nem tomboltam, áááá...) Legnagyobb félelmemmel ellentétben azonban még fogadtak (a sikátorbeli csapóajtó után kezdett eloszlani minden ehhez kapcsolódó félelmem). Sőt, meglepő módon egész hamar sorra kerültem.

A vizsgálat egészen sokáig tartott, és valami fantasztikus volt. A doki A-tól Z-ig átnézte a fiúkat, agyeret hallgattunk, megnézte a nyaki ütőereiket, az összes sípcsontjukat is lemérte, a pitvar szélességeket, szívkamra térfogatot, az agyi csapokat, mindent. Láttam, hogyan pumpálja a kis négyütemű egyik kamrából a másikba a vért, tényleg, aki még sosem volt ilyenen, annak garantálhatom, életre szóló élmény. Az külön felejthetetlen volt, hogy Beni megfordult, így a szíve pont a köldökömhöz esett (ez azóta sem sokat változott), frenetikus volt, hogy a doki 20 percen keresztül masszírozta a UH fejjel azt a részt, miközben apró, finom homokszemcseszerű anyag vonta be a pocakomat (szerintem üvegszilánkot kevertek az UH zselébe), felemelő volt, tényleg :D De a lényeg, hogy minden rendben. Ami nekem fura volt, hogy 4D-n még 650 illetve 670g-nak mérte a srácokat a gép, itt meg, illetve előtte a nőgyógyászom is 810 és 870g-nak, miligrammra pontosan. Otthon 2/2 4D centrum (2 különböző persze) mérte a srácokat 1 nap eltéréssel 600 valamennyinek, itt 4 nap eltéréssel lettek pontosan ugyanúgy 800 ennyi-mennyik... na mindegy.

Szóval ennyi volt Würzburg, szerencsére teljesen feleslegese mentünk, bár azt megjegyzem, hogy a dokinőm gépén tegnap megint jelentkezett a dupla szívverés. Kíváncsi leszek, mit mondanak rá, ha megszülettek a gyerekek...

Tipikusan ahányszor leülök ide, valaki

mindig felkel. Ma is így történt, de a valaki, nevezetesen Hédi még játszik, eszében sincs reggelizni, így hát írok gyorsan.

A hosszú hétvége eltelt, pénteken Würzburgban voltunk, megvettük az egereket, szám szerint hármat (Spuri, Bendő és Belfegor). Rettentő jófejek, csak a gazdit kicsit nehezen viselik, mivel a gyerekemnek bebolondul az agya akkortájt és hiába könyörögtem neki, hogy ne üsse a plexit, nem ért a szavam semmit. Az egerek amúgy teljesen felvették a gazdi életritmusát, jórészt akkor vannak ébren, amikor Samu alszik, de ez sem szegte kedvét a gyerekemnek, lelkesen eteti őket, és most már eljutottunk arra a szintre, hogy hogyha mégis ébren vannak a "cincinek", akkor nem bántja őket.

Szombaton volt esedékes jelenlegi legkisebbünk szülinapja, a tortája csodaszép lett (képeket majd teszek fel, még nincs a gépen), csak túl vastag lett a csoki, így amikor vágni akartam, rádöbbentem, hogy azt le kell venni :D De amúgy szép is volt, finom is volt :) Ajándékba végül egy interaktív minnie egeret kapott, meg egy tapizongorát, ez utóbbit Samu legnagyobb örömére, ugyanis ez az új kedvenc játéka :) AZ idő sajnos ramaty volt, így minden program kútba esett, ráadásul szegény kisasszonynak is épp valami fertelmes baja volt (mai napig passz, hogy mi), ezért többet nyűglődött, mint kevesebbet. Sajnos van ilyen. Mindenesetre probléma megoldódott (*koppkoppkopp*) bármi volt is az, most épp 1/2 vagy 3/4 7ig alszunk minden nap :) (éljen! A sok 4-5kor kelés után ez megváltás!)

No, folyt köv, mert már tépik a pizsamám...

Tipikusan ahányszor leülök ide

, valaki mindig felkel. Ma is így történt, de a valaki, nevezetesen Hédi még játszik, eszében sincs reggelizni, így hát írok gyorsan.

A hosszú hétvége eltelt, pénteken Würzburgban voltunk, megvettük az egereket, szám szerint hármat (Spuri, Bendő és Belfegor). Rettentő jófejek, csak a gazdit kicsit nehezen viselik, mivel a gyerekemnek bebolondul az agya akkortájt és hiába könyörögtem neki, hogy ne üsse a plexit, nem ért a szavam semmit. Az egerek amúgy teljesen felvették a gazdi életritmusát, jórészt akkor vannak ébren, amikor Samu alszik, de ez sem szegte kedvét a gyerekemnek, lelkesen eteti őket, és most már eljutottunk arra a szintre, hogy hogyha mégis ébren vannak a "cincinek", akkor nem bántja őket.

Szombaton volt esedékes jelenlegi legkisebbünk szülinapja, a tortája csodaszép lett (képeket majd teszek fel, még nincs a gépen), csak túl vastag lett a csoki, így amikor vágni akartam, rádöbbentem, hogy azt le kell venni :D De amúgy szép is volt, finom is volt :) Ajándékba végül egy interaktív minnie egeret kapott, meg egy tapizongorát, ez utóbbit Samu legnagyobb örömére, ugyanis ez az új kedvenc játéka :) AZ idő sajnos ramaty volt, így minden program kútba esett, ráadásul szegény kisasszonynak is épp valami fertelmes baja volt (mai napig passz, hogy mi), ezért többet nyűglődött, mint kevesebbet. Sajnos van ilyen. Mindenesetre probléma megoldódott (*koppkoppkopp*) bármi volt is az, most épp 1/2 vagy 3/4 7ig alszunk minden nap :) (éljen! A sok 4-5kor kelés után ez megváltás!)

No, folyt köv, mert már tépik a pizsamám...

Tegnap diabközpont, ma nőgyógyi

Egyik sem volt jobb, mint a másik. Húsvétra hazamentünk, előtte csütörtökön be kellett mennem a diabétesz központba, mert nem lett jó a terhelés (nem lepődtem meg). Nem baj, hát láttam már karón varjút, gondoltam én, de olyanokat mondtak, hogy még nekem is sok lett :D Egyek napi 3x, a többszöri étkezés felesleges és káros. Egyek naponta 5 szűk marék zöldséget és némi gabona terméket (2 szelet kenyér vagy 2 marék tészta ebédre), vizet viszont ihatok bármennyit. FOGYNI NEM SZABAD! (ez külön tetszett, éheztessem magam, miközben hízok... csak én érzem a paradoxont?) Tejterméket, húst ne nagyon egyek, sózni tilos, ha cukrosat eszek (mert módjával szabad), akkor figyeljek rá, hogy eleget tornázzak (2 gyerek mellett ikerterhesen?), de ne aggódjak, mert ha legközelebb jövök és szükséges, írnak ki inzulint. No, tegnap visszamentem, nem volt szükséges az inzulin, sőt, a napi 6 mérésből napi 4et csináltak. A dokinő nagyon inzulinozni akart, de nem tudott mire felírni. A gyerekek is jó méreteknek örvendtek, a cukrom is jó volt, cukoralkohol sem volt a vizeletemben, tényleg, bármennyire igyekezett, semmibe nem tudott belekötni. Egy hónap múlva kontroll.

Ma elmentem a nőgyógyászomhoz, ez már kevésbé volt vicces. Először is a nővér kitalálta, hogy akkor hajrá kis cukorteszt, hiába mondtam, hogy már túl vagyok a nagyon. Amikor megkérdeztem később a nőgyógyászt, hogy ez most már mindig kelleni fog, mert akkor úgy készülök, kiakadt, hogy minek itattak velem glükózt, ha már egyszer cukros vagyok, meg ki volt az a marha, aztán jól leteremtette a nővérkét. Nem kellett volna. Mindegy. Méhszáj zárt, méhnyak tart, viszont Dani szívhangja nem volt jó, 4-5 ütemenként duplát ver. Hétfőn irány Würzburg és a reprod központ :( Kezd már elegem lenni ebből az állandó dokihoz járkálásból. Aggódni nem aggódok, csütörtökön voltam 4D-n, ott elég sokat hallgattam Dani szivecskéjét, ha baj lenne, ott már kisült volna, de ott nem vert duplán... sem ott, sem a G1-nél. Érdekes, hogy 4D-n még 658 és 671g volt a két gyerek, szerdán is, csütörtökön is, most meg 820 és 860, de szerintem csak szimpla mérési hiba lehet. A BPD karikát úgy túlhúzta a dokinő, hogy még én is aláfértem volna. Mindegy, a diabosoknak lesz min lovagolniuk 4 hét múlva :(

Ma feladtam a levelet a Technikernek, kíváncsi leszek, kapok-e Haushaltshilferint, jól jönne, tényleg..